Bach: D-dúr partita, BWV 828
Beethoven: Harminckét  variáció c-mollban, WoO 80
Liszt: f-moll transzcendens etűd
Chopin: f-moll ballada, op. 52
Ravel: Szonatina

Bach – Busoni: Nun komm, der Heiden Heiland – korálelőjáték
Beethoven: c-moll (“Pathétique”) szonáta, op. 13
Schumann: Fantáziadarabok, op. 12  - részletek a sorozatból: Des Abends;  Aufschwung;  Warum?; Traumes Wirren;  Ende vom Lied
Wagner – Liszt: Izolda szerelmi halála
Liszt: Weinen, klagen – variációk

Schumann: Meseképek, op.113
Schumann: Három románc, op. 94
Brahms: f-moll szonáta, op. 120. No.1

Balogh Ádám
Schumann: Arabeszk / Debussy: A baba szerenádja;  Doctor Gradus ad Parnassum

Boros Tekla
Beethoven: c-moll („Pathétique”) szonáta, op. 13. I. tétel
Chopin: cisz-moll noktürn;  Gesz-dúr etűd, op. 10/5

Szokolay Ádám
Bartók: Allegro barbaro / Liszt: Genfi harangok;  Kromatikus galopp

Vida Mónika Ruth
Chopin: Asz-dúr ballada / Kodály: Sírfelirat

Váradi László
Chopin: A-dúr polonéz;  F-dúr ballada

Kovács Gergely Tamás
Liszt: Esti harmóniák (11. Transzcendens etűd)
Paganini – Liszt: Esz-dúr etűd

Szakmai tapasztalat

MA II., klasszikus hegedűművész szakos hallgató vagyok.

A hazai koncertélet egyre aktívabb tagjaként szóló és zenekari koncerteken lépek fel.

Az Anima Musicae Kamarazenekar alapító tagjaként, (www.animamusicae.hu), 2010 februárja óta a zenekar számos hazai koncert résztvevője (Budapest, Győr, Kecskemét), valamint a Summa Cum Laude Nemzetközi Fesztivál első díjasa. A zenekar határozott szándéka, hogy koncertjeinken a klasszikus zene üzenete minél több fiatalt érintsen meg, hogy ezzel is segítsük egy új, a klasszikus értékeket befogadni képes generáció kialakítását.

Tanulmányok:

1994-1999. Balassagyarmat, Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola Tanár: Móri Péterné

1999-2002. Budapest, Hubay Jenő Zeneiskola Tanár: Dr. Makláryné Baranyai Valéria

2002-2007. Budapest, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Tanár: Sós Natasa

2007-          Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanár: Sós Natasa

BA diploma: 2010.

MA diploma várható időpontja: 2012 tavasza

Versenyek:

1998.          I. Országos Zathureczky Ede Emlékverseny– 3. díj

1998.          Országos Koncz János Hegedűverseny – 1. díj

2003.          II. Országos Zathureczky Ede Emlékverseny – 3. díj

2008.          III. Országos Zathureczky Ede Emlékverseny – különdíj

2011. Summa Cum Laude Nemzetközi Fesztivál ( Ausztria ) – 1. díj

Kurzusok:

Magyarország –    Perényi Eszter (1999-2005), Sebestyén Katalin (2004, 2007), Simon Standage (2009)

Svájc  -   Stuller Gyula (2008, 2009)

2006-ban nyertem felvételt a kecskeméti Kodály Iskolába Agócs Márta művésztanár osztályába. 2007-ben az olaszországi, 2008-ban az ausztriai nemzetközi csellóversenyen nyertem különdíjat és 4. helyezést. A 2008-ban megrendezett Starker János Országos Gordonkaversenyen I. helyezett lettem, szintén ebben az évben az Országos Kamarazenei Versenyen különdíjat nyertünk Jámbor Annával és Czébely Beátával Schubert- B-dúr triójának előadásáért. 2009-ben az Olaszországban megrendezett Alfredo Markosig emlékversenyen II. díjat kaptam, nyertese lettem Új Európa Alapítvány pályázatának.
2010 áprilisában a „Kiemelkedő Tehetségek” koncertjén, Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral játszottam Csajkovszkij: Variációk egy rokokó témára című művét. Szintén ennek az évnek nyarán egy hónapos mesterkurzusra utaztam ösztöndíjjal Amerikába. A bloomingtoni Jacobs School of Musicban többek között részt vettem a világhírű Starker János óráin.
2011-ben ismét a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral szólistája voltam Schumann csellóversenyének szólójával, a Starker János Országos Gordonkaversenyen Czakó Éva emlékplakettjét nyertem el.

2011 szeptemberétől a Zeneakadémia hallgatója vagyok, ahol tanárom Onczay Csaba.

Koncerteztem már több zenekarral, kamaracsoportommal évente többször adunk koncertet. Részt vettem többek között  Starker János, Agócs Márta, Ádám Károly, Mező László, Onczay Csaba, Mérey Tamás, Nagy Róbert,Kertész Ottó, Kertész György, Koó Tamás,Banda Pál,  Emilio Colón, Jonathan Cohen, Susan Moses, Clancy Newman, Daniel Wittgenstein mesterkurzusain.

Magyarországon és Európa számos országában: Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Szerbiában, Romániában, Olaszországban és az Egyesült Államokban léptem föl hangversenyen.

Több magyar és külföldi szerzővel ápolok kapcsolatot, akiknek műveit igyekszem minél többet játszani, illetve ígéretet kaptam, hogy 2012-re több darab bemutatása fog rám várni.

2002-ben felvételt nyertem előkészítős növendékként, a budapesti Bartók Béla konzervatóriumba, Puskás Zsolt osztályába.

2005-ben a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat Puskás Zsolt osztályában. Az itt eltöltött idő alatt a  Zuglói Filharmónia zenekar tagjaként megismerkedtem a profi zenekari munkával.

A zenekarral havi rendszerességgel, léptem fel többek között a Művészetek Palotájában.

2008 –  X. Starker János  Országos Gordonkaversenyen  II. helyezés ( Kecskemét )

2008 – Kertész  Gordonkaverseny III. helyezés ( Budapest )

Szólistaként többször volt lehetőségem szerepelni a Zuglói Filharmónia zenekarával valamint

a Nagyváradi Filharmónia zenekarral.

2010 -ben sikeres felvételt  nyertem a Liszt Ferenc Zeneakadémiára Déri György tanár úr osztályába.

Jelenleg  másodikos hallgatója vagyok a Zeneakadémiának.

Számtalan mesterkurzuson vettem részt többek között : Perényi Miklós, Mező László, Jonathan Cohen, Banda Pál, Friedrich Gauwerky, Sabin Pautza (karmester)

Célom, hogy a Zeneakadémián eltöltött idő alatt minél többet tanulhassak, koncertezhessek,  valamint zenei versenyeken részt vegyek.

Judit muzsikus családban született. Öt évesen kezdett zongorázni, amit konzervatóriumban folytatott főtárgyként a zeneelmélettel, majd az később a magánének szakkal együtt. Miután 2006-ban zenetörténészként lediplomázott a budapesti Zeneakadémián, részt vett Halmai Katalin (Régi Zenei Napok Sopron), Hamari Júlia és Laki Krisztina énekkurzusain. Jelenlegi tanára Marek Ržepka, a lipcsei Hochschule für Musik und Theater és a Krakkói Zeneakadémia professzora. 2011 szeptemberétől Judit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi PhD doktorandusza Budapesten. Angolul, németül és olaszul beszél, franciául tanul.

Hazai és külföldi kórusokban szerzett tapasztalata során (Arnold Schönberg Chor Bécs, Chamber Choir of Europe Németország, Europa Cantat Fesztivál Kamarakórusa Utrecht, valamint Purcell Kórus Budapest) olyan karmesterekkel és zenekarokkal dolgozhatott együtt, mint Ivor Bolton, Bernard Haitink; Concentus Musicus Wien, ORF-RSO Wien, Chamber Orchestra of Europe, illetve Bobby McFerrin és Roger Treece.

Három különleges, Liszt Ferenccel kapcsolatos kötet jelent meg az idén a Zeneakadémia és a Helikon Kiadó közötti együttműködés keretében, a Baráti Kör támogatásával.  Az év első felében a boltokba kerülő két könyvről, a Budapesti séták Liszt Ferenccel című bédekkerről, és a Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia címet viselő kötetről már beszámoltunk a Legato-ban. A „trilógia” harmadik része a napokban jelent meg, a „Génie oblige” című gyönyörű album – amit Eckhardt Mária szerkesztett – a Liszt Emlékmúzeum kincseit mutatja be az olvasóknak.  Az emlékév három kötetéről dr. Batta Andrást, a Zeneakadémia rektorát, és Szabadhegÿ Pétert, a Helikon Kiadó ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Dr.Batta András, a Zeneakadémia rektora

A Helikon Kiadó és a Zeneakadémia együttműködése a Baráti Körnek köszönhető, a kapcsolatot az elnök, Szabó Vilmos hozta. Az első találkozás az elmúlt év végén, 2010 utolsó heteiben volt, szövögettük az álmokat a kiadandó könyvekről, mindenképpen Liszttel akartunk kezdeni, hiszen jött az emlékév. Ezután fordultunk Eckhardt Máriához, és ők, vagyis a Liszt Emlékmúzeum kutatói ezt a három témát ajánlották. Szerencsére a bédekker akkor már majdnem elkészült, az anyagot összegyűjtötték, azt lehetett tehát elsőként kiadni. A könyv fantasztikus siker lett, rengetegen megvásárolták. A magyar olvasók közül is nagyon sokan szerettek volna végig sétálni azokon a pesti útvonalakon, ahol egykor Liszt járt, de a könyv a külföldiek körében is igen népszerű lett. Úgy is mondhatnám, hogy a bédekkert ma már afféle bibliaszerű könyvként használják a kulturális turizmus terén. Egyébként a Művészetek Palotája a Zeneakadémiával és a Budapest Turizmussal karöltve összeállított egy „Liszt-csomagot”. A Liszt-hétvégén a külföldiek meglátogatják a könyvben felsorolt helyeket, emellett koncerteken is részt vehetnek, úgyhogy elképzelhető, hogy ez a kötet a turizmus történetében is új fejezetet nyit.

Az idei második könyv, a Krisztus kiindulópontja egy, az Emlékmúzeum tulajdonában lévő kézirat volt, amit Lisztnek egy kedves növendéke, Juhász Aladár hagyatékából kaptunk meg, méghozzá elég kalandos úton. Ez a Krisztus oratórium egyik zenekari tételének egy négykezes változata. Eckhardt Mária ötlete volt, hogy érdemes lenne a kéziratot facsimile kiadásban megjelentetni, hiszen Lisztnek is, és az emlékévnek is ez az egyik főműve, amit október 22-én, a születésnapon a világ több pontján elő is adtak. A kézirat kapcsán több téma is előjött, így a Zeneakadémia és Liszt kapcsolata, a Zeneakadémia növendékei, lásd Juhász Aladár, aki nagyon szeretett tanítványa volt Lisztnek, együtt is játszották ezt a négykezest. A különböző szempontokból végül egy nagyon szép sokszög alakult ki, és ezt írta meg Eckhardt Mária tudományos igénnyel, tanulmányában. Nem tudtuk, hogy egy ilyen témát, ami nem tartozik a legnépszerűbbek közé, hogyan fogadnak majd az olvasók, de nagy örömünkre ez a kötet is óriási siker lett. Ebben annak is része lehet, hogy az album gyönyörű, könyvészeti szempontból igazi ritkaság. A tervező, Kiss László szerintem állandó layout-osa lesz a Zeneakadémia- Helikon könyveknek.

Nagyon nagy öröm számunkra, hogy még Karácsony előtt megjelenhetett a harmadik kötet, a Génie oblige. Ilyen szép könyvet utoljára 2007-ben, a Zeneakadémia épületéről tudtunk kiadni, óriási boldogság, hogy most ismét egy hasonlóan nagyszabású kötettel találkozhatnak az olvasók. (Az albumot Kiss László tervezte – a szerk.) A könyv az emlékmúzeumban őrzött Liszt gyűjteményt mutatja be. Én szinte ott nőttem fel, kutattam is ott többször, de ennek a gyűjteménynek az igazi nagyságát és mélységét az ember szinte fel sem tudja mérni. A világ egyik legnagyobb és legjelentősebb Liszt gyűjteményéről van szó, amit már az 1920-as években alapoztak meg, de már korábban is visszakapott a Zeneakadémia néhány anyagot Liszt hagyatékából. 1925-ben vette fel az Akadémia Liszt nevét, és ekkor tették – legalábbis a Zeneakadémia tanárai előtt – nyilvánossá a gyűjteményt, ami azóta, az évtizedek során, folyamatosan gyarapodott. Óriási lépés volt az 1986-os év, amikor a Régi Zeneakadémia épületét visszakapta a Zeneakadémia, és Liszt egykori lakásban megnyílt a múzeum. Ebben egyébként oroszlánrésze volt az azóta már sajnos elhunyt professzornak, Legány Dezsőnek, a magyar Liszt kutatás doyenjének, és munkatársának, Eckhardt Máriának. A mai rohanó világban sajnos nincs idő arra, hogy valaki napokon vagy heteken át bejárjon a múzeumba, és mindent alaposan végignézzen. Az album tehát összefoglal, és egyben újabb ajtókat nyit ki.  Mondhatjuk, hogy ez egy hírnöki könyv: üzenet a Zeneakadémia legrégebbi szentélyéből.

Szabadhegÿ Péter, a Helikon Kiadó ügyvezető igazgatója

A Helikon Kiadónál mindig keressük a lehetőséget, hogy patinás, régi, történelemmel,    kultúrával foglalkozó intézményekkel dolgozhassunk együtt, mert igazán szép könyveket  szeretünk kiadni. Ez természetesen nem csak a külalakra, de a tartalomra is vonatkozik. A   Helikon Kiadónál mi azt mondjuk, hogy talán mi képviseljük leginkább a magyar kultúrát, a magyar szépirodalmat. Így adódott, hogy az előbb említett, patinás intézmények közül elsőként a Zeneakadémiával sikerült egy olyan hosszú távú megállapodást kötnünk, amely szerint mi adjuk ki könyv formában azt a tartalmat, amiben egy éves program alapján    megegyezünk. Idén ez nem volt nehéz, hiszen eleve a Liszt Ferenc Zeneakadémiáról van szó, és a Liszt-emlékév is adta magát. A Zeneakadémia oldaláról több ötlet is jött, végül háromban állapodtunk meg. Az együttműködéssel, és az eredménnyel is nagyon elégedettek vagyunk, manapság sajnos – a kisebb kereslet miatt – már ritkábban van alkalmunk ilyen szép, albumjellegű könyveket készíteni, úgyhogy örültünk a lehetőségnek. Januárban majd értékeljük a 2011-es évet, és megint kitalálunk két-három címet, amit jövőre kiadunk. Több ötlet is felmerült már, így Bartók és Kodály neve is, de konkrét döntések még nem születtek. Egyelőre gyűjtjük az ötleteket, készítünk egy listát, és majd abból válogatunk.

Bokor Gabriella

Egy gyerekkori kincsvadászat a családi ház padlásán – tulajdonképpen ez indította el Hőna Gusztáv pályáját. A szólistaként, valamint a Modern Révfúvós Együttes és a Hőna Harsona Quartett alapítójaként is ismert muzsikus, aki 1972-től a tavalyi évig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja volt, 2010-ben a texasi Austinban elnyerte a Nemzetközi Harsona Szövetség Életmű-díját, azaz a legmagasabb szakmai elismerést, amit harsonaművész ma megkaphat. A palettáról a tanítás sem hiányzik, Hőna Gusztáv tíz éve vezeti a Zeneakadémia egyik legtöbb trófeát begyűjtő tanszékét, a Fúvós Tanszékét, amelynek növendékei sorra nyerik a hazai és nemzetközi versenyeket.

-Mielőtt a harsonával egymásra találtak volna, nem igazán barátkozott meg egyetlen hangszerrel sem…

-Szobrászművész édesapám egyúttal amatőr zenész is volt, trombitált, hegedült, énekelt. Volt egy szalonzenekaruk, bálokban és mulatságokban játszottak. A zenekar tagja volt a nagybátyám is, aki csellózott, szaxofonozott, és harsonázott. Én a trombitával próbálkoztam először, de nem igazán ment. Arra voltam jó, hogy az úttörőtáborban én fújjam az ébresztőt meg a takarodót, és ezzel a művészi pályafutásom, mint trombitás, be is fejeződött. Zongoraórákra is jártam, ott viszont a tanárnő azt mondta, hogy ilyen szafaládé-ujjakkal sohasem fogok tudni igazán szépen játszani. Úgy tizenhárom-tizennégy éves lehettem, amikor egy alkalommal a házunk padlásán bóklásztam, és megtaláltam a nagybátyám harsonáját. Lehoztam, elkezdtem fújogatni. Közben hazajött apám, és kérdezte, ki szólaltatta meg a hangszert. Amikor kiderült, hogy én, rögtön azt mondta: látod fiam, akkor ezt kell csinálni.

-Ha a harsonázás rögtön ment, a trombita vajon miért nem adta meg magát?

-Úgy látszik, hogy az alkatom, a fogberendezésem, a mimikai izmaim egyszerűen jobban rezonáltak a harsonára. Lehet, hogy a trombita fúvókája túl kicsi volt a szájalkatomhoz, a harsonával pedig épp eltaláltam azt a helyet, ahol ez úgy rezonál, ahogy kell.

-Nemcsak megtalálta a tökéletesen önhöz illő hangszert, de még szólókarriert is befutott     a nem kifejezetten szólóhangszerként számon tartott harsonával. Hogyan?

-Amikor úgy éreztem, és mások is mondták, hogy jól megy a dolog, arra gondoltam, megpróbálom bebizonyítani, hogy a harsona is lehet szólóhangszer. Erre voltak külföldi példák, én pedig itthon igyekeztem mindent megtenni azért, hogy az irodalmunkat bővítsem. A meglévő repertoárunk nem volt túl gazdag, a barokk, a klasszicizmus, és később, a romantika időszakában is csak elvétve találunk kifejezetten harsonára írt darabot, a hangszer főleg szimfonikus zenekarokban játszott szerepet. Mivel szólóirodalom nem nagyon volt, leginkább csak átiratokból tudtunk dolgozni. Úgyhogy a fejembe vettem, hogy megpróbálok létrehozni egy új magyar harsonairodalmat. Szerencsére a Rádiózenekarnál megvolt erre a lehetőségem, a munka kapcsán nagyon sok zeneszerzővel megismerkedtem, köztük több fiatallal, akiket azzal nyaggattam, hogy írjanak harsonára darabot. Ez többé-kevésbé sikerült is, egész szép kis repertoár kerekedett ki az évek során.

-A disszertációját is ebből írta.

-Adódott a téma, hogy a kifejezetten számomra ajánlott művekből írjam. És valahogy jól jött össze a dolog, mert akkoriban jelent meg „Ajánlások” címmel a szóló CD-lemezem. Ezen csupa olyan darab szerepel, amit nekem komponáltak a szerzők.

-Azért felemelő érzés lehet, amikor személy szerint önnek írnak darabot. Egyébként mindig is közel állt önhöz a kortárs zene, vagy ez egy ilyen kényszer szülte megoldás volt: azt akarta bizonyítani, hogy a harsona szólószerepre is alkalmas, és mivel a meglévő repertoár ehhez nem volt elegendő, újat kellett létrehozni.

