HATÁRÁTLÉPÉSEK – Beszélgetés Balogh Tamással

Több éve figyelem a Zeneakadémia Jazz Tanszékén tavaly zeneszerzésből diplomázott Balogh Tamás pályáját, és ennek egy-egy momentumáról, fontosabb fordulópontjáról itt, a Legatoban is beszélgettünk. Tomi a zeneakadémiai évek során játszott együtt mesterével, Binder Károllyal a MÜPA nagyszínpadán, elnyert jó néhány díjat, köztük a Junior Primát, saját kvartettet alapított, CD-ket készített, és a legkülönbözőbb zenei kalandokba vágott bele – többnyire sikerrel. Ősztől megint valami új következik: a világ egyik legrangosabb zenei egyeteme, a bostoni Berklee zongora szakos hallgatója lesz.

–Délelőtt tíz óra van. Ma is foglalkoztál már nyilván zenével, de milyen formában?

–Ma még csak hallgattam a zenét – néhány újabb r&b számot –, mert tegnap későig moziban voltam egy barátommal, és még nem tértem igazán magamhoz.

–Három éve mesélted, hogy gyakran viszel haza a könyvtárból Bartók, Debussy, és Stravinsky partitúrákat, hogy ezekből is inspirációt meríts. Ez a szokásod megvan még?

-Persze, bár most már inkább a youtube-ot nézegetem. Mindig keresgélek, próbálok új harmónia megoldások után nézni. A jazzben is így van, ha hallok egy nagyon jó jazz szólót, vagy nekem tetsző figurákat benne, akkor meghallgatom megint, hogy mitől is szól ilyen jól. Ez élethosszig tartó keresés.

-Nálad mindig az az érzésem, hogy nincsenek határok, szabad az átjárásod a különböző műfajok között.

-Nekem ez kicsi korom óta így természetes. Apa sokat zongorázott otthon, játszott klasszikust, ragtime-ot, közben a rádióból hallottam az akkori könnyűzenét, és szerencsére soha senki nem mondta, hogy rangsorolni kellene a műfajok között. Tudtam, hogy melyiket hogy hívják, milyen időszakhoz köthető, de ha tetszett valami, akkor az nekem egyszerűen jó zene volt. A stílusokat ismerem, de sokfélét hallgatok, ha például elektronikus zenében hallok egy olyan megoldást, ami érdekel, akkor nem sorolom hátrébb a műfaja miatt.

-A kompozícióidat is nehéz lenne egyértelműen egy-egy műfajhoz kötni.

-A legutóbbi lemezemről jelent meg egy kritika, aminek nagyon örültem: azt írta, hogy a mai kortárs klasszikus zene is inspirált, ugyanakkor az utcai kultúra, az utcai zene is benne van, ezt a kettőt egyesíti magában a lemezem. A ritmusok, a lüktetés tehát akár egy letekert ablakú sportkocsiból is bömbölhetne, de közben olyan harmóniákkal, amelyeket – mondjuk – Bartóktól lestem el. Nagyon érdekelnek a harmóniák meg a dallamok, és igyekszem ezeket kreatívan alkalmazni.

-Szóval egyszerre vagy magasröptű és „földhöz ragadt” – ezt most jó értelemben gondolom….

-Szeretem az elvont dolgokat, de ezek össze tudnak kapcsolódni egy olyan lüktetéssel, amire a világon bárki el tudna kezdeni táncolni.

-Tehát ezáltal könnyebben befogadható a zenéd?

-Ez ellentmondásos. Bizonyos szempontból igen, de néha akadályokba is ütközik. Ha például valaki a jazz szónál egy légies, akusztikus, klasszikusabb dologra gondol, akkor lehet, hogy az én zenémnél csalódni fog, mert elektronikus hangzások is vannak benne, és olyan effektek, amelyek a jazzre nem annyira jellemzőek. Szóval akár zavartságot is kelthet.

-Folyamatosan kísérletezel, két évvel ezelőtt például egy vonósnégyest is írtál. Azt melyik műfajhoz sorolod?

-Az klasszikus kortárs, abban nincs elektronika. Volt egy fuvoladarabom is, és egy hegedű-cselló-fuvola trióm, ami megszólalt egy koncerten a Márványteremben, a Klasszikus és jazz című sorozatban. Pár nap múlva pedig a barátnőm – aki fuvolista – diplomakoncertjén fogunk játszani egy fuvola-zongora-bőgő darabot, amit én írtam. 

