tamogatott_tehetsegek

Kulcsár Ildikó

1990. január 21.-én születtem Tiszafüreden. Zenei tanulmányaimat 1996-ban kezdtem blockflöte hangszeren. Később baritonkürtön tanultam, majd harsonázni kezdtem 1999-ben. 2004-ben sikeresen felvételiztem a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, Kakuk Zoltán Tanár Úrhoz. 2009-ben OKJ-s vizsgát tettem harsona hangszerből, majd ugyanebben az évben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművészet-klasszikus harsona szakára és Hőna Gusztáv Tanár Úr növendéke lettem. Eddigi tanulmányaim alatt részt vettem Fejér András, Jaques Mauger, Gilles Milliére és Joseph Alessi harsonaművészek mesterkurzusain.

Eredményeim:

Alapfokú tanulmányaim alatt számos megyei és tanulmányi versenyen vettem részt, melyeken I.,II.,III. helyezést értem el és kiemelt fődíjat kaptam.

  • VIII. Országos Szakközépiskolai Harsonaverseny, 2004: III. hely
  • IV. Országos Kamaraverseny, 2006: különdíj
  • IX. Országos Szaközépiskolai Harsonaverseny, 2006: II. hely
  • VI. Brno-i Nemzetközi Rézfúvós verseny, 2007: különdíj
  • VII. Brno-i Nemzetközi Rézfúvós  verseny, 2009: III. hely
  • XXXIII. Nemzetközi Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny, 2010: III.hely

Együttesek:

  • 1999-től : Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar
  • 2004-2007: Miskolci Rézfúvós Kvintett
  • 2007-2009: Bartók Trombone Quartett
  • 2009-től: Egressy-Erkel Szimfonikus Zenekar
Tóka Ágoston

1988-ban született. Zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte előbb zongora, majd orgona szakon. 2004-ben a zeneiskolások számára meghirdetett Országos Orgonaversenyen 2. díjat nyert, ekkor döntött a zenei pálya és a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola mellett, ahol 2004-2008 között végezte tanulmányait, tanára Dr. Bednarik Anasztázia volt. 2005-ben a Budapesten megrendezett Országos Szakközépiskolai Orgonaversenyen 1. díjat, Antalffy-különdíjat, és a legjobb versenyzőnek járó különdíjat nyert, 2007-ben ugyanott 2. díjas és Bach-különdíjas lett. Eredményesen szerepelt a zeneművészeti szakközépiskolák számára meghírdetett csembaló-, és kamarazenei versenyeken is. Számos alkalommal lépett fel együtt édesapjával, Tóka Szabolcs orgonaművésszel, nemcsak belföldön, hanem külföldön is (Németországban, Svédországban és Norvégiában), valamint Bednarik Anasztáziával, akinek doktori diplomahangversenyén is közreműködött 2007 novemberében, a budapesti Művészetek Palotájában. 2008 szeptembere óta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakos hallgatója, orgonatanárai Pálúr János, Ruppert István és Fassang László, zongoratanára Prunyi Ilona. A 2008 őszén Opavában (Csehország) és a 2009 folyamán Hamburgban illetve Kalinyingrádban (Oroszország) megrendezett nemzetközi orgonaversenyek középdöntőjébe jutott. Több mesterkurzuson vett részt, világhírű professzorok vezetésével (David Titterington, Christoph Bossert, Olivier Latry).

Szabó Kata

Iskolai végzettségek:

  • 1993-2001     Balogh Antal Katolikus Általános Iskola Városi Művészeti Iskola (Paks)
  • 2001-2004     Pécsi Művészeti Szakközépiskola       (Pécs)
  • 2004-2006     Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Budapest)
  • Érettségi:
    2005. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (Budapest)
  • Egytemi tanulmányok:
    2006- LFZE-akkordikus tanszék (Budapest) Orgonaművész-tanár szak

Művésztanárok:

  • Pécsi Művészeti Szakközépiskola:  Marosvári Péter   (Pécs)
  • Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola:  Elekes Zsuzsa  (Budapest)
  • Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem:  Pálúr János  (Budapest)
  • Ruppert István  (Budapest)
  • Fassang László  (Budapest)

