TÁMOGATOTT TEHETSÉGEK 2015

Fontosnak tartjuk, hogy tagjaink pontosan, időben, és részletesen értesüljenek arról, kik és milyen célra nyerték el a Baráti Kör támogatását. Szeretnénk a tagsághoz közelebb hozni ezeket a fiatalokat, bemutatni, hogy mit gondolnak ők a pályáról, zenéről, jövőről, egyáltalán a világról. Reményeink szerint így személyesebb kép alakulhat ki róluk azokban, akik támogatásukkal segítik ezeket a tehetségeket.

2015-BEN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


Ács Dominika    

2014 július – Sikeres felvételi a Zeneakadémiára 2015 február – Zeneakadémiai fuvolaverseny Gyöngyössy Zoltán emlékére – BA katergória különdíj




Baksa Krisztina    

2015. márciusában fellépett az Élesben – a kamarazene műhely koncertjén a Zeneakadémia Solti termében, koncertet adott a prágai Magyar Intézetben valamint a XII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen kiemelt nívódíjat nyert kamarapartnerével, Takáts Mártonnal.




Balogh Ádám    

Szerepelt már többek között a Berlini Konzerthaus zenekarával, a Concerto Budapesttel, a Pannon Filharmonikusokkal, a Budapesti Danubia Zenekarral és a Zuglói Filharmoniával. 12 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Osztályába, ahol Némethy Attila és Eckhardt Gábor voltak tanárai.




Balogh Tamás    

Legnagyobb sikeremnek mégis azt érzem, hogy sok fiatal jár a koncertjeinkre, olyan hangon tudunk zenénkkel megszólalni, amivel a saját generációnkat is elérjük.




BARIS ORSOLYA ZSÓFIA    

2014 októberével felvételt nyertem az Új Liszt Ferenc Kamarakórusba, mely dr. Nemes László Norbert vezetésével működik. A kórus tagjaként szembesülhettem a professzionális zenei működés mintájával.




BELINSZKY ANNA    

2014 – jelenleg Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – muzikológus MA 2011 – 2014 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – muzikológia BA




Bress Bálint    

Verseny eredmények: 2015. Festival Ivana Ballu Dolny Kubín (Szlovákia) 2. díj 2013 I. Országos Klasszikus Gitár Tehetségkutató Verseny – Kamarazene kategóriában 1. díj, szóló kategóriában 2. díj 2011 III. Budapesti Zeneiskolai Gitárfesztivál – Arany díj




Csuti Dávid    

2015 novemberében a 140. tanévét ünneplő Zeneakadémia gálakoncertjein az egyetem szimfonikus zenekarának szólamvezető nagybőgőse.




GAÁL ESZTER    

2015 augusztusában a Bécsi Zeneakadémia jubileumi Nemzetközi Nyári Akadémiáján (isa – International Summer Academy) Dora Schwartzberg professzor asszony és Anna Dzialak Savytska nö­ven­déke volt, de tanulhatott az izraeli hegedűművésztől, Ivry Gitlistől is.




GAÁL JULIANNA    

2014 tavaszán pedig a IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyen győze­del­mes­ke­dett korcsoportjában.




Halkovics Dorottya Edina    

Kodály Zoltán Szolfézsverseny, Budapest -6. helyezés (2001) Ferenczy György Zongoraverseny, Budapest -ezüst diploma (2002) Kodály Zoltán Szolfézsverseny, Debrecen -3. hely (2007) Nemzetközi Szolfézsverseny, Ljubljana -arany diploma (2013)




Kökény Eszter    

2007-ben második díjat kaptam a Koncz János Országos Hegedűversenyen, 2011-ben és 2013-ban második, illetve harmadik helyezést értem el a Zágrábi Nemzetközi (Fiatal Virtuózok- Etűd és Skála) Hegedűversenyen. 2014-ben az országos Zathureczky Ede Emlékversenyen első díjban és különdíjban részesültem Budapesten.




Korossy-Khayll Csongor    

Perényi Eszter és Banda Ádám növendékeként folytattam tanulmányaimat, majd a 2015/16-os tanévtől Kokas Katalin osztályában tanulhatok tovább.




MIRANDA LIU    

Miranda Liu 2013 óta tanul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen: az Erasmus ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait, és jelenleg az intézmény mesterképzésének hallgatója Perényi Eszter osztályában. 2015 szerezte meg az alapképzési diplomáját 18 évesen a legmagasabb kitüntetéssel. A Köztarsasági ösztöndíjat nyerte el 2015-­‐ben.