-Én nem mondanám ezt kényszernek. Létezik egy alapelv, amely szerint minden zenésznek magától értetődő kötelessége játszani annak a kornak a zenéjét, amelyben él. A Rádióban mi nagyon sok kortárs zeneszerző darabját vettük fel, szinte ez volt a Rádiózenekar egyik fő feladata abban az időben, és ilyenkor azért az ember füle, meg egyáltalán, az egész habitusa rááll ezekre a dolgokra.

-Ön nem elégedett meg azzal, hogy a szerzőket írásra biztassa, és utána itthon eljátssza ezeket a darabokat, hanem a műveket világszerte népszerűsítette is.

-Volt egy olyan érzésem, hogy Amerikában valamit kicsit másképp csinálnak a harsonások, és szerettem volna ezt megtanulni. Hosszas próbálkozás után sikerült, a hetvenes évek végén két alkalommal is kiutazhattam egy-egy három hónapos ösztöndíjjal. Akkor már elkészült néhány kortárs magyar darab, és az ottani professzorom felfedezte, hogy szenzációs kortárs szerzőkről van szó, akik nagyszerű műveket komponálnak kifejezetten harsonára. Ez úgy folytatódott, hogy meghívtak workshopokra és nemzetközi harsona találkozókra, ahol én már megpróbáltam bemutatni a magyar harsonairodalmat, és ebből óriási siker lett. Nagyon érdekes volt ez akkoriban Amerikában, és ettől kezdve szinte évente hívtak meg szimpóziumokra, később már előadásokat és mesterkurzusokat is tartottam, amelyeken természetesen a magyar harsona irodalmat népszerűsítettem.

-A művészpálya mellett a tanításhoz is komoly sikerélményei fűződnek, hiszen a növendékei sorra nyerik a nemzetközi versenyeket. Mit tudnak a magyar rézfúvósok? Miben jobbak, mint a többiek?

-A magyar zenész alapvetően kulturált, és fantasztikus gyökerei vannak. Október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján a Zeneakadémia zenekarával és kórusával Bayreuthban voltunk, ahol a hallgatóink egy csodálatos koncertet adtak. Nagyon él még bennem ennek a hatása, felemelő érzés volt. Tehát ilyen gyökereink vannak, mint Liszt, Bartók, Kodály, és van még egy dolog, ami inkább technikai kérdés, és a rézfúvósokra vonatkozik. Mivel a rézfúvós zene közvetlenül nincs benne a magyar népzenében úgy, mint a hegedű, a klarinét, vagy a cimbalom, mi a környező országokból szívtuk fel a különböző hatásokat, és ezekből próbáltuk meg valahogy összegyúrni a számunkra leginkább megfelelő hangideált. A szlávok például nagy vibrátóval, nagyon bő hanggal, szinte mindent romantikusan adnak elő, a németek precízek, konkrét hangokat játszanak, így az osztrákok is, talán ők a ritmusban kicsit lazábbak

-Tehát ebben is tetten érhetőek a nemzeti karaktervonások.

-Igen, és aztán az én időmben ezekhez hozzáadódott a francia vonal is. Ebből a sokféle hatásból mi kialakítottunk magunknak egy saját, magyar stílust, és úgy tűnik, hogy nem járunk rossz úton. Ezt a nemzetközi versenyek is bizonyítják, és persze az is, hogy a világ egyik legjobb – ha nem a legjobb – zenekarának, a Berlini Filharmonikusoknak két magyar az első trombitása.

-Ők történetesen férfiak, de mostanában a rézfúvósok között is megjelentek a lányok. A tanszéken milyen az arányuk?

-Igen, a rézfúvósokhoz is kezdenek betörni a hölgyek, harsonán hárman, kürtön ketten tanulnak, és van egy elsőéves tubás hölgy hallgatónk is. Trombitában jelen pillanatban csak fiúk vannak.

-A laikusok még felkapják a fejűket egy-egy rézfúvós nő láttán. Az, hogy a lányok viszonylag ritkán választanak ilyen hangszert, csak a régi beidegződéseknek köszönhető, vagy valamiért tényleg alkalmasabbak a fiúk?

-A légzés nálunk nagyon fontos, egy rézfúvóshangszer megszólaltatásához feltétlenül szükség van egy céltudatos légzéstechnikára. A hölgyek picit másként lélegeznek, mellbe veszik a levegőt, nálunk viszont az úgynevezett hasi légzést kell elsajátítani ahhoz, hogy ez a fújástechnika jó legyen. Meg persze fizikum is kell, itt nincs mese, azért egy két, két és fél órás gyakorlás elég komoly fizikai megterhelést jelent. Ha viszont ez a két feltétel megvan, akkor a hölgyek különösen szép, egészen telt, bársonyos hangon tudják megszólaltatni a hangszert.

-Egy bizonyos szint fölött már nem mindegy, hogy a muzsikus milyen hangszeren játszik. Önnek mikor lett saját hangszere?

-Már jóval ötven fölött voltam. Előtte a Rádiózenekar hangszerét használhattam, amikor szólóturnéra, vagy bárhova mentem. 2005-ben New Orleans-ben, a Nemzetközi Harsona Fesztiválon a Corpus Harsona Quartet tagjaival egy hangszerkiállításon nézelődtünk, és egy angol cég, a Michael Rath gyár hangszereit próbálgattuk. Volt ott egy különlegesség, egy kontrabasszus harsona, és amikor Wágner Csabi, az együttes szenzációs basszusharsonása ebbe belefújt, a hatalmas teremben, az őrületes hangzavarban egyszerre csend lett.  Mindenki felkapta a fejét, hogy mi történik itt, mi ez a csoda. Ő volt Wágner Csabi és a kontrabasszus harsona. Az angol gyár, vagyis inkább manufaktúra tulajdonosa pedig kijelentette, hogy szeretné ezt az együttest támogatni, például azzal, hogy hangszert ad. Néhány hónap múlva kaptunk egy meghívást, és együtt kimehettünk Huddersfield-be, a kis manufaktúrába. Ott kipróbálhattuk a hangszereket, és össze is rakhattunk magunknak egy-egy darabot, a harsonát ugyanis különböző részekből lehet összeállítani. Természetesen én is összeraktam egy hangszert, és azzal mentünk tovább előadást és koncertet tartani Birminghambe és Glasgow-ba. Amikor vége lett a kis turnénak, Michael, a főnök megkért, hogy a törzskocsmájában játsszunk egy búcsúkoncertet. Én természetesen nem voltam a szponzorálandók között, és a koncert után visszaadtam a remek hangszert Michael-nak. Ő csak annyit kérdezett: szereted? Azt válaszoltam, hogy ez egy nagyszerű hangszer, de ő megint megkérdezte: szereted? Mondtam, hogy igen. Akkor a tiéd – válaszolta. Hát ott megállt a levegő, egymás nyakába borultunk, és sírtunk, mint a gyerekek. Így lett nekem ötvenhat évesen saját hangszerem.

Bokor Gabriella

Exkluzív interjút készíteni Clara Schumann-nal, esetleg Liszt Ferenc inasával, Sipka Miskával, első hallásra elég merész, mi több reménytelen vállalkozásnak tűnik. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanársegédje azonban a Művészetek Palotája és a fidelio.hu felkérésére elkészítette a fiktív interjúkat, amelyeket óriási élvezet volt olvasni. Ebből is látszik, hogy a kutatás és a tanítás mellett sok minden más is érdekli, az ő nevéhez fűződik például az idei emlékév középiskolások számára meghirdetett Liszt-vetélkedője.

- Ha további fiktív interjúkat kellene készítenie, ki lenne a következő „beszélgetőpartner”?

- Sokat gondolkodtunk azon, hogy kiket is „szólaltassunk meg”. Potenciális interjúalanyként egyrészt adottak a híres Liszt-kortársak, de felmerült, hogy Sipka Miskához hasonló epizódszereplőkkel, esetleg Liszthez közvetlenül nem kapcsolódó átlagemberekkel is lehetne „beszélgetni”, például egy cigánymuzsikussal, akit Pesten hallhatott Liszt. Ez a műfaj azért alapvetően a vicc kategóriájába tartozik, ami nem jelenti, hogy ne lehetne szellemi hozadéka. Szórakoztató formában is el lehet mondani sok mindent, ami Liszt Ferenccel kapcsolatban fontos.

- A fiktív interjú műfaja vicc annyiból, hogy a megkérdezettek már rég nem élnek, és szellemes, ironikus volt a megközelítés, de az interjúkban található információk komolyak és helytállóak.

- Természetesen ez volt a szándék, nem csak a puszta jópofaság. Épp nemrég kérdezte tőlem Eckhardt Gábor, a Bartók Konzi zongoratanára, hogy igaz-e, amit a Clara Schumann-interjúban olvasott, vagyis hogy Liszt nem is adott nyolc koncertet 1838-ban a pesti árvízkárosultak javára. A Liszt magyarságával kapcsolatos nagy mítoszok egyike szerint ugyanis, amikor 1838-ban Liszt tudomására jutott a pesti árvíz híre, Bécsbe utazott, koncertsorozatot adott a károsultak megsegítésére, és ez ébresztette fel benne a „magyar hazafit”. Nemrégiben olvastam Christopher H. Gibbs tanulmányát Liszt 1838-as bécsi tartózkodásáról, s ebből a következők derülnek ki. Már 1837 decemberében cikkeztek arról Bécsben, hogy Liszt hangversenyezni fog a városban, ekkor pedig a Duna még annak rendje és módja szerint a medrében folydogált. Bécsben valóban adott nyolc koncertet, ezek közül azonban csak egyetlen egynek a bevételét ajánlotta fel az árvízkárosultak javára, és ebben az időszakban rengeteg jótékonysági koncertet szerveztek a pesti katasztrófa áldozatainak megsegítésére, vagyis Liszt gesztusában nem volt semmi egyedülálló (ami persze a jó szándékot nem homályosítja el). Csak később, 1838 nyarán, amikor a Duna már ismét jólnevelten viselkedett, akkor jött rá Liszt, hogy magyarsága mennyire fontos számára, s ebben személyes élmények – származásának tudata, gyerekkori emlékek – éppúgy szerepet játszottak, mint a karrierjét illető megfontolások, vagyis hogy egzotikus származású művészként még nagyobb sikert érhetett el. A fiktív interjúknak tehát egyrészt az lehet a hozadéka, hogy fel lehet hívni a figyelmet olyan dolgokra, amelyekről az utóbbi években kiderítette a kutatás, hogy másképp történtek, mint azt korábban gondoltuk, másrészt, hogy az interjú-forma révén talán olyanok is gazdagodnak zenetörténeti ismeretekkel, akik nem szívesen olvasnak hosszabb és nehezebb szövegeket.

- Sok mindennel foglalkozott az idei emlékévben, például többekkel együtt kitalálta és megszervezte a középiskolások számára kiírt „Vándorélet – Liszt Ferenc nyomában” című vetélkedőt, amelynek igen jó a visszhangja.

- Önmagában az, hogy jelentkezett 144 csapat, és ebből nagyjából 110 aktívan részt vett mind a tíz online fordulóban – a döntő még előttünk áll –, azt jelzi, hogy tényleg sikerült megszólítani ezt a korosztályt. A vetélkedőt azokra az eszközökre építettük, amelyeket ez a generáció amúgy is használ, ilyen a facebook, a youtube, egyáltalán ez az egész internetes, e-mail-küldözgetős, kattintgatós világ. Ezzel együtt a részvétel komoly és időigényes elfoglaltságot jelentett számukra: tíz héten keresztül heti jó pár óra Liszttel való foglalkozást. A játékosok minden fordulóban kaptak egy tíz kérdésből álló feleletválasztós tesztet, ami elég nehéz volt, legalábbis ez derült ki a visszajelzésekből. Nagyon azért nem lőttünk mellé, mert jó néhány tökéletes megfejtés érkezett hétről hétre. A többi feladatot viszont úgy találtuk ki, hogy maguk a konkrét feladványok nem nehezek ugyan, de időigényesek. Az egyes feladatokhoz kapcsolódó témákkal kapcsolatban hosszú leírásokat gyártottunk Mikusi Eszter és Loch Gergely kollégámmal – akikkel a vetélkedő tartalmi részét készítettük –, s ezeknek a leírásoknak a végén érkezett csak a tulajdonképpeni kérdés. Mire tehát eljutottak a megoldandó feladathoz egy csomó mindent megtudtak Lisztről, a korról, a romantikus zenéről.

- Miből készültek a csapatok és konkrétan miről szóltak a feladatok?

- Nem sorolnám fel a tíz forduló közel ötven feladatát, akit érdekel, megnézheti a vetélkedő honlapján, ahol most már bárki végigjátszhatja az összes fordulót. Volt, hogy meg kellett keresni egy adott műben egy bizonyos motívumot, és megmondani, hogy az hányadik másodpercnél szólal meg; máskor Liszt-kortárs személyeket (mások mellett Clara Schumannt, Paganinit, Brahmsot) kellett megtalálni a facebook-on; a megfejtést adott esetben Liszt Ferenc, vagy valamely jeles kortársának e-mail címére kellett küldeni, ő válaszolt a csapatoknak, s innen tudták meg a feladat további részét; és hasonlók. A kedvencünk – és úgy tűnt, a csapatoké is – egy kitalált figura volt, egy rejtélyes svájci milliomos hölgy, aki nagy Liszt-rajongó. Ő majdnem minden fordulóban megjelent és különféle agyament feladatokat adott a csapatoknak. Próbáltuk tehát az egészet szórakoztatóvá tenni, abban bízva, hogy a gyerekek észre sem veszik, mennyit tanulnak egy-egy feladat megoldásával Lisztről. Készülniük Alan Walker háromkötetes Liszt-monográfiájából kellett. Nyilvánvalóan nagy falat a középiskolások számára, de nagyszerűen megírt, már-már regényszerűen olvasható szövegről van szó, no és azt gondolom, hogy csak a mélyvíznek van értelme, a zenetörténetbe ráadásul nem lehet belefulladni. A három kötetet megkapta az összes olyan iskola, amelyik nevezett a versenyre, sőt, a vetélkedő szellemiségének megfelelően sikerült a kiadónál elérni, hogy digitalizálják a köteteket, s így is eljuttattuk a csapatoknak a könyvet. Ez egyébként – és a szervezéssel kapcsolatos valamennyi hőstett – a Jeunesses Musicales Magyarország Egyesület érdeme, amely a vetélkedő lebonyolításáért kezeskedett.

- Az eredeti szakterületéhez is hozzátartozik Liszt zenéje?

- Nem, nem tartozom a Liszt-kutatók népes táborába. Én a Liszt-kutatás legfőbb haszonélvezői közé tartozom. A vetélkedő megszervezése egyfajta ismeretterjesztő munka volt, amit nagyon fontosnak tartok. Azt gondolom, hogy a „hardcore” zenetudomány szakkönyvekben, tanulmányokban felszínre bukkanó eredményeit valamilyen módon tovább kell adni a szélesebb közönségnek. Természetesen nem lehet és nem is kell mindent, de hihetetlen sok olyan eredménye van a zenetörténeti kutatásoknak, amely sokak számára lehet érdekes, és alapvetően változtatja, vagy változtathatja meg a zenéről való gondolkodásunkat. A Liszt-vetélkedő esetében is az egyik legfontosabb cél az volt, hogy a tudást, amit a Liszt-kutatók generációk óta felhalmoztak, valamilyen módon megpróbáljuk közkinccsé tenni. Gondoljon bele: 110 öt fős csapat játszott. Ez 550 diák. Ha hozzászámoljuk a testvéreket, a szülőket, a nagyszülőket, az osztálytársakat és a tanárokat, az azt jelenti, hogy a vetélkedő tíz hete alatt több ezer ember életébe szűrődött be valamilyen módon Liszt Ferenc. És a csapatok számára ez nem csak azt jelentette, hogy a Szerelmi álmok szólt a TV-ben reklámzeneként, vagy a II. Magyar rapszódia zenéjére kergette egymást Tom és Jerry, hanem tényleg gondolkoztak, nyomoztak, megtudtak róla rengeteg érdekességet, hallgatták a műveit. Az én szakterületem egyébként a barokk zene és Bach, ebből próbálnám most megírni a disszertációmat, ha nem venne körül annyi izgalmas feladat…

- Mi újat találhat ma Bachhal kapcsolatban egy zenetudós?

- A rövid és félrevezető válasz az, hogy semmit. Bár nemrégiben egy fiatal német kutató rábukkant egy addig ismeretlen Bach-műre, tehát még ez sem egészen igaz. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy minden tudományban megkülönböztethető egymástól az alapkutatás és az alkalmazott kutatás. Egy geológus elemezhet egy bizonyos kőzetet pusztán azért, hogy elméleti kérdésekre választ kapjon (ez volna az alapkutatás), de az alapkutatás által felszínre hozott tudást állíthatja valamilyen gyakorlati cél megvalósításának a szolgálatába is, például egy olajtársaság számára készíthet elemzést arról, hogy hol érdemes fúrást végezni. A zenetudomány esetében, amely persze a bölcsészet, nem pedig a természettudományok körébe tartozik, a filológia jelenti az alapkutatást: vagyis a kéziratok, levéltári anyagok feltárása. Az alkalmazott kutatás fogalma nyilván más a zenetudományban, mint a geológiában – már csak azért is, mert zenetörténeti kutatásokat sajnos a legritkább esetben támogatnak olajtársaságok –, itt is arról van azonban szó, hogy az alapkutatás által létrehozott eredményeket (a filológiai munka végtermékeként létrejövő kottaszövegeket, életrajzi adatokat) alkalmazzuk valamilyen sajátos szellemi környezetben. Az én habitusomhoz az utóbbi megközelítés áll közelebb, vagyis a már meglévő, az alapkutatás által felszínre hozott anyagokat próbálom újraértelmezni. Nem azt tűztem ki célul, hogy valamiféle kézzelfogható újdonságot találjak, mondjuk egy eddig ismeretlen Bach-dokumentumot – Magyarországon erre nem is nagyon lenne esélyem –, hanem azt, hogy Bach zenéjével kapcsolatban valami új összefüggésre hívjam fel a figyelmet. Hogy ne a levegőbe beszéljek: a témám Bach formai gondolkodásának és a 18. századi időfogalmaknak a párhuzama – nyilvánvalóan nem lesz annyi „gyakorlati” haszna, mint a Liszt-vetélkedőnek, de nem is az a célja. Nagyon rokonszenves számomra Hans Ulrich Gumbrecht irodalomtudós állítása, aki egy kérdésre, amely a bölcsészettudományok hasznosságát firtatta, azt válaszolta, hogy a bölcsészet egyik fontos célja, hogy a világot komplexebbé tegye.

- És mi az ilyesféle kutatás számára a legideálisabb helyszín?

- Az íróasztalom. A munkám kották és szövegek olvasásán alapul. Háromféle szöveggel dolgozom, olvasom a mai szakirodalmat, a 19. századi munkákat (vagyis a Bach-kutatás alapműveit), és a Bach korabeli írásokat. E szövegek egy részét persze könyvtárakból gyűjti be az ember, de elképesztő lehetőségeket jelent ma már a világháló, különösen, ha az ember német vonatkozású témával foglalkozik. A német könyvtárak ugyanis megdöbbentő alapossággal digitalizálják a teljes gyűjteményeiket – kéziratos kottákat és 17-18. századi szövegek első kiadásait egyaránt –, így ma már a Bach korabeli, zenei vonatkozású írások jelentős része hozzáférhető az interneten. És az is az internetnek köszönhető, hogy ha nem találok éppen egy kurrens szakcikket, írok egy e-mailt a szerzőnek, valamely jelentős nyugat-európai vagy amerikai egyetem professzorának, és egy-két napon belül már ott csücsül a postafiókomban az adott tanulmány. A legnagyobb kutatók általában rendkívül készségesek: ismeretlenül is segítenek, mert örülnek, hogy valaki a kies Kelet-Európában is foglalkozik egy efféle témával. Amikor tehát a körülmények megengedik, és a disszertációmmal foglalkozhatom, afféle szellemi időutazóként a szobámban ülve 18. századi gondolatköröket járok be.