Mesterkurzusok:

  • Király Csaba, Spányi Miklós, Christoph Bossert, Jacques van Oortmerssen, Martin Schmeding, Olivier Latry



Nyelvismeret:

  • német középfokú nyelvvizsga



Kovács Zalán László

ISKOLÁK

2009- Hochschule für Musik und Theater – München – Tubatanár: Prof. Josef Steinböck

2005- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Budapest – Tubatanár: Prof. Szabó László

Diploma tervezett időpontja: 2011

2001-2005 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium – Budapest – Tubatanár: Koppányi Zsolt

1996-2001 Lónyay Utcai Református Gimnázium – Budapest

Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola – Budapest

Tubatanár: Vass Imre

1994-1996 Váci Utcai Ének- és Zenetagozatos Általános Iskola – Budapest

1991-1994 Békési Zeneiskola – Békés – Euphoniumtanár: Bátori Zoltán

1991-1994 Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola – Békés

1990-1991 Magyarbólyi Általános Iskola – Magyarbóly

MESTERKURZUSOK

2009 Miraphone Tuba Quartett – Prof. Juhász Aba József – Oystein Baadsvik

2008 Prof. Josef Steinböck – Szentpáli Roland – Bazsinka József

2007 Prof. Szabó László

2003 Mazura János – Nagy Zsolt

SZÓLÓ VERSENYEK

2010 Fafúvós, Rézfúvós és Ütőhangszeres Nemzetközi Verseny, Szlovénia

  • 1. díj, összes kategória abszolult 1. díja és különdíj

2009 Balog-Zilcz Harsona- és Tuba Verseny, Magyarország

  • 1. díj

Yamaha Rézfúvós Verseny, Magyarország

  • 2. díj

2008 Nemzetközi Rézfúvós Verseny, Magyarország

  • 1. díj és különdíj

KAMARAZENEI VERSENYEK

2010 Nemzetközi Kamarazenei Verseny, Szlovénia

  • 2. díj

2007 Országos Rézfúvós Kamarazenei Verseny, Fehérgyarmat

  • 3. díj és különdíj

ZENEKARI TAGSÁGOK

2007 Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar

2006 Kodály – Bartók Ifjúsági Világzenekar

2006- Magyar Állami Operaház, színpadi zene

1998- Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, művészeti vezető

Szervezeti Tagságok

Magyar Harsona-Tuba Szövetség

Nemzetközi Harsona-Tuba Szövetség

NYELVTUDÁS

Anyanyelv Magyar
Tanult nyelvek Angol – jó beszéd, olvasás, írás
Német – beszéd
Latin – olvasás

DÍJAK

2007 Artisjus különdíj

Ösztöndíjak

2009 Erasmus ösztöndíj


Beregi András

TANULMÁNYOK

  • 2003 – 2007 Pécsi Művészeti Szakközépiskola – Tanár: Vida Róbert
  • 2007 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Tanár: Szabó László

EREDMÉNYEK

  • 2003 Országos Zeneiskolai Mélyrézfúvós Verseny; 3. helyezés (1. 2. helyezést a zsűri nem adott ki)
  • 2004 Országos Szakközépiskolai Tubaverseny; 2. helyezés
  • 2005 „Pro Talentum” kitűntetés, Pécs
  • 2005 Rotary Club, Pécs Díja
  • 2006 Országos Szakközépiskolai Tubaverseny; 1. helyezés, továbbá a verseny különdíja, és a MAHATUSZ különdíja (2. 3. helyezést a zsűri nem adott ki)
  • 2008 Országos Főiskolai Rézfúvósverseny; 1. helyezés és Rektori különdíj
  • 2008 Nemzetközi Kürt- és Tubaverseny, Markneukirchen; Elődöntő
  • 2008 Országos Rézfúvós Kamarazenei Verseny, 1. helyezés
  • 2008 Jeju Nemzetközi Rézfúvós Verseny, Dél-Korea; 3. helyezés
  • 2009 Brno Nemzetközi Rézfúvós Verseny, Csehország; 1. helyezés, továbbá a verseny „abszolút győztes” díja
  • 2009 Országos Rézfúvós kvintett Verseny, Budapest; 1. helyezés
  • 2010 Országos Főiskolai Rézfúvósverseny; 1. helyezés és Rektori különdíj
  • 2010 Balog-Zilc Harsona és Tubaverseny, Budapest; 2. helyezés