Mona Dániel    

Belinszky Annával 2015 novemberében tartottuk első MetronómTető névre hallgató kortárszenei estünket, ahol a meghívott művészek és zeneszerzők előbb koncertet adnak, majd egy, a közönség felé is teljesen nyitott beszélgetésben vesznek részt.




Nagy Melinda    

Mesterkurzusok: King’s Singers, Musikhochschule Lübeck 2011 – Kardos Pál karvezetés kurzus Szeged 2013




Nagy Tamás    

A zene számomra nem csak foglalkozás, hanem egyben hobbi is. Szeretek zenét hallgatni, komoly és könnyedebb műfajokat egyaránt.




Scheuring Kata    

2015 GheorgheDima International Music Competition, Románia- II.hely 2015 I. Országos Fúvósötös Verseny Dávid Gyula emlékére – Debrecen – I.hely




Schwartz Zoltán    

2013. szeptembere óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatán folytatom tanulmányaimat, ahol Perényi Eszter, Ábrahám Márta és ettől az évtől kezdve Kokas Katalin hegedűművész tanítványa vagyok.




Szentes Anna    

Részt vállalok továbbá a Felsővízivárosi Szent Anna templom zenei szolgálatában szintén szoprán szólistaként. 2013 nyarán a Crescendo Nyári Akadémián vettem részt, Szabóki Tünde, a Magyar Állami Operaház énekesnőjének mesterkurzusán. 2013-ban nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének tanszakára, jelenlegi főtárgy tanárom Kertesi Ingrid.




Takáts Márton    

2015. márciusában a XII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen kiemelt nívódíjat nyert kamarapartnerével, Baksa Krisztinával.




TÓTH KRISTÓF    

• 2014. IV. Országos Zathureczky Ede Emlékverseny I. díj • 2015. XXI. International Young Virtuoso Hegedűverseny, Zagrab I. díj




Vucurevic Elvira    

14.Országos hegedűverseny Kovács Dénes emlékére- 2.dí , 2011 (Győr) 3. Szegedi Kortárszenei verseny – Kiemelt nivódíj, 2011 (Szeged)




2014-BEN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


Antós Dénes    

Országos Szakközépiskolai Fúvószenekari Verseny I. helyezés (2012) Országos Szakközépiskolai Fúvószenekari Verseny II. helyezés (2009) Budai Imre Zenei Verseny I. helyezés (2005) Budai Imre Zenei Verseny II. helyezés (2002)




Bencsik Marcell    

2012 – 2013: A „ Régi templomi énekeink” c. katolikus népénekeskönyv több száz énekének megharmonizálása a Győr – Szabadhegy Szent Anna Plébánia megbízásából.




Erdélyi – Molnár Klára    

2014 május 24 – június 21 között négy népzeneelméleti foglalkozást tartok a LFZE Népzene Tanszéke felvételi előkészítőjén.




Farkas András    

2013 szeptemberétől vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakos hallgatója, jelenlegi tanárom Johannes von Duisburg, nemzetközi hírű Wagner énekes. 2013-ban elnyertem az Ari S. Kupsus Salon Concert Society-díjat.




Hermann Szabolcs    

Miniszteri ösztöndíj, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2013.04.21. – 2013.05.05 Erasmus, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2011-2012-es tanév Demján Sándor Alapítvány ösztöndíja ’’ERSTE az elsőkért’’ ösztöndíj




Horváth Ágnes    

2011 nyara óta pedig tagja vagyok a Zuglói Filharmóniának, ahol rendszeresen fellépünk a Művészetek Palotájában,és az ország különböző pontjain; és számos híres művésszel is lehetőségem van szerepelni (mint pl. Kocsis Zoltán, Jurij Szimonov, Alexander Mayer, stb..)




Hotzi Panni    

Részt vett több neves művész, többek között Rados Ferenc, Vásáry Tamás, Bogányi Gergely, Jevgenij Koroljov, Thomas Mastroianni, Szokolay Balázs, Eckhardt Gábor mesterkurzusain.




Kalafszky Adriána    

Régi Zenei Napok, Fertőd, Esterházy kastély – Nancy Argenta, Ingrid Attrot (Kanada) – ének mesterkurzus – Barthold Kuijken (Belgium), Rachel Podger (Nagy-Britannia) – kamarazene




Kálvin Balázs    

4 éves korom óta szerepelek zeneiskolai, általános iskolai, később középiskolai rendezvényeken, ünnepélyeken és városi művészeti szemléken. Kiállítás-megnyitók, évzárók, szalagavató, ballagás alkalmából is többször zongoráztam és több jótékonysági koncerten is részt vettem.




