Csáki András

Csáki András 1981-ben született Budapesten. 11 évesen kezdett el gitározni. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója. Tanulmányait 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2007-ben kitüntetéssel diplomázott. Zeneakadémista évei alatt két alkalommal nyerte el a Köztársasági Ösztöndíjat. 2007-től a Zeneakadémia Doktori Iskolájának állami ösztöndíjas hallgatója. 2008-tól 3 éven keresztül Fischer Annie ösztöndíjas, továbbá 2009-ben Junior Prima díjban, illetve 2010-ben Márciusi Ifjak Díjban részesült.

Tanulmányait olyan elismert magyar gitárművészeknél folytatta, mint Eötvös József, Roth Ede és Szilvágyi Sándor. 1995-től aktív résztvevője a hazai és nemzetközi mesterkurzusoknak. Többek között részt vett Manuel Barrueco, Leo Brouwer, Abel Carlevaro, Costas Cotsiolis, Zoran Dukic, Angel Romero, David Russell, Kováts Barna és Vásáry Tamás mesterkurzusán.

Nemzetközi karrierje 1999-ben kezdődött, amikor 18 évesen Chilében megnyerte a XXVI. “Dr. Luis Sigall” Nemzetközi Zenei Versenyt. A rangos dél-amerikai verseny első helye további nemzetközi meghívásokat hozott számára. Koncertezett Angliában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Chilében, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Romániában, Szerbia és Montenegróban, Szlovákiában, valamint az Egyesült Államokban és Japánban.

Számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa, 20 helyezést és számos különdíjat ért el. Olyan nagy múltú és tekintélyes versenyek győztese, mint a Tokiói Nemzetközi Gitárverseny (Japán, 2008.), és a „Michele Pittaluga” Nemzetközi Gitárversenyen (Alessandria – Olaszország 2009.).

2009-ben jelent meg első CD-je „My Favourite Pieces” címen, melyet 2010-ben a Naxos kiadó által kiadott második szólólemez követett.

2005 őszétől Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium gitártanára. 2009 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakán tanársegéd. Első mesterkurzusát 2005-ben tartotta az Egyesült Államokban (Dallasban). Azóta rendszeresen felkérik hazai és nemzetközi mesterkurzusok tartására. Tanított már – az Egyesült Államokon kívül – Franciaországban, Görögországban, Romániában és Magyarországon.


« vissza a támogatott tehetségek oldalra