MESTERKURZUSOK

  • 2003, Nemzetközi Tuba Találkozó, Tiszafüred Tanár: Bazsinka József
  • 2009, Budapesti Rézfúvós Találkozó Tanár: Oystein Baadsvik

Ifj. Bazsinka József

1985. február 13-án születtem Budapesten, zenész családban. Édesapám Liszt-díjas tubaművész, a Budapesti Fesztivál Zenekar tubása, édesanyám csellóművész, tanár; négyen vagyunk testvérek.

Iskolák, zenei tanulmányaim

1997-2003: Pannonhalmi Bencés Gimnázium

2001: (angol, C típusú középfokú nyelvvizsga)

1997-2003: Magánnövendék Bazsinka Józsefnél és Horváth Lászlónál

2003-2005: Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest Bazsinka József osztályában

2005-        : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest Szabó László osztályában

2008-2009: Erasmus ösztöndíjjal Hochschule für Musik und Theater, Hannover, Jens

Björn-Larsen osztályában

Mesterkurzusok, Konferenciák

1997: Hajdúböszörmény, II. Országos Tubatalálkozó

1999. Hajdúböszörmény, I. Nemzetközi Tubatalálkozó

2000: Bicske, II. Nemzetközi Tubatalálkozó

2002: Groznjan (Horvátország), a Jeunesses Musicales kurzusa

2003: Tiszafüred, III. Nemzetközi Tubatalálkozó

2004: Bogács, Kamarazenei Napok

2004: Krefeld (Németország), German Brass Academy

2004: Budapesten tartott Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencia (ITEC): szólófellépés édesapámmal, Bazsinka Józseffel

2006: Denverben (USA) tartott Nemzetközi Tuba és Euphonium Konferencia (ITEC) – szólófellépés

2007: Markneukirchen, Németország, Nemzetközi Tuba Mesterkurzus Jens Björn-Larsen osztályában

2010: Budapesti Rézfúvós Találkozó, Oystein Baadsvik osztályában

Versenyeredmények, díjak

2003: A Szt. István Király Zeneművészeti Szakközépiskola „Év rézfúvósa” versenyén I. helyezés

2004: A Szt. István Zeneművészeti Szakközépiskola Kamaraversenyén I. helyezés

2004: „Év Rezfúvósa” versenyen I. helyezés

2004: Országos Szakközépiskolai Versenyen (Budapest) III. helyezés

2005: Christopher Langbein díj (A Zuglói Filharmónia „Év Zenekari Tagja” díja)

2007: Balog-Zilcz Harsona és Tubaverseny – Budapest: II. helyezés

2007: XXX. Országos és I. Nemzetközi Ütős és Rézfúvós verseny – Debrecen tuba kategóriában I. helyezés

2007: Brno, Csehország Nemzetközi Rézfúvós Verseny – tuba kategória, 2. korcsoport I. helyezés

2007: Fehérgyarmat – Országos Rézfúvós Kamarazenei Verseny I. helyezés a Creative Tuba Quartett-tel

2008: Balog-Zilcz Harsona és Tubaverseny – Budapest: I. helyezés

2008: Markneukirchen, Németország, Nemzetközi Tubaverseny: elődöntő

Zenekari tapasztalat

2003-2006: Zuglói Filharmónia tagja

2007-        : rendszeres kisegítő a Máv Szimfonikus Zenekarban

2005-        : rendszeres kisegítő a bécsi Klangforum Wien Kortárszenei Együttesben

Szabó Ildikó

Szabó Ildikó 1993. április 14-én született Budapesten, muzsikus családban. Nagypapája, Szabó Csaba zeneszerző, zenetudós, népzenekutató. Édesapja, Szabó Péter, a Budapesti Fesztivál Zenekar szólócsellistája, Édesanyja, Lénárt Ágota, zongoraművész.