KOVÁCS VIKTÓRIA    

2013 Campus Hungary Ösztöndíj – Rövidtávú Tanulmányút (6 hét) Hochschule für Musik und Theater Rostock Főtárgytanár: Nora Buschmann Sófi József Ösztöndíj Fődíj




Miranda Liu    

2013 óta tanul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen: az Erasmus ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait, és jelenleg az intézmény alapképzésének hallgatója, és a szimfonikus zenekar egyik elsőhegedűseként sok projektben vett részt.




Pintér Bence    

2012 december: a „Slovenian chamber music and its Europen paralells” című koncertciklus keretében Ljubljanában elhangzott a Fuga grottesca című vonósnégyesre




2013-BAN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


BÁLINT PÉTER    

2013. április 11. , Besztercebánya : A szlovák konzervatóriumok diákjainak versenye – országos Zongorajáték, 2. kategória, különdíj




Bánfi Csaba    

Sziget Fesztivál: Roots&Routes, EUtropia project (2012) A ROOTS & ROUTES egy nemzetközi hálózat, melynek célja a kulturális és szociális sokszínűség promótálása a kortárs előadó művészet és a média területén.




Bauernfeind Éva    

2000-ben született első, 2002-ben második, 2005-ben harmadik, 2007-ben negyedik gyermekem – ebben az időszakban nem mentem vissza dolgozni, de aktív zenei munkát folytattam. (Szóló- és kamarakoncertek, zenekari kisegítések, a 2004-es szekszárdi tanári zongoraversenyen III. helyezést értem el. 2006-tól 2009-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyházzene tanszakán tanultam.)




Belinszky Anna    

2012 áprilisától a Zeneakadémia havonta megjelenő lapja, a Figaro rovatvezetője vagyok. Feladatom zeneakadémistákból alakult klasszikus, jazz és népzenei együttesek bemutatása. 2012-ben a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeumában vezettem angol és magyar nyelven tárlatokat.




Csizmadia Anna    

Csizmadia Anna vagyok, a Világ legcsodálatosabb falujából, Kupuszináról.




Farkas Tamás    

Országos Szakközépiskolai Verseny Budapest 2006. I. hely – Nemzetközi Kürtverseny Bari 2007. döntő -Nemzetközi Kürtverseny Brno 2007. II. hely – Nemzetközi Rézfúvóskvintett verseny Fehérgyarmat 2008. I. hely – Budapest 2009. I. hely – Chieri 2011. I. hely




Guncz Nóra    

Szeretném elvégezni a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanár-ének-zene tanár – zeneismeret szakát, mert a jövőben szeretnék szolfézstanárként tanítani.




GYÖRGY ATTILA    

Kisegítő volt a Pécsi Pannon Filharmóniában, a Danunia Szimfónikus Zenekarban, a Budafoki Dohnányi Zenekarban és a Camerata Barbora Kamarazenekarban. Tagja a Musica Florens Kamarazenekarnak.




Horti Lilla    

Célja, hogy a jelen és a jövő nemzedékeihez is eljusson a komolyzene, ők is megismerhessék, megérthessék és ezáltal megszerethessék azt. Célja, hogy ezt a művészet legmagasabb fokán tudja nyújtani az embereknek.




Kovács Gergely    

2013 májusában az Olaszországban megrendezett „Pietro Argento” Nemzetközi Zongoraversenyen 1. helyezést ért el, valamint Gundel Művészeti Díj 2013-as évi komolyzene kategóriájának nyertese.




Kutrik Bence    

2012-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés versenyén harmadik díjjal értékelték kamaradarabját. 2013-ban részt vett a szombathelyi Bartók Szemináriumon, Fekete Gyula és Faltay Csaba kurzusait hallgatta.




Manninger Ágota    

2011-ben nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi ének szakára. Miután elvégeztem, szeretnék tanítani is, hisz nagyon fontosnak tartom a következő nemzedék zenei és kulturális nevelését.




