Csizmadia Anna

Csizmadia Anna vagyok, a Világ legcsodálatosabb falujából, Kupuszináról.

1992.11.20-án láthattam meg a Napvilágot , a falum mellett lévő városkában, Apatinban !

Kupuszina, Nyugat-Bácskában terül el, a Duna holtágai mentén.

Mi vagyunk a Legdélebbi Palóc kirajzás!

Máig őrizzük hagyományainkat, népdalainkat, néptáncunkat, népi imátságainkat.

Minden házban megtalálható a népviselet.


Az Óvodámat, és az Általános Iskolámat , a falumban végeztem, majd felvételiztem, a Szabadkai Zeneiskolába, Zongora és Etnomuzikológia szakokra. Az évek során zongora szakomat “leváltottam” Zeneelmélet szakra, s ebböl is érettségiztem, 2011-ben.

2011-ben felvételiztem a budapesti, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Népi-ének szakára, ahová fel is vettek, nagy örömömre, s jelenleg, harmadéves hallgatója vagyok.

Számtalan népdaléneklési és versmondó versenyen vehettem részt,Általános és Középiskolás éveim során.

A legtöbbre Édesanyám tanitott.


Ezek közül felsorolnám a jelentősebbeket:


  • Négyszer kaptam első dijat a ” Szólj, Sip, Szólj !” népzenei vetélkedőn
  • A lakitelki Országos népdaléneklési versenyen Első dijat kaptam
  • Etéden és Bögözdön megrendezett népdaléneklési versenyek első dija
  • Szatmárnémetiben megrendezett “Hajnal akar lenni” Kárpát-medence szintű népdalverseny első dija, és az Arany páva dij nyertese
  • A temerini Táncdaléneklési verseny első dija
  • A lakitelki “Ki, mit tud?” első dija
  • A Középiskolások Népzenei Vetélkedőjén négyszer kaptam első dijat
  • A Vass Lajos Népzenei Találkozó Nivó dija
  • Számtalan községi,körzeti és országos versmondó versenyen is részt vettem.
  • A FÖLSZÁLLOTT A PÁVA NÉPZENEI VETÉLKEDŐ ELSŐ DÍJA, szóló ének és hagszer kategóriában


Többször is megtapasztalhattam, a stúdió munkát is, ugyanis, a Krajcárka Népdalkórus Cd-jén énekelhettem 2007-ben,a Juhász zenekar CD-jére is rákerültem, az Új Élő Népzene Cd-n is szerepeltem, és készitettek Demo,bemutatkozó Cd-t is.

2012-ben én lettem a Budai György Emlékalapitvány támogatottja, s ezért készitettek rólam egy 30 perc terjedelmű, önnálló portréfilmet , “Kis pacsirta a magasban” cimmel.

Nagyon sok zenésszel zenélhettem együtt az elmúlt évek során.

Jó volt megtapasztalni, ki hogyan áll a Népzenéhez, ki hogyan sajátitotta el egy-egy Adatközlő  anyagát ! Jó volt egy nyelvet beszélni !

2013 Júniusában én is képviselhettem a Magyar Kultúrát, Párizsban az Unesco Központ hatalmas szinpadán, a “Páva variációk” műsor keretén belül.

2013 nyarán pedig, az Amerikai Egyesült Államokba utazhattam, ahol az Akadémiát képviselve léphettem nap mint nap szinpadra.

A Fölszállott a páva “Népzenei Tehetségkutató” döntőjét követően , számos rendezvényen tudtam hirdetni a Magyar Népzenét.

A Népdal oktatás egy csodálatos dolog, melyet az életem végéig szeretnék gyakorolni.

Az Egyetem befejezése után, visszavándorolok a Délvidékre, szűkebb Hazámba, Pátriámba, ahol leginkább tanitani, és énekelni, énekelni, énekelni szeretnék…


« vissza a támogatott tehetségek oldalra