Kurgyis András

5 évesen kezdtem hegedülni Szesztay Zsoltné keze alatt a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában.
2008-ban felvételiztem Szegedre, az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol S. Dobos Márta növendékeként végeztem.
A temesvári Alma Cornea Ionescu Euroregionális Zenei Versenyen 2009-ben 1. díjat és különdíjat, 2010-ben 1. díjat, 2011-ben 2. díjat értem el.
2012-ben Budapestre kerültem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre ahol a BA tanulmányokat Kapás Géza, Környei Zsófia és Kokas Katalin tanítványaként végeztem.
2016-ban felvételt nyertem a Zeneakadémia brácsa MA szakára Bársony Péter osztályába.
Részt vettem Maxim Rysanov, Ettore Causa, Nobuko Imai, Michael Gieler és James Boyd mesterkurzusain.
2013-ban részt vettem a budapesti és a jeruzsálemi Zeneakadémia közös kamarazene kurzusán Jeruzsálemben.
2015 nyarától a Kruppa vonósnégyesben brácsázom, mellyel a 2016-ban megrendezett Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen 2. díjat kaptunk.
2016 szeptemberében a kvartett részt vett Kelemen Barnabás és Fenyő László mesterkurzusán az angliai Aldeburgh-ban.
2016-ban felléptünk a Café Budapest által rendezett Mini-fesztiválon, kortárs magyar zeneszerzők (Soproni József, Fekete-Győr István, Balassa Sándor) műveit előadva, bemutatva. Ugyancsak játszottunk a veszprémi Auer Hegedűfesztiválon, valamint a Rising Stars sorozat keretein belül a MüPában.