Misinszki Csilla    

Országos Oboa és Fagottverseny Veszprém (2007) 2. helyezés
Nemzetközi Oboa verseny, Chieri (2009) 3. helyezés




Mona Dániel    

Élénken foglalkoztat a klasszikus zene laikusokkal való megszerettetése is. Előadóként részt vettem egy, a Seneca Beszéd Stúdióval közös workshopon (Zene a beszédben – beszéd a zenében), ahol elsősorban pedagógusok és logopédusok számára tártam fel zene és beszéd elválaszthatatlan kapcsolatát. Szintén ismeretterjesztésre adnak lehetőséget a konferálások.




Orbán Kornélia    

2009 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus hárfa szak, 2004-2009 – Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium




Ördög Krisztián Dávid    

2011-ben felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára. Az elmúlt évben részt vettem még a nemzetközi Roots and Routes program Eutropia nevezetű művészeti projectjében, aminek keretén belül szerepeltünk Kölnben és a Sziget fesztiválon is. Mostanság szoprán-, tenor- és baritonszaxofonon játszom, főként jazz, funky és pop formációkban.




Pásku Veronika    

Iskolai keretek között 15 éves koromban kezdtem el népi éneket tanulni Sáriné Szebenyi Judit tanárnőnél. 2011-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakára, ahol társhangszerként népi hegedűt is tanulok.




Scheuring Kata    

2013: V.S. Antonov Nemzetközi Fuvolaverseny, Kijev – III. hely
2011: II.Flautiada Nemzetközi Fuvolaverseny, Pozsony – I. hely, nagydíj
2011: Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaverseny – I. hely




Szentes Anna    

Részt vállalok továbbá a Felsővízivárosi Szent Anna templom zenei szolgálatában szintén szoprán szólistaként. 2013 nyarán a Crescendo Nyári Akadémián vettem részt, Szabóki Tünde, a Magyar Állami Operaház énekesnőjének mesterkurzusán. 2013-ban nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének tanszakára, jelenlegi főtárgy tanárom Kertesi Ingrid.




Varga Oszkár    

Szólistaként, vagy kamarapartnerként föllépett már New Yorkban, Bostonban, Jeruzsálemben, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Szerbiában, Horvátországban valamint Magyarország jelentős koncerttermeiben. Varga Oszkár jelenleg a Liszt Ferenc akadémia hallgatója Kelemen Barnabás és Kokas Katalin osztályában.




Völgyesi Barnabás    

Rendszeres látogatója vagyok mesterkurzusoknak. Részt vettem Jörg Widmann, Kovács Béla, Cristo Barrios, Florent Héau, Jonathan Cohler, és Wenzel Fuchs kurzusán. 2013 nyarán Sharom Kam kurzusát fogom látogatni. Előző évben,




2012-BEN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


Bartók Tamás    

2011 – től az Anima Musicae Kamarazenekar állandó tagjaként koncertek Magyarországon és külföldön. 2012 – ben a zenekar eddigi eredményes munkásságát Junior Prima – díjjal jutalmazták.




Beleznai Anna    

Sok külföldi és hazai koncertünk révén már egész fiatalon számos remek koncert helyszínen szerepelhettem, és elég korán elkezdhettem tapasztalatokat gyűjteni a zenekar és a zenei élet terén. Talán ennek köszönhető, hogy számomra a mai napig is a zenekari játék a legfontosabb.




Farkas Eszter    

2011 Szólóest a Kossuth Klubban – Több zeneszerző írt számomra darabot -2012 Felléptem a II. Jászapáti Nemzetközi Cimbalomfesztiválon




Farkas Tamás    

Országos Szakközépiskolai Verseny Budapest 2006. I. hely – Nemzetközi Kürtverseny Brno 2007. II. hely – Nemzetközi Rézfúvóskvintett verseny Fehérgyarmat 2008. I. hely – Budapest 2009. I. hely – Chieri 2011. I. hely




Fekete Anikó    

A gyermekekből álló liturgikus scholát és a gyülekezeti kórust vezetem, valamint az orgonista szolgálatot és koncertek szervezését végzem.