-Sokféle hangszerre írsz, de azért neked – bár először dobolni tanultál meg – mégiscsak a zongora az igazi hangszered és tereped. Az mennyire izgat, hogy ott is kipróbáld és kihasználd az összes lehetőséget? Az az első a komponálásban?

-Nincs szigorú hierarchia. A zongorát akkor használom leginkább, amikor szólóban improvizálok, nem csak jazzt, hanem egy témára. Ilyenkor tud talán a legjobban előjönni ez a fajta kreativitás.

-Említetted régebben, hogy megpróbálod a zeneszerzést nagyon komolyan és módszeresen csinálni: nyitottál egy füzetet, amibe mindennap bele kell írnod egy-egy saját ötletet. Ezt tudod tartani?

-Az a füzet már betelt, készült belőle két lemeznyi anyag, és még nagyon sok olyan ötlet van benne, amit nem használtam fel. Most is tartom azt, hogy mindennap igyekszem valami újat kitalálni, de már nem írom le, hanem felveszem. A laptopomban legalább 150 félkész ötlet lehet.

-Az utóbbi időszak hozott még néhány újdonságot, már nem „csak” komponálsz és zongorázol. Nemrég láttam, hogy forgattál egy klipet, ahol magad énekled az egyik számodat.

-Korábban nem tanultam énekelni, de nemrég elkezdtem gyakorolgatni. Most van három szám, amit én énekelek és a szöveget is én írtam.

-Mindhármat angolul?

-Igen. Szeretnék majd magyarul is, de többnyire angol számokat hallgatok, valahogy most azt érzem, hogy az angolhoz tudok már egész jól hozzányúlni. Szóval megvolt a három szám, és ezek közül választottuk ki a barátnőmmel a háromnapos ciprusi utazásunk előtt azt, amelyikhez szerintünk illene a mediterrán hangulat. Ő kamerázott, én utána összeraktam az anyagot, és így született meg a klip.

-Ősztől megint nagy váltás történik: a világ egyik legrangosabb egyetemén, a Berklee-n fogsz tanulni, Bostonban. Ennek mi az előtörténete?

-Három vagy négy évvel olvastam egy interjút Gárdony Lászlóval, aki a nyolcvanas évek óta az Egyesült Államokban él, és a Berklee zongoraprofesszora. Volt egy nagyobb anyagunk, amit felvettünk a zenekarommal (Balogh Tamás Quartet – a szerk.), és ezt mások mellett Gárdonynak is elküldtem, aki nagyon kedvesen és hosszan válaszolt. Részletes kritikát írt, sok pozitívumot is, leesett az állam ettől a levéltől, mert ritkán kap az ember ennyi figyelmet és tanácsot. Felvettük a kapcsolatot, aztán én felvételiztem itthon a Zeneakadémián a mesterképzésre, ahol tavaly lediplomáztam. Utána mentem ki egy meghallgatásra Bostonba, a Berklee-re, két szóló zongoradarabot játszottam, meg két saját számot. A zongora tanszék vezetője hallgatott meg, és azt mondta utána, hogy felvenne ez év őszétől ösztöndíjjal. Emellé próbálok itthon más támogatásokat is találni, beadtam egy pályázatot a Nemzeti Tehetség Programhoz is, és folyamatosan keresem a lehetőségeket. Két magyar tanul szintén ösztöndíjjal a Berkelee-n, egy basszusgitáros fiú és egy jazzgitáros lány, velük is felvettem már a kapcsolatot.

-Ez alap vagy mesterképzés lesz?

-Szóba jött a mesterképzés is, de oda csak egy-két embert vesznek fel, és a jelentkezési díj is nagyon magas. Úgyhogy ez alapképzés lesz, viszont nekem ez rövidebb ideig fog tartani, valószínűleg két évig: mivel megvan az itthoni diplomám, a zeneelmélet és szolfézs szerű tárgyakat nekem már nem kell kinn elvégeznem.

-Szeptemberben kezdesz, de télen már jössz is haza a januári szólóestedre a Bartók Emlékházba, ahol Junior Prima díjasok sorozatára. Van már műsorterved?

-Szeretném, ha Bartók is megjelenne a műsorban, ezért olyan improvizációkat, témavariációkat fogok játszani, amiket nála hallottam és inspiráltak. Nem tudom, hogyan telik majd Bostonban az első félév, de ha úgy alakul, és lesz időm meg energiám, akkor szerintem fognak darabok is születni kifejezetten erre az estére. Vagy akár egy Bartók ihlette zongoradarab.

Bokor Gabriella