Hírlevel archívum > Legato 20 – 2013 május

Legato 20 – 2013 május

Exkluzív – Ábrahám Márta

A repülés szépsége

Zeneakadémia, Mozarteum, Guildhall School, az iskolák befejezése után pedig szóló-, kamara-, és nagyzenekari koncertek a világ különböző pontjain – szinte tökéletesen épülnek egymásra a mozaikok Ábrahám Márta pályáján. A koncertezés mellett 2005 óta tanít a Zeneakadémián és emellett még millió dolgot csinál: május elején például egykori tanára, Ruggiero Ricci emlékére szervezett hangversenyt. A koncert előtt néhány nappal beszélgettünk, egyik órája után, a Régi Zeneakadémia melletti kávézóban.

Portré – Kovács Gergely

LÉPCSŐFOKOK, BILLENTYŰK

Egy tizenkét éves fiút felvesznek a Zeneakadémiára, ezért a családjával együtt a szülővárosából Budapestre költözik. Ebben idáig semmi rendkívüli nincsen, az érdekes az, hogy ki hogyan éli meg ezt a történetet. Erről és persze sok minden másról – kétségekről, pályáról, és az állandó változásról – beszélgettem Kovács Gergellyel, aki tizennyolc éves, és hatodik éve tanul a Zeneakadémián a Rendkívüli Tehetségek Osztályában. Gergő többször ért el helyezést nemzetközi zongoraversenyeken, az áprilisban megrendezett Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyen pedig – unokatestvérével, Kovács Csillával – harmadik díjat kaptak hegedű-zongora kategóriában. A duó két éve játszik együtt, jelenleg pedig egy hollandiai kurzusra készül.

A Zeneakadémia és a Baráti Kör hírei

ZENEAKADÉMIAI HÍREK