Hotzi Panni    

2010-2011: Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója Hargitai Imrénél 2011-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Tanárok: Hargitai Imre, Némethy Attila




Kállai Tibor    

Eurotreff Zenei Fesztivál Baden-Württemberg tartományban (Németország) franciaországi koncerttúra a Szentpétervári Balett Színház művészeivel Kisegítő munkák az alábbi városok zenekaraiban: Budapest, Szolnok, Nagyvárad, Debrecen Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekari produkciói




Kerner Mária    

2012: Szabó Csaba Emlékverseny: I. díj 2011: Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny, Novi Sad: I. helyezés 2010: Elek Tihamér emlékére megrendezett Országos Fuvolaverseny, Debrecen: II. hely 2009: Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny, Novi Sad: II. hely




Králik Abigél    

Talents for Europe nemzetközi vonós verseny, Dolny Kubin, Szlovákia első díj ((második csoport), különdíj a szlovák szerző művének legjobb előadásáért, a Warchal Strings szponzori díja. Felvételt nyert Itzaak Perlman Nyári Zenei Programjába, Shelter Island, NY, USA




Licsák Attila    

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan nagymesterektől tanulhattam mint Rados Ferenc, Dimitrij Baskirov, Schiff András és Vásáry Tamás.




Lustyik Ákos Gergő    

2011 A MÁV Szimfonikus Zenekar Nemzetközi karmesterkurzusa Meskó Ilona vezetésével
kurzustitkár, tolmács




Monostori Ferenc    

Többek között részt vettem Gárdonyi Zsolt, Wolfgang Zerer, Sietze de Vries kurzusain. Református kántori oklevelemet 2005-ben kaptam meg. A budapesti-, pécsi református-, valamint a fóti evangélikus Kántorképző tanfolyamokon tanítok.




Murvai Dénes    

2012 tavaszán számos produkció közreműködője, többek között Simon szerepét énekelte Joseph Haydn: Die Jahreszeiten (Az Évszakok) című oratóriumában, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, a Zeneakadémia Alma Mater szimfonikus zenekarával és kórusával, Vashegyi György vezényletével.




Nemes Réka    

2004: Nemzetközi Kisegyüttes és fuvoladuó verseny (Balssagyarmat) kisegyüttes kategóriában: 2. díj, duó kategóriában: 3. díj 2005: Pest megyei Fuvolaverseny (Cegléd) II.díj 2010: Országos Fuvolaverseny (Debrecen) II. díj, különdíj a magyar előadásért 2012: 12. Chieri International Competition: 3. díj




Nicolas Namoradze    

2010-ben az öt kiemelt művész egyikeként Nicolas felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Európai Közösség által finanszírozott tehetséggondozó programjába, amelynek célja a legígéretesebb növendékek felkészítése a muzsikus pályán való helytállásra.




Osztrosits Eszter    

Tehetsége már korán megmutatkozott, 2005-ben és 2006-ban is Nívódíjjal jutalmazták a Sistrum és Hermann László Hegedűversenyeken.




Pecze Balázs    

2011- Szólókoncert a Magyar Rádió „Kasszikus és Jazz” című élő műsorában
2012- a bécsi Porgy and Bess –ben koncert a Budapest Jazz Orchestra tagjaként Jeff Ballarddal




Priskin Zsuzsanna    

2011 őszén a Művész Master szak folytatásával párhuzamosan megkezdi Zeneművész-tanári tanulmányait.




Reichert Pálma    

Konzervatóriumi éveim alatt kétszer volt országos verseny. Korcsoportomban mindkétszer elnyertem az első díjat. Utolsó évemben lehetőséget kaptam, hogy a veszprémi Mendelssohn kamarazenekar egyik koncertjén játszhassak. 2012-ben felvételiztem a Budapesti Zeneakadémiára.




Simon Sejla    

2012. Irish World Academy, Írország MA in Classical String Performance Tanáraim: Szűcs Ferenc, Bruno Giurrana, Mariana Sirbu, Michael Wolf
2012. Schleswig-Holstein Musik-Festival




Sveda Brigitta    

2010-ben indultam a zágrábi Nemzetközi Zongoraversenyen, ahol I. helyezést értem el. Ugyancsak 2010-ben felvételiztem a Zeneakadémiára, ahol szeptemberben Hargitai Imrénél és Némethy Attilánál kezdtem meg tanulmányaimat. Jelenleg másodéves hallgató vagyok.




Takáts Márton    

14 éves korától a zongoratanulás mellett zeneszerzés szakot is végzett, tanára Fekete Győr István volt. 2010-től Némethy Attila növendéke a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.




Török Tilla    

Diplomamunkám megírása a gyimesi hegedűjáték stílusáról, ill. hosszabb távon az elismert délvidéki népzenekutató, Bodor Anikó hagyatékának feldolgozása. Fontosnak tartom népzenei kincsünk minél mélyebb megismerését, ápolását és továbbadását egészséges gondolkodásunk érdekében, és azt, hogy visszajusson az emberekhez az a csoda, ami kezdetektől fogva az övé, tulajdon népzenéje.




