Hírlevel archívum > Legato 9 – 2011 június > EXKLUZIV – A ZENEAKADÉMIA LISZT-ÉVE

A ZENEAKADÉMIA LISZT-ÉVE

A Liszt-év kellős közepén járunk, sok program már lebonyolódott, de még több áll előttünk. A felkészülés az emlékévre már jó egy évvel ezelőtt, tavaly tavasszal elkezdődött, ekkor bízták meg Devich János rektori tanácsadót, a Kamarazenei Tanszék professzorát azzal, hogy koordinálja a Zeneakadémia szervezte programokat.

Az emlékév során koncertek, könyvmegjelenések, emlékkiállítások követik egymást, és a közönség nem is mindig tudja, hogy egy-egy programnak ki a gazdája. A rengeteg esemény közül melyik kötődik a Zeneakadémiához?

-Mindjárt két részre bontanám kérdést, hiszen a Zeneakadémia önmagában is sok programban részt vesz, és a hozzánk tartozó Liszt Emlékmúzeum is nagyon szép tervekkel készült az emlékévre. Egy korábbi Legato-ban olvastam interjút Domokos Zsuzsa igazgató asszonnyal, aki ezekről már sok mindent elmondott. Én csak azt tenném hozzá, hogy nekünk nagyon  fontos volt részt venni az ő terveikben, mert például a három új kiadványuk óriási hasznára válik a mi intézményünknek is. A magyar EU-elnökség kapcsán a Külügyminisztérium ezer példányt rendelt mind a Krisztus-oratórium négykezes változatát tartalmazó, gyönyörű kiadványból, mind a Budapesti séták Liszt Ferenccel című bédekkerből, ami azt mutatja, hogy a Zeneakadémia egy igazán fontos pontja, fontos intézménye lett az EU elnökségnek. A véletlennek köszönhető, hogy a magyar soros elnökség épp egybeesett Liszt születésének 200-ik évfordulójával, és ennek sok hasznát is láttuk, de most ott tartunk, hogy az elnökségi időszak lassan befejeződik, a Liszt év viszont csak most fog igazán kulminálni, csillogni-villogni mindenütt a világon.

Liszt Ferenc tartotta az első mesterkurzust, ez a fogalom tehát az ő nevéhez kötődik, a Liszt, az iskolaalapító elnevezésű sorozat keretében pedig idén a Zeneakadémia tanárai tartanak mesterkurzusokat és koncerteket a világ legkülönbözőbb pontjain.

-Ez az egyik legizgalmasabb és leginkább a Zeneakadémiára szabott eseménysorozat. Rájöttünk arra, hogy ha egy családfában gondolkozunk, akkor a jelenlegi tanáraink Liszttől, mint pedagógustól, egyenes ágban leszármaztathatóak. Vagyis mondhatjuk, hogy ezek a tanárok mindannyian Liszt „ükunokái”, és ez a világban egyedül álló. A családfát egyébként óriási tetszéssel fogadták mindenütt, és a professzoraink nagyon sok helyre utaznak    mesterkurzust tartani, –  mondjuk így, hogy Liszt szellemében – , mert ezt a műfajt valóban ő találta ki, mégpedig itt, Magyarországon, az Andrássy úti lakásában a Régi Zeneakadémián. A     sorozat címe Liszt, az iskolaalapító, ami kétértelmű, hiszen egyrészt valóban egy iskolát alapított, – ez ma a Zeneakadémia –, emellett pedig egy nagy hangszeriskolát is létrehozott, a Zongora Tanszéket, amelynek a tanárai, ahogy előbb mondtam, az ő „ükunokái”. Ennek a programsorozatnak egyébként még az is az egyik érdekessége, hogy nem csak a tanáraink tartanak mesterkurzust, hanem – ha lehet – visznek magukkal egy-két növendéket is, és ott rögtön demonstrálják, hogy „ha ezt így tanítom, akkor ezt így játsszák”. Egy másik kultúrában felnőtt fiatal muzsikus ugyanis szintén nagyszerű színvonalon, de feltehetően másképp csinálja ezt, tehát ez egyfajta originalitást biztosít a mi zenénknek.

A közelmúltban Lantos István tartott mesterkurzust és koncertet Helsinkiben a Sibelius Akadémián, ahova egyik növendékét is magával vitte, de a programban láttam, hogy a tervek között ennél jóval távolabbi célpontok is szerepelnek.