- Hogyan került erre az útra?

- A klasszikus zene nagyon későn, tizennégy éves koromban lépett be az életembe. Korábban én is, mint a korosztályom többsége, a Music Television slágerlistáját néztem, Guns N’Rosest, Red Hot Chilli Pepperst, Pearl Jamet hallgattam, de a gimnázium legelején történt valami. Ha hívő lennék, valami isteni sugallatra gyanakodnék. Egyszerre azt éreztem, hogy nekem dolgom van a klasszikus zenével. Ebben szerepet játszott az is, hogy a nagymamám hatására elkezdtem tanulni zongorázni, és kiderült, hogy – bár korábban semmi közöm nem volt hozzá – van affinitásom ehhez a fajta zenéhez. Fantasztikus zongoratanárnőm volt, Bartai Ariadne, akinél pillanatok alatt nagyon sok mindent bepótoltam, de azt is tudtuk, hogy hangszeres nem lesz belőlem. Ha az ember tizennégy évesen kezdi el, akkor manuálisan már nem képes behozni a lemaradást. Nagyon jól meg tudtam volna oldani zenei problémákat még a komplexebb darabokban is, csak éppen technikailag nem győztem… Az viszont egyértelmű volt akkor már, hogy nekem a zenével kell foglalkoznom. Amikor érettségiztem, nem indult zenetudományi szak, úgyhogy az ELTE bölcsészkarra jelentkeztem, először filozófia szakra jártam, aztán felvettem mellé a magyart, és az esztétika tanszék több órájára is bejártam. Pár év múlva aztán felvételiztem a zenetudományi szakra, és végül csak azt végeztem el.

- És mikor alakult ki, hogy a barokk érdekli a leginkább?

- Rögtön az elején. Igaz, akkor még a barokkot egy személyben Bach képviselte – ez azóta sokat finomodott. Emlékszem, a gimnáziumi években a nyári szünet előtt mindig kikészítettem egy csomó kottát a zongorámra, hogy ezeket fogom majd játszani a nyáron. Aztán fokozatosan mindenki lemorzsolódott Bach mellől – Mozart, Haydn, Chopin és a többiek –, és a nyár végén már csak Bach-műveket játszottam egész nap. Amikor felvételiztem a Zeneakadémiára, az volt bennem, hogy mennyire jó lenne, ha engem egyszer azért fizetnének, mert Bachhal foglalkozom. Most barokkot tanítok a Zeneakadémián, úgyhogy ez a célom végül is megvalósult.

- Ön – ahogy mondta – viszonylag későn, tizennégy évesen kezdett a zenével foglalkozni. A gyerekeinél azonban, akik most óvodások, ez nyilván másként lesz.

- A történeti hűség kedvéért hadd pontosítsak: a kisebbik lányom csak a jövő hónapban lesz óvódás – ezt csak azért említem, mert rám szólnak, ha össze-vissza beszélek: a bölcsis-ovis identitás hihetetlenül fontos számukra. Engem liberálisan neveltek a szüleim, aminek az egyik hozadéka az volt, hogy nagyon boldog gyerekkor adatott meg nekem, a másik, hogy nem erőltettek semmit, vagyis azt csináltam, amit akartam. Én meg nem zongorázni akartam, hanem kosarazni, meg a lakótelepen bandázni. Szülőként nekem is az az elsődleges célom, hogy boldog gyerekkora legyen a lányaimnak, miközben persze örülnék, ha minél hamarabb közeli kapcsolatba lépnének a zenével. Különösen, hogy mindketten nagyon muzikálisak. A nagyobbik, aki a poétikusabb lélek, imád operákat nézni DVD-n – Rameau-tól a Lovagok a kedvence –, de a kicsi is, aki ránézésre egy vasgyúró amazon, rendkívül érzékenyen rezonál a zenére. Imádja Vivaldi híres Gloriáját, szokott is a felvétellel együtt énekelgetni: „Glójia, glójia”. Múltkor a bölcsődébe menet is ezt hallgattuk az autóban, és az egyik lassú tételnél – gyönyörű oboa-szoprán duett – hátranézek, és látom, hogy némán potyognak a könnyei. „Ennyire megható?” – kérdeztem tőle, ő meg csak hüppögött némán és bólogatott. Ha ennyire megérinti a zene, akkor tulajdonképpen mindegy is, hogy muzsikus lesz-e belőle vagy sem. Rengeteget tanulok tőlük a zenével kapcsolatban. Lenyűgöző a megközelítésük tisztasága, hogy bármilyen zene szóljon is, minden prekoncepciótól mentesen fogadják be. Ahogy fokozatosan a civilizáció részévé válnak, ez nyilván el fog romlani, idomulni fognak a vélt elvárásokhoz és valamilyen mértékig beszippantja őket a kötelező sznobéria, de majd nekik is lesznek gyerekeik, és akkor ők is újra átélhetik a tisztaságnak azt az élményét, amit én most. Kodály híres szlogenje úgy szól, hogy „Legyen a zene mindenkié!” Szerintem felesleges a felszólító mód. Lehet, hogy a körülmények hatására némelyeknél a felnövekedéssel elvész ez a képesség, de én azt gondolom, hogy mindenki muzikálisan jön világra. Társadalmi helyzettől, iskolázottságtól, családi háttértől függ, hogy ez a muzikalitás milyen jellegű zenében kel életre, de őszintén hiszem, hogy a zene mindenkié.

Bokor Gabriella

A december közepén megtartott döntő végén felolvasták Alan Walker levelét, amelyben gratulál a győztes csapatnak, és elismerését fejezi ki a verseny ötletgazdáinak és szervezőinek – a szerk.

Baráth Emőke, a Zeneakadémia Ének-és Oratórium szakának utolsó éves hallgatója számára igen jól alakultak az utóbbi hónapok, és az előtte álló időszakra sem lehet panasza. A nyáron a Baráti Kör támogatásával részt vett egy innsbrucki versenyen és a Verbier Festival mesterkurzusán – mindkettő várakozáson felül sikerült –, ősztől pedig Firenzében tanul. A beszélgetésünk októberben, két nappal az olaszországi utazás előtt készült, és néhány héttel később derült ki, hogy Emőke újabb lehetőséget kapott: 2012 nyarán ő énekli a Poppea megkoronázása címszerepét az innsbrucki Régizenei Ünnepi Hetek olasz nyelvű operaelőadásában.

-Kezdjük a nyárral, azon belül az innsbrucki versennyel, ami különösen jól alakult.

-Innsbruckban rendezték második alkalommal a Pietro Antonio Cesti barokk operaversenyt, ahova tavaly még nem volt merszem jelentkezni, de idén megpróbáltam. Kiküldött hangfelvétel alapján történt a válogatás, végül hetvenegyen indulhattunk. Három forduló volt, és olyan jól alakult, hogy tizedmagammal bejutottam a döntőbe.

-Mi több, megnyerted a versenyt és mellé a Közönségdíjat is megkaptad. Úgy hallottam viszont, hogy már a döntőbe jutás előtt is ajánlottak neked egy lehetőséget.

-Igen, a zsűriben ott ült Alan Curtis, a neves, barokk zenét vezénylő karmester, aki megkért, hogy énekeljek neki valamit. Bementünk egy terembe, és a Julius Caesarból, Sesto szerepéből adott két áriát. Leblattoltuk, és utána megkérdezte, milyen érzés volt elénekelni. Mondtam, hogy fantasztikus és komfortos. Ekkor felajánlotta, hogy elénekelhetem a szerepet egy lemezfelvételen és négy előadáson. Amikor elsorolta, hogy hol mindenütt, kicsit megijedtem, de igent mondtam. Bécsben a Theater an der Wien-ben, a párizsi Champs-Elysées Színházban, Lyonban, és Braunschweigben lesznek előadások, nagy művészekkel énekelhetek együtt, úgyhogy számomra ez óriási megtiszteltetés.

-Ezek tényleg impozáns helyszínek. Koncertszerű előadásokban léptek fel?

-Igen, arra, hogy megrendezzék, már nem is lenne idő. November második felében, erőltetett menetben, vagyis elég feszített tempóban fog mindez lemenni.

-Az innsbrucki barokk operaverseny volt. Mi áll hozzád legközelebb, merre akarsz elindulni? Barokk, opera, daléneklés…

-Ez mind. A barokk az egyik szívem csücske, de mást is szívesen énekelnék. Rettenetesen szeretem a daléneklést is, és azt se csinálják olyan sokan… Nagyon közel áll hozzám a 20-ik századi zene, aztán az opera is, abból ugyan nem minden való nekem, de például Mozart és Haydn igen.

-Mozartot volt alkalmad énekelni nyáron, egy másik sikeres versenyen, még Innsbruck előtt, a svájci Verbier-ben.

-Ez inkább mesterkurzus volt, mint verseny. Barbara Bonney a kedvenc énekesnőm, és még januárban elkezdtem keresgélni, hogy hátha tart valamikor mesterkurzust. Így találtam rá a Verbier Festival Academy kurzusára, ahol szerepekre lehetett jelentkezni a Cosi fan tutte-ből. Beadtam a jelentkezést Despina szerepére, mert mindenképpen szerettem volna találkozni Bonney-val. Azt válaszolták, hogy rendben, részt vehetek a kurzuson, de inkább Fiordiligi szerepét énekeljem. Kupaktanácsot tartottunk a tanárnőmmel, Pászthy Júliával, hogy ezt vállalhatom-e, mert egyrészt korai még nekem, másrészt súlyosabb hangok szokták énekelni. Végül úgy döntöttünk, hogy mivel vonósnégyes kísérettel megy az egész, ráadásul csak az opera keresztmetszetét fogják előadni, elvállalhatom, és majd a saját hangomon, egy könnyedebb Fiordiligit énekelek. Nagyon jól tettem, hogy nem léptem vissza, mert meghatározó három hét volt ez, óriási lehetőségeket kaptam. A fesztiválon van egy nagy színpad, ott egy koncertszerű előadáson énekelhettem néhány apróbb szerepet a Dido és Aeneas-ból, ráadásul világsztárokkal, Dido például Angelika Kirchschlager volt. Utána az 51. Bach kantátát énekeltem egy éjféli koncerten egy templomban, ami egyébként tömve volt. Ez is jellemzi az ottani közeget, az emberek annyira lelkesek és érdeklődőek, hogy még éjszaka is elmennek egy-egy hangversenyre. Összesen négy koncertem volt, és a fesztivál végén, amikor az Akadémia növendékei között díjakat osztottak ki, én nyertem el a Nagydíjat. Ez óriási elismerés és egy ösztöndíjjal is jár, ráadásul visszahívtak énekelni a jövő évben is.

-Milyen volt Bonney? Amilyennek képzelted?

-Fantasztikus egyéniség. Nagyon jó tanár, és valami hihetetlen, hogy micsoda nyugalom árad belőle, és mennyire érzékeny és intelligens zeneileg. Egyébként Kiri Te Kanawa-val is volt ott  mesterkurzus, aki egy teljesen más egyéniség, de vele is nagyon nagy élmény volt dolgozni, aztán Alfred Brendellel volt Schumann-dal mesterkurzus, szóval nagyon nívós fesztivál volt. Mentem az utcán, és hol Jevgenyij Kiszin jött velem szembe, hol Joshua Bell, vagy Thomas Quasthoff…néha olyan hihetetlennek tűnt, hogy is kerülök ide én, a gödöllői lány, úgy éreztem magam, mint Alíz Zenecsodaországban.

-Némelyik világsztárral dolgoztál is. Nem voltál eleinte zavarban?

-Dehogynem, de gyorsan feloldódtam, mert segítőkészek voltak, közvetlenek és kedvesek. Nem volt semmi fakszni, nem játsszák meg magukat.

-Bekerültél a nemzetközi vérkeringésbe, látod, milyen iszonyatosan erős a verseny. Mit gondolsz, a sokszor emlegetett adottságokon kívül mi kell ahhoz, hogy hosszú távon a pályán tudj maradni?

-Én is sokat gondolkozom azon, hogy a nagy világsztárok hogyan tudnak folyamatosan jól alakítani. Arra jöttem rá, hogy a belső nyugalom az, amit muszáj az embernek valahogy megtalálnia, mert a folyamatos stressz egyszerűen elveszi az energiát. Én is próbálom megtalálni azt, ami leginkább megnyugtat, és igyekszem tudatosan nem idegeskedni. Maguk a fellépések akaratlanul is rengeteg izgalommal járnak, ha még plusz dolgok miatt túráztatom magam, az mindent csak megnehezít.

-Sokan ilyenkor fordulnak a jóga felé.

-Igen, azzal én is próbálkoztam, de csak idegesebb lettem tőle. Úgy tűnik, nekem nem ez az utam.

-Akkor mi az, amivel relaxálni tudsz?

-Foglalkozom tibeti gyógyítással, ezt alkalmazom magamon és azokon a barátaimon is, akik kérik. Ezt használom arra, hogy lenyugtassam magam, és idáig be is vált. Néhány éve keveredtem bele, volt egy rossz időszakom, és ez hozott ki. Azóta tanulom folyamatosan.

-Reméljük, előbb-utóbb megtalálod mindazt, amire szükséged van. Ilyen például a külföldi tapasztalatszerzés is, ami szintén fontos lehet neked, nyilván ezért is pályáztál meg egy Erasmus ösztöndíjat Firenzébe.

-Igen, már régebb óta nagyon vágytam arra, hogy egy időre elmenjek külföldre. Szeretnék megtapasztalni egy másik világot is, és mivel az utolsó évben már nincs sok tárgyam, arra gondoltam, miért ne végezhetném el ezeket Firenzében. Ráadásul akkor az olaszt is szépen megtanulom, és a várost is megismerem.

-Hol fogsz tanulni?

-A Luigi Cherubini Konzervatóriumban, ami tulajdonképpen az ottani főiskola. A tanárom egy tenorista, Leonardo de Lisi lesz.

-Egy nő számára nem megfelelőbb egy hasonló hangfekvésű tanárnő?

-Nekem nagyon jó volt Pászthy Júliához járni, ő lírai szoprán, és amit most tudok, azt neki köszönhetem. A mai napig felügyeli a fejlődésemet, és amikor csak lehet, megyek hozzá órára. Minden énekesnek ki kell választania azt az embert, akinek a véleményében tökéletesen megbízik, és nekem ez Pászthy Júlia. Viszont ő is mindig azt tanácsolta, hogy menjek, és tapasztaljam meg, hogy mások mit mondanak, gyűjtsem össze az ötleteket, mert egy fiatal énekes így alakítja majd ki később a saját egyéniségét, így találja meg a saját útját. Szóval mindig bátorított, és most már nem is aggódik értem, úgy gondolja, hogy már nem „ronthatnak” el. De Lisitől azt remélem, hogy segít bővíteni az olasz nyelvű repertoáromat, úgyhogy biztosan hasznos lesz nekem, ha hozzá járhatok. Néhány koncert és előadás itthon is lesz, január végén – február elején Barbarinát fogok énekelni az Operában, áprilisban pedig Händel Teodóráját a MÜPA-ban Vashegyi Györggyel, tehát egész biztos, hogy gyümölcsöző lesz ez az egy év.

Bokor Gabriella

Rendezvényeinknek Jamniczky Zsolt is állandó résztvevője, akit ezúttal arról kérdeztünk, miért döntött a Baráti Kör támogatása mellett.

-Mikor „kísértette” meg először a klasszikus zene?

-Az üzleti életben betöltött szerepünk velejárója hogy rengeteg meghívást kapunk különböző zenei rendezvényekre, illetve magunk is szervezünk partnereinknek hasonlókat. A klasszikus zene kikapcsolja az embereket, harmóniával tölti el a hallgatót, ezért nagyon sok barátom, ismerősöm szereti hallgatni ezeket a műveket. Annyira a mindennapok része lett mára ez az élmény, hogy az elsőre már nem is emlékszem. Sokat köszönhetek viszont azon művész ismerőseimnek, akik segítették fejleszteni ismereteimet ezen a téren és minden egyes alkalommal egy újabb és újabb ajtót nyitottak ki a klasszikus zene elmélyült szeretete felé.

-Melyek a legmaradandóbb koncertélményei?

-Ha lehetek elfogult a saját programjaink irányába, akkor a Veszprémi Ünnepi Játékok előadásai mindig kiemelkedő élményt nyújtanak, szeretem Kocsis Zoltán zenéjét, Fischer Iván koncertjeit, többször jártam külföldön is meghallgatni neves opera előadókat. Az elnökünk, Kreuzer úr személyesen ismer több világhírű előadót, baráti kapcsolatokat ápol velük, néha még Pozsonyba is áthív minket egy-két kiemelkedő előadást meghallgatni.

-Több nemes, támogatásra méltó cél létezik. Ön miért döntött úgy, hogy éppen a Zeneakadémia ügye mellé áll?

-A Zeneakadémia egy példamutató intézmény, tradicionálisan magas színvonalú programjaival, világszinten elismert szakmai munkájával, a fiatal tehetségek iránti elköteleződésével. Egy különösen kedves közös ügyünk a Bátor Tábor beteg gyerekeinek szóló karácsonyi koncertsorozat volt. Ez is mutatja fontos társadalmi ügyek iránti nyitottságukat.

-Volt-e az utóbbi időben olyan Baráti Kör rendezvény, amelyre szívesen emlékszik vissza?

-Szinte az összes rendezvény jó hangulatú beszélgetésekkel, közös élményekkel telt, ezért nem is tudnék kiemelni közülük egyet. Inkább kívánnék ezen a fórumon is további nagyon jó munkát, kíváncsian és örömmel várjuk az új ötleteket, zenei finomságokat 2012-re is.

Magunkról

A BARÁTI KÖR TAGJAI

Megkérdeztük néhány tagunkat, miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a Baráti Körhöz

BALOGH EMESE, pedagógus

„Nálunk a zene szeretete családi hagyomány. Édesapám zongoristának készült, ő tanítgatott játszani, amikor gyerek voltam, és később, a Tanítóképzőn is tanultunk zongorázni. Nem voltam különösebben tehetséges, de mindig szerettem a zenét. Amikor nehezebb anyagi körülmények között éltem, akkor is jártam operába, hangversenyre, és ez ma is így van. Annyi pénzt mindig össze tudok spórolni, hogy koncertre menjek. A Baráti Körnek szinte a kezdetek óta tagja vagyok. Elsősorban a zene szeretete hozott ide, és az, hogy a Régi Zeneakadémia egy igazán patinás hely, a Liszt kiállításra sokszor vittem el a barátaimat, a vendégeimet. Ének-zenei tagozatos általános iskolában tanítottam földrajzot, nekem is sok tanítványom volt, akikből muzsikus lett. Örülnék, ha minél többen megismernék a Zeneakadémiát és az ott tanuló fiatal tehetségeket, és azzal, hogy a Baráti Kör tagja vagyok, egy kicsit én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy ez így legyen. Sok támogatásra méltó ügy van az országban, ezek közül nekem a Zeneakadémia ügye az egyik legfontosabb.”