Tóth Zsombor    

Fő profilom a reneszánsz, barokk és klasszikus kor billentyűs muzsikájának korhű megszólaltatása.




Uzsaly Bence András    

Tanulmányaimat jelenleg mindkét szakomon nagy odaadással folytatom, és egyéb feladataimat is igyekszem becsülettel és magas színvonalon ellátni.




Vicze Alexandra    

2012 – Nemzetközi Zenei Verseny, Déva, Románia – I. hely 2012 – Kovács Béla „75” Klarinétverseny – III. hely




Vida Mónika Ruth    

2009. Őszétől nyert felvételt a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek osztályába, ahol jelenleg Eckhardt Gábor tanítványa.
Tanulmányai során több országos és nemzetközi versenyen vett részt szép eredménnyel.




Vörös Szilvia    

2008-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanulok Marton Éva osztályában, jelenleg a mesterképzésben első éves opera szakos hallgató vagyok. Szólistaként több ízben felléphettem a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémia Nagytermében és több vidéki nagyvárosban.




Vulcurevic Elvira    

Országos hegedűverseny – 1.díj, 2008 (Belgrád, Szerbia) – 14.Országos hegedűverseny Kovács Dénes emlékére- 2.dí , 2011 (Győr) -3. Szegedi Kortárszenei verseny – Kiemelt nivódíj, 2011 (Szeged)




2011-BEN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


Ambrus Orsolya Mária    

Konzervatóriumi éveim alatt a Balassagyarmati Énekes Találkozó versenyének nívó díjasa voltam. 2009-ben és 2010–ben a csehországi Pustina Competition Nemzetközi Énekverseny döntőse voltam.




Baksai Réka    

MA II., klasszikus hegedűművész szakos hallgató vagyok. A hazai koncertélet egyre aktívabb tagjaként szóló és zenekari koncerteken lépek fel.




Bán Máté    

2010 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanár: Bálint János; Korrepetitor: Gábor József
2006 – 2010 Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola (Kecskemét) Tanárok: Dratsay Ákos, Berényi Bea; Korrepetitor: Révész László, Madarász Éva




Barát Adrienn    

2009-ben sikeres felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mélyhegedű tanszékére, ahol jelenleg másod éves hallgatóként végzi tanulmányait Bársony László brácsaművész irányítása alatt.




Bazsinka Ivett Éva    

zenekarok, melyekben az elmúlt években közreműködtem: Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar, Magyar Állami Operaház, Magyar Rádió, Nemzeti Filharmonikus Zenekar.




Blága Péter    

2011-ben elnyertem a New York állambeli Bard College ösztöndíját, ahol Prof. Alan Baer osztályában folytathatok tanulmányokat.




Boros- Guessous Majda Maria    

Az elmúlt négy év alatt számos fellépésen volt lehetőségem megmutatkozni a Zeneakadémiának köszönhetően. Mind a tanszéki, mind az egyetemi rendezvények által sok tapasztalatot szereztem emberi és szakmai szempontból egyaránt.




Bubnó Lőrinc    

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Egyházzene-karvezető BA (2007-2010) – Egyházzene-kórusvezetés MA (2010-)




Duleba Lívia    

14. F.Kuhlau Nemzetközi Fuvolaverseny soloduo kategória I.Díj Bán Mátéval




Fejérvári János    

Céljaim a 2011/2012-es tanévre: Színvonalas felkészülés a diplomakoncertemre, nívós közreműködőkkel. Minél több színvonalas kamarazenei koncert megrendezése, és azokon való közreműködés.




Honti Péter    

2008 Felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz szaxofon tanszakára, ahol tanáraim Borbély Mihály és Elek István




Jámbor Janka    

2010- től Berlinben az UdK Egyetemen tanulok Erasmus ösztöndíjjal ahol tanárom Wolfgang Boettcher




Karasszon Eszter    

Több magyar és külföldi szerzővel ápolok kapcsolatot, akiknek műveit igyekszem minél többet játszani, illetve ígéretet kaptam, hogy 2012-re több darab bemutatása fog rám várni.




Kiss Petra    

2010 nyarán a balassagyarmati Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál egyéni hangszeres előadói versenyén I. díjat nyertem két kategóriában: – Weiner Leó művei, 1945 után íródott magyar művek.




