Hírlevel archívum > tamogatott_tehetsegek

tamogatott_tehetsegek

Fajd Gergő

. 2015 júniusa óta az Attitude Quartet brácsása vagyok, kikkel azóta hazai és nemzetközi versenyeket nyerünk. Rendszeresen közreműködöm a Concerto Budapest szimfonikus zenekarában,Liszt Ferenc és az Új Magyar Kamarazenekarban.

Baranyai Barnabás

Részt vett a nemzetközi Pablo Casals és a zágrábi Antonio Janigro csellóversenyeken, ezenkívül az Attitude kvartettel 2016 márciusában a Dohnányi kamaraversenyen (Debrecen) a zsűri kiemelt nívó díjjal és a verseny nagydíjával jutalmazta, áprilisban Fischer Annie ösztöndíjas lett, majd a Weiner Leó Országos Kamarazene versenyen nyert első helyezést és Beethoven külön díjat kvartett kategóriában.

Magyar Valentin

Versenyeredmények: Nyíregyházi Országos Zongoraverseny Kiemelt 1.díj 2013, Virtuózok: Középdöntő 2014

Pálfy András

Corpus Országos Főiskolai Találkozó és Verseny, Budapest (2015): I. helyezés, „Cittá di Porcia” Nemzetközi Harsonaverseny, Pordenone, Olaszország (2015): III. helyezés, Országos Rézfúvós Kvintett Verseny, Debrecen (2016): I. helyezés

Vörös Elma Dóra

2015-ben vehette át kitüntetéses Bachelor diplomáját. Számos verseny díjazottja, aktív a kamarazenében is, a 2015-ös Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen legmagasabb díjazást érdemelte partnerével

Kovács Gergely

A 2013-as, és a 2016-os Weiner Leó Országos kamarazenei versenyen is harmadik díjat nyert hegedű-zongora kategóriában. Kamarazenei mesterei Gulyás Márta és Fülei Balázs, de megfordult Kelemen Barnabás, Takács-Nagy Gábor és Keller András óráin is.

Osztrosits Éva

2016-ban elnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat és egyedüli magyarként a Yamaha-ösztöndíjat is. Elismert fesztiválok résztvevője, mint például a Lockenhausi Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, a Kaposfest, a budapesti Fesztiválakadémia, az Auer Lipót Hegedűfesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, az Intonation-Ungarn Kortárszenei Fesztivál.

Gelléri András

2016 Bécs: 1. díj, nagydíj, Anton Matasovsky nemzetközi zeneszerzőverseny
2015 Szeged: döntős díjazott, Vántus zeneszerzőverseny
2014, 2008, 2005 Debrecen: 3. ill., 2. ill. 1. díj, különdíjak, Országos szolfézsverseny

Kruppa Bálint

Versenyeredményei között szerepel a Nemzetközi Telemann-verseny 2. díja, a Kovács Dénes Emlékverseny 2. díja és különdíja, és a Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny szonáta-kategóriájának 1. díja és különdíja, vonósnégyes-kategóriájának 2. díja és különdíja. Idén elnyerte a Junior Prima díjat és komolyzene-kategóriában a Gundel Művészeti Díjat.

Mona Dániel

Belinszky Annával 2015 novemberében tartottuk első MetronómTető névre hallgató kortárszenei estünket, ahol a meghívott művészek és zeneszerzők előbb koncertet adnak, majd egy, a közönség felé is teljesen nyitott beszélgetésben vesznek részt.

Karasszon Eszter

2015: Ösztöndíj az ISA kurzusára, Ausztria
2015: Köztársasági Ösztöndíj
2015: Nemzetközi Popper Dávid Csellóverseny I. Díj

GAÁL ESZTER

2015 augusztusában a Bécsi Zeneakadémia jubileumi Nemzetközi Nyári Akadémiáján (isa – International Summer Academy) Dora Schwartzberg professzor asszony és Anna Dzialak Savytska nö­ven­déke volt, de tanulhatott az izraeli hegedűművésztől, Ivry Gitlistől is.

Nagy Melinda

Mesterkurzusok: King’s Singers, Musikhochschule Lübeck 2011 – Kardos Pál karvezetés kurzus Szeged 2013

Halkovics Dorottya Edina

Kodály Zoltán Szolfézsverseny, Budapest -6. helyezés (2001) Ferenczy György Zongoraverseny, Budapest -ezüst diploma (2002) Kodály Zoltán Szolfézsverseny, Debrecen -3. hely (2007) Nemzetközi Szolfézsverseny, Ljubljana -arany diploma (2013)

Korossy-Khayll Csongor

Perényi Eszter és Banda Ádám növendékeként folytattam tanulmányaimat, majd a 2015/16-os tanévtől Kokas Katalin osztályában tanulhatok tovább.

