Hírlevel archívum > Legato 48 – 2016 április

Legato 48 – 2016 április

PORTRÉ – SZATMÁRI ZSOLT, SÁNDOR BALÁZS

SZAVAK NÉLKÜL ÉPÜLŐ ZENE

Ha a színpadon együtt játszik mester és egykori tanítványa, mindig eszembe jut, hogy vajon ezt a viszonyt le lehet-e tenni. Egy idő után kollegiális lesz a kapcsolat, vagy örökre megmarad a tanító-tanított reláció? Egyáltalán mit adhat egy tanár a szakmai tanácsokon kívül a növendékének? Ezekről akartam megkérdezni Sándor Balázst, aki találkozásunkkor néhány nappal a BA diplomakoncertje előtt állt, és zeneakadémiai mesterét, Szatmári Zsolt klarinétművészt, a Nemzeti Filharmonikusok szóló klarinétosát, de másként alakult: amikor elkezdtünk beszélgetni, rögtön a zenén túli közös szenvedélyük, a motorozás került szóba.

A WEINER VERSENY DÍJAZOTTJAI

Véget ért a Zeneakadémián megrendezett Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny. A Hegedű-zongora kategóriát az Osztrosits Éva (hegedű) és Kérges Barnabás (zongora) alkotta duó nyerte meg, a Vonósnégyes kategóriában pedig két első díjat is kiadott a zsűri: a Kállai Quartet és az Attitude Quartet is az első helyen végzett.

EURÓPAI ÖRÖKSÉG DÍJ A ZENEAKADÉMIÁNAK

Brüsszelben Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős tagja adta át az idei kilenc díjazottnak, köztük a Zeneakadémiának az Európai Örökség Díjat. Az elismerést Fekete Gyula tudományos és nemzetközi rektorhelyettes vette át.

BARTÓK-KÖNYV BEMUTATÓ

Április 24-én a Könyvfesztiválon mutatták be Tallián Tibor zenetörténész, a Zeneakadémia professzorának Bartók Béla című könyvét. A szerző Bartók-életrajza első formájában 1981-ben jelent meg. A 35 évvel ezelőtti kiadáshoz képest elemzésekkel, a Bartók-kutatás új eredményeivel jelentősen bővült a könyv tartalma.

ÉPÜLETLÁTOGATÁS A ZENEAKADÉMIÁN

Május 1-től – a pénteki mellett – vasárnaponként is indulnak magyar nyelvű épületlátogató séták a Zeneakadémia főépületében. A fél 2-kor kezdődő vezetéseken az érdeklődők a földszinti és emeleti előcsarnokot, a Nagytermet, és a Solti termet nézhetik meg.