LÁSZLÓ LÁSZLÓ, építész

„Gyerekkorom óta vonzódom a zenéhez. Tanultam hegedülni és kórusban is énekeltem,de vonzódásom akkor teljesedett ki, amikor  leányom elkezdett zenét tanulni. Ő egyébként muzsikus lett, jelenleg a Lipcsei Operaház csellistája. Korábban is, és most is gyakran járok koncertekre, otthon, sőt az autóban is mindig zenét hallgatok. A zene sokszor segített már át a legnehezebb helyzeteken is, így például a betegségeken, elsősorban a szívműtétem utáni felépülésemben. Szemműtétem alatt a zeneszerető orvosom megkérdezte, milyen zenét hallgatnék szívesen, miközben operál, és én Beethoven Tavaszi szonátáját választottam. Összefoglalva tehát sokat köszönhetek a zenének, ezért úgy éreztem, viszonoznom kell, amit a zenétől kaptam.   Hálás vagyok azért is, hogy a leányom kitűnő képzést kapott a Zeneakadémián. Építészmérnökként saját lehetőségeimmel -  mint pl. szakmai kiadványok főszerkesztője -  igyekeztem népszerűsíteni a Zeneakadémiát, cikkeket jelentettem meg a 100 éves évfordulóról és a rekonstrukcióról. A Baráti Kör tagjaként a magam szerény eszközeivel, ahogy eddig is, a jövőben is támogatom a zenei kultúra népszerűsítését, a Zeneakadémia fiatal tehetségeinek fejlődését”

DENKE VIRÁG, kormánytisztviselő

A zenei nevelésem úgy kezdődött, ahogy Kodály Zoltán megfogalmazta a legjobb utat: az édesanyám zenei nevelésével, aki – magzat koromtól fogva – sokat szolmizált és zsoltárokat, református dicséreteket énekelt nekem. Lehet, hogy már születésemkor tudtam szolmizálni…? Zenei tagozatos általános iskola, zongoratanulás, egy év fagott, és a leglényegesebb: nyolcéves korom óta énekkar – ezek alapozták meg a mai, felnőtt „zenei énemet”. És ez a „zenei én” nem individualista, hanem a zenét közösségbe ágyazva szereti, és nem is annyira befogadni, mint inkább cselekvően részt venni az előadásában… A hétfő esténkénti Praetorius Kamarakórus-próbák töltenek fel úgy a zenével, hogy aztán tart egész héten. Azt mondják, mindig dúdolok – lehet, mert van egy olyan érzésem, hogy a lelkemben folyton ott csordogál vagy éppen árad a zene… A Baráti Körhöz úgy kapcsolódtam, hogy az alapításkor – a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nemzetközi helyettes államtitkárságán dolgozván – a Budapesten akkreditált diplomáciai testület igen lelkes, támogató tagjai megkerestek bennünket, hivatalból – én pedig válaszoltam, nem hivatalból, hanem mint erős társadalmi-közösségi tudatos „civil”. Mert – így tanultam otthon, az iskolában, az egyházban – a társadalomnak nagy szüksége van aktív emberekre, akik azzal, amijük van, segítenek: pénzzel, idővel, a két kezükkel, a kedvességükkel, a tudásukkal… Közhelyes lenne, ha folytatnám a felsorolást… Persze így bármi máshoz is csatlakozhattam volna, miért éppen a Zeneakadémia Baráti Köre? Egyszerűen: büszke vagyok az Akadémiára, és kívánom, maradjon, legyen továbbra is Európa egyik legkiválóbb zenei képzőhelye (és – csak halkan, csöndesen mondom – hogy kapja vissza azokat a hallgatókat, akik most a „szomszédba járnak”…).

Új Liszt-szobor

Többször adtunk már hírt a Baráti Kör vezetőségi tagjának, Gerő Katalinnak szobrászként elért sikereiről. Emlékezetes az a dombormű, amely a Baráti Kör által, Strém Kálmán hangversenyrendező, volt kiemelt támogatónk tiszteletére, a Zeneakadémián emelt emléktáblára került, de a Magyar Nemzeti Galéria homlokzatán lévő Haydn domborműről, illetve a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban látható emlékplakett sorozatáról is beszámoltunk.

Idén különösen nagy esemény történt: az általa mintázott Liszt Ferenc mellszobrot, a lengyel Liszt-év legkiemelkedőbb eseményeként, augusztusban avatták fel Varsóban, a Łazienk Királyi Kertben, a híres Chopin emlékmű közvetlen közelében.

Ezt a szobrot látva, Szentgyörgyi Klára, a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetségének kulturális attaséja, megrendelt a szoborból egy második öntvényt. A helyszín az elegáns Park Manjež, ahol a Zeneakadémia és több színház is található, és amelyet más zeneszerzők, színészek szobra ékesít már. A Liszt-büszt számára a leginkább szem előtt lévő, az Akadémia előtti területet jelölték ki, ahol egy hatalmas platánfa áll.  A gyönyörű, arányos gránit-posztamensen álló mellszobrot a bicentenárium előestéjén, október 21-én avatták fel a helyi sajtó jelenlétében.  A szobor iránt azóta külföldről többen is érdeklődtek, velük elkezdődtek a tárgyalások a Liszt-büszt felállításának újabb lehetséges helyszíneiről.

A Varsóban és Belgrádban már felavatott alkotást természetesen jó lenne itthon is látni. Az V. kerületi Önkormányzat novemberben egyhangú határozatot hozott arról, hogy támogatja a büszt felállítását a belváros területén, de anyagiak hiányában ahhoz hozzájárulni nem tud.

A következő feladat tehát a szobor öntési- és felállítási költségeinek összegyűjtése.  Gerő Katalin optimista, azt reméli, hogy a nemes cél, a zenebarátok meggyőződése és lelkes támogatása bizonyosan meghozza majd a szükséges anyagi fedezetet is. Először azonban szeretné tisztázni a pontos helyszínt.

Sötét hajával és szinte fekete szemével Zhala Razulova éppen úgy néz ki, ahogy egy fiatal kaukázusi nőt elképzelünk. Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban nőtt fel, aztán az élet úgy hozta, hogy a Liszt Akadémián tanuljon tovább. Zongoraművésznek készül,   jelenleg elsőéves a mesterképzésen.

Zhala Razulovát gyerekkorában egyetlen dologgal lehetett jutalmazni: azzal, ha elvitték egy koncertre. A fegyelmezésben is ez bizonyult a leghatásosabb módszernek. Ha az iskolában nem teljesített jól, a tanár csak annyit mondott, hogy nem mehet majd koncertre, ha így folytatja, és ilyenkor a kislány rendszerint elsírta magát.

Zhala egyébként hét évesen szeretett bele a zenébe, ekkor vitte el édesanyja a zeneiskolába, és ajánlotta számára a zongorát, amit ő maga is tanult néhány éven keresztül. Választásával telibe talált, és a kislány egy idő után már nem csak azt élvezte, ha elvitték egy-egy koncertre, hanem azt is, ha ő maga léphetett a színpadra. Az ideálja az első években Szvjatoszlav Richter volt, szinte csak az ő felvételeit hallgatta éjjel-nappal, aztán ahogy ment az idő, egyre többen kerültek hozzá közel. Hét év tanulás után eldöntötte: ez lesz az útja, a jövőben a zenével szeretne foglalkozni, mást nem is tud elképzelni. Zhala zenei középiskolát válaszott, érettségi után pedig felvették a Bakui Zeneakadémiára, amiről gyerekkorában annyit ábrándozott.

A Szovjetunió összeomlását követő időszak azonban itt is éreztette a hatását. A jobb fizetés és a jobb életkörülmények reményében rengeteg jó zenész ment külföldre, aki maradt, napi megélhetési problémákkal küzdött. Zhala kivételezett helyzetben volt, mert mindig segítségül hívhatta a zenét. Annyira át tudta magát adni a játéknak, hogy a napi problémák szinte eltörpültek. Ebben a tanárai is szerepet játszottak, főleg Nazakat Rimazi, akinek nagyon sokat köszönhet. Aztán úgy érezte, hogy a zongora mellett a komponálásba is belekóstolna, és két éven át zeneszerzést is tanult. Itt is megtalálta azt a tanáregyéniséget, akit keresett, Nazim Mirisli segített megérteni, mit is akartak kifejezni a zeneszerzők, mi volt a szándékuk.

Időközben az élet úgy hozta, hogy nagynénje Budapestre költözött. Ő javasolta, hogy Zhala próbálja meg a Zeneakadémiát. Bakuban kinyomozta, mit kell tenni, ha valaki Budapesten szeretne tanulni, megírta a szükséges papírokat, és hamarosan kapott is egy levelet arról, hogy jöhet felvételizni. Ö pedig jött, játszott, és (felvételt) nyert. Pedig nem volt könnyű, hiszen az egész egy váratlan és gyors döntés következménye volt, nem is maradt elég ideje alaposan felkészülni, nyár közepén egyszer csak ott találta magát a felvételi vizsgán.

A gyors döntések néha meglepően jó fordulatot hoznak. Zhalával is ez történt, mióta itt él, úgy érzi, a világ egyik legjobb iskolájában tanulhat. Azt pedig óriási szerencsének tartja, hogy éppen Baranyay László növendéke lett, akit nagyon jó tanárnak tart. Az órák egyelőre angol-orosz keveréknyelven zajlanak, de Zhala közben lelkesen,szorgosan tanul magyarul. Megkínlódik vele, de elszánt, eldöntötte, hogy megtanulja a nyelvet, hát véghez is fogja vinni.

Nagyon megszerette az egyetemet és a tanárokat is, akik szerinte nem csak tanítanak, de abban is segítenek, hogy zenésszé, nagyon jó zenésszé váljon. És ez a legfontosabb célja. A legközelebb Bach áll a szívéhez, de a 20. századi zenét is nagyon szereti, Berget, Bartókot, Ligetit. Rengeteget gyakorol, sok az óra, a tanulnivaló, úgyhogy Budapestből idáig még nem sokat látott, az iskola és a lakás között ingázik. Néhány évfolyamtársával viszont már sikerült összebarátkoznia. A család, a húga hiányzik Bakuból, jó, hogy itt a nagynéni. Nála lakik, és ő készíti az otthoni ételeket, úgyhogy a megszokott hazai ízekről nem kell lemondania. A barátok és a tanárok viszont hiányoznak. Most a tanulás a legfontosabb, később szeretné a doktorátust is megszerezni, de valószínűleg nem Budapesten, mert ahhoz azért nagyon jól kell tudni magyarul. Bár lehet, hogy ez is menni fog, hiszen amit egyszer elhatároz, azt meg is valósítja.

Bokor Gabriella

ERSTE AZ ELSŐKÉRT

Új tehetségtámogató ösztöndíjprogramot dolgozott ki a Zeneakadémia és annak Baráti Köre az Erste Bank Hungary Zrt-vel közösen. Az „Erste az Elsőkért” néven futó ösztöndíjprogram keretében 120 pályázó közül 31 diákot támogat a bank az idei tanulmányi félévekben. Pályázni havi ösztöndíj, lakhatási támogatás vagy egyéni projektek kategóriában lehetett, az ösztöndíj összegét a pályázatok függvényében állapította meg egy külön e célra létrehozott zsűri. A díjazott hallgatók november 17-én a Régi Zeneakadémián vehették át oklevelüket, melyet Danks Emese, az Erste Bank Hungary Zrt. kommunikációs igazgatója, dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora, és dr. Szabó Vilmos, a Baráti Kör elnöke adott át.

SZÜLETÉSNAPI GÁLAKONCERT

A Zeneakadémia valamint a Baráti Kör születésnapi koncertje idén természetesen Liszt Ferenc születésének 200-ik évfordulója jegyében zajlott. A november 21-én az Operaházban  „A Liszt családfa ágai” címmel megrendezett hangversenyen Liszt egyenes ági leszármazottai, vagyis a Zongora Tanszék tanárai – Dráfi Kálmán, Baranyay László, Lantos István, Falvai Sándor, és Farkas Gábor – játszottak Liszt műveket, Marton Éva pedig két dalt énekelt Vígh Andrea hárfakíséretével. Az est házigazdája Batta András és Ókovács Szilveszter volt, a hangverseny megrendezését a Magyar Posta támogatta. A koncert teljes bevételét a Zeneakadémia Nagytermi orgonájának rekonstrukciójánál használják fel.

WORLD LISZT DAY BAYREUTH-BAN

Liszt születésnapjának előestéjén a Liszt Akadémia Szimfonikus Zenekara és Énekkara a bayreuthi Stadthalléban adta elő a Krisztus Oratóriumot, Kovács László karmester bravúros beugrásával. Az előadás óriási sikert aratott, aminek máris megvan a hozadéka. 2013-ban ugyanis Bayreuth ismét vendégül látja majd a magyar Liszt Ferenc Zeneakadémia együtteseit, ezúttal valószínűleg egy Wagner-produkcióra.

LISZT FESZTIVÁL

Október 21 és 23 között a Liszt Múzeum, Liszt egykori lakhelye adott otthont a születésnapi fesztiválnak. A rendezvény ötletgazdáinak egyik célja az volt, hogy felidézzék a Faust-megzenésítéseket, így lehetőség adódott az eddig a múzeumban őrzött, kézirat formájában megmaradt három változat ősbemutatójára. A fesztiválon felléptek a Zeneakadémia nemzetközi hírű tanárai és volt hallgatói, mégpedig különleges, személyre szabott, egy-egy órás szóló illetve kamarakoncertekkel.

MACUJEV A ZENEAKADÉMIÁN

Napjaink egyik legjelentősebb zongoraművésze, Gyenyisz Macujev Liszt születésnapján, október 22-én este koncertet adott MÜPÁ-ban, de a nehéz és megterhelő műsor ellenére délutánra nem a pihenést választotta, hanem elfogadta a Zeneakadémia meghívását. Először a Liszt Múzeumot járta végig, és játszott is Liszt zongoráján, ezután pedig részt vett a Zeneakadémián Dráfi Kálmán Liszt-Rahmanyinov speciális kurzusán. Természetesen az orosz művész is a zongorához ült és játszott a hallgatóknak, akiknek azt is elmesélte, hogyan viszonyul Liszt és Rahmanyinov darabjaihoz.

VERSENYGYŐZELMEK

Taroltak a Liszt Akadémia hallgatói az év utolsó heteiben megrendezett versenyeken. Gyöngyösi Ivett első éves zongora szakos hallgató az Euroradio New Talent nemzetközi versenyét nyerte meg, amelynek döntőjét tizennégy európai rádió mellett az MR3 Bartók Rádió is közvetítette. A bécsi Bartók Béla Nemzetközi Ifjúsági Zongoraversenyen a mesterszakon tanuló Kiss Szabó Viktória nyerte a 21-28 éveseknek kiírt kategóriát, mégpedig olyan fölénnyel, hogy második és harmadik díjat nem is osztottak ki. A 19-21 évesek kategóriájában Bekker Dávid hozta el az első díjat, Simon Dorottya és Varga Gergő pedig második helyezést ért el.

A Zeneakadémia fuvolistái is sikerrel szerepeltek az idei zenei megmérettetéseken. A németországi Uelzenben megrendezett Friedrich Kuhlau fuvolaversenyen a szóló két-fuvola kategóriában Duleba Lívia és Bán Máté vehette át az első díjat. Bán Máté egyébként az újvidéki Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaversenyen is sikerrel szerepelt, második díjat kapott, a versenyt szintén egy magyar zeneakadémista, Kerner Mária nyerte meg. És még néhány fúvós siker: az olaszországi Chieriben megrendezett nemzetközi zenei versenyen Szkordilisz Emília oboa, míg Börzsönyi Máté kürt kategóriában lett az első.

A versenyek kihívásait sikerrel vette még a Zeneakadémián zeneszerzést tanuló Kecskés D. Balázs, aki Libera me című kórusművével a szlovákiai magyar kórusfesztivál nagydíját nyerte el, valamint a pozsonyi Coupe Jeunesse verseny győztese, az elsőéves, harmonika szakos Demeniv Mykhaylo.

Nemcsak a hallgatók, de a tanárok is hoztak haza díjakat. Csáky András gitárművész, az egyetem fiatal oktatója a spanyolországi Almeriában, a Julián Arcas Nemzetközi Gitárversenyen aratott óriási sikert és nyerte el az első díjat.

Áriák Mozart „Don Giovanni” és „Titus kegyelme” c. operáiból
Liszt: A Villa d’Este szökőkútjai
Áriák Puccini  „A fecske”, „Pillangókisasszony” és „Tosca” c. operáiból
Verdi – Bassi – Giampieri: Rigoletto koncertfantázia
Ária Verdi „A trubadúr” c. operájából

Egyedülálló a világban, hogy egy tanszék minden tanára – növendékként – egyenes ágon leszármaztatható legyen Liszt Ferenctől. A Zeneakadémia Zongora Tanszékének oktatói gárdája a Liszt-növendékek negyedik generációja, mondhatnánk úgy is, hogy „Liszt-ükunokák”. A különleges tradíciókkal rendelkező tanszéket (az új tanszéki struktúra keretében immáron Billentyűs és Ütőhangszerek Tanszéke) július 1-től az egyik „ükunoka”, Dráfi Kálmán zongoraművész, egyetemi docens vezet. Dráfi Kálmán 1977 óta a Zeneakadémia tanára, emellett a világ számos pontján tanít a mai napig. Korábban vendégprofesszorként éveket töltött Japánban, valamint Cziffra György Senlis-i Zongoraakadémiájának volt vezető tanára. Az emlékekről, valamint a jövőt illető tervekről néhány nappal tanszékvezetői kinevezése után, egy meleg júliusi délutánon beszélgettünk.

-Szinte kisfiúként, mindössze tizennégy évesen került be a Zeneakadémiára, ráadásul teljes jogú egyetemi hallgatóként. Furcsa lehetett…

-Igen, legalább négy évvel voltam fiatalabb a társaimnál, így nekem az, hogy egyetemre járhatok borzasztóan megható volt. Tizennégy éves korom óta tehát ez a második otthonom, azóta minden pici mozgást, ami a Zeneakadémián történt, a bőrömön éreztem, nyomon követtem, lecsapódott rajtam minden rossz és minden jó.

-Hogyan emlékszik vissza, milyen volt a tanszéken a hangulat, amikor ön idejárt?

-Furcsa paradoxon ez. A hetvenes évekről beszélünk, amikor az országban „tombolt” a szocializmus, de a Zeneakadémián ennek a nyomát sem lehetett érezni. Ez egy boldog sziget volt, igazi művész centrikus, nagyvonalú, gentleman-világ, köszönhetően Kovács Dénes rektor úrnak, és Kadosa tanár úrnak, aki akkor a Zongora Tanszéket vezette. Az egész zeneakadémiai berendezkedés valahogy tovább tudta vinni a Dohnányi által már a háború előtt megalapozott szemléletet. Ezt a mai napig próbáljuk őrizni, de azt hiszem, a virágkorát akkor, az én növendékkoromban élte, elsősorban – az én nagy szerencsémre – akkori tanárom Bächer Mihály osztályában. Amikor mi idejártunk, szinte az egész tanári kar Dohnányi növendék, vagy Dohnányi „unoka” volt, Bächer Mihály például a Dohnányi-növendék Faragó György tanítványa volt. Én tehát ebből a szempontból már dédunoka vagyok.

-Egy másik szál révén azonban ön egyúttal unoka is.

-Igen, mert engem az a hatalmas szerencse ért, hogy Fischer Annie – aki soha nem vállalt tanítást – az én esetemben kivételt tett, és tizenhat éves koromtól kezdve rendszeresen, méghozzá kéthetente foglalkozott velem. Ezt annak köszönhettem, hogy hallott engem tizenöt évesen játszani a Liszt-verseny döntőjében. Úgy érzem, hogy tényleg a szíve közepében voltam, és erre talán jogosan lehetek büszke. Ez nagyon nagy ajándéka az életemnek. És mivel Fischer Annie Dohnányinak az egyik kedvenc növendéke volt, rajta keresztül én abszolút direkt módon, már egész fiatalon megkaptam a Dohnányi-féle szemléletet. Ezt szeretném most majd a tanszéken feléleszteni, felerősíteni.