Nagy Tamás

A zene számomra nem csak foglalkozás, hanem egyben hobbi is. Szeretek zenét hallgatni, komoly és könnyedebb műfajokat egyaránt.

Balogh Tamás

Legnagyobb sikeremnek mégis azt érzem, hogy sok fiatal jár a koncertjeinkre, olyan hangon tudunk zenénkkel megszólalni, amivel a saját generációnkat is elérjük.

Vucurevic Elvira

14.Országos hegedűverseny Kovács Dénes emlékére- 2.dí , 2011 (Győr) 3. Szegedi Kortárszenei verseny – Kiemelt nivódíj, 2011 (Szeged)

TÓTH KRISTÓF

• 2014. IV. Országos Zathureczky Ede Emlékverseny I. díj • 2015. XXI. International Young Virtuoso Hegedűverseny, Zagrab I. díj

Takáts Márton

2015. márciusában a XII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen kiemelt nívódíjat nyert kamarapartnerével, Baksa Krisztinával.

Schwartz Zoltán

2013. szeptembere óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatán folytatom tanulmányaimat, ahol Perényi Eszter, Ábrahám Márta és ettől az évtől kezdve Kokas Katalin hegedűművész tanítványa vagyok.

Scheuring Kata

2015 GheorgheDima International Music Competition, Románia- II.hely 2015 I. Országos Fúvósötös Verseny Dávid Gyula emlékére – Debrecen – I.hely

MIRANDA LIU

Miranda Liu 2013 óta tanul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen: az Erasmus ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait, és jelenleg az intézmény mesterképzésének hallgatója Perényi Eszter osztályában. 2015 szerezte meg az alapképzési diplomáját 18 évesen a legmagasabb kitüntetéssel. A Köztarsasági ösztöndíjat nyerte el 2015-­‐ben.

Kökény Eszter

2007-ben második díjat kaptam a Koncz János Országos Hegedűversenyen, 2011-ben és 2013-ban második, illetve harmadik helyezést értem el a Zágrábi Nemzetközi (Fiatal Virtuózok- Etűd és Skála) Hegedűversenyen. 2014-ben az országos Zathureczky Ede Emlékversenyen első díjban és különdíjban részesültem Budapesten.

GAÁL JULIANNA

2014 tavaszán pedig a IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyen győze­del­mes­ke­dett korcsoportjában.

Csuti Dávid

2015 novemberében a 140. tanévét ünneplő Zeneakadémia gálakoncertjein az egyetem szimfonikus zenekarának szólamvezető nagybőgőse.

Bress Bálint

Verseny eredmények: 2015. Festival Ivana Ballu Dolny Kubín (Szlovákia) 2. díj 2013 I. Országos Klasszikus Gitár Tehetségkutató Verseny – Kamarazene kategóriában 1. díj, szóló kategóriában 2. díj 2011 III. Budapesti Zeneiskolai Gitárfesztivál – Arany díj

BELINSZKY ANNA

2014 – jelenleg Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – muzikológus MA 2011 – 2014 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – muzikológia BA

BARIS ORSOLYA ZSÓFIA

2014 októberével felvételt nyertem az Új Liszt Ferenc Kamarakórusba, mely dr. Nemes László Norbert vezetésével működik. A kórus tagjaként szembesülhettem a professzionális zenei működés mintájával.

Baksa Krisztina

2015. márciusában fellépett az Élesben – a kamarazene műhely koncertjén a Zeneakadémia Solti termében, koncertet adott a prágai Magyar Intézetben valamint a XII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen kiemelt nívódíjat nyert kamarapartnerével, Takáts Mártonnal.

Ács Dominika

2014 július – Sikeres felvételi a Zeneakadémiára 2015 február – Zeneakadémiai fuvolaverseny Gyöngyössy Zoltán emlékére – BA katergória különdíj

Antós Dénes

Országos Szakközépiskolai Fúvószenekari Verseny I. helyezés (2012) Országos Szakközépiskolai Fúvószenekari Verseny II. helyezés (2009) Budai Imre Zenei Verseny I. helyezés (2005) Budai Imre Zenei Verseny II. helyezés (2002)

Hotzi Panni

Részt vett több neves művész, többek között Rados Ferenc, Vásáry Tamás, Bogányi Gergely, Jevgenij Koroljov, Thomas Mastroianni, Szokolay Balázs, Eckhardt Gábor mesterkurzusain.

Hermann Szabolcs

Miniszteri ösztöndíj, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2013.04.21. – 2013.05.05 Erasmus, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2011-2012-es tanév Demján Sándor Alapítvány ösztöndíja ’’ERSTE az elsőkért’’ ösztöndíj

Horváth Ágnes

2011 nyara óta pedig tagja vagyok a Zuglói Filharmóniának, ahol rendszeresen fellépünk a Művészetek Palotájában,és az ország különböző pontjain; és számos híres művésszel is lehetőségem van szerepelni (mint pl. Kocsis Zoltán, Jurij Szimonov, Alexander Mayer, stb..)

