Zsovár Judit

Zsovár Judit szoprán, első operaszerepében Cimarosa Titkos házasságának Elisettájaként tűnt fel az újpesti Erkel Gyula Operastúdió tagjaként, illetve ária-, dal, valamint barokk szólókantáta-esteket adott hangszeres művészekkel együttműködve. 2011-ben Cherubinót alakította Mozart Figaro lakodalmában, 2012-ben a Così fan tutte-ban énekelte Fiordiligit. Szélesebb, nemzetközi közönség előtt a Wiener Konzerthaus Nagytermében mutatkozhatott be Bécsben ez év májusában Ein Mädchen szerepében Schubert Alfonso und Estrella című operájának koncertszerű előadásában a Mozarteumorchester Salzburggal Ivor Bolton vezénylete alatt.

Judit muzsikus családban született Nagykanizsán. Öt évesen kezdett zongorázni, amit a szombathelyi konzervatóriumban folytatott főtárgyként a zeneelmélettel, majd az később Budapesten a magánének szakkal együtt. Miután 2006-ban zenetörténészként lediplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián – ahol a 2004/2005-ös tanévben Köztársasági Ösztöndíjban részesült –, részt vett Halmai Katalin (Régi Zenei Napok Sopron), Hamari Júlia és Laki Krisztina énekkurzusain. Jelenlegi tanára dr. Marek Ržepka, a lipcsei Hochschule für Musik und Theater és a Krakkói Zeneakadémia professzora. Judit továbbá Stephen Hopkins-szal, a Wiener Staatsoper szóló-korrepetitorával is együtt dolgozik Bécsben.

2011 szeptemberétől Zsovár Judit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi PhD doktorandusza Budapesten. Készülő disszertációjának témája – G. F. Händel prima donnái – idén londoni kutatóutat tett lehetővé a számára.  Judit komoly érdeklődést mutat az idegen nyelvek iránt is: angolul, németül és olaszul beszél, franciául tanul.

Hazai és külföldi kórusokban szerzett korábbi tapasztalata során (Arnold Schönberg Chor Bécs, Chamber Choir of Europe Németország, Europa Cantat Fesztivál Kamarakórusa Utrecht, valamint Purcell Kórus Budapest) olyan karmesterekkel és zenekarokkal dolgozhatott együtt, mint Ivor Bolton, Bernard Haitink; Concentus Musicus Wien, ORF-RSO Wien, Chamber Orchestra of Europe, illetve Bobby McFerrin és Roger Treece.


« vissza a támogatott tehetségek oldalra