Kivételes zenei képességei már korán megmutatkoztak, 4 éves korától a Tóth Aladár Zeneiskola tanulója. Tanára Czéh Ágnes volt.

Ildikó 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Tanára Prof. Mező László

Ildikó „… technikája kiváló, mintha nem ismerne nehézséget. Egy vérbeli előadó, akinek van mondanivalója, és ezt szívesen osztja meg a közönséggel.” Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, illetve a Washingtoni Amerikai Nemzeti Zenekar vezető karmestere.

„… egy rendkívül tehetséges fiatal csellista” Dr. Starker János, kitűntetett professzor „Indiana University of Music” Bloomington, USA

„ Szabó Ildikó egy fantasztikus csellista és muzsikus. Kivételesen ritka technikával, briliáns intellektussal, kreatív és ötletes zenei szellemmel rendelkezik. Ildikó felhőtlen öröme az előadásban és titokzatos képessége a közönséggel való kommunikációhoz, biztosíték arra, hogy a klasszikus zenei művek megfelelő kezekben lesznek.” Vásáry Tamás, Kossuth-díjas művész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója.

Ildikó számtalan országos és nemzetközi versenyeken szerepel, már 9 éves kora óta. Eredményei figyelemreméltóak:

2009. November IV. Popper Dávid Nemzetközi Gordonkaverseny I. díj (Várpalota, Magyarország)

2008. Október VII. Antonio Janigro Nemzetközi Gordonkaverseny I. Díj, valamint a “The Jeunesse Musicales of Croatia Award” különdíja  (Porec, Horvátország)

2007. Július Haydn verseny a nyári vonós akadémián I. Díj  (Jacobs School of Music, Bloomington, Indiana, USA)

2007. Április Alfredo e Vanda Marcosig európai gordonkaverseny I. Díj  (Gorizia, Olaszország)

2006. Április Liezeni Nemzetközi gordonkaverseny I. Díj (Ausztria)

2004. Március Weiner Leó Kamarazenei Fesztivál, I. Díj (Budapest, Magyarország)

2002. Április II. Budapesti gordonka és gordonka-duó verseny I. Díj (Magyarország)

2002. Október X. Friss Antal Országos Zeneiskolai Gordonkaverseny Budapesti válogatóján I. Díj (Budapest, Magyarország)

2006. Október III. Popper Dávid Nemzetközi Gordonkaverseny II. Díj (Várpalota, Magyarország)

2005. Február III. Dotzauer Nemzetközi Gordonkaverseny II. Díj, valamint Különdíj a Legjobb Kortársmű Előadásáért (Drezda, Németország)

2004. Október V. Antonio Janigro Nemzetközi Gordonkaverseny II. Díj (Porec, Horvátország)

2003. Április II. Popper Dávid Nemzetközi Gordonkaverseny II. Díj (Várpalota, Hungary)

2004. Április Liezeni Nemzetközi Gordonkaverseny III. Díj (Ausztria)

2002. December X. Friss Antal Országos Zeneiskola Gordonkaverseny III. Díj (Szolnok, Hungary)

2009. Március Johansen Nemzetközi Verseny, ifjú vonósok számára (Washington D.C., USA), az egyetlen európai döntős.

2006. Január Rudolf Matz Nemzetközi Vonós Verseny –Különdíj– fellépést nyert a Dubrovniki Filharmonikusokkal a 2006-2007-es évadban. (Dubrovnik, Horvátország)

Számos világhírű művész mesterkurzusán vett részt, ahol Mező László, Onczay Csaba, Wolfgang Boettcher, Heidi Litschauer, Philippe Müller, Susan Moses, Richard Aaron, Amir Eldan, Starker János, David Geringas, Frans Helmerson és Gustav Rivinius tanították. 
2008-ban elnyerte a Zonta Club (Németország) ösztöndíját és részt vett Frans Helmerson mesterkurzusán a Kronberg Akadémián (Németország). Az Indiana University 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben, és 2010-ben ösztöndíjjal támogatta/támogatja részvételét a Summer String Academy kurzusain. 2010-ben Ildikó meghívást kapott a nagy presztízsű Verbier Festival Academy mesterkurzusaira. 
Fischer Iván karnagy úr meghívására a Budapesti Fesztivál Zenekar Kakaó Koncert sorozatán rendszeresen fellép.