Erdélyi – Molnár Klára

2014 május 24 – június 21 között négy népzeneelméleti foglalkozást tartok a LFZE Népzene Tanszéke felvételi előkészítőjén.

Bencsik Marcell

2012 – 2013: A „ Régi templomi énekeink” c. katolikus népénekeskönyv több száz énekének megharmonizálása a Győr – Szabadhegy Szent Anna Plébánia megbízásából.

KOVÁCS VIKTÓRIA

2013 Campus Hungary Ösztöndíj – Rövidtávú Tanulmányút (6 hét) Hochschule für Musik und Theater Rostock Főtárgytanár: Nora Buschmann Sófi József Ösztöndíj Fődíj

Kalafszky Adriána

Régi Zenei Napok, Fertőd, Esterházy kastély – Nancy Argenta, Ingrid Attrot (Kanada) – ének mesterkurzus – Barthold Kuijken (Belgium), Rachel Podger (Nagy-Britannia) – kamarazene

Kálvin Balázs

4 éves korom óta szerepelek zeneiskolai, általános iskolai, később középiskolai rendezvényeken, ünnepélyeken és városi művészeti szemléken. Kiállítás-megnyitók, évzárók, szalagavató, ballagás alkalmából is többször zongoráztam és több jótékonysági koncerten is részt vettem.

Pintér Bence

2012 december: a „Slovenian chamber music and its Europen paralells” című koncertciklus keretében Ljubljanában elhangzott a Fuga grottesca című vonósnégyesre

Miranda Liu

2013 óta tanul a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen: az Erasmus ösztöndíjprogram keretében kezdte meg tanulmányait, és jelenleg az intézmény alapképzésének hallgatója, és a szimfonikus zenekar egyik elsőhegedűseként sok projektben vett részt.

Farkas András

2013 szeptemberétől vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakos hallgatója, jelenlegi tanárom Johannes von Duisburg, nemzetközi hírű Wagner énekes. 2013-ban elnyertem az Ari S. Kupsus Salon Concert Society-díjat.

Misinszki Csilla

Országos Oboa és Fagottverseny Veszprém (2007) 2. helyezés
Nemzetközi Oboa verseny, Chieri (2009) 3. helyezés

Szentes Anna

Részt vállalok továbbá a Felsővízivárosi Szent Anna templom zenei szolgálatában szintén szoprán szólistaként. 2013 nyarán a Crescendo Nyári Akadémián vettem részt, Szabóki Tünde, a Magyar Állami Operaház énekesnőjének mesterkurzusán. 2013-ban nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének tanszakára, jelenlegi főtárgy tanárom Kertesi Ingrid.

BÁLINT PÉTER

2013. április 11. , Besztercebánya : A szlovák konzervatóriumok diákjainak versenye – országos Zongorajáték, 2. kategória, különdíj

Csizmadia Anna

Csizmadia Anna vagyok, a Világ legcsodálatosabb falujából, Kupuszináról.

Horti Lilla

Célja, hogy a jelen és a jövő nemzedékeihez is eljusson a komolyzene, ők is megismerhessék, megérthessék és ezáltal megszerethessék azt. Célja, hogy ezt a művészet legmagasabb fokán tudja nyújtani az embereknek.

Kutrik Bence

2012-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés versenyén harmadik díjjal értékelték kamaradarabját. 2013-ban részt vett a szombathelyi Bartók Szemináriumon, Fekete Gyula és Faltay Csaba kurzusait hallgatta.

Orbán Kornélia

2009 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus hárfa szak, 2004-2009 – Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium

Mona Dániel

Élénken foglalkoztat a klasszikus zene laikusokkal való megszerettetése is. Előadóként részt vettem egy, a Seneca Beszéd Stúdióval közös workshopon (Zene a beszédben – beszéd a zenében), ahol elsősorban pedagógusok és logopédusok számára tártam fel zene és beszéd elválaszthatatlan kapcsolatát. Szintén ismeretterjesztésre adnak lehetőséget a konferálások.

Farkas Tamás

Országos Szakközépiskolai Verseny Budapest 2006. I. hely – Nemzetközi Kürtverseny Bari 2007. döntő -Nemzetközi Kürtverseny Brno 2007. II. hely – Nemzetközi Rézfúvóskvintett verseny Fehérgyarmat 2008. I. hely – Budapest 2009. I. hely – Chieri 2011. I. hely

Belinszky Anna

2012 áprilisától a Zeneakadémia havonta megjelenő lapja, a Figaro rovatvezetője vagyok. Feladatom zeneakadémistákból alakult klasszikus, jazz és népzenei együttesek bemutatása. 2012-ben a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeumában vezettem angol és magyar nyelven tárlatokat.