-Miben áll ennek a lényege?

-Ez a szemlélet kétirányú. Egyfelől – ahogy az előbb is mondtam – egy abszolút művész centrikus, nagyvonalú, elegáns, a művészi kibontakozást segítő hozzáállás a tanár részéről. Ez az igazi művészpalánta nevelés, hiszen itt a Zeneakadémián a kezdetek óta elsősorban művészeket képzünk. Nem feledkezünk el azonban a tanárképzés igényeiről sem, ez a mostani rendszerben plasztikusan szét is van választva. Ez az intézmény mindig is kinevelte a saját oktatói gárdáját, ez így volt Liszttől kezdve és így van ma is.

-És mi a szemlélet másik része?

-A magas szakmai színvonal korrekt, könyörtelen és szigorú számonkérése. Meg kell szervezni, hogy az egyetem úgy tudjon működni, olyan legyen az oktatás, hogy ez a szigor a művésznevelést szolgálja, azt a fajta művészi színvonalat segítse, ami mindig is jellemezte a Liszt Akadémiát.

-Ez a tanszék és az egész egyetem már a múltja okán is páratlanul különleges.

-A liszti örökség magáért beszél, ezt mindenképpen tovább kell vinni. Ez a fajta szemléletmód, amit Liszttől kaptunk, az idő folyamán tovább gazdagodott Bartókkal, Dohnányival, Ligetivel, és egykori kamaratanárommal, Kurtág Györggyel. Ilyesfajta hagyományt egyetlen más zenei egyetem sem tudhat magáénak. Ráadásul a Liszt Akadémia Budapesten van, Budapest pedig Európa közepén, és ez nagyon fontos szempont, hiszen így a bécsi klasszika, az orosz, a német, a francia zeneiség mind-mind beépült a sejtjeinkbe. Gondoljon csak a magyar hegedűsökre, karmesterekre, zongoristákra…az egyik legértékesebb tulajdonságuk, hogy nem csak a magyar zenét érzik nagyszerűen, de az osztrák vagy az orosz iskolát is, például Csajkovszkijt, Rahmanyinovot, Prokofjevet.

-És nem csupán a földrajzi közelség miatt.

-Ez pontosan így van, mert nézze csak meg, hiába vannak fizikailag közel egymáshoz németek és franciák, a folyamatos történelmi viszályok miatt soha nem olvadtak össze ilyen szinten sem, sőt inkább taszítják egymást, a németek ódzkodnak a francia stílustól, és fordítva még inkább. Mi viszont – nagy szerencsénkre – inkább befogadó nemzet vagyunk, igazi olvasztótégely. A mi muzsikusaink, művészeink mindig is felszívták ezt a fajta európaiságot, és ez a másik nagy előnye a mi egyetemünknek. Nem csak Liszt és Bartók interpretációjában erős a Zeneakadémia: az, aki ide jár, azt is pontosan megtanulja, hogyan kell Bachot, Beethovent, Mozartot, de ugyanakkor Csajkovszkijt, Rahmanyinovot, Debussyt játszani, és ez nagyon ritka adomány. Én ezt szeretném továbbfejleszteni, például Rahmanyinov irányába, aki nekem a szívem csücske. Szívesen tovább adnám itthon az ő szellemiségét is, amit egyébként szintén direktben kaptam, hiszen Moszkvában két évig jártam Bella Davidovicshoz, akinek a tanára Rahmanyinov-növendék volt.

-Akkor ön tulajdonképpen Rahmanyinov-dédunoka is.

-Igen, így is mondhatjuk. Amikor például Chopin g-moll balladáját játszottam Bella Davidovicsnak, elmondta, hogy a tanára eljátszotta neki, hogyan zongorázta ezt a darabot Rahmanyinov, és ezt rögtön meg is mutatta nekem. Azért ezek fantasztikus nagy értékek.

-És nem mindennapi élmények. Önnek nyilván sok ötlete van a tanszék jövőjét illetően. Melyik az az elképzelés, amit szeretne mihamarabb megvalósítani?

-Csak olyasmiről akarok most beszélni, ami a közeljövőben biztosan megvalósul, nem távlati tervekről. Úgy érzem, hogy van egy kis lemaradásunk, a Zeneakadémia nem reagált elég gyorsan a mai kor kihívásaira. Az utóbbi időben is úgy viselkedett, mint a hetvenes években, amikor „állam bácsi” mindent a kezünkbe tett, nekünk pedig nem volt más dolgunk, mint nevelni a fiatal generációt. Ez ma már nem így működik, fontos, hogy az egyetem – az oktatáson kívül – a saját eltartásában is részt vegyen. Ezt úgy fordítanám le, hogy egyfelől megmarad az oktatói egyetem, de emellett a vállalkozói egyetem irányába is szeretnék nyitni a tanszékemmel, a tanszakok kiváló tanáraival, a zongoristákkal, orgonistákkal, csembalistákkal, hárfásokkal, ütősökkel. Ez például azt is jelenti, hogy a jövőben másféle kurzusokat tartanánk. Eddig a nemzetközi kurzusok úgy néztek ki, hogy az egyetem a világ  különböző pontjairól meghívott híres tanárokat, akiknek az összes költségét saját büdzséből fizette ki. Ebből persze az következett, hogy egy-két kurzus után – amelyen egyébként a növendékeink ingyen vehettek részt – ez a büdzsé leapadt. Én viszont azt tervezem, hogy más irányba nyitok. Szeretnék meghívni jelentős művészeket a Zeneakadémiára – az egyetem itt befogadó intézményként szerepelne – és a kurzust meghirdetnénk az egész világban, tehát nem csak a mi növendékeink számára. A jelentkezőknek komoly részvételi díjat kell majd fizetniük, ebből fedeznénk a tanár honoráriumát, de a pénzből a Zeneakadémia is részesülne. A költségvetés tehát nem apadna, épp ellenkezőleg, még profitot is szereznénk, ugyanakkor a növendékek a leghíresebb művészektől kaphatnának órákat, amire idáig nem volt pénz és lehetőség. Tehát ilyen jellegű vállalkozásokat szeretnék én megszervezni, és biztos vagyok abban, hogy a nagynevű művészek szívesen fogadják majd a meghívást. Ezzel a Zeneakadémia tekintélye tovább erősödik majd a világban, hiszen látni fogják, hogy ez egy aktív hely, egy aktív zenei intézmény, ahol nagyon komoly munka folyik annak érdekében, hogy a különböző országokban élő és eltérő irányzatokat képviselő művészek helyet és hangot kapjanak. Úgy gondolom, hogy ez által még jobban, még intenzívebben be tudunk majd kapcsolódni a világ zenei vérkeringésébe. Jövő hónapban például a világhírű orosz zongoraművész, Gyenyisz Macujev látogatja meg a Zeneakadémia Zongora Tanszakát.

-Ön említette, hogy egy-egy ilyen kurzusnak meglehetősen magas díja lesz. Ezt az összeget nyilván könnyebben kifizeti egy – teszem azt – japán vagy angol résztvevő, mint egy magyar. Ők kaphatnak valamilyen kedvezményt?

-Nem tervezünk differenciálni, az üzlet az üzlet. A magyar diákoknak – ugyanúgy, ahogy a művészeknek – meg kell tanulniuk, hogy a konkurencia, az a világ, nem a mi pici kis dobozunk. Természetesen a Zeneakadémia is megpróbál mindent megtenni azért, hogy a magyar gyerekek ne kerüljenek hátrányba, és nem is fognak, lehetőségük lesz például szponzori támogatásra, de így kimondani, hogy olcsóbban fognak részt venni egy-egy kurzuson, nos, ezt így nem mondanám ki.

-Ahogy ön is mondta, iszonyatosan nagy a konkurencia. Azok közül, akik a Zeneakadémián megkapják a zongoraművészi diplomát, csak keveseknek sikerül szólókarriert befutniuk. Lehet, hogy kevesebb jelentkezőt kellene felvenni?

-Nem, én nem vagyok annak a híve, hogy limitet állítsunk, azok, akik megfelelnek a felvételin, jöjjenek. Abszolút nyitott iskolát, nyitott tanszéket szeretnék, azt pedig, hogy ki milyen karriert fut be később – nos, azt mindenkinél rá kell bízni a saját érvényesülési képességeire. Én az összes növendékemnek azt szajkózom, hogy tanuljanak meg három-négy idegen nyelvet, mert e nélkül nincs érvényesülés. Ezen a területen sajnos nagyon komoly lemaradások vannak a magyar muzsikusoknál, a fiatal, tehetséges, világot járni képes művészeknél, zongoristáknál, úgyhogy itt bőven van pótolnivaló. Ez persze nem az én személyes feladatom, de azért próbálom őket meggyőzni. Mi a tanszéken megadjuk a szakmai tudást és lehetőséget, de ezen felül fontos a kommunikáció, a kulturált társasági viselkedés, a nyelvtudás…ezek nélkül karrier nem képzelhető el. Ezt azért mondom, mert nyitni kell kifelé, igazi nagyvilági egyetemet szeretnék, és itt megint visszakanyarodom Liszthez és Dohnányihoz. Mert kik voltak azok, akik a maguk korában a legnagyobb zongoraművészek voltak, járták a világot, nem is tudom, hány nyelven beszéltek, tanítottak, intézményt igazgattak? A régi és már bevált dolgokat is össze kell gyűjteni, nem feltétlenül csak az újat keresni, ami aztán vagy jó, vagy nem. Miért ne követhetnénk mi Liszt példáját? Miért kellene  olyan kisstílűnek és kishitűnek lennünk, hogy azt gondoljuk, számunkra ez egy járhatatlan út?  Természetesen a liszti zsenialitás magasságait nem lehet elérni, de azért az út ki van taposva. És ezen az úton egészen friss lábnyomokat is találunk az utolsó harminc évből.

Bokor Gabriella

Koncertezik szólóban és zenekarral, játszik népzenét, klasszikust és jazzt, tanít, énekel, és persze egyetemre jár. Szabó Dániel, aki a Zeneakadémián tavaly megszerezte a cimbalom előadóművészi diplomát, és ősztől a mesterképzésen folytatja a tanulmányait, sok irányba nyitott, és a különböző utak – szerencsés módon – keresztezik egymást.

-Tavaly novemberben láttam önt a Baráti Kör jótékonysági koncertjén, akkor cimbalommal szerepelt, és csak később tudtam meg, hogy énekelni is tanult. Melyik ad nagyobb örömet a színpadon?

-A cimbalom. Énekelni csak később kezdtem, az érettségi után pedig folytattam, először népi éneket tanultam, aztán kicsit elmentem a klasszikus felé is. Nagyon nagyra becsülöm az énekeseket, főleg, mióta én is megtapasztaltam, hogy milyen iszonyatosan nehéz a színpadi éneklés. A cimbalommal sokkal inkább nyeregben érzem magam.

-Ezt úgy mondja, mintha cimbalmozni könnyű lenne…

-Persze, ez sem egyszerű, de igaz, amit mondanak: ha a színpadon ott van előtted egy hangszer, akkor abba kapaszkodhatsz.

-Önnek hány darab „kapaszkodója” van?

-Három. Erre azért van szükség, mert elég nehéz a hangszer – egy nagy cimbalom több mint száz kiló – és nekem állandóan vinni kell magammal a fellépésekre. Arra, hogy segítőt fogadjak, általában nincs pénz, ezért kell egy ötven kilós hangszer is, amit én egyedül el tudok szállítani az autómmal. Ez ugyanúgy megszólal egy színpadon, ugyanannyi húr van rajta, csak kicsit összébb vannak tolva, épp ezért nehezebb is rajta játszani, viszont könnyebb mozgatni. Vannak azonban olyan komolyabb színpadok, mint például a MÜPA, ahol azért a nagyobb hangszer hangja kell, ilyenkor azt viszem.

-Néhány hónapja készítettem interjút Balogh Kálmánnal, aki önt is tanítja. Elmesélte, hogy amikor gyerekként először találkozott a cimbalommal, az fogta meg, hogy olyan, mint egy rejtvény, egy ügyességi játék. Ha megjegyzi, milyen sorrendben, hova kell ütni, a végén kijön egy dallam.

-Ez érdekes, mert valóban nagyon rejtélyes hangszer. Ott az a rengeteg húr, százharmincnál is több, ráadásul nem is egy síkban vannak, hanem egymás fölött, alatt mennek. Tényleg egy megfejteni való rejtvény. Az embernek a játék mellett – mert az egy dolog, hogy elmerül a zenében – ilyen geometriai ábrákat is meg kell tudni jegyeznie. A cimbalmozáshoz tulajdonképpen többdimenziós látás szükséges. Harmadik éve tanítok a régi zeneiskolámban, és a gyerekeknél is észrevettem, hogy sokan közülük nem is mindig a hangnevek szerint jegyeznek meg egy dallamot, hanem úgy, hogy tudják, most ide kell ütni, most oda.

-Önt is a rejtvényfejtés izgalma fogta meg először, azért választotta a cimbalmot?

-Nem, nálam ez másképpen alakult. Úgy kezdődött, hogy a szüleim szerették volna, ha a húgommal együtt megtanulunk játszani valamilyen hangszeren, ezért elvittek minket Székesfehérváron a zeneiskolába. Nyolc éves voltam, és mindenképpen gitározni akartam, azt ismertem, meg az akkor olyan menőnek számított. Az iskolában viszont csak egyetlen gitártanár volt, és ő már nem tudott több tanítványt vállalni. Mentünk, mentünk a termek között, és gondolkoztunk, hogy mi legyen. A zongora túl nagy, a hegedű nem igazán vonzott…Végül odatévedtünk a cimbalomteremhez, ahol a tanár éppen játszott. Nekem ez a hangszer addig ismeretlen volt, de ott annyira megragadott, hogy rögtön eldöntöttem: én ezt  választom.

-Ilyen véletleneken múlnak pályák.

-Hát tényleg. Elkezdtem a cimbalmot, nagyon szerettem, és a tanáraim is tehetségesnek tartottak, azt javasolták, menjek zenei pályára. Tizenhat éves koromtól rendszeresen felléptem, sőt, ebből már valamennyi jövedelmem is volt. Ez persze nem egy szólókarrier kezdetét jelentette, hanem azt, hogy zenekarokban játszottam, táncegyütteseket kísértünk, és koncerteket is adtunk. A szüleim viszont csak sokkal később fogadták el, hogy zenész leszek. Nem volt muzsikus a családban, és féltettek, hogy ebből nem fogok tudni megélni. Számukra elképzelhetetlen volt, hogy ezt a pályát válasszam, ezért nem is mentem zenei középiskolába. Angol tagozatos gimnáziumba jelentkeztem, érettségi után pedig az ELTE Bölcsészkarára, néprajz szakra. Közben persze nem hagytam abba a zenélést, rengeteget gyakoroltam, és az egyetem mellett kezdtem járni Balogh Kálmánhoz. Ez nagyon nagy lökést adott, óriási   élmény volt tőle tanulni.

-Részben neki köszönhetően ön több műfaj felé is nyitott. Azt, hogy a népzene az első, a hangszer determinálta?

-A hangszer csak félig-meddig, inkább az első tanárom, Petrovics Tamás, akinek az édesanyja, Tarjányi Tóth Ida, a 20. század egyik legnagyobb cimbalmosa volt. Tamás viszont már nem a klasszikus cimbalmozást folytatta, hanem a népit, ő volt az, aki nagyon sok cigánymuzsikust felgyűjtött faluról. Először klasszikus cimbalmozásra tanított, de később a népire, és bevezetett azokba a körökbe, amelyek aztán elvittek engem a népzene felé. Így kezdett érdekelni később a néprajz és a népi ének is. Amikor az ELTE-re jártam, a Zeneakadémián még nem volt népzene szak, a váci Konzervatóriumban viszont akkor indult, azt elvégeztem három év alatt. És igen, a nyitás a különböző műfajok felé folyamatosan jött, Kálmán miatt is, aki nagyon nagy hatással volt és van rám a mai napig azzal, hogy mindenféle stílusban otthonosan mozog. Ez vonatkozott például a román népzenére, nálunk, cimbalmosoknál ez a csúcs, a román cimbalmosok ugyanis a világon a legjobbak, legalábbis technikai szempontból. A jazz felé is nyitottam, de csak autodidakta módon, és közben elkezdtem Farkas Rózsától klasszikus zenét, Kuti Sándortól cigányzenét tanulni, Balogh Kálmán pedig végig ott állt mögöttem, tőle folyamatosan vettem órákat. Vácon is ő volt a mesterem, és most a Zeneakadémián is.

-Úgy látszik, önnek sok mindenhez van affinitása, a tanításhoz, a színpadhoz, a legkülönbözőbb műfajokhoz…Melyik úton szeretne tovább menni?

-Az út elsősorban a népzene és az előadóművészet. Érdekes, hogy erre-arra kacsintgatok, és sok mindent be is tudok olvasztani a népzenébe, mégpedig úgy, hogy annak megmaradjon a saját karaktere. Azt gondolom, hogy ez nem haladta meg a kort, még mindig van aktualitása az autentikus magyar népzenének, úgy előadva, ahogyan ezt annak idején, falun játszották. Az a célom, hogy mindezt szólistaként, egy klasszikus zenei színpadon mutathassam meg, mert ezt más nem igazán csinálja. Éppen úgy, ahogy egy hegedűs előadja például Bach d-moll  partitáját, én szólócimbalmosként eljátszom – mondjuk – a Marosmenti táncrendet. Szerintem ez is megállja a helyét. Erre szeretnék tehát elindulni, azaz klasszikus zenei igényességgel, klasszikus zenei színpadokon autentikus magyar népzenét előadni.

-Milyen fogadókészség van erre?

-Ez nehéz kérdés, mert még nincs igazán kipróbálva. Valamennyi tapasztalatot azért már szereztem, volt néhány ilyen jellegű felkérésem, játszottam a Zeneakadémián is, máshol is, és úgy éreztem, hogy a közönség és a klasszikus zenészek is jól fogadnak.

-Például idén, az Újévi Koncerten Svájcban.

-Igen, január elsején, a Liszt-év jegyében Rougemont-ban, egy gyönyörű templomban rendezték a hangversenyt, amelynek én voltam az első fellépője. Fél órát játszottam, azt kérték, hogy olyan darabokat vigyek, amelyek Liszt magyaros jellegű szerzeményeit inspirálhatták. Játszottam cigányzenét, egy kis magyar zenét, próbáltam mindenféle stílust belevinni, utánam pedig egy spanyol zongoraművész következett Liszt-művekkel és átiratokkal. Nagyon élvezetes feladat volt, sokat foglalkoztam vele itthon, hallgattam a Liszt darabokat, nagyon érdekes dolgokat fedeztem fel, és a koncert is jól sikerült.

-Amellett, hogy a szólókarrierjét építi, csapatban is szeret játszani. Milyen formációk és milyen műfajok vannak most napirenden?

-Népzenét elsősorban a Gázsa zenekarral játszom, – dolgozunk a Honvéd Táncszínháznál, de más színpadokon is koncertezünk –, és a Szeret zenekarral, amelyik a Szeret folyóról kapta a nevét. Velük összeállítottunk egy Liszt-estet, amit zongoraművészekkel adunk elő. Ez egyféle   „felelgetős műsor”, mi a bandával például eljátsszuk a Rákóczi- indulót, utána pedig ezt a témát hallhatja a közönség a zongorán. Más műfajban is van egy érdekes projektünk, Duola néven alakítottunk egy duót Bágyi Balázs jazzdobos előadóművésszel. Azt hiszem, elég egyedülálló, hogy magyar cimbalom és jazzdob együtt szerepeljen a színpadon, a magyar illetve a balkáni népzenéből vett elemeket próbáljuk meg kicsit a jazz előadási világával keverni.

