JERUZSÁLEMI KRÓNIKA

Az ötlet mindössze néhány hónappal ezelőtt született: egy ötnapos közös workshopot követően gálakoncerten mutassák meg a Liszt Akadémia és a Jeruzsálemi Zeneakadémia növendékei, hogy mit eredményez egy ilyenfajta, különleges találkozás. Az ötletet tettek követték, mindkét akadémia két-két professzort delegált, és február 9-én Keller András és Onczay Csaba kíséretében a kiválasztott kilenc zeneakadémista – öt hegedűs, két csellista, és két brácsás – elutazott Jeruzsálembe. Arról, hogy hogyan is telt ez a megfeszített tempójú egy hét, másfél nappal a hazaérkezés után beszélgettem Onczay Csabával, és két fiatal muzsikussal, Karasszon Eszterrel és Varga Oszkárral. Ők ugyan még fáradtak voltak, de az élményeik annál frissebbek.

–Kezdjük az első napnál. Budapestről repülővel Tel-Avivba, aztán onnan busszal Jeruzsálembe…és hogyan tovább?

Onczay Csaba: Szerencsésen megérkeztünk, de azt hozzá kell tenni, hogy nyolc hegedűvel és három csellóval nem könnyű utazni! A nap mindjárt egy megbeszéléssel és a csoportok beosztásával kezdődött, izraeli részről Zvi Carmeli professzor úr és David Sella csellóművész vette kezébe a projektet. A programot úgy alakították, ahogy azt előre megbeszéltük: délelőttönként a különböző kamaraegyüttesek együtt gyakorolnak egy tanár vezetésével, aztán rövid ebédszünet, délután pedig próbál a zenekar. A kamaraműhelyekben úgy fele-fele arányban osztották meg az izraeli és a magyar vonósokat, a zenekarban pedig mindenki részt vett.

Karasszon Eszter: Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, mindenkinek volt kitűzhető névkártyája, amit ki kellett tenni. Körbeültünk, egymás után bemutatkoztunk, pár szóban elmondtuk, ki mit csinál, milyen hangszeres, és ezután rögtön kezdődtek a kamarapróbák. A kottákat már néhány héttel korábban megkaptuk, úgyhogy itthon is tudtunk próbálni, szerencsére találtunk olyan kedves diáktársakat, akik ezeket hajlandóak voltak velünk megtanulni. A zenekari művekből pedig Keller tanár úr tartott két próbát, tehát már felkészülve értünk ki.

–Mennyi idő kellett ahhoz, hogy egymásra hangolódjatok az izraeli kamarapartnerekkel?

Varga Oszkár: Kellett egy kis idő, de nem sok, mindenki nagyon nyitott volt mindenféle ötletre, vevők voltunk egymás elképzeléseire. Engem először inkább az lepett meg, hogy milyen sokan vannak a diákok közül katonai egyenruhában!

Karasszon Eszter: Igen, ez eleinte nekem is nagyon furcsa volt, aztán kiderült, hogy ők a legaranyosabbak, és pár nap múlva már nagyon nagy barátságban voltunk!

-Hogyan állt össze a műsor?

További képekért kattintson

–Onczay Csaba: A műsort előre megbeszélte a két Zeneakadémia vezetősége, és ebben mi, felkészítő tanárok is részt