Rozsonits Ildikó

Rozsonits Ildikó

Ildikó 2006-ban született Budapesten. Rendkívüli tehetsége már négyéves korában megmutatkozott, amikor egy ajándék furulyán önállóan játszani kezdett. Ekkor szülei Kassai Réka fuvolaművészhez vitték, akivel fél év alatt megtanulta az elsőéves zeneiskolai tananyagot, majd javaslatára ötévesen zongorázni kezdett. Tízévesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, és az Akadémia legfiatalabb diákja lett. Az elmúlt négy évben számos rangos nemzetközi zongoraversenyen ért el helyezést Szlovéniában, Szlovákiában, Romániában, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Csehországban és Belgiumban.

Tanulmányok

  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Rendkívüli Tehetségek Képzője ( 2016 – Tanárok: Eckhardt Gábor ( 2016 – dr. Marczi Mariann ( 2016 – 2018 )
  • Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Isk., Gimnázium és Zenei AMI ( 2014 – 2016 ) Tanár: Turós Enikő
  • XIII. Kerületi Fischer Annie Zeneiskola ( 2012 – 2014 ) Tanár: Fekete Ildikó
  • Kassai Réka fuvolaművész ( 2010 – 2014 )

VERSENYEREDMÉNYEK

Különdíjak

  • 2019 – 19. Münchner Klavierpodium Nemzetközi Zongoraverseny, München, Németország: 6 díj: Schönen Klavierton, Jakov-Flier-Preis, Preis der Juniorjury, Budapester Musik-Preis, Pianisteclub-Preis, Rosmarie-Theobald-Musikschule-Preis.
  • 2019 – Anton Rubinstein Nemzetközi Zongoraverseny, Düsseldorf, Németország: Takács Jenő különdíj

Első helyezések

  • 2020 – PianoTalents 2020 International Piano Competition Milano, Online: I. díj
  • 2020 – IMF Paris International Piano Competition, Online: I. díj
  • 2019 – VI. International Béla Bartók Piano Competition, Graz, Ausztria: I. díj és Bartók Különdíj
  • 2018 – 51. Virtuosi per Musica di Pianoforte Usti nad Labem, Csehország: I. díj + különdíj (2004+ korcsoportban)
  • 2018 – III. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny Vác, Magyarország: I. díj + különdíj (2004+ korcsoportban)
  • 2018 – XIII. Internationaler Klavierwettbewerb Jugend in Essen, Németország: I. díj (11-13 éves) korcsoportban)
  • 2017 – XII. Ars Nova Trieste International Music Festival, Olaszország: Abszolút első hely (100/100 pont) és különdíj olasz mű legjobb előadásáért
  • 2017 – XXII. Carl Filtsch International Piano Competition, Románia: I. díj
  • 2016 – XIV. Országos Zongoraverseny, Nyíregyháza, Magyarország: I. díj + Veroszta Magda különdíj
  • 2014. – VI. Farkas Ferenc Zongoraverseny, Dunakeszi, Magyarország: I. díj + szakmai különdíj

Második helyezések

  • 2019 – VII. César Franck International Piano Competition
  • Brüsszel/Kraainem, Belgium: II. díj
  • • 2018 – V. Takács Jenő Nemzetközi Zongoraverseny Oberschützen, Ausztria: II. díj