Farkas András

Ajkán születtem, zenei tanulmányimat a helyi zeneiskolában kezdtem ütő szakon. Az általános iskola 8. évének közepén akkori tanárom Dr. Lukács Andrásné biztatására adtam be jelentkezésemet a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolába. 2006-ban nyertem felvételt ének szakra. 2010-ig Kőszegi Németh József tanár úrnál tanultam. Később anyagi okok miatt, érettségi után 1-1,5 évig dolgoztam egy ajkai asztalos műhelyben emellett 2012-ben többször felléptem a Győri Nemzeti Színház kórusában. Itt jó tapasztalatokat gyűjtöttem a színpad világáról. Majd egy évig tanultam Keönch Boldizsár kiváló tenoristánál. Részt vettem 2013. július 20-31. között a „Zene határok nélkül” 27. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztiválon és az ott rendezett versenyen emléklapot kaptam. 2013 szeptemberétől vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakos hallgatója, jelenlegi tanárom Johannes von Duisburg, nemzetközi hírű Wagner énekes. 2013-ban elnyertem az Ari S. Kupsus Salon Concert Society-díjat.


« vissza a támogatott tehetségek oldalra