-Idén végzi az utolsó évét a Zeneakadémián, munka pedig már most van, mégpedig bőven. A szülei is megnyugodhattak már, látják, hogy a „helyén van”.

-Én pontosan értettem, miért féltettek, mert valóban nem könnyű ebből megélni, de azért azt látom, hogy lehetséges. Csak tényleg olyan embert kíván ez a pálya, aki sok mindenben otthon van, nem kizárólag a zene érdekli, hanem kicsit a menedzsmenthez is van affinitása.

-Vagyis nem lehet bezárkózni, és minden időt a gyakorlásra fordítani, hanem keresni kell a lehetőségeket.

-Igen, sajnos ma már erre is szükség van. Másrészt azon is gyakran gondolkodom, hogy ezen a pályán hogyan lehet majd családi életet élni. A menyasszonyom nem muzsikus, biztosan nem lesz olyan egyszerű elfogadnia, hogy én a munka miatt későn jövök haza, vagy napokig nem is vagyok otthon. Nehéz ezt a zenész-cigányéletet megszokni. De ezen nem lehet változtatni, ez az életforma ilyen.

Bokor Gabriella

Annyira karcsú és törékeny, hogy első ránézésre az ember nem is tudja elképzelni, hogyan bírja Szalai Éva a pályával járó terhelést. Ő pedig nem csak hogy bírja, hanem még rakja is magára az újabb és újabb súlyokat. A Baráti Kör támogatásával részt vett mesterkurzusokon és nemzetközi versenyeken – ezeken több díjat is nyert – és párhuzamosan a zeneakadémiai tanulmányaival két évet a madridi Királyi Zeneakadémián is elvégzett. Ez év nyarán kitüntetéssel diplomázott itthon, de ősztől megint tanulni fog, ezúttal Hágában. Augusztus közepén találkoztunk, néhány órával korábban érkezett haza egy nemzetközi versenyről Bécsből.

-Hogy sikerült a verseny?

-Középdöntős lettem, a zsűri csak három embert engedett a döntőbe. Viszont láttam, hogy mások is megveszik a CD-felvételt, ami a szereplésemről készült, és ez nagyon jól esett.

-A Legato eddigi két és fél éve alatt négy zongorista interjút készítettem, mindannyiszor fiúkkal. Ez véletlenül alakulhatott így, vagy tényleg ők vannak többségben köztetek?

-Nem hiszem, hogy többen lennének, inkább arról lehet szó, hogy a fiúk ambiciózusabbak. Nekik sokkal inkább presztízskérdés, hogy meddig jutnak el a karrierjükben. A lányoknál sok esetben a családalapítás háttérbe szorítja, hogy szakmailag kiteljesedjenek. Ez egyébként a nemzetközi mezőnyre nem feltétlenül jellemző, a bécsi versenyen is csupa lány jutott a döntőbe. 2007-ben pedig egy nagyon rangos versenyen vettem részt Brémában, komoly, négyfordulós program volt, három és félórányi játszanivalóval, és a harmadik fordulóban öten maradtunk a 63 indulóból, négyen lányok és egy fiú.

-Ha már a nemek arányánál tartunk: a lányok esetében fizikai korlátok is adódhatnak. Rév Lívia például, akivel tavaly készítettem interjút, azt mondta, hogy a kicsi keze miatt soha nem tudott Brahms-zongoraversenyeket játszani.

-A d-moll zongoraversenynek valószínűleg én sem mennék neki, tényleg vannak bizonyos korlátaink, de nagyon sok közülük áthidalható. Én például még az ötven kilót sem érem el, és sokan úgy gondolják, hogy nagyobb testsúly, több erő kell a zongorázáshoz. A mesterem, Dimitri Bashkirov viszont azt mondja, hogy ha ötven kilót ráteszünk a zongorára, akkor az bizony beszakad. Tehát csak jól kell elosztani azt a testsúlyt. A miénk alapvetően egy értelmiségi pálya, elsősorban mégiscsak a zeneiség, a szellemi tartalom az, ami átsugárzik. Az elképzelésnek, a szándéknak kell erősnek lenni.

-Gyerekként honnan tudtad, hogy neked épp a zongorára van szükséged?

-Édesanyám ének-zenei tagozatos általános iskolába íratott, és amikor hét éves lettem, megkérdezte, milyen hangszeren tanulnék szívesen. Otthon volt egy pianínónk, a bátyám is zongorázott, így a választás egyértelmű volt. Édesanyám annak idején kiváló tanároktól tanulta ezt a hangszert, egy kicsit édesapám is tud játszani, tehát szerették volna, hogy szépen zongorázzak. Attól viszont óvtak, hogy ezt a pályát válasszam. Végül az döntött, hogy édesanyám minden ellenérve után is csak elsírni tudtam magam, ha arra gondoltam, hogy nem lesz majd időm zongorázni, és fokozatosan vissza fogok fejlődni…ennek nem tudtak ellenállni a szüleim, tehát a kecskeméti konzervatóriumba jelentkeztem. Előtte, nyolcadikosként még második díjat nyertem egy országos versenyen, és ez adott egy kis biztatást nekem is.

-Később, a zeneakadémiai éveid alatt egymás után jelentkeztél a versenyekre – az előbb említett brémain két különdíjat is nyertél – és a mesterkurzusokra, például Salzburgba, Bashkirovhoz.

-Igen, az maradandó találkozás volt. Chopint játszottam neki, és szimpatizált a játékommal, azt mondta, kifinomult eleganciával zongorázom. Nagyon szerettem volna az osztályába járni a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémiára, de tudtam, hogy szinte lehetetlen oda bejutni.  A következő tanévben lett egy szabad hely, és Gulyás Márta tanárnőm a professzor figyelmébe ajánlott, aki azt mondta, próbáljam meg a felvételit. Egy hónap felkészülési idő után kimentem felvételi vizsgát tenni, és sikerült. Összesen két embert vettek fel, ebből az egyiknek spanyolnak kellett lennie.

-Tehát te voltál „a” külföldi, és tandíjat sem kellett fizetned.

-Ami egyébként óriási összeg, több mint 17 ezer euro egy évre. Emellett az egyetemtől kaptam támogatást, hogy tudjam fedezni a kinti élet költségeit. Szobát béreltem egy lakásban, több diáktársammal együtt, nem a központban ugyan, kicsit utazni kellett, de kellemes, nyugodt hely volt.

-Az egyetem Zsófia királyné nevét viseli, és úgy hallottam, hogy a királyi család tagjai elég intenzív kapcsolatot tartanak az iskolával. Találkoztál velük?

-Igen. Ez a királyné magán-zeneakadémiája, amikor megérkeztem, éppen a 70. születésnapját ünnepelte az egyetemen, a gálakoncerten Zubin Mehta vezényelte az iskolánk zenekarát. Minden évzárót a királyi palotában tartanak, a királyné jelenlétében, és a kitüntetéses diplomát is az ő kezéből vehetik át a növendékek. Az iskolába is többször eljöttek a királyi család tagjai, egyszer például Zsófia kifejezetten a mesterem órájára hozta el az orosz elnök, Medvegyev feleségét. Akkor persze egy spanyol és egy orosz növendék játszott, de egy finn és egy kubai osztálytársammal együtt mi is részt vettünk az órán, és a végén kezet fogtunk a First Ladykkel. Érdekes, hogy őket magázni kell, tehát egy hetven éves Nobel díjas professzor magázza a királyi család csecsemő tagját, ugyanakkor ők mindenkit tegeznek, a legtekintélyesebb, világhírű muzsikusokat is.

-Mi az, amiért te mindenképpen Bashkirovnál szerettél volna tanulni? Mit kaptál tőle?

-Azt, hogy a zenei elképzelés a legfontosabb. Ő struktúrát, szerkezetet ad a daraboknak, karmesterként gondolkodik. Mondta is sok mesterkurzusán, hogy elsősorban a fejben dől el minden, másodszor a füllel kell megvizsgálni a visszajelzést, hogy az elképzelés megvalósult-e. Harmadsorban jöhetnek az érzelmek, és végül az ujjak munkája. Szerinte az esetek nagy többségében sajnos ez épp fordítva történik. Először jönnek az ujjak – gyorsan, milyen hangok vannak ott – utána felhabosítják egy kis érzelemmel, de a zongorista már nem nagyon hallja, amit játszik, és hogy tulajdonképpen mi az, arról fogalma sincs…

-Az erősségeiddel vagy a gyengéiddel foglalkoztatok többet?

-Az utóbbival. Tehát nem a Chopin, vagy az elegáns Liszt és Schumann darabokat tanította, amik amúgy is a természetemből fakadnak. Azzal foglalkoztunk, ami nehezebben megy, nagy, vaskos Prokofjev és Brahms szonátákkal, vagy Beethoven Eroica variációival, csupa olyan darabbal, ami távol áll a karakteremtől. Nem akarta, hogy egyoldalú maradjon a repertoárom. A professzor tanársegédjéhez, Claudio Martinez-Mehnerhez is óriási élmény volt járni, rengeteg hangszeren játszik, fejből kísér és játszik mindent, tizenkét nyelven beszél…Most éppen magyarul tanul, és amikor csak teheti, Rados Ferenctől vesz órákat. Bashkirov Tanár Úr minden hónapban egy hétig tanított minket, a többi időben Claudio  foglalkozott velünk, a legkisebb részletekbe menően. Kettejük közös munkája eredményezte, hogy a zárókoncerteken világszínvonalú produkciók születtek.

-Milyen volt ez a két madridi év? Megszoktad a várost, jól bírtad például a klímát?

-Előfordult, hogy napszúrást kaptam este hat után, mert 44 fok volt, de nagyon szerettem ott élni, jól megtanultam a nyelvet, és spanyol barátaim is lettek. Másfajta emberek, másfajta temperamentum, mentalitás, rendkívül türelmesek, hiányzik az itthoni feszültség és idegesség. Ez nagyon jó, de bizonyos szempontból akár a teljesítményük rovására is mehet, a nagy kényelem miatt nem annyira inspiráltak. Az osztály jobb növendékei majdnem mindig a külföldiek közül kerültek ki.

-Idén megkaptad itthon a diplomádat, de nem kezded el az aktív pályafutást, tanulsz még egy kicsit.

-Bashkirov Tanár Úr javaslatára Amszterdamban meghallgatott egy volt növendéke, aki a hágai Királyi Konzervatóriumban is tanít. Úgy éreztem, éppen rá van szükségem, ezért nála fogok tanulni. Koncertjeim is lesznek, elsősorban Franciaországban, több meghívást is kaptam, mivel ott két alkalommal első díjat nyertem nemzetközi zongoraversenyeken.  Hága két éves képzés lesz, szintén mesterdiplomát ad, tehát papírforma szerint nem magasabb szint, mint amit itthon már megszereztem. A professzor miatt megyek oda, hogy még tanulhassak és fejlődhessek.

-Miből fogsz megélni?

-Ösztöndíjat egyetlen külföldinek sem adnak, viszont ha havi 32 órát dolgozom szerződéssel, a holland államtól kaphatok támogatást a megélhetésre és a tandíjra. Sokan mennek étterembe dolgozni, vagy takarítani; nemrég kaptam felkérést zongorakíséretre, ez lenne tehát a szerződéses munka. Emellett magánúton zene-, és nyelvórákat adnék.

-Hága egészen más lesz, ott nem fogsz este napszúrást kapni…

-Igen, pontosan az ellentéte lesz Madridnak. Idáig csak egyetlen alkalommal jártam Hágában, és mindössze huszonnégy órát töltöttem a városban. Augusztus végén utazom, a többi majd ott kiderül.

Bokor Gabriella

Koncerteken azonnal látni, hogy a közönség soraiból ki az, aki “teljes valójában jelen van”. Ilyen Szabó László, a Baráti Kör egyik támogatója. Egy-egy hangversenyen minden idegszálával a zenére koncentrál, és teljesen kizárja a külvilágot.

-Ön részt vesz a Baráti Kör minden koncertjén, sőt, egyszer még egy koncert előtti zongorapróbára is beült, hogy „még közelebbről” hallgathasson Rahmanyinovot.

-Egyik legkedvesebb filmem a Shine, ami egy ausztrál zongorista, David Helfgott életét dolgozza fel, fantasztikus zenék közé ágyazva, központi zenei motívumként Rachmanyinov III. zongoraversenyével. Helfgott idén májusban Budapesten adott koncertet, kicsit őrült ember és fantasztikusan zongorázik, óriási élmény volt hallgatni. A film előtt szégyenletes módon nem ismertem Rahmanyinov zenéjét, de meghallani és beleszeretni egy pillanat műve volt. A Baráti Kör egyik rendezvényén kiderült, hogy Dráfi Kálmán egy régebbi tanítványa épp egy Rahmanyinov-estre készül, a Baráti Kör pedig megtette nekem azt a szívességet, hogy bemehettem az egyik próbára. Nagyon nagy élmény volt.

-Említette, hogy nem járt zeneiskolába, tehát mindenféle rávezetés nélkül, egyedül fedezte fel magának a klasszikus zenét.

-Szüleim szerették az operát, de gyermekként nem osztottam lelkesedésüket, így egyetemista koromban vettem az első klasszikus lemezeimet. Kezdetben ezek természetesen a legnépszerűbb darabok voltak, de mára már az operával is megbarátkoztam. Utólag nem értem, mi lehetett a bajom például a Don Giovannival. Minden részlete „sláger”. Egyébként nem csak a klasszikus zenét kedvelem, szinte mindenféle zenét imádok. A kemény rock-tól a barokk zenéig, Sztravinszkijtől Eminemig minden jöhet. És nem háttérzenének. A zene akkor okoz igazán örömet, ha oda tudunk rá figyelni. Talán ez az oka, hogy érdekes módon nem szeretek nagy koncertekre járni. Kevés alkalom van, mikor valaki nem köhög mellettem folyamatosan, vagy nem zörög a táskájában cukorkát keresve. Ez engem zavar, nem tudok koncentrálni és bánt, hogy aki beteg, az nem marad otthon.

-A Baráti Kör koncertjein is látni, hogy mennyire élvezi a zenét. Melyik volt az utóbbi időben az a hangverseny, ami nagyon erősen hatott önre?

-A Bartók Házban tartott személyes hangulatú koncertek fantasztikusak! Batta András utánozhatatlan felvezetései mindig közel hozzák a zeneszerzőt, a zenét és a művészt. Ettől rögtön érzékenyebbé válnak a receptorok. A legutóbbi koncertet soha nem fogom elfelejteni. Nem tudom leírni azt a gyönyörűséget, mikor a meghívott zeneakadémiai tanítvány Banda Ádám hegedűjéből finoman folyni kezdtek Bartók Román táncainak hangjai. Szerencsére be volt kapcsolva a telefonom videója, így megörökítettem. Nincs olyan hét, mikor valakire várakozva vissza ne hallgatnám. Szerencsés vagyok, hogy ott lehettem.

-Ön az ideális közönség, ilyenről álmodhatnak a muzsikusok…

-A muzsikusok talán egy kicsit profibb és zeneértőbb közönségről álmodnak, de számomra az a lényeg, hogy élvezem az előadásaikat. Irigylem őket, életem legnagyobb mulasztásának tartom, hogy nem tanultam meg hangszeren játszani. Még nem adtam fel, bízom benne, hogy eljön a megfelelő pillanat ennek elkezdéséhez.

-Ez a nyitottság és óriási zeneszeretet vitte Önt afelé, hogy a sok támogatásra méltó ügy közül épp a Zeneakadémia mellé álljon?

-Nézze, nagyon sok nemes cél van, és én több, hozzám közel álló területet is támogatok. Amikor dönteni kell arról, hogy milyen ügy mellé álljak, az egyik legfontosabb szempont az, hogy ki áll jót a támogatások felhasználásáért. Ebben az esetben a Baráti Kör elnöke, Szabó Vilmos jelenti számomra a garanciát arra, hogy nem csak egy nemes célt szolgálok, de a támogatásokat okosan és korrektül fogják felhasználni.

Bokor Gabriella

A Liszt Akadémia vadonatúj, Wesselényi utcai épületében tartották meg szeptember 12-én az egyetem tanévnyitóját. Egy nappal később Batta Andrással a rektori irodában beszélgetünk, a szobában még minden „új illatú”, de az íróasztalon már ott áll néhány személyes tárgy. Vagyis elkezdődött az új épület „birtokbavétele”.

-Kicsit körbejártam előbb a házat, és láttam, hogy minden elkészült. A tantermekben ugyan még nem tartanak órákat, de az irodákban már kipakoltak, sőt, a munkát is elkezdték.

-Igen, az összes iroda ide költözött és itt is marad a Wesselényi utcai épületben, hiszen azokat a szobákat, amiket 1907-ben irodának szántak, a Zeneakadémia már többszörösen kinőtte. Idáig a Teréz körúton béreltünk lakásokat irodának, de az áldatlan helyzet volt. Most végre együtt van a teljes menedzsment, és ez nagyon jó. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy itt, az új épületben sokkal jobb feltételeket tudunk biztosítani a növendékeknek. A tantermek kiváló akusztikájúak és speciális technikával szigeteltek. Vannak nagyobb, csoportos oktatásra szolgáló termek, ahol az elméleti órákat tartják, és 28 gyakorlószobát is berendeztünk. Ezekben éjjel-nappal lehet gyakorolni, tehát 24 órában rendelkezésre állnak, a foglalás pedig interneten keresztül történik.

-Korábban egyetlen gyakorlóhelysége sem volt az egyetemnek, nem volt egyszerű megoldani a gyakorlást.

-A kollégium alagsorában volt öt-hat terem, ahol a gyerekek gyakorolni tudtak, de mivel a kollégisták nyolcvanan vannak, ez még messze nem volt elegendő nekik sem. A Liszt Ferenc téren pedig a tantermeket állandóan tanításra használtuk, ezekben tehát csak akkor lehetett gyakorolni, ha éppen nem volt óra. Abban az épületben ráadásul este 9-kor lezártuk a tantermeket, tízkor pedig az egész házat.

-A helyzet az Üllői úti, átmenetileg használt épületben sem változott, ott is csak akkor lehetett gyakorolni, ha épp nem volt az adott teremben tanítás.

-Ez így van, a gyerekek leginkább a hétvégéket tudták kihasználni. Egy Zeneakadémia életében viszont alapvető, hogy biztosítani tudja a gyakorlóhelyeket. Ezt a 28 szobát úgy kell elképzelni, hogy vannak egészen kicsi helységek, ami például ideális a fúvósoknak és a vonósoknak, – zongora egyébként ezekben is van –, és nagyobb termeket is kialakítottunk, kifejezetten a zongora gyakorlására. Ráadásul a hangszigetelés is tökéletes, nincs áthallás az egyik teremből a másikba. Ez is óriási eredmény, mert a Liszt téren erős áthallás volt, fölülről is. Itt, az új épületben egy stúdiónk is van, ahol akár zenekari felvételt is lehet készíteni, és egy kis rádióstúdiót is berendeztünk, ahonnan esetleg megindíthatnánk a Liszt Akadémia rádióját. Azt is mondhatjuk tehát, hogy ez a ház a 21. századi fele a 19. századi főépületnek.

-Ahol időközben megindult a rekonstrukció.