13 évesen hangversenyét a Magyar Rádió élőben közvetítette. Többször fellépett a Duna Televízió különböző műsoraiban, 2007 novemberében “Magyar Csillagok” díjjal jutalmazták.

Ildikó 12 évesen adta első szólóestjét az igen rangos Művészetek Palotájában, Budapesten. Rendszeresen koncertezik Európában. Olyan világhírű koncerttermekben játszott, mint a salzburgi Mozarteum, a velencei Teatro al Fenice, lausannei Konzervatórium Nagyterme, a bloomingtoni Auer Concert Hall, Accademia Chigiana Nagyterme, Liszt Ferenc Zeneakadémia, Művészetek Palotája (Budapest) stb.

Szólistaként olyan karmesterekkel dolgozott, mint Vásáry Tamás, Takács-Nagy Gábor. 2009-ben a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekarral lépett fel, Haydn C-dúr gordonkaversenyével. 2010 februárjában Csajkovszkij Rokokó variációit játszhatta, a Nemzeti Filharmonikusokkal.

2008 áprilisában, 14 évesen elkészítette első szólólemezét, Tündértánc címmel, a Hungaroton lemezkiadónál (HCD 32592), mely felvétel a gordonkairodalom legvirtuózabb darabjait tartalmazza.

Baszun Klára

Tanulmányok

1992-1996 Széchenyi István Ált. Isk.,Pilis

1996-2004 Deák Téri Evangélikus Gimnázium,Bp.

2002-2007 Weiner Leó Zeneműv. Szakközépisk.,Bp.

tanáraim: Tompa Anikó, Jeszenszkyné D. Mária

2004-         Bud. Műszaki és Gazd.tud. Egyetem,

TTK,mérnök-fizikus szak

2007-         Liszt Ferenc Zeneműv. Egyetem,

klasszikus fagott előadóművész alapszak

tanáraim: Hartenstein István, Lakatos György

Nyelvvizsgák:

német C típusú, középfokú

angol C típusú, középfokú

finn C típusú, felsőfokú

Mesterkurzusok,versenyek:

2005: Országos Fagottverseny,Veszprém – 3.hely

2005,2006,2007 :Crescendo Nyári Művészeti Akadémia- Lakatos György fagottkurzusa

2008 : Bregenzer Festspiele- Richard Galler fagottkurzusa

2009 :Woodwind Festival, Herzberg- Matthias Rácz fagottkurzusa

Erdélyi Dániel

1988. december 23-án születtem Pécsett. Szüleim, Erdélyi Zoltán és Janzsó Ildikó mindketten a Pannon Filharmonikusok-Pécs tagjai. Édesapám az egyik koncertmester, édesanyám pedig a cselló szólam szólamvezetője és szólócsellista, ezen kívül a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán tanít. Egy húgom van.