-Hadd említsek néhány kuriózumot. Rendeztek Liszt emlékkoncertet Abu-Dhabiban, ami azért már valami, egy fiatal zongoristánk, Farkas Zsolt pedig Azerbajdzsánban, a Bakui Filharmonikusokkal játszotta el Liszt Esz-dúr zongoraversenyét. Júliusban Kínába utazunk Baranyay László Tanár Úrral és két növendékkel, Kiss Petrával és Szabó Ferenc Jánossal, mégpedig négy városba, amelyek közül az egyiket – komoly zenekultúrája miatt – az egész világon „ A zongora városának” hívják. Ott is megmutatjuk, hogyan tudunk Lisztet játszani és tanítani. A tervek szerint tartunk majd mesterkurzust a Yale egyetemen, valamint Texasban, ahol egy egész állam tanárai jönnek megnézni a mi oktatási kultúránkat.

Texas után meglehetősen éles váltás, de úgy tudom, hogy önök nem csak a világ távoli pontjain, de az itthoni – mondjuk így – napi gondok sújtotta vidékeken is jelen lesznek.

-Tervezzük, hogy az iskolaalapító programot kivisszük a szegényebb magyar régióba, a  hátrányos helyzetű, kisebb településeken tart majd koncertet és ismeretterjesztő előadást egy-egy tanárunk és növendékünk. Ennek az lenne a célja, hogy kicsit közelebb hozza ezt a fajta magas kultúrát azokhoz az emberekhez, akik egyébként nem jutnának hozzá.

Idáig főleg zongoristákról beszéltünk. Rajtuk kívül kik vesznek még részt az emlékév eseményeiben?

-A legfrekventáltabb területek értelemszerűen a zongora, az orgona, az ének, és a zenekar, vagyis azok, amelyekre Liszt maga is komponált. Koncertekkel, mesterkurzusokkal az orgonaművészeink is járják a világot, de itthon is vannak az orgonához kapcsolódó programjaink. Megkerestek minket például a 6. kerületi Önkormányzattól, hogy szeretnének Liszt- emlékestet rendezni a Terézvárosi templomban. Elmentünk a Zoltán atyához, aki közismert és közkedvelt figurája a kerületnek, és megbeszéltük, hogy egyik tanárunk, Pálúr János, növendékével, Dobszay Péterrel tart majd egy hangversenyt, amelynek irodalmi vetülete is lesz. Azt találtuk ki, hogy legyen a koncert témája Liszt és a Biblia, elhangzik tehát majd egy-egy idézet és utána a hozzá kapcsolódó darab. Liszt egyházi kompozíciói ugyanis egészen egyedülállóan fontosak a 19. századi zeneszerzés hatalmas épületében, de ugyanígy énekeseink is járják a világot, hiszen Liszt óriási dalirodalmat is hátra hagyott. Ezt is bemutatjuk mindenhol, ahol lehet, mesterkurzusokon, illetve koncerteken. Szimbolikus volt a párizsi UNESCO-székházban a Liszt-év nyitó-, és egyben a Chopin-év zárókoncertje, ahol a budapesti Liszt Akadémia és a varsói Chopin Akadémia énekes és zongorista diákjai adtak közös hangversenyt. A koncert díszvendége Marton Éva volt.

A zongoristák, orgonisták, énekesek mellett – ahogy ön említette – a zenekarnak, azaz a Zeneakadémia Alma Mater zenekarának is sűrű a programja az idei emlékévben.

-Egy nagyon fontos szereplésen van túl a zenekarunk, az Iparművészeti Múzeumban tartottak koncertet, amelyen Ligeti András vezényelt. Itt összesen két műsorszám hangzott el, Dubrovay Lászlónak a Liszt emlékére írt 3. zongoraversenye Fülei Balázs előadásában, a koncert második felében pedig Liszt Faust szimfóniája. A csúcspont egyébként október 22-én, Liszt születésnapján lesz, amikor is a zenekarunk Fischer Ádám vezényletével Bayreuth-ban játssza el a Krisztus oratóriumot. Ez lesz az úgynevezett „World Christus Day”, amikor a világban számtalan helyen egyidőben hangzik majd fel a darab, és ebben mi nem is akárhol veszünk részt, hanem éppen abban a városban, amelyhez Lisztet – Wagneren keresztül – nagyon erős kapcsolat fűzte.