Modrián Ildikó    

V. Summa Cum Laude Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztivál és Verseny I.díj




Mohai Bálint    

2011-2012: DAAD ösztöndíj (Deutscher Akademischer Austausch Dienst)
2011: Az Oktatásért Közalapítvány Tehetségsegítő Alkuratórium ösztöndíja
2010-2011: Erasmus Ösztöndíj Berlinbe




Nagy Mira    

Jelenleg az Egyetem MA művész képzésén vagyok első évfolyamos hallgató, tanárom Lantos István.




Németh András    

2007-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere állami kitűntetést. Számos zenei formációban muzsikáltam elsősorban népzenét, de klasszikus- és kortárs zenével is foglalkozom.




P. Szabó Dániel    

Cimbalomművész, népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere. 1982-ben született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a váci zenekonzervatórium elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszakának népi cimbalom kurzusára. Jelenleg az egyetem tanári master szakos hallgatója, tanára Balogh Kálmán.




Petrus Bölöni Áron    

2008 – X. Starker János Országos Gordonkaversenyen II. helyezés ( Kecskemét ) – 2008 – Kertész Gordonkaverseny III. helyezés ( Budapest )




Rácz Balázs    

2004-ben sikeresen felvételiztem a békéscsabai Bartók Béla Szakközépiskolába, Gyenge Gyula Tanár Úrhoz. 2009-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművészet-klasszikus klarinét szakára, ahol Varga István Tanár Úr osztályába kerültem.




Rózsa Gerda    

2011. 08. 29. – 09. 06 Müncheni ARD versenyre készülés




Seleljo Erzsébet    

Seleljo Erzsébet a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola és a budapesti Egressy Béni Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola szaxofon tanára.




Seres Kata    

2009- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Budapest, Magyarország
2009-2010 Tanár:Prof. Friedrich Ádám




Solti Árpád    

2009: Budapest, Ifjúsági Kortárszenei esték; Megosztott közönségdíj, 2009:Budapest, Színművészeti Egyetem sanzonversenye; Legjobb dalszerző




Somogyi Lili    

A Liszt Társaság által rendezett Józsefvárosi Liszt Év Orgonahangversenyek sorozatában Kuzsner Péter orgonaművész koncertjén működtem közre.




Szalai Éva    

2008-2010-ig a madridi Sofía Királyné Zeneakadémia ösztöndíjasa volt, ahol a világhírű Dmitri Bashkirov professzor növendékeként folytathatta tanulmányait.




Szász Szabolcs    

Mesterkurzusok: 2011 június – Harmonika Mesterkurzus Paks – Alexander Poeluev (Oroszország)




Szkordilisz Emília Elza    

2011: felvétel nyerése újra a CEI Youth Orchestra-ba, a 2011-2012. évadra. Együttműködtem olyan neves művészekkel, mint Király Csaba, Horváth Gábor, Vass András, Bolyky Zoltán, Ménesi Gergely, Notis Georghiou.




Szokolay Ádám Zsolt    

2011 tavaszán a Kassai Nemzetközi zongoraverseny 2.díját nyertem és a verseny legnagyobb díját, amelyet Katarina Gurska spanyol zongoraművésznő ajánlott föl.




Szűcs Marietta    

2010-2011: Felvételt nyertem az Európai Unió Ifjúsági Zenekarba
2010-2011: Erasmus Cserediák Program Ösztöndíja
2011-2012: Felvételt nyertem az Európai Unió Ifjúsági Zenekarba




Tóth Márk Antal    

2011- Nashville, USA, ITF nemzetközi harsona verseny, kvartett kategória: I. Díj / Quattroforte Harsona Kvartett




Ujj Tibor    

2010-2012 Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Master képzés, Tanár: Hőna Gusztáv)




Vámosi Katalin    

A spanyolországi Verában 2011 nyarán nagy sikerrel bemutatott Mozart: Don Giovanni című darabjában Elvira szerepében mutatkozott be.




Varga Evelin    

Mesterkurzusok: Wilhelm Schwaiger, Hermann Ebner, Günter Högner, Marie Luise Neunecker, Szilágyi Pálma, Tarjáni Ferenc, Varga Zoltán




Vörösváry Márton    

2006-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zenemművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályának hegedű szakára. Tanára Somogyi Péter egyetemi docens.