Iskolai tanulmányaimat Pécsett az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola matematika tagozatán végeztem. Már egész kis korom óta szívesen foglalkozom a zenével. Zenei tanulmányaimat a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdtem Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnőnél, zongora szakon. Ezekben az években kétszer vettem részt a nyíregyházi Országos Zongoraversenyen. Első alkalommal különdíjat, ezt követően pedig 2. helyezést értem el. A zeneiskola elvégzésével orgonálni kezdtem. Első orgonatanárom Szamosi Szabolcs volt, aki a pécsi Székesegyház kántor orgonistája. Itt is szép eredményeket tudok felmutatni. 2004-ben az Országos Katolikus Kántor Versenyen 2. díjat kaptam, illetve az Orgonaszakos Növendékek VII. Országos Versenyén korcsoportomban szintén 2. helyezett lettem. Részt vettem a 2005 augusztusában megrendezett nemzetközi billentyűs mesterkurzuson, Siófokon. A 2006 tavaszán szervezett keszthelyi Helikon fesztiválon, komolyzene kategóriában ezüst fokozatot nyertem. A 2006–2007-es tanévben Budapesten, a Járdányi Pál Zeneiskolában tanultam orgonát dr. Pálffyné Friedler Magdolna tanárnőnél, ahol a 2006 novemberében megrendezett Művészeti Szemlén arany fokozatot nyertem. 2007 áprilisában az Orgonaszakos Növendékek VIII. Országos Versenyén korcsoportomban 2. helyezést értem el. A 2007-08-as tanévtől a Zeneakadémia orgona szakának hallgatója vagyok. Tanáraim ezen a szakon: Pálúr János, Fassang László, és Ruppert István. A tanszakkal tanulmányi út keretében voltunk Páriszban 2009 márciusában, ahol többek között a Notre-Dame orgonáján is játszottunk. 2008-tól a karmester tanszak hallgatója is vagyok. A vezénylés mesterségét Gál Tamástól, és Ligeti Andrástól tanulom. 2008 januárjában részt vettem Helmuth Rilling Stuttgarti karmester kurzusán, míg 2009 augusztusában Eötvös Péterrel dolgozhattam együtt a Nemzetközi Bartók Szeminárium karmester kurzusán.

Adtam már koncerteket Pécsett és környékén, illetve Horvátországban, Szabadkán, és 2008 szeptemberében egy Amerikai turnén is részt vettem a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának kórusával, ahol orgonistaként voltam jelen. 2010 márciusában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene tanszakával eljutottam Angliába (Oxford, London), egy tanulmányút keretein belül. Az orgonahangversenyeken kívül rendszeresen szerepelek szüleimmel is. Számos alkalommal muzsikáltam a Pannon Filharmonikusok tagjaként is (orgonán, csembalón, cselesztán), Hamar Zsolt, Helmut Rilling, Ménesi Gergely kezei alatt. Mint karmester, találkoztam már a Danubia Szimfonikus zenekarral, az MR gyermekkarral, a Pannon Filharmonikusokkal, a Duna Szimfonikus Zenekarral, illetve Zeneakadémistákból összeállt zenekarral is.

Szabadidőmben szívesen hallgatok zenét, olvasok és sportolok. Kedvenceim közé tartozik a labdarúgás és az asztalitenisz. A labdarúgáshoz kapcsolódva, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetőjeként működöm. 2006 nyarán Budapesten, sikeresen befejeztem a Református Kántorképző tanfolyamot, és így okleveles kántorként szolgálok a Pécsi Kertvárosi Református Gyülekezetben. Gyülekezetünk Psalmus kórusával másodkarnagyként foglalkoztam. Most a Budapesti Soli Deo Gloria énekkarnál vagyok karnagy.

Tasnádi Réka

1988-ban születtem Budapesten. Zongorázni 7 évesen kezdtem az újpesti Erkel Gyula zeneiskolában Skripeczkyné Zádor Imeldánál. Nagyon szerettem zenélni, a középiskoláig mégsem terveztem, hogy erre a pályára léptem. Két évig informatika tagozatra jártam a Szent István Gimnáziumba, amelyet nehéz szívvel hagytam ott, mégis zene iránti elkötelezettségem győzött. 2003-ban a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában szolfézs szakon kezdtem meg tanulmányaimat, ahol kórustagként számos hangversenyen énekeltem többekközt a Zeneakadémián és a bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Két alkalommal részt vettem az iskola női karával a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. A csembalóval is az István konziban ismekedtem meg. A konzi négy éve alatt több alkalommal vettem részt a Tokaji Régi Zenei Napokon, ahol a csembaló, klavikord és historikus tánc kurzusokat látogattam. A historikus tánc kezdettől fogva érdekelt, így egy alkalommal a Soproni Régi Zenei Napok tánc kurzusának hallgatója is voltam Széll Ritánál. 2007-ben felvételt nyertem a Zeneakadémia zenetudományi szakára, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola csembaló szakára Soltész Anikó osztályába. Részt vettem Ketli Haugsand és Christine Schornsheim kurzusain, valamint az utóbbi három évben rendszeres résztvevője voltam Spányi Miklós csembaló kurzusainak a szombathelyi Savaria Régi Zenei Napokon. 2010-ben felvételizem a Zeneakadémia csembaló szakára.