-Igen, augusztus 26-án aláírtuk a szerződést a kivitelező konzorciummal, és aznap át is vették a „munkaterületet”. Nagyon figyelünk arra, hogy megőrizzünk minden olyan tárgyat, ami az eredeti Zeneakadémiához tartozott, még akkor is, ha nagyon rossz állapotban van. Semmit nem dobunk ki, egy raktárba visszük és restauráltatjuk a székeket, feliratokat, lámpákat, minden tárgyat, ami a régi világhoz tartozott. Az orgonát most lebontják, erre mindenképpen szükség van, mert egy födémcsere miatt a Nagytermet fel kell állványozni és így az orgonának ott nincsen helye. Az a tervünk, hogy a Nagyteremnek visszaállítjuk az 1907-es állapotát, visszahozzuk az eredeti színeket, az akusztikát, az orgonát és az orgona hangzását. Ezzel kapcsolatban Fassang László barátunknak fut egy nagyszabású projektje, nemzetközi kampányt indított, ami azt jelenti, hogy több száz tekintélyes művész lemond egy-egy koncert tiszteletdíjáról a nagytermi orgona újjáépítésének javára.

-A Liszt téri csodálatos épület mellé azért is jól jön ez a 21. századi ház, ahol most beszélgetünk, mert itt mindenféle feltétel adott ahhoz, hogy megkönnyítse az egész napos munkát. Egészen prózai dolgok ezek, például a hideg és meleg menza.

-Igen, menza sem volt idáig, pedig nagyon fontos, hogy egy ilyesfajta közösségi hely is legyen egy egyetemen. És van egy gyönyörű tetőteraszunk is, ahol áprilistól októberig akár kis koncerteket és fogadásokat tarthatunk. Egy építészeti bravúr ez a ház, az utcáról csak az a régi homlokzat látszik, amit 120 évvel ezelőtt megépítettek egy akkori iskolának, belül  viszont egy hét szintes, hatalmas épület van. A tetőteraszról látni a pesti háztetőket, ezt már most nagyon szeretik a diákok. Tegnap az évnyitó után felmentek a teraszra és nagyon jól érezték magukat, úgyhogy szerintem szeretni fogják ezt az épületet.

-Ha elkészül a Liszt téri épület, akkor három bázisa lesz a Zeneakadémiának.

-Így van, az egyetemet a jövőben ez a három épület határozza meg. Ha jellemezni kellene ezeket, azt mondanám, hogy a Régi Zeneakadémia a Vörösmarty utcában a szentély, annak megértéséhez meg kell érni. Tizennyolc évesen még senki sem úgy jön ide, hogy „Liszt szelleme lebeg körülötte”. Valljuk be őszintén, a gyerekek eleinte ezt még nem érzik át, távol állnak tőlük az ilyen patetikus gesztusok. A Liszt Ferenc téri épület megint csak más, ott talán egy kicsit félnek. Egy tizennyolc évesnek szinte nyomasztó belépni a Nagyterembe, ahol egykor Bartók, Richter, Ojsztrah koncertezett… Ezt egyébként én is átéltem, amikor rektor lettem, és beültem abba a szobába, abba a székbe, ahol Dohnányi Ernő, vagy Hubay Jenő ült….Akkor napokig nem tudtam megszólalni. Így lehet ez a gyerekeknél is. Ez az új épület viszont a mai világ formanyelve, ezt „használni” lehet. Az évnyitó beszédemben ezt úgy fogalmaztam meg, hogy ha a Régi Zeneakadémia a szentély, a Liszt Ferenc téri épület pedig a templom, a művészet csarnoka, akkor ez a kolostor. A szerzetesi magánynak és a szerzetesi közösségnek a tere, a műhelymunka, az aprólékos, sziszifuszi gyakorlás terepe.

-A tanév tehát elkezdődött. Milyen különlegességek várhatóak az első félévben?

-Nemsokára elérkezünk a Liszt-év csúcspontjához. Október 22-én, Liszt születésnapján a Zeneakadémia ének- és zenekara Bayreuthban adja elő a Krisztus oratóriumot Fischer Ádám vezényletével, és egy volt növendékünk, a baritonista Szegedi Csaba énekli Krisztus szerepét. A születésnapot természetesen itthon is ünnepeljük, a Régi Zeneakadémia egy több napos fesztivállal készül az évfordulóra. Az ősszel jelenik meg a Baráti Kör támogatásával a Liszt Múzeum kincseit bemutató album, november 21-én pedig az Operaházban rendezzük – a Baráti Körrel közösen – a Zeneakadémia ez évi születésnapi ünnepségét, a házigazda az Opera új kormánybiztosa, Ókovács Szilveszter lesz, aki egyúttal egyetemünk egykori növendéke. Ez egyébként annak a jelképes gesztusa is, hogy az Operával is megkezdődik az a fajta szoros együttműködés, ami a Művészetek Palotájával már évek óta fennáll. Az ünnepi koncerten egy nagyszabású zongoragálát rendezünk Liszt jegyében, ahol elsősorban a zongoratanszék tanárai lépnek fel. A műsort hármasban moderáljuk Kovács Sándorral és Némethy Attilával, szeretnénk a közönségnek érdekes történeteket mesélni ezen az estén, ami tulajdonképpen egy zongora-show lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a jegyekből származó bevételt a Zeneakadémia támogatására fordítjuk.

Bokor Gabriella

Rebecka Sternberg hetedik éve él Budapesten,a város legeldugottabb helyeit is ismeri,  tökéletesen beilleszkedett, de azért így is jól esik néha egy kis „otthoni íz”. Az interjú helyszínéül például egy olyan pesti kávézót javasol, amelynek berendezése, hangulata egyértelműen Svédországot idézi.  A találkozónkat egyébként szeptember közepére időzítettük, Rebecka néhány nappal később kezdte meg harmadik évét a Zeneakadémia Ének Tanszakán. A Budapesten töltött évek alatt magyarul is megtanult, ha egy-egy szó nem jut eszébe, angolul vagy németül keresi meg a megfelelő kifejezést.

-Svédország melyik részén nőttél fel?

-Egy 13 ezer lakosú kisvárosban, Lindesbergben, ami Oslo és Stockholm között fekszik félúton.

-És te voltál a családban a kislány, aki folyton énekel?

-Igen, mindig énekelgettem, de csak popzenét és jazzt. Ezekért sem rajongtam, egy óra után általában meguntam. Tizenhét évesen a városunkban megismerkedtem egy tanárnővel, aki klasszikus éneket tanított. Elkezdtem hozzá órákra járni, és ez egészen fantasztikus volt. Rájöttem, hogy ez az a zene, amire szükségem van, így akarok énekelni, ezt akarom csinálni.

-Addig nem is nagyon ismerted ezt a műfajt?

-Nem igazán. Anyukám otthon hallgatott néha operát, de akkor ez engem még nem nagyon érdekelt. A klasszikus zenét igazából a tanárnőmnél fedeztem fel magamnak. Közben befejeztem a gimnáziumot, de mivel kisvárosban éltem, ott nem tudtam magam tovább képezni komolyzenében. Akkor javasolta az énektanárnőm férje, – aki magyar és a Zeneakadémián tanult zongorázni -, hogy próbáljak meg Budapesten tanulni. Kerestek nekem tanárt, lakást, és megszervezték, hogy ősztől a Continuo zeneiskolába járhassak. Húsz évesen utaztam először Magyarországra, a teljes ismeretlenségbe.

-Akkor az első időszak kemény lehetett…

-Nagyon nehéz volt, sírtam is sokat. Egy 13 ezres kisváros után itt álltam Budapesten, nem ismertem senkit, nem tudtam magyarul, nem ismertem a szokásokat… Félelmetes volt. Eleinte az is komoly nehézséget jelentett, hogy egy liter tejet vegyek. Az iskolában nem nagyon voltak külföldiek, a tanítás is magyarul folyt, és egy szót sem értettem. Az énektanárnőm szerencsére tudott angolul, de a többiek csak magyarul. Aztán megismerkedtem néhány amerikai lánnyal, ők fordítottak nekem, és szép fokozatosan egyre több barátom lett. Találkoztam egy svéd lánnyal is, ő is bemutatott embereknek, külföldieknek, magyaroknak.  Végre mindent meg tudtam kérdezni, hogy mi miért és hogyan van. Augusztusban érkeztem Magyarországra és januárra minden megváltozott. Attól kezdve jól éreztem magam.

-Az eleinte félelmetesnek látszó Budapest tehát fokozatosan megszelídült. A tanulás hogy ment?

-Egy évig jártam a Continuo-ba, később két éven át az Etűd zeneiskolába. Sokat tanultam, de inkább magamról, mint a zenéről…Megerősödtem lelkileg, önállóbb lettem, és megtanultam    jobban bízni magamban. Aztán egyszerre problémáim adódtak a hangommal, nem tudtam énekelni, beszélni is alig. Elutaztam Svédországba, Ausztriába, Németországba, és mindenhol remek tanárokkal találkoztam. Sokat segítettek, nem csak szakmailag, hanem bíztattak is, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni.

-Ezek szerint pszichés oka volt annak, hogy elment a hangod?

-Részben igen, mert voltam orvosoknál, akik nem találtak semmit. Másrészt fizikai okai is voltak, nagy áriákat énekeltem, amelyekre akkor még nem voltam kész, és túlterheltem, túlerőltettem magam. Ráadásul féltem éneklés közben, de azok a csodálatos emberek, akikkel találkoztam, állandóan bíztattak, hogy nincs baj a hangommal, ne féljek, merjek énekelni. A zeneakadémiai tanárnőm, Nádor Magda is mindig ezt mondja, és talán most már kezd kialakulni az én saját hangom.

-Hogyha tele voltál bizonytalansággal, hogyan szántad rá magad arra, hogy végül a Zeneakadémiára jelentkezz?

-Miután rendbe jött a hangom, Keönch Boldizsár, aki az egyik első tanárom volt itt, Budapesten, biztatott, hogy próbáljam meg. Idősebb voltam, mint a társaim, akikkel együtt jelentkeztem, de nekem kellett ez a pár év. A felvételi vizsga sikerült, és már önmagában ez jót tett a pszichikai gátaknak. Harmadik éve járok a Zeneakadémiára, és azóta is, amikor csak belépek oda, minden alkalommal örülök és büszke vagyok, hogy én ezt akarom csinálni, és hogy én ezt tudom csinálni. És olyan hihetetlenül jók a tanárok! Nagyon sajnálom, hogy vannak olyan társaim, akik nem értik, micsoda lehetőség ez. Bejönnek reggel azzal, hogy álmosak, és nincs kedvük énekelni…Tudom, van ilyen velem is, de ezen felül kell kerekedni.  Jönnek napok, amikor minden ellened van, és olyankor erősnek kell lenni, mert feladni nagyon könnyű. Sajnos túl sok társamnál látom ezt, ráadásul azt gondolják, hogy legyen az a Zeneakadémia, vagy bármilyen más iskola, az nem játszik szerepet. Ahelyett, hogy tudatosulna bennük az „itt vagyok, és itt mindent megtanulhatok” érzése. Ha akarsz tanulni, mindent megtanulhatsz, és te lehetsz a legjobb.

-Kell a motiváció.

-Igen. Csak akkor tud segíteni a tanár. Nekünk, akik ott vagyunk, megvan a hangunk, nyilván ezért vettek fel bennünket. A motiváció viszont néhány emberből hiányzik, pedig ez éppolyan fontos.

-Tehát te kimondod, hogy én, Rebecka, a legjobb akarok lenni, és teszel is érte.

-Persze. Egyáltalán nem biztos, hogy eljutok oda, de legalább megcélzom. Ha azt gondolom, hogy én csak egy bizonyos szintig érhetek el, akkor soha nem fogok tudni magasabbra lépni.

-Lírai koloratúrszoprán vagy. Melyik az a szerep, amit mindenképpen szeretnél elénekelni?

-Több ilyen is van, de ezekhez nagyon sokat kell még fejlődnöm, és Nádor Magdával keményen dolgozunk ezen. Ha mindenképpen egy szerepet kell mondanom….most a Faustból tanultam meg Margit néhány áriáját, és nagyon szeretem. Idáig nem sokszor énekeltem még franciául, de nagyon élvezem. Strauss dalokat is szívesen énekelek. A legközelebb viszont Mozart áll hozzám lelkileg, és azt hiszem, hangban is.

-Ki az, aki igazán erős hatással volt rád a Zeneakadémián?

- Magdával nagyon jó dolgozni, de rengeteg fantasztikus tanár van. Nem kezdem sorolni, nem szeretnék senkit kihagyni. Mindenki nagyon sokat segített, és mindannyiuktól tanulok valamit. Az első svédországi tanárnőm is nagyon fontos nekem a mai napig, minden héten felhívom, és megbeszélem vele a szakmai dolgokat.

-Büszke rád?

-Igen, és ha otthon vagyok, együtt énekelünk. Ha ő nincs, nem jöttem volna Magyarországra.

-Időnként hiányzik Svédország?

-Nem igazán. Természetesen ott van a családom, sok barátom, de gyakran beszélünk egymással. Büszkék rám, és örülnek, hogy jól érzem magam. Nagyon szoros a kapcsolatunk, és ezt nem befolyásolja, hogy én Budapesten élek. Nem maradhattam Lindesbergben, túl kicsi volt. A bátyám Stockholmban él, de szerintem én többet vagyok a szüleimmel, mert én előre megmondom, hogy mikor jövök, és akkor egy hétig ott is maradok. Ő meg átugrik egy órára, mindenféle szervezés nélkül, hiszen ő ugyanabban az országban él. Persze nagyon szeretem Svédországot, és azért egy valami hiányzik néha: a természet, a tiszta vizek, a jó levegő, az, amikor csak úgy sétálok az erdőben.

-Mi az, ami Magyarországon ezt pótolni tudja?

-Sok minden. Nagyon szeretem Budapestet, lehet a Margitszigeten sétálni, sportolni, annyi minden van itt! Az évek során rengeteg külföldivel ismerkedtem meg, tulajdonképpen egy önálló kisvárost hoztunk létre a nagyvárosban. Szeretem, hogy itt az emberek nyitottabbak, temperamentumosabbak, szívesen maradnék még pár évig Budapesten, hogy megszerezzem a mesterfokozatot. Nem tudom, később hol fogok majd élni, talán Németországban…A lehetőségek adottak. A legfontosabb pedig, hogy már nincs bennem félelem.

Bokor Gabriella

Iskolák:

• 1993-2001:Kiskőrös,Petőfi Sándor Általános Iskola
• 2001-2005:Kecskemét,Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközép Iskola (zongora,ütő)
• 2002-2006:Szeged,Zeneszerzés magántanulmányok Huszár Lajosnál
• 2005-2006:Budapest,Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép Iskola (zongora)
• 2006-       :Budapest,Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (zeneszerzés)

Díjak:

• 2004:Szeged,Dél-alföldi regionális ütőhangszeres verseny;I. helyezés
• 2009:Budapest,Ifjúsági Kortárszenei esték;Megosztott közönségdíj
• 2009:Budapest,Színművészeti Egyetem sanzonversenye;Legjobb dalszerző

Eredményeim:

• X. Országos Középiskolai Klarinétverseny, 2005 – II. hely
• Nemzetközi Klarinétverseny, Olaszország, 2005 – részvétel
• Országos Középiskolai Kamaraverseny, Szeged 2008 – különdíj
• Országos Főiskolai Klarinétverseny, Debrecen 2011 – II. hely

Együttesek:

• 2000-től: Makói Magán Zeneiskola Koncertfúvos Zenekar
• 2004-2009: Békéscsabai Vasutas Koncertfúvós Zenekar
• 2007-től: Makói Szimfonikus Zenekar

Valamint rendszeres részvevője vagyok a Békéscsabai Klarinét-Szaxofon Fesztiválnak.

2001-2004 között tanulmányait a váci Pikéthy Tibor Zenekonzervatóriumban folytatta, melynek cimbalom, népdal és magánének kurzusait dicsérettel végezte el. Váci cimbalomtanárai közül Balogh Kálmán egyedi oktatói technikájával egy számára merőben új, az eddigieknél sokkal szélesebb spektrumú látásmóddal gazdagította, csiszolta hangszertudását, Farkas Rózsa pedig nagyban hozzájárult klasszikus zenei műveltségének fejlődéséhez. Váci tanulóévei alatt népdaltanára Papp Ágnes, magánének tanára Rácz Éva voltak, így több énektanártól tanulva a hangképzésnek, énektechnikának több formája is nyitottá vált számára.

2009-ben okleveles etnográfus képesítést szerzett az ELTE BTK néprajz szakán. Szakdolgozata a székelyföldi Küsmöd mente népzenéjének történeti, cigányzenészeinek szociológiai jellegű vizsgálata, saját gyűjtései alapján.

2007 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen újonnan induló népzene tanszak cimbalom szakos hallgatója, tanára továbbra is Balogh Kálmán. Az alapképzés befejezése után 2010-ben népi cimbalom előadóművész diplomát szerzett, tanulmányait jelenleg tanári master szakon folytatja.

2011-ben bekerült a Zeneakadémia 15 legsikeresebb hallgatója közé, melynek eredményeképpen egy tehetségtámogató program keretében egyéb egyéni órákban is részesül.

16 éves kora óta állandó szereplője a népzenei mozgalomnak, számos népzenei kiadvány közreműködője. Tagja volt a Folkestra zenekarnak (world music), mely 2002-ben a Portugál című film betétdaláért Emerton Díjban részesült. Dolgozott együtt Palya Beával, Nikola Parovval, Kiss Ferenc zeneszerzővel. 2007-ben jelent meg első önálló lemeze Egetverő címmel.

Jelenleg a Honvéd Táncszínház zenekarának, a Gázsa zenekarnak a cimbalmosa, akivel 2004, 2005 és 2008-ban amerikai koncertkörúton vett részt. Ezenkívül tagja a Szeret zenekarnak (népzene), a Bágyi Balázs Quartet-nek (etnojazz), a Nigun zenekarnak (jazz), illetve állandó közreműködője Berecz András ének- és mesemondó koncertjeinek és lemezeinek.

Rövid szakmai életrajz

P. Szabó Dániel cimbalomművész, népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere. 1982-ben született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a váci zenekonzervatórium elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszakának népi cimbalom kurzusára. Jelenleg az egyetem tanári master szakos hallgatója, tanára Balogh Kálmán.

A ’90-es évek közepétől a táncházmozgalom keresett cimbalmosa, számos népzenei album közreműködője. A Gázsa zenekar tagjaként a Honvéd táncszínház előadásainak állandó kísérője, Berecz András (ének- és mesemondó) koncertjeinek vendége. Tagja továbbá a Bágyi Balázs Quartetnek (etnojazz), a Nigun (jazz) és a Szeret zenekarnak (népzene). 2007-ben jelent meg első önálló lemeze „Egetverő” címmel.

Legfőbb célja, hogy megtalálja hangszere, a cimbalom helyét a mai zenekultúrában, megismerje lehetőségeit a különböző zenei stílusokban.

