Baksa Krisztina

Baksa KrisztinaZenei tehetsége hamar feltűnt szüleinek, így 4 éves korában a kisvárdai zeneiskola cselló szakos növedéke lett, ahol tanára Agárdi Gáborné volt. Kisiskolásként számos hazai és nemzetközi versenyen, kurzuson mutatkozott be, melyeken rendszerint elismeréssel díjazták munkáját. 2008-ban felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba Kemény Krisztina tanárnő osztályába. Ezzel egy időben a Porzsolt István Ösztöndíj támogatottja is lett. 2009-ben próbajátékkal felvételt nyert a CEI Nemzetközi Ifjúsági zenekarba mellyel több ízben koncertezett Olaszország és Románia koncerttermeiben. A középiskola évei alatt számos koncertet adott mind szóló, zenekari illetve kamarazenészként.2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Koó Tamás, majd Varga István növendékeként folytatja jelenleg is tanulmányait.

Kamarazenészként közreműködött Eckhardt Gáborral, Fülei Balázzsal, szimfonikus zenekari tagként alkalma adódott együtt dolgozni többek között Takács- Nagy Gáborral, Igor Coretti-vel, Bolyky Zoltánnal, Ménesi Gergellyel, Gál Tamással, Kocsis Zoltánnal, valamint Ken-IchiroKobayashi-val. Fellépett a Művészetek Palotájában, Zeneakadémia Nagytermében, Bartók Emlékházban, Szent István Bazilikában, a Bálint Házban és a katowicei Zeneakadémia Nagytermében.

2014 nyarán Hermann ösztöndíjjal részt vett az International Holland Music Sessions bergeni kurzusán, melynek keretében kamara koncerteket adott többek között Schermerhorn, Heiloo, Den Hoorn, Muiden, és Schagen városában. Ősszel pedig meghívást kapott a „Young Prague” nemzetközi fesztiválra, ahol több ízben fellépett Prága, Rakovnik és Bad Schandau városában.

2015. márciusában fellépett az Élesben – a kamarazene műhely koncertjén a Zeneakadémia Solti termében, koncertet adott a prágai Magyar Intézetben valamint a XII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Versenyen kiemelt nívódíjat nyert kamarapartnerével, Takáts Mártonnal.

Tanulmányai alatt rendszeres látogatója neves előadók kurzusainak. Részt vett többek között Ádám Károly, Mező László, Uri Vardi, Banda Pál, Várdai István, Kemény Krisztina, Varga István, Ifj. Mező László, Varga Tamás, Fenyő László, Keller András, Perényi Miklós, Reinhard Laztko, Laurence Lesser, Ewa Kupiec, Teppo Koivisto, Lluís Claret és Gustav Riviniusmesterkurzusain.


« vissza a támogatott tehetségek oldalra