Kuzder Veronika

Iskolák

–          2008- : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

Kóruskarnagy MA

–      2004-2008: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

Zeneelmélet-, Szolfézstanár, Karvezetés

  • Államvizsga időpontja: 2008. 06. 04. – kitüntetéses diploma

–            1996-2004: Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest

NYELVISMERET

Német – középfok (C típus, 2004)

Angol – kommunikációs szint

Latin, olasz – alapszint

SZAKMAI TAPASZTALAT

–            2009: Ifjúsági Világkórus
Kórusénekes és szólista (Karnagyok: Ana Maria Raga, Johan Duijck)

–            2009: Lantos Rezső emlékére rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenye

Második helyezés (A zsűri elnöke: Czifra János)

–            Kurzusok és tanárok: 2010 – Jobbágy Valér, Erdei Péter, 2009 – Simon Carrington, Kollár Éva, Vashegyi György, Ifj. Sapszon Ferenc, 2008 – Esko Kallio, Vashegyi György, Németh Rudolf, Nemes László Norbert, 2007 – David Pintado, Kontra Zsuzsanna, Thész Gabriella, 2006 – Rozgonyi Éva, Ordasi Péter, Ana Maria Raga, 2005 – Kocsárné Herboly Ildikó, Mohainé Katanics Mária.

–            2007- : Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola AMI – Budapest
Szolfézstanár

–            2007- : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
Kórusénekes (Karnagy: Erdei Péter)

–            2006-2009: Burletta énekegyüttes
Alapítótag, együttesvezető

–            2004-2008: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
Kórusénekes (Karnagyok: Nemes László Norbert, Hartyányi Judit)

–            2000-2004: Jubilate Leánykar
Kórusénekes, gregorián schola tagja (Karnagy: Ifj. Sapszon Ferenc)

EGYÉB ISMERETEK

– Vezetői engedély – „B” kategória

– Számítógépes ismeretek (MS Word; Excel, Adobe Pagemaker; Finale)

ÉRDEKLŐDÉSI KÖR

Irodalom (költészet, szépirodalmi regények), filmek (és filmzenék), musical-ek, színház, nyelvtanulás, számítógépes szerkesztőprogramokkal való ismerkedés.


Karosi Júlia

Karosi Júlia zenész családból származik. Édesanyja Pászthy Júlia opraénekesnő, bátyja Karosi Bálint pedig koncertező orgonista, számos nemzetközi verseny díjazottja. Júlia egészen korán, még kisgyermekként kezdte meg zenetanulmányait. Hat évesen zongorázni, majd hegedűlni kezdett, kiskorától kórusban énekelt. A művészet számos területe érdekelte már gyermekként is, verseket írt, komponált, színjátszó szakkörbe járt.

2001-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen Filozófia tárgyból nyolcadik helyezést ért el, így egyenes útja vezetett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol Filozófia és Esztétika szakon 2006-ban diplomázott.

Az egyetem alatt a jazz egyre nagyobb teret hódított az életében, így végzősként megkezdte jazzének tanulmányait Winand Gábornál. 2008 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének diákja, ahol Bachelorképzését végzi.

Júlia saját zenekarát, a Karosi Júlia Quartet-et 2009-ben alapította. Repertoárjuk saját szerzeményeket, jazzstandardokat és sanzonokat tartalmaz. Júlia számos fellépést tudhat maga mögött Budapest legismertebb jazz klubjaiban. A Bőhm Trio énekesnőjeként fellépett a 2008-as MOL Jazz Fesztiválon, valamint a Neumann Balázs Quartet vendégművészeként szerepelt Luxemburgban.

2009-ben elnyerte a zsűri különdíját a Zory-ban, Lengyelországban megrendezett VOICINGERS Nemzetközi Énekversenyen. A díj címe: “KÜLÖNDÍJ KAROSI JÚLIÁNAK, a jazz-énekléshez való frissitő jellegűmegközelítéséért,