Zsovár Judit    

Zsovár Judit szoprán, első operaszerepében Cimarosa Titkos házasságának Elisettájaként tűnt fel az újpesti Erkel Gyula Operastúdió tagjaként, illetve ária-, dal, valamint barokk szólókantáta-esteket adott hangszeres művészekkel együttműködve.




2010-BEN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


Csáki András     gitár DLA 3

2005 őszétől Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium gitártanára. 2009 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakán tanársegéd




Csurgai-Horváth Lilla     zongora 3

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója vagyok. Főtárgy tanáraim Hargitai Imre és Kemenes András, kamarazenét Gulyás Mártánál és Wagner Ritánál tanulok.




Fülei Balázs     zongora DLA

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorjelöltje, valamint a Klassz Zenei Iroda ösztöndíjasaként 2009-10-ben a Tel Avivi Zeneakadémián tanult Izraelben, Prof. Emanuel Krasovsky osztályában.




Molnár Gábor     énekművész, tanár 5

2008- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest; Énekművész,-tanár szak; Tanár: Andrejcsik István




2009-BEN TÁMOGATÁST NYERT HALLGATÓINK


Baszun Klára     fagott III. / Fesztivál, Finnország

Bud. Műszaki és Gazd.tud. Egyetem, TTK,mérnök-fizikus szak
Liszt Ferenc Zeneműv. Egyetem, klasszikus fagott előadóművész alapszak tanáraim: Hartenstein István, Lakatos György




Beregi András     tuba III. / Verseny, Debrecen

Országos Főiskolai Rézfúvósverseny; 1. helyezés és Rektori különdíj
Balog-Zilc Harsona és Tubaverseny, Budapest; 2. helyezés




Erdélyi Dániel     orgona III, karmester II. / Tanulmányút, Anglia

Mint karmester, találkoztam már a Danubia Szimfonikus zenekarral, az MR gyermekkarral, a Pannon Filharmonikusokkal, a Duna Szimfonikus Zenekarral, illetve Zeneakadémistákból összeállt zenekarral is.




Ifj. Bazsinka József     tuba tanár V. / Verseny, Dél-Korea

Denverben (USA) tartott Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencia (ITEC) – szólófellépés – Markneukirchen, Németország, Nemzetközi Tuba Mesterkurzus Jens Björn-Larsen osztályában – Budapesti Rézfúvós Találkozó, Oystein Baadsvik osztályában




Karosi Júlia     jazz II. - Tandíjtámogatás

Karosi Júlia zenész családból származik. Édesanyja Pászthy Júlia opraénekesnő, bátyja Karosi Bálint pedig koncertező orgonista, számos nemzetközi verseny díjazottja.




Kovács Zalán László     tuba V. / Verseny, Dél-Korea

Fafúvós, Rézfúvós és Ütőhangszeres Nemzetközi Verseny, Szlovénia – 1. díj, összes kategória abszolult 1. díja és különdíj
Balog-Zilcz Harsona- és Tuba Verseny, Magyarország – 1. díj




Kulcsár Ildikó     harsona BA I. / Verseny, Debrecen

Felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművészet-klasszikus harsona szakára és Hőna Gusztáv Tanár Úr növendéke lettem.




Kuzder Veronika     kóruskarn. MA II. / Ifjúsági Világkórus

Ifjúsági Világkórus, Kórusénekes és szólista, Lantos Rezső emlékére rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenye, Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola AMI – Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, Burletta énekegyüttes




Szabó Ildikó     gordonka ek. / Nyári Akadémia, Bloomington

Kivételes zenei képességei már korán megmutatkoztak, 4 éves korától a Tóth Aladár Zeneiskola tanulója. Tanára Czéh Ágnes volt. Ildikó 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába.




Szabó Kata     orgona IV. / Tanulmányút, Boston

Egytemi tanulmányok: 2006- LFZE-akkordikus tanszék (Budapest) Orgonaművész-tanár szak




Tasnádi Réka     muzikológia BA III. / Sopron Régi Zenei Napok

Részt vettem Ketli Haugsand és Christine Schornsheim kurzusain, valamint az utóbbi három évben rendszeres résztvevője voltam Spányi Miklós csembaló kurzusainak a szombathelyi Savaria Régi Zenei Napokon.




Tóka Ágoston     orgona BA II. / Tanulmányút, Boston

A 2008 őszén Opavában (Csehország) és a 2009 folyamán Hamburgban illetve Kalinyingrádban (Oroszország) megrendezett nemzetközi orgonaversenyek középdöntőjébe jutott.