Völgyesi Barnabás

Rendszeres látogatója vagyok mesterkurzusoknak. Részt vettem Jörg Widmann, Kovács Béla, Cristo Barrios, Florent Héau, Jonathan Cohler, és Wenzel Fuchs kurzusán. 2013 nyarán Sharom Kam kurzusát fogom látogatni. Előző évben,

Bánfi Csaba

Sziget Fesztivál: Roots&Routes, EUtropia project (2012) A ROOTS & ROUTES egy nemzetközi hálózat, melynek célja a kulturális és szociális sokszínűség promótálása a kortárs előadó művészet és a média területén.

Kovács Gergely

2013 májusában az Olaszországban megrendezett „Pietro Argento” Nemzetközi Zongoraversenyen 1. helyezést ért el, valamint Gundel Művészeti Díj 2013-as évi komolyzene kategóriájának nyertese.

Manninger Ágota

2011-ben nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi ének szakára. Miután elvégeztem, szeretnék tanítani is, hisz nagyon fontosnak tartom a következő nemzedék zenei és kulturális nevelését.

Varga Oszkár

Szólistaként, vagy kamarapartnerként föllépett már New Yorkban, Bostonban, Jeruzsálemben, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Szerbiában, Horvátországban valamint Magyarország jelentős koncerttermeiben. Varga Oszkár jelenleg a Liszt Ferenc akadémia hallgatója Kelemen Barnabás és Kokas Katalin osztályában.

Guncz Nóra

Szeretném elvégezni a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanár-ének-zene tanár – zeneismeret szakát, mert a jövőben szeretnék szolfézstanárként tanítani.

Bauernfeind Éva

2000-ben született első, 2002-ben második, 2005-ben harmadik, 2007-ben negyedik gyermekem – ebben az időszakban nem mentem vissza dolgozni, de aktív zenei munkát folytattam. (Szóló- és kamarakoncertek, zenekari kisegítések, a 2004-es szekszárdi tanári zongoraversenyen III. helyezést értem el. 2006-tól 2009-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyházzene tanszakán tanultam.)

Pásku Veronika

Iskolai keretek között 15 éves koromban kezdtem el népi éneket tanulni Sáriné Szebenyi Judit tanárnőnél. 2011-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakára, ahol társhangszerként népi hegedűt is tanulok.

Sveda Brigitta

2010-ben indultam a zágrábi Nemzetközi Zongoraversenyen, ahol I. helyezést értem el. Ugyancsak 2010-ben felvételiztem a Zeneakadémiára, ahol szeptemberben Hargitai Imrénél és Némethy Attilánál kezdtem meg tanulmányaimat. Jelenleg másodéves hallgató vagyok.

GYÖRGY ATTILA

Kisegítő volt a Pécsi Pannon Filharmóniában, a Danunia Szimfónikus Zenekarban, a Budafoki Dohnányi Zenekarban és a Camerata Barbora Kamarazenekarban. Tagja a Musica Florens Kamarazenekarnak.

Ördög Krisztián Dávid

2011-ben felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára. Az elmúlt évben részt vettem még a nemzetközi Roots and Routes program Eutropia nevezetű művészeti projectjében, aminek keretén belül szerepeltünk Kölnben és a Sziget fesztiválon is. Mostanság szoprán-, tenor- és baritonszaxofonon játszom, főként jazz, funky és pop formációkban.

Scheuring Kata

2013: V.S. Antonov Nemzetközi Fuvolaverseny, Kijev – III. hely
2011: II.Flautiada Nemzetközi Fuvolaverseny, Pozsony – I. hely, nagydíj
2011: Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaverseny – I. hely

Kállai Tibor

Eurotreff Zenei Fesztivál Baden-Württemberg tartományban (Németország) franciaországi koncerttúra a Szentpétervári Balett Színház művészeivel Kisegítő munkák az alábbi városok zenekaraiban: Budapest, Szolnok, Nagyvárad, Debrecen Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekari produkciói

Vicze Alexandra

2012 – Nemzetközi Zenei Verseny, Déva, Románia – I. hely 2012 – Kovács Béla „75” Klarinétverseny – III. hely

Murvai Dénes

2012 tavaszán számos produkció közreműködője, többek között Simon szerepét énekelte Joseph Haydn: Die Jahreszeiten (Az Évszakok) című oratóriumában, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, a Zeneakadémia Alma Mater szimfonikus zenekarával és kórusával, Vashegyi György vezényletével.

Licsák Attila

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan nagymesterektől tanulhattam mint Rados Ferenc, Dimitrij Baskirov, Schiff András és Vásáry Tamás.