Tanulmányaim:

• Hunyadi János Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola (1997-2005)
• Szent István kir. Zeneiskola (tanárom: Füzesséry Tiborné)
• XIII. ker. Zeneiskola (tanárom: Fekete Ildikó)
• Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium (2005-2009) (tanárom: Eckhardt Gábor)
• Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (2009- ) – BA II. évfolyam, klasszikus zongora szak (Nádor György, Falvai Sándor)

Eddigi eredményeim:

• 2001-ben a nyíregyházi Országos Zongoraversenyen III. helyezést értem el (tanárom: Füzesséry Tiborné volt)
• 2002-ben a Ferenczy György Centenáriumi Zongoraversenyen elnyertem korcsoportomban a verseny Nagydíját (tanárom: Fekete Ildikó volt)
• A zeneiskola szimfonikus zenekarával lehetőségem volt Haydn: D-dúr zongoraversenyének I. tételét és Sugár Rondóját eljátszani kerületi rendezvényeken.
• 2003-ban a fővárosi Négykezes-és Kétzongorás Versenyen Kiemelt Nívódíjat, az Országos Versenyen pedig Nívódíjat kaptunk tanárommal, a Mozart: D-dúr kétzongorás szonáta I. tételének előadásáért.
• 2003 júniusában a „Zenélő Gyerekek” Alapítvány díjaként az „Év Zenélő Gyereke” címet kaptam.
• 2004 áprilisában a X. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen II. helyezést értem el és Ferenczy György Díjat kaptam a korcsoportomban a legjobb Chopin mű előadásáért.
• 2005 áprilisában az országos Zeneiskolai Szolfézsversenyen I. díjat kaptam (tanárom: Nógrádi László volt)
• 2006 áprilisában az Országos Szakközépiskolai Szolfézsversenyen I. díjat nyertem (tanárom: Darázsdi Zita volt)
• 2008 áprilisában az Országos Szakközépiskolai Szolfézsversenyen I. díjat nyertem (tanárom: Danku Eszter volt)
• 2009. – a XIII. Országos Szakközépiskolai Zongoraversenyen II. díjat nyertem (tanárom: Eckhardt Gábor)
• 2009-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszakára (tanáraim: Nádor György, Falvai Sándor, Gulyás Márta)
• 2009 novemberében Gershwin: Kék rapszódiáját játszottam zenekarral (a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Fúvószenekarával) a Zeneakadémia Nagytermében.
• 2010 nyarán a balassagyarmati Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál egyéni hangszeres előadói versenyén I. díjat nyertem két kategóriában: – Weiner Leó művei,  1945 után íródott magyar művek.

Diplomák:

• Szociológus (politika és jogszociológia szakirány) – 2005
• Cseh nyelv és irodalom szakos bölcsész – 2005
• Klasszikus magánének (BA) – 2010

Iskolák:

• Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Opera szak (2010- ) tanár: Marton Éva tanszékvezető egyetemi tanár
• Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – klasszikus ének (2008-2010) tanár: Meláth Andrea
• Akadémia Umení v Banskej Bystrici – Fakulta Muzických umení (Besztercebányai Művészeti Akadémia – Zeneművészeti Kar) Szlovákia – Ének szak (2007-2008) tanár: Božena Fresserová
• Continuo Konzervatórium – Ének szak (2005 – 2007)
• Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, szociológia – cseh szak
• Pesti Barnabás Gimnázium – Irodalom – dráma tagozat

Nyelv:

• Cseh (egyetemi diploma)
• Szlovák (államilag elismert középfokú nyelvvizsga)

Kurzusok:

• Laki Krisztina mesterkurzusa – Keszthely (2008)
• Marton Éva mesterkurzus – Szeged (2010)
• Crescendo Nyári Akadémia – Sárospatak (2010)

Fontosabb fellépések, koncertek, versenyek:

• 2008. decemberében André Weignein: Magnificat című oratóriumának magyarországi bemutatójának szólistája voltam a Pécsi Advent rendezvénysorozat nyitókoncertjén, a Pécsi Székesegyházban, a Pécsi Vasutas Fúvószenekar és több pécsi kórus részvételével. A művet azóta többször énekeltem.
• 2009. nyarán a pécsi Bartók Béla Leánykar szólistája voltam Spanyolországi turnéjukon.
• A Pécsi Egyetem Zenekarának és Kórusának koncertjén 2009. decemberében  Bach 84-es szoprán szólókantátáját és 2010. májusában Bach Magnificátjának szoprán 1. szólóját énekeltem dr. Kamp Salamon Liszt-díjas karnagy vezényletével.
• 2011. februárjában a Deák téri Evangélikus templomban a Lutheránia zenekarral és énekkarral énekeltem Bach 84-es kantátáját szintén dr. Kamp Salamon vezényletével.
• 2011. februárjában a Pécsi Bartók Béla Leánykarral énekeltem Bartók: Falun című művének szólóját a Pécsi Kodály Központban Kertész Attila Liszt-díjas karnagy vezényletével.
• Több ízben voltam szólistája a Bartók Béla Leánykarnak, a Pécsi Mecsek Kórusnak, a Pécsi Vasutas Fúvószenekarnak. Énekeltem Magyarország mellett Japánban, Spanyolországban, Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Szerbiában.
• A Zeneakadémia Operaszakos növendékeként részt vettem a Fringe Fesztiválon a szak Jancsi és Juliska produkciójával, mint Jancsi, ahol a produkciót két különdíjjal jutalmazta a zsűri.
• Konzervatóriumi éveim alatt a Balassagyarmati Énekes Találkozó versenyének nívó díjasa voltam.
• 2009-ben és 2010–ben a csehországi Pustina Competition Nemzetközi Énekverseny döntőse voltam.

2000-ben megnyertem az országos Hungaroton-Hang-Verseny fődíját.

14 évesen Biró Sári-díjat kaptam.

2004-ben a “Zlatko Grgosevic International Competition for Young Pianists” nemzetközi versenyen Zágrábban első helyezést értem el.

2009-ben és 2010-ben meghívást kaptam az esztergomi Nemzetközi Liszt Fesztiválra, 2011-ben pedig a helsinki Liszt Fesztiválra és a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválra.

2010-ben kitüntetéses BA diplomát szereztem a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Jelenleg az Egyetem MA művész képzésén vagyok első évfolyamos hallgató, tanárom Lantos István.

VÉGZETTSÉG

• 2003-2007  Debrecen, Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola (Tanár: Törőné Tóth Márta)
• 2007-2010  Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Bachelor diploma, Tanár: Farkas István Péter)
• 2010-2012 Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Master képzés, Tanár: Hőna Gusztáv)

VERSENYEREDMÉNYEK

• 2007 IX. Országos Harsonaverseny 1. helyezés
• 2009 XXXII. Országos és Nemzetközi Rézfúvós Verseny 2. helyezés
• 2010  XXXIII. Országos és Nemzetközi Rézfúvós Verseny 1. helyezés
• 2010 Balog-Zilcz Országos Egyetemi Harsona Verseny 1.helyezés
• 2010 International Instrument Competiton – Markneukirchen Elődöntős
• 2011 International Trombone Festival-Nashville Quattroforte Harsona quartett 1.helyezés

ZENEKARI  TAPASZTALAT

• Győri Filharmónikus Zenekar
• Szolnoki Szimfonikus Zenekar
• Duna Szimfonikus Zenekar
• MÁV Szimfonikusok
• MR Szimfonikusok
• Óbudai Danubia Zenekar
• Liszt Ferenc Kamrazenekar
• Alma Mater Szimfonikus Zenekar
• Magyar Állami Operaház Zenekar
• Madách Színház
• Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar

Tanulmányok:

• 2002-2007, Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest, Tanár: Makovecz Pál
• 2007- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest Tanár: Dr. Hőna Gusztáv

Eddigi verseny eredmények:

• 2007 – Brno-i Nemzetközi Harsona Verseny: Külön Díj
• 2009 – Brno-i  Nemzetközi Harsona Verseny: III. Díj
• 2009 – Fehérgyarmati Rézfúvós Kamara Verseny: I. Díj / Enigma Rézfúvós Kvintett
• 2010 – I. Budapesti Rézfúvós Kvintett Verseny: I. Díj / Enigma Rézfúvós kvintett
• 2011- Nashville, USA, ITF nemzetközi harsona verseny, kvartett kategória: I. Díj / Quattroforte Harsona Kvartett

Népzenei tanulmányaim mellett tízedik éve vagyok tagja a Debreceni Énekegyüttesnek, amely a zeneiskola népi ének tanszakos növendékeiből alakult. Az elmúlt 10 évben számos városi rendezvényen, fesztiválon sikerrel szerepeltünk, valamint a Szeredás Népzenei Együttessel közös lemezt jelentettünk meg. További terveinkben szerepel hajdúsági népzenei CD és ballada lemez megjelentetése. Az énekegyüttes tagjaival gyűjtőkörúton jártunk Széken és Magyarszováton. Megismerkedhettem Papp Erzsi nénivel, akinek felvételeiről régóta tanulok népdalokat.

Édesapám marokkói származású, Édesanyám magyar, ezért tanulmányaim során a magyar népzene mellett szeretném az arab és török népzenét is jobban megismerni. Erasmus program keretén belül Isztanbulban töltöttem 4 hónapot, amely idő alatt szakemberek szeretetteljes odafigyelése révén megismerkedhettem a török népzene elméleti alapjaival, és egyben gyakorlatával is (saz). A török és magyar népzene találkozása  már 2008-ban megihletett és férjemmel az OKM „ A kultúrák közötti párbeszéd európai éve” program keretén belül a Mi-Egy-Más kreatív pályázaton III. helyezést értünk el. 2009-ben Erasmus ösztöndíjjal népzenei tanulmányokat folytathattam Isztanbulban. Török és magyar népzenei ismereteimet próbára téve jelentkeztem a Folkbeats tehetségkutató versenyre, ahol 2011-ben megosztott I. helyben részesültem.

A népzenén keresztül összekötő „híd” szeretnék lenni a különböző emberek és kultúrák közt. Valahogy efelé vezetett minden út, s ahogy haladok ezen az úton, egyre erősebb bennem, azaz érzés, hogy az élet és az ének természetességét a népdalokon keresztül tudom leginkább megélni és kifejezni, remélve azt, hogy ezzel nem csak én, hanem mások is szárnyra kapnak.

Iskolák:

1997-2004: Fréderic Chopin Zeneiskola, Gödöllő, (tanár: Buka Enikő)

2004-2010: Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium, Gödöllő

2004-2010: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium

(tanárok:Kemény János és Kubina Ágnes)

2010 –: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (tanárok: Csánky Emília, Lencsés   Lajos)

Bachelor diploma tervezett időpontja: 2013. május

Eredmények:

2003: Országos Zeneiskolai Oboaverseny, III. díj

2005: Németországban, Giessenben vendégszereplés szólistaként a Gödöllői Ifjúsági Vonószenekarral.

2006: fellépés szólistaként a Gödöllői Szimfonikus Zenekar „Ifjú tehetségeink” zenekari estjén

2006-ban, 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben részévtel Crescendo con Spirito Nyári Művészeti Akadémián.

2007: Zeneművészeti Szakközépiskolák Országos Oboaversenye, I. díj és az Oboás Társaság Alapítvány Különdíja

2007: fellépés szólistaként a Gödöllői Szimfonikus Zenekar „Ifjú tehetségeink” zenekari estjén

2007: részvétel a Pro Musica Nyári Művészeti Akadémián, Kemény János kurzusán

2008: részvétel a Velencei Tavi Művészeti Fesztiválon, Lencsés Lajos kurzusán

2008: Crescendo con Spirito Nyári Művészet Akadémia házi versenyének megnyerése, ->Fellépés szólistaként az Akadémia Zenekarával

2009: Zeneművészeti Szakközépiskolák Országos Oboaversenye, I. díj

2009: Zeneművészeti Szakközépiskolák Országos Zenekari Versenye, I. díj – a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekarának első oboistájaként-.

2010: Kalliwoda Concertino-jának előadása a Bartók Konzervatórium zenekarával.

2010: felvétel nyerése a CEI Ifjúsági Szimfonikus Zenekarba, (Central European Initiative Youth Orchestra), részévtel a zenekar két turnéján Igor Coretti-Kuret vezénylete alatt, együttműködés a híres olasz hegedűművésszel, Uto Ughi-val, és fellépés a Milánói Auditoriumban és a cataniai Teatro Massimo Belliniben.

2010. december: I.helyezés kamarazene kategóriában Váray-Major Zsófiával oboa-  zongora duóban a „Gianluca Campochiaro” Nemzetközi Zenei Versenyen .

2011: felvétel nyerése újra a CEI Youth Orchestra-ba, a 2011-2012. évadra.  Együttműködtem olyan neves művészekkel, mint Király Csaba, Horváth Gábor, Vass András, Bolyky Zoltán, Ménesi Gergely, Notis Georghiou.

Brácsázni 2005-ben kezdtem el Láposi János Tanár Úrnál.2007-ig két szakos voltam, majd érettségi után, már csak  brácsáztam.

2008-ban I. helyezést értem el az Országos Brácsaversenyen.

2009-ben sikeres felvételt nyertem a Zeneakadémiára Bársony László Tanár Úrhoz és most végeztem el  a II. évfolyamot.

Tanulmányi átlagom  4,85 és 5 között van 10 éves korom óta. Igyekszem minél nagyobb  szorgalommal és megfelelő szakmai tudással elérni a céljaimat,és ezáltal biztosítani a jövőmet.

Zenei tanulmányok

2010 –  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanár: Bálint János; Korrepetitor: Gábor József

2006 – 2010    Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola (Kecskemét) Tanárok: Dratsay Ákos, Berényi Bea; Korrepetitor: Révész László, Madarász Éva

1999 – 2006    Liszt Ferenc AMI (Baja) Tanár: Szalai Gyöngyvér

A diploma tervezett időpontja: 2013; Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Versenyek, próbajátékok

2010 sikeres próbajáték a 2011-es santanderi (Spanyolország) Encuentro de Música y Academia de Santander zenei kurzusra (2011.júl.1-27.)

2009 Polish Flute Festival – Nemzetközi Fuvolaverseny(Sieradz): első helyezés

2007
Elek Tihamér  Országos Szakközépiskolai Fuvolaverseny: első helyezés 
Fon Trade – Pearl Nemzetközi Fuvolaverseny:  különdíj

2006  Jeney Zoltán Országos Fuvolaverseny: első helyezés

2003 Jeney Zoltán Országos Fuvolaverseny: különdíj

Fontosabb fellépések

2010  
A. Khachaturian: Fuvolaverseny I.tétel
Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, vezényelt: Gerhát László
Kodály Iskola (Kecskemét)

2006
G. Donizetti: Concertino
Telekom Szimfonikus Zenekar,vezényelt: Ligeti András
MüPa (Budapest)

Kurzusok

Adorján András, Christian Studler, Bálint János, Hollós Máté, Gyöngyössy Zoltán, Barth István, Somos András, Alföldy-Boruss Eszter, Dratsay Ákos, Csetényi Gyula, Madarász Iván (2011 nyarán: Arnóth Balázs, Felix Renggli, Csalog Gábor)

Nyelvvizsga

Angol (C típusú, 2007

Iskoláim:

XX. kerületi Lajtha László Zeneiskola 1995-2003. Tanárom: D. Buck Judit

Szent István Király Konzervatórium 2003-2007. Tanárom: Sabján Anikó

Városmajori Gimnázium (Ének-zene és humán tagozat) 2003-2005. Tanárom: Gráf Zsuzsa

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2007-         Tanárom: Déri György

Hochschule für Musik und Darstellendekunst Frankfurt am Main 2009-2010. Tanárom: Fenyő László

Versenyeredményeim:

Országos Friss Antal gordonkaverseny  -kiemelt nívódíj 1999 (Budapest), különdíj 2000 (Szolnok)

Országos Starker János gordonkaverseny  -különdí 2006

Országos Kertész Ottó gordonka-emlékverseny -I.helyezés és különdíj 2006

Concertino Praga -döntős, rádiófelvétel 2006-2007

Országos Egyetemi-és Főiskolai Vonósverseny -III.díj 2008

Kurzusok:

Perényi Miklós, Mező László, Onczay Csaba, Frans Helmersson, Fenyő László, Somodari Péter, Gavriel Lipkind, Morten Zeuten, Michael Sanderling

Fesztiválok:

Musica Mundi Chamber Music Festival, Belgium 2007

Thy Chamber Music Festival, Dánia 2009

NK7 Kamarazenei Fesztivál, Magyarország 2010

Langvad Jamboree Chamber Music Festival, Dánia 2010

Közreműködő:

UMZE, Concerto Budapest, Budapesti Vonósok

Céljaim a 2011/2012-es tanévre: Színvonalas felkészülés a diplomakoncertemre, nívós közreműködőkkel. Lehetőség szerint itthoni, illetve külföldi kurzusokon való részvétel. Minél több színvonalas kamarazenei koncert megrendezése, és azokon való közreműködés. Például vonósnégyesemmel (Balance Quartet), vagy testvéremmel, Fejérvári Zoltánnal.

Tanulmányok:

-2010- től Berlinben az UdK Egyetemen tanulok Erasmus ösztöndíjjal ahol tanárom Wolfgang Boettcher

-2007-től a  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója vagyok Mező László professzor osztályában

-2002-2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára jártam Mező László professzorhoz.

-1995-ben kezdtem el cselló tanulmányaimat a kecskeméti Kodály Iskolában Dr. Bense Károlyné majd Agócs Márta növendékeként.

Versenyeredmények:

-1999-ben a IX. Országos Friss Antal Gordonkaversenyen III. helyezést értem el.

-2000. májusában Magyarországon, Várpalotán rendezték meg a David Popper Nemzetközi csellóversenyt, ahol II. díjat kaptam.

-2003-ban Várpalotán újra megrendezték a nemzetközi cselló versenyt, ahol ismét II. díjat nyertem.

-2004-ben az ausztriai Liezenben volt Nemzetközi csellóverseny. Itt is II. helyezést értem el.

-2004. márciusában az Országos Kamarazenei Versenyen a vonósnégyes tagjaként Külön díjat nyertem.

-2006. februárjában megrendezett Országos Kamarazenei versenyen kiemelt Nívódíjat kaptam egy trió tagjaként.

-2006.októberében a hovátországi Antonio Janigro Csellóversenyen 3. helyezést értem el.

-2007.áprilisában az olaszországi Goroziában a Concorso Europeo Nemzetközi Csellóversenyen I. helyezést értem el.

-2009 novemberében I. helyezést értem el a Nemzetközi Popper Dávid Gonrdonkaversenyen

Nemzetközi Kurzusok:

-2008, 2006 Wolfgang Boettcher (Vaduz, Liechtenstein ;Osnabrück, Németország);

2007 Emilio Colon (Budapest, Magyarország); 2007 Banda Pál (Budapest, Magyarország);

2004 Guido Schiefen (Kaposvár, Magyarország);

2004 Josef Podhoransky (Baja,Magyarország)

2009 Jonathan Cohen

2010 Natalia Gutman

2010 Miklós Perényi

Fontosabb koncertek:

- a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral játszottam Dvorák csellóversenyét (2006), és Csajkovszkij Rokokó variációját (2007).

- Szóló koncert a kecskeméti Kodály Szemináriumon (2005)

- Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára rendezett ünnepségeken a szerző Szóló szonátáját játszhattam Kecskeméten.

-2009 decemberében Kodály Adagioját játszottam a Kecskeméti Szimfónikus Zenekarral

-2009 áprilisában testvéremmel Brahms Kettősversenyét játszottuk a Kecskeméti Szimfónikus Zenekar kíséretében

-2010 nyarán részt vettem a Santanderi Nyári Akadémián, ahol olyan karmesterekkel dolgozhattam együtt mint Kocsis Zoltán és Csaba Péter, valamint együtt kamarázhattam Marco Rizzivel.

-2010 augusztusában részt vettem a Bécsi Filharmónikusok mesterkurzusán Attergauban,ahol Mendelssohn d –moll trióját játszottam Chorin Chappelle és Natasha Kudritskaya társaságában.

-2010 novemberében sikeresen szerepeltem a Zeneakadémia Tehetséggondozó Programjának válogatóján.

Nyelvtudás:

- Angol: középfokú nyelvvizsga (2006); német: társalgási szinten