Mona Dániel

mona2010-ben érettségiztem a Városmajori Gimnáziumban, majd 2011-ben felvételt nyertem a Zeneakadémia zenetudományi szakára, ahol jelenleg a Master-képzés végzős hallgatója vagyok. 2011 óta írok kritikákat a Zeneakadémia Hallgatói Önkormányzatának Figaro című lapjába, melynek 2013 nyara óta társfőszerkesztője is vagyok. Az elmúlt években a zenei újságírás egyre több fórumán kaptam lehetőséget. 2013-ban egy kritikaíró pályázat első díja révén a Fidelio kritikusa lettem, majd az Opera-Világ kért fel munkatársnak. Ugyanebben az évben kezdtem el koncertismertetőket, riportokat és koncertajánlókat írni a Zeneakadémia hangversenyeihez és a Koncertmagazinnak. 2014 óta több alkalommal olvastam fel kritikát a Bartók Rádió Új zenei újság című műsorában. 2015 áprilisában felkértek, hogy legyek aPlayliszt nevű komolyzenei blog társfőszerkesztője, melyet – a Figaróhoz hasonlóan – Belinszky Annával közösen el is vállaltunk. Sok tapasztalatot és számos jó kapcsolatot köszönhetek az itt végzett szerkesztői, kritikusi és egyéb újságírói tevékenységeimnek.

2013-tól részt veszek a Zeneakadémia Kóda című projektjében, vagyis bizonyos koncertek után, a fellépő művészekkel folytatott pódiumbeszélgetés moderátora vagyok. 2014 februárja óta kutatóasszisztensként dolgozom a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban, ahol a kutatások, a tárlatvezetések és a konferálások mellett múzeumpedagógiai foglakozások szervezésében és lebonyolításában is részt veszek. 2015 októberében a Mosonyi Mihály születésének 200. évfordulójára rendezett konferenciánkon felolvasott előadásom 2015 márciusában jelenik meg – munkatársaim előadásaival egyetemben – a Magyar Zenében.

Belinszky Annával 2015 novemberében tartottuk első MetronómTető névre hallgató kortárszenei estünket, ahol a meghívott művészek és zeneszerzők előbb koncertet adnak, majd egy, a közönség felé is teljesen nyitott beszélgetésben vesznek részt. A sorozat januárban folytatódott. Meghívásunkra olyan művészek mondtak már igent, mint Palotás Gábor, a Weiner Ensemble, Gódor Erzsébet, György Boglárka, Seleljo Erzsébet és Razvaljajeva Anasztázia, és olyan zeneszerzők jöttek el, mint Balogh Máté, Tornyai Péter, Laczkó Bálint, Nagy Ákos és Baráth Bálint. A Playliszt és a Metronóm összehangolt munkájával célunk, hogy minél szélesebb közeggel ismertessük és szerettessük meg a komolyzenének minél több rétegét.


« vissza a támogatott tehetségek oldalra