Kerner Mária

2012: Szabó Csaba Emlékverseny: I. díj 2011: Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny, Novi Sad: I. helyezés 2010: Elek Tihamér emlékére megrendezett Országos Fuvolaverseny, Debrecen: II. hely 2009: Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny, Novi Sad: II. hely

Vulcurevic Elvira

Országos hegedűverseny – 1.díj, 2008 (Belgrád, Szerbia) – 14.Országos hegedűverseny Kovács Dénes emlékére- 2.dí , 2011 (Győr) -3. Szegedi Kortárszenei verseny – Kiemelt nivódíj, 2011 (Szeged)

Nemes Réka

2004: Nemzetközi Kisegyüttes és fuvoladuó verseny (Balssagyarmat) kisegyüttes kategóriában: 2. díj, duó kategóriában: 3. díj 2005: Pest megyei Fuvolaverseny (Cegléd) II.díj 2010: Országos Fuvolaverseny (Debrecen) II. díj, különdíj a magyar előadásért 2012: 12. Chieri International Competition: 3. díj

Simon Sejla

2012. Irish World Academy, Írország MA in Classical String Performance Tanáraim: Szűcs Ferenc, Bruno Giurrana, Mariana Sirbu, Michael Wolf
2012. Schleswig-Holstein Musik-Festival

Uzsaly Bence András

Tanulmányaimat jelenleg mindkét szakomon nagy odaadással folytatom, és egyéb feladataimat is igyekszem becsülettel és magas színvonalon ellátni.

Farkas Eszter

2011 Szólóest a Kossuth Klubban – Több zeneszerző írt számomra darabot -2012 Felléptem a II. Jászapáti Nemzetközi Cimbalomfesztiválon

Reichert Pálma

Konzervatóriumi éveim alatt kétszer volt országos verseny. Korcsoportomban mindkétszer elnyertem az első díjat. Utolsó évemben lehetőséget kaptam, hogy a veszprémi Mendelssohn kamarazenekar egyik koncertjén játszhassak. 2012-ben felvételiztem a Budapesti Zeneakadémiára.

Pecze Balázs

2011- Szólókoncert a Magyar Rádió „Kasszikus és Jazz” című élő műsorában
2012- a bécsi Porgy and Bess –ben koncert a Budapest Jazz Orchestra tagjaként Jeff Ballarddal

Bartók Tamás

2011 – től az Anima Musicae Kamarazenekar állandó tagjaként koncertek Magyarországon és külföldön. 2012 – ben a zenekar eddigi eredményes munkásságát Junior Prima – díjjal jutalmazták.

Monostori Ferenc

Többek között részt vettem Gárdonyi Zsolt, Wolfgang Zerer, Sietze de Vries kurzusain. Református kántori oklevelemet 2005-ben kaptam meg. A budapesti-, pécsi református-, valamint a fóti evangélikus Kántorképző tanfolyamokon tanítok.

Takáts Márton

14 éves korától a zongoratanulás mellett zeneszerzés szakot is végzett, tanára Fekete Győr István volt. 2010-től Némethy Attila növendéke a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Hotzi Panni

2010-2011: Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója Hargitai Imrénél 2011-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Tanárok: Hargitai Imre, Némethy Attila

Farkas Tamás

Országos Szakközépiskolai Verseny Budapest 2006. I. hely – Nemzetközi Kürtverseny Brno 2007. II. hely – Nemzetközi Rézfúvóskvintett verseny Fehérgyarmat 2008. I. hely – Budapest 2009. I. hely – Chieri 2011. I. hely

Török Tilla

Diplomamunkám megírása a gyimesi hegedűjáték stílusáról, ill. hosszabb távon az elismert délvidéki népzenekutató, Bodor Anikó hagyatékának feldolgozása. Fontosnak tartom népzenei kincsünk minél mélyebb megismerését, ápolását és továbbadását egészséges gondolkodásunk érdekében, és azt, hogy visszajusson az emberekhez az a csoda, ami kezdetektől fogva az övé, tulajdon népzenéje.

Vörös Szilvia

2008-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanulok Marton Éva osztályában, jelenleg a mesterképzésben első éves opera szakos hallgató vagyok. Szólistaként több ízben felléphettem a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémia Nagytermében és több vidéki nagyvárosban.

Beleznai Anna

Sok külföldi és hazai koncertünk révén már egész fiatalon számos remek koncert helyszínen szerepelhettem, és elég korán elkezdhettem tapasztalatokat gyűjteni a zenekar és a zenei élet terén. Talán ennek köszönhető, hogy számomra a mai napig is a zenekari játék a legfontosabb.

Králik Abigél

Talents for Europe nemzetközi vonós verseny, Dolny Kubin, Szlovákia első díj ((második csoport), különdíj a szlovák szerző művének legjobb előadásáért, a Warchal Strings szponzori díja. Felvételt nyert Itzaak Perlman Nyári Zenei Programjába, Shelter Island, NY, USA

Fekete Anikó

A gyermekekből álló liturgikus scholát és a gyülekezeti kórust vezetem, valamint az orgonista szolgálatot és koncertek szervezését végzem.

Lustyik Ákos Gergő

2011 A MÁV Szimfonikus Zenekar Nemzetközi karmesterkurzusa Meskó Ilona vezetésével
kurzustitkár, tolmács

Tóth Zsombor

Fő profilom a reneszánsz, barokk és klasszikus kor billentyűs muzsikájának korhű megszólaltatása.

Osztrosits Eszter

Tehetsége már korán megmutatkozott, 2005-ben és 2006-ban is Nívódíjjal jutalmazták a Sistrum és Hermann László Hegedűversenyeken.

Nicolas Namoradze

2010-ben az öt kiemelt művész egyikeként Nicolas felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Európai Közösség által finanszírozott tehetséggondozó programjába, amelynek célja a legígéretesebb növendékek felkészítése a muzsikus pályán való helytállásra.

Vida Mónika Ruth

2009. Őszétől nyert felvételt a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek osztályába, ahol jelenleg Eckhardt Gábor tanítványa.
Tanulmányai során több országos és nemzetközi versenyen vett részt szép eredménnyel.

Priskin Zsuzsanna

2011 őszén a Művész Master szak folytatásával párhuzamosan megkezdi Zeneművész-tanári tanulmányait.

Honti Péter

2008 Felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz szaxofon tanszakára, ahol tanáraim Borbély Mihály és Elek István

Bubnó Lőrinc

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Egyházzene-karvezető BA (2007-2010) – Egyházzene-kórusvezetés MA (2010-)

Vámosi Katalin

A spanyolországi Verában 2011 nyarán nagy sikerrel bemutatott Mozart: Don Giovanni című darabjában Elvira szerepében mutatkozott be.

Németh András

2007-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere állami kitűntetést. Számos zenei formációban muzsikáltam elsősorban népzenét, de klasszikus- és kortárs zenével is foglalkozom.

Duleba Lívia

14. F.Kuhlau Nemzetközi Fuvolaverseny soloduo kategória I.Díj Bán Mátéval

Modrián Ildikó

V. Summa Cum Laude Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztivál és Verseny I.díj

Baksai Réka

MA II., klasszikus hegedűművész szakos hallgató vagyok. A hazai koncertélet egyre aktívabb tagjaként szóló és zenekari koncerteken lépek fel.

Karasszon Eszter

Több magyar és külföldi szerzővel ápolok kapcsolatot, akiknek műveit igyekszem minél többet játszani, illetve ígéretet kaptam, hogy 2012-re több darab bemutatása fog rám várni.

Seleljo Erzsébet

Seleljo Erzsébet a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola és a budapesti Egressy Béni Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola szaxofon tanára.

Petrus Bölöni Áron

2008 – X. Starker János Országos Gordonkaversenyen II. helyezés ( Kecskemét ) – 2008 – Kertész Gordonkaverseny III. helyezés ( Budapest )

Zsovár Judit

Zsovár Judit szoprán, első operaszerepében Cimarosa Titkos házasságának Elisettájaként tűnt fel az újpesti Erkel Gyula Operastúdió tagjaként, illetve ária-, dal, valamint barokk szólókantáta-esteket adott hangszeres művészekkel együttműködve.

Solti Árpád

2009: Budapest, Ifjúsági Kortárszenei esték; Megosztott közönségdíj, 2009:Budapest, Színművészeti Egyetem sanzonversenye; Legjobb dalszerző

Rácz Balázs

2004-ben sikeresen felvételiztem a békéscsabai Bartók Béla Szakközépiskolába, Gyenge Gyula Tanár Úrhoz. 2009-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművészet-klasszikus klarinét szakára, ahol Varga István Tanár Úr osztályába kerültem.

P. Szabó Dániel

Cimbalomművész, népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere. 1982-ben született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a váci zenekonzervatórium elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszakának népi cimbalom kurzusára. Jelenleg az egyetem tanári master szakos hallgatója, tanára Balogh Kálmán.

Kiss Petra

2010 nyarán a balassagyarmati Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál egyéni hangszeres előadói versenyén I. díjat nyertem két kategóriában: – Weiner Leó művei, 1945 után íródott magyar művek.

Ambrus Orsolya Mária

Konzervatóriumi éveim alatt a Balassagyarmati Énekes Találkozó versenyének nívó díjasa voltam. 2009-ben és 2010–ben a csehországi Pustina Competition Nemzetközi Énekverseny döntőse voltam.

Nagy Mira

Jelenleg az Egyetem MA művész képzésén vagyok első évfolyamos hallgató, tanárom Lantos István.