Az emlékév eseményei a legkülönbözőbb csoportokat célozzák meg, például a középiskolásokat, akik ősszel egy internetes Liszt-vetélkedőn vehetnek részt. Erről mit érdemes tudni?

-A vetélkedő spiritus rectora egyik tanárunk, Fazekas Gergely, ő találta ki ezt a – szerintem remek – koncepciót. A játék tíz héten át tart majd, hetente rendeznek újabb fordulót, és minden alkalommal egy-egy, Liszthez rendkívül erős szálakkal köthető város lesz a téma. A gyerekeknek ez virtuális utazásokat jelent, az interneten fel kell keresniük mind a tíz várost, Szekszárdtól kezdve Párizsig és Budapesttől Bécsig, és ezekhez kapcsolódóan kapnak     feladatokat. Minden városban lesz majd egy hallgatónk is, aki egy Liszt művet fog játszani, ezt is fel kell majd ismerniük a gyerekeknek.

Ahogy beszélgetünk a programokról, azt érezni, hogy ez a Liszt-emlékév egy igazi sikertörténet.

-Egy kis szomorúságunk azért van. Mi voltunk a kezdeményezői annak, hogy létrejöjjön egy Nemzetközi Liszt Szövetség, de úgy tűnik, hogy a szerveződés központja sajnos nem Budapest lesz, hanem Weimar. Ez bánt egy kicsit, hiszen mindig azt deklaráljuk, hogy Liszt magyar zeneszerző, és abban a pillanatban, amikor kiderül majd, hogy a Nemzetközi Liszt Szövetségnek Weimarban van a székhelye, az a világ felé mégsem a magyarságát hangsúlyozza.

Ez sokaknak, sokunknak csalódás. Van viszont néhány egészen különleges, Liszthez kapcsolódó tárgyunk, ami nem relikvia ugyan, de valami hihetetlen derűt sugároz.

-Igen, ilyen az első pad a Régi Zeneakadémia előtt, az Andrássy úton. Ezt átfestették zongorabillentyűre, nagyon szép és gusztusos lett, ha arra járok, azt látom, hogy mindig ül rajta valaki. Mindenkinek, aki olvassa a Legato-t, azt javaslom, hogy nézze meg, nagyon barátságos, otthonos hangulatot áraszt maga körül, és az, hogy egy zongorabillentyűre lehessen leülni, szerintem egyedülálló.

FINANSZÍROZÁS



A Liszt, az iskolaalapító elnevezésű program finanszírozása vagy a meghívó fél által történik, vagy a Hungarofest/Klassz Zenei Iroda által a Liszt év költségvetéséből erre elkülönített forrásból. A Liszt Emlékmúzeum megújulására az NKA Múzeumi Kuratóriumától nyert pályázatot a Zeneakadémia, a kiadványok megjelenését a Zeneakadémia Baráti Köre, az E.ON, és a Horváth Stiftung támogatta.





 
A LISZT-ÉV NÉHÁNY PROGRAMJA
Bécsben a Zeneakadémia népzenész hallgatói mutatják be azokat a dallamokat, amelyeket Liszt annak idején a cigányzenészektől hallhatott cimbalmon és hegedűn, és amelyek több darabját, így rapszódiáit is inspirálták.
A Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályában tanuló, tizenöt éves Váradi László első helyezést ért el a csehországi Kamenicében megrendezett nemzetközi zongoraversenyen. A     zsűribe meghívást kapott Gulyás István, aki a zsűrizés mellett előadást tartott a fiatal tehetségek tanításáról, illetve Lisztről és a magyar zenéről.
A Liszt, az iskolaalapító program több helyszínen, így például Tokióban (Dráfi Kálmánnal) és Weimarban, Stuttgartban (Nagy Péterrel, Jandó Jenővel) a meghívó fél tanáraival, diákjaival közös koncert, és workshop keretében mutatkozik be. Az előadások között is lesz kevésbé „zenei”, Tokió legmagasabb presztizsű egyetemein Batta András a humanista Lisztről tart előadást, arról a Lisztről, aki pénzzel, ajánlással, „segélykoncerttel” sok rászorulót, árvízkárosultat, szegény tehetséget támogatott. Ezt a fajta tevékenységet viszi most tovább a Zeneakadémia Baráti Köre.

Bokor Gabriella