HEGEDŰ(S)TÖRTÉNET
Nyári László, aki májusban kapja meg hegedűművészi diplomáját, igazi versenydíj-halmozó. Szólóban is gyűjti a helyezéseket, de ami egészen különleges: az utóbbi három év minden Országos Dohnányi Kamarazene Versenyén ő nyerte el kamaratársaival a Kiemelt Nagydíjat, kétszer a Nyári Vonósnégyessel, idén márciusban pedig a zongorista Váradi Lászlóval.
Ahogy visszaemlékszik, három-négy évesen már elbűvölte, amikor hegedűtanár édesapja otthon gyakorolt. Mindenképpen utánozni akarta, és ha megengedték, kézbe is vette a hangszert. Annyira szeretett volna játszani rajta, hogy hatévesen kapott egy kicsi, negyedes gyerekhegedűt. Édesapja tanítgatni kezdte az alapokra, a vonótartásra, és az otthoni „órák” és közös zenehallgatások akkor sem szűntek meg, amikor Laci már zeneiskolában tanult Szászné Réger Juditnál.
-Több lemez volt otthon, amit nagyon gyakran meghallgattam – meséli –, az egyiken David Ojsztrah játszotta Brahms D-dúr Hegedűversenyét, a másikon Itzhak Perlman Mendelssohn e-moll Koncertjét. Apukámnak voltak régi videó felvételei, ezeken rengeteg jó hegedűst láttam, de aki közülük a legjobban megfogott, az Jascha Heifetz volt. Lenyűgözött a technikai fölényessége, a hang tisztasága és szépsége.
Tizenegy évesen ment először versenyre, ráadásul rögtön nemzetközire. Szlovákiába édesanyja, és tanárnője is elkísérte, nem mérte még fel a versenyek tétjét, egyszerűen jól érezte magát. Innen a második helyezést sikerült elhoznia, egy évvel később pedig megnyerte itthon az Országos Koncz János Hegedűversenyt. Ezt követően hallgatta meg Kovács Dénes, és az ő ösztönzésére felvételizett a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Osztályába.
-Tizenkét évesen, a sikeres felvételi után Kertész István hegedűművész lett a tanárom – idézi fel ezt az időszakot – és attól kezdve még komolyabban vettem mindent. Hihetetlen érzés volt a Zeneakadémiára járni, bemenni abba az épületbe, egészen más atmoszférája volt, mint a zeneiskolának. Akkor tisztázódott bennem, hogy zeneakadémista vagyok, és most már tényleg nagyon szeretném ezt csinálni. Persze azt, hogy ez lesz a hivatásom, már ötévesen is éreztem. Nem is volt szó soha másról. Ez mindjárt úgy indult számomra is, és a család számára is, hogy hegedűsnek kell lennem. Nem a szüleim erőltették, ők „csak” támogattak. Én szerettem volna ezt továbbvinni.
Megint jöttek az erőpróbák, az első díj itthon, a Zathureczky Ede Országos Hegedűversenyen, és a második díj a lengyelországi Teleman Nemzetközi Versenyen, ahol még a Teleman-Különdíjat is elnyerte. Érettségi után folytatódtak az immár felsőfokú tanulmányok a Zeneakadémián, Laci tanára Szenthelyi Miklós hegedűművész lett. Másodévben, amikor kötelező tárgy lett a vonósnégyes, néhány barátjával együtt Devich Jánoshoz kezdett órára járni. Jól ment a kvartettezés, gyorsan tanultak. 2011-ben jelentkeztek a Dohnányi KamarazeneVersenyre, ahonnan elhozták a Kiemelt Nagydíjat. Attól kezdve a Nyári Kvartett még komolyabban vette a munkát, és a siker a következő évben is megismétlődött ugyanott, egy újabb Nagydíjjal. Néhány héttel később a Liszt Akadémia képviseletében elutazhattak Japánba, a Kyoto-i Nemzetközi Zenei Fesztiválra, ahová a világ legkitűnőbb zeneakadémiái küldtek ki növendékeket.
-Mozart G-dúr vonósnégyesét játszottuk, hatalmas sikerünk volt – meséli –, és a bécsi zeneakadémia diákjaival is adtunk közös kamaraestet. A záró koncerten az összes résztvevő egy nagy zenekarrá alakult, és engem az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem a zenekar koncertmestere. Két-három ezer ember ült a nézőtéren, úgyhogy ez óriási élmény volt nekünk. Játék közben nagyon figyelünk egymásra, ezért a vonósnégyesezés különösen nehéz. Nagyon sokat próbálunk, mert a négy embernek szinte együtt kell lélegeznie. Mindenképp szeretném folytatni a kamarazenélést később is, a szólista pálya mellett. Ezen is voltak már óriási élményeim, 2007-ben például felkért Szenthelyi tanár úr, hogy játsszam el a Csajkovszkij Hegedűversenyt a Zeneakadémia Nagytermében. Az pedig még nagyobb élmény volt, hogy a tanárom, akire felnézek, maga vezényelte a koncertet! Később, egy alkalommal Vivaldi műveket játszhattam Szenthelyi tanár úrral, mégpedig a születésnapi hangversenyén, a Művészetek Palotája Nagytermében. Ott is fantasztikus érzés volt kimenni a színpadra hegedülni.
A szólista pálya és a vonósnégyes mellett, a kamarazenét más felállásban is próbálgatja Devich Sándor óráin. A zongorista Váradi Lászlóval ugyanis hosszú távra terveznek, de van egy másik érdekes formáció is: Farkas Mirával hárfa-hegedű duót alapítottak, és már túl is vannak néhány sikeres fellépésen. Elképzelések, álmok tehát vannak bőven, Laci pedig fokozatosan valóra váltja ezeket.
Bokor Gabriella