Ujj Tibor

2010-2012 Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Master képzés, Tanár: Hőna Gusztáv)

Tóth Márk Antal

2011- Nashville, USA, ITF nemzetközi harsona verseny, kvartett kategória: I. Díj / Quattroforte Harsona Kvartett

Boros- Guessous Majda Maria

Az elmúlt négy év alatt számos fellépésen volt lehetőségem megmutatkozni a Zeneakadémiának köszönhetően. Mind a tanszéki, mind az egyetemi rendezvények által sok tapasztalatot szereztem emberi és szakmai szempontból egyaránt.

Szkordilisz Emília Elza

2011: felvétel nyerése újra a CEI Youth Orchestra-ba, a 2011-2012. évadra. Együttműködtem olyan neves művészekkel, mint Király Csaba, Horváth Gábor, Vass András, Bolyky Zoltán, Ménesi Gergely, Notis Georghiou.

Barát Adrienn

2009-ben sikeres felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mélyhegedű tanszékére, ahol jelenleg másod éves hallgatóként végzi tanulmányait Bársony László brácsaművész irányítása alatt.

Bán Máté

2010 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanár: Bálint János; Korrepetitor: Gábor József
2006 – 2010 Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola (Kecskemét) Tanárok: Dratsay Ákos, Berényi Bea; Korrepetitor: Révész László, Madarász Éva

Blága Péter

2011-ben elnyertem a New York állambeli Bard College ösztöndíját, ahol Prof. Alan Baer osztályában folytathatok tanulmányokat.

Fejérvári János

Céljaim a 2011/2012-es tanévre: Színvonalas felkészülés a diplomakoncertemre, nívós közreműködőkkel. Minél több színvonalas kamarazenei koncert megrendezése, és azokon való közreműködés.

Jámbor Janka

2010- től Berlinben az UdK Egyetemen tanulok Erasmus ösztöndíjjal ahol tanárom Wolfgang Boettcher

Seres Kata

2009- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Budapest, Magyarország
2009-2010 Tanár:Prof. Friedrich Ádám

Somogyi Lili

A Liszt Társaság által rendezett Józsefvárosi Liszt Év Orgonahangversenyek sorozatában Kuzsner Péter orgonaművész koncertjén működtem közre.

Szász Szabolcs

Mesterkurzusok: 2011 június – Harmonika Mesterkurzus Paks – Alexander Poeluev (Oroszország)

Varga Evelin

Mesterkurzusok: Wilhelm Schwaiger, Hermann Ebner, Günter Högner, Marie Luise Neunecker, Szilágyi Pálma, Tarjáni Ferenc, Varga Zoltán

Bazsinka Ivett Éva

zenekarok, melyekben az elmúlt években közreműködtem: Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar, Magyar Állami Operaház, Magyar Rádió, Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Mohai Bálint

2011-2012: DAAD ösztöndíj (Deutscher Akademischer Austausch Dienst)
2011: Az Oktatásért Közalapítvány Tehetségsegítő Alkuratórium ösztöndíja
2010-2011: Erasmus Ösztöndíj Berlinbe

Szűcs Marietta

2010-2011: Felvételt nyertem az Európai Unió Ifjúsági Zenekarba
2010-2011: Erasmus Cserediák Program Ösztöndíja
2011-2012: Felvételt nyertem az Európai Unió Ifjúsági Zenekarba

Szokolay Ádám Zsolt

2011 tavaszán a Kassai Nemzetközi zongoraverseny 2.díját nyertem és a verseny legnagyobb díját, amelyet Katarina Gurska spanyol zongoraművésznő ajánlott föl.

Szalai Éva

2008-2010-ig a madridi Sofía Királyné Zeneakadémia ösztöndíjasa volt, ahol a világhírű Dmitri Bashkirov professzor növendékeként folytathatta tanulmányait.

Rózsa Gerda

2011. 08. 29. – 09. 06 Müncheni ARD versenyre készülés

Vörösváry Márton

2006-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zenemművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályának hegedű szakára. Tanára Somogyi Péter egyetemi docens.

Fülei Balázs

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorjelöltje, valamint a Klassz Zenei Iroda ösztöndíjasaként 2009-10-ben a Tel Avivi Zeneakadémián tanult Izraelben, Prof. Emanuel Krasovsky osztályában.

Csáki András

2005 őszétől Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium gitártanára. 2009 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakán tanársegéd

Molnár Gábor

2008- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest; Énekművész,-tanár szak; Tanár: Andrejcsik István

Csurgai-Horváth Lilla

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmadéves hallgatója vagyok. Főtárgy tanáraim Hargitai Imre és Kemenes András, kamarazenét Gulyás Mártánál és Wagner Ritánál tanulok.

Kulcsár Ildikó

Felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművészet-klasszikus harsona szakára és Hőna Gusztáv Tanár Úr növendéke lettem.

Tóka Ágoston

A 2008 őszén Opavában (Csehország) és a 2009 folyamán Hamburgban illetve Kalinyingrádban (Oroszország) megrendezett nemzetközi orgonaversenyek középdöntőjébe jutott.

Szabó Kata

Egytemi tanulmányok: 2006- LFZE-akkordikus tanszék (Budapest) Orgonaművész-tanár szak

Kovács Zalán László

Fafúvós, Rézfúvós és Ütőhangszeres Nemzetközi Verseny, Szlovénia – 1. díj, összes kategória abszolult 1. díja és különdíj
Balog-Zilcz Harsona- és Tuba Verseny, Magyarország – 1. díj

Beregi András

Országos Főiskolai Rézfúvósverseny; 1. helyezés és Rektori különdíj
Balog-Zilc Harsona és Tubaverseny, Budapest; 2. helyezés

Ifj. Bazsinka József

Denverben (USA) tartott Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencia (ITEC) – szólófellépés – Markneukirchen, Németország, Nemzetközi Tuba Mesterkurzus Jens Björn-Larsen osztályában – Budapesti Rézfúvós Találkozó, Oystein Baadsvik osztályában

Szabó Ildikó

Kivételes zenei képességei már korán megmutatkoztak, 4 éves korától a Tóth Aladár Zeneiskola tanulója. Tanára Czéh Ágnes volt. Ildikó 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába.

Baszun Klára

Bud. Műszaki és Gazd.tud. Egyetem, TTK,mérnök-fizikus szak
Liszt Ferenc Zeneműv. Egyetem, klasszikus fagott előadóművész alapszak tanáraim: Hartenstein István, Lakatos György

Erdélyi Dániel

Mint karmester, találkoztam már a Danubia Szimfonikus zenekarral, az MR gyermekkarral, a Pannon Filharmonikusokkal, a Duna Szimfonikus Zenekarral, illetve Zeneakadémistákból összeállt zenekarral is.

Tasnádi Réka

Részt vettem Ketli Haugsand és Christine Schornsheim kurzusain, valamint az utóbbi három évben rendszeres résztvevője voltam Spányi Miklós csembaló kurzusainak a szombathelyi Savaria Régi Zenei Napokon.

Kuzder Veronika

Ifjúsági Világkórus, Kórusénekes és szólista, Lantos Rezső emlékére rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenye, Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola AMI – Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, Burletta énekegyüttes

Karosi Júlia

Karosi Júlia zenész családból származik. Édesanyja Pászthy Júlia opraénekesnő, bátyja Karosi Bálint pedig koncertező orgonista, számos nemzetközi verseny díjazottja.

Ölveti Mátyás

1983. február 16-án születtem. Zenei tanulmányaimat Debrecenben Zsákai Lászlónál kezdtem, majd Papp Lászlónál folytattam. 2001-ben Onczay Csaba osztályába kerültem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Budapesten.

Tóth Zsuzsanna

2009-ben felvételt nyertem a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Vámosi Nagy Zsuzsa és Gyöngyössy Zoltán osztályában tanulhatok

Bella Máté

„Azt gondolom, hogy a tehetség nem egy olyan dolog, ami valakinek van, és más valakinek pedig nincsen. Alapvetően mindenkiben benne van a tehetség, a kérdés csak az, hogy mennyire tudja ezt kibontakoztatni.”

Bartányi Flóra

Részt vettem két nemzetközi és három magyar nagybőgőkurzuson Brnoban, Michaelsteinben, Budapesten és Tatán. Két alkalommal játszottam Pommersfeldenen a Nyári Akadémián (Collegium Musicum).

Csűry Tamás Dániel

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, zenekar- és kórusvezetés főtárgyak; Főtárgytanárok: Gál Tamás és Ligeti András (zenekar), Kutnyánszky Csaba és Horváth Gábor (kórusvezetés)

Lőkös Dorottya

Tanulmányaimat szülővárosomban kezdtem a Fazekas Utcai Általános Iskola és Zeneiskola növendékeként, tanárom Zsignárné Nagy Mária volt. Alapfokú tanulmányaim során három megyei zongoraverseny résztvevője és díjazottja voltam.

Orendt Gyula

2003 – 2004: Transzilvánia Zeneművészeti Egyetem Brassó
2004 -……….: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, énekművész,- tanár szak Budapest

Celeng Mária

Jelenleg egy komolyabb versenyre, a Francisco Vinas Nemzetközi Énekversenyre készülök nagy erővel, amely 2010 január első hetében lesz, Barcelonaban.

Kruppa Bálint Kristóf

Országos Zathureczky Emlékverseny (2003, Balassagyarmat)-II. Díj, különdíj – IV. Nemzetközi Telemann Hegedűverseny (2007, Poznaň)-IV. Díj – V. Nemzetközi Telemann Hegedűverseny (2008, Poznaň)-II. Díj

Fábián Annamária

2003-ban a II. Országos Szakközépiskolai „Andres Segovia” Gitárversenyen 3.helyezett lettem.
2007. májusában a diplomahangversenyemért Szendrey-Karper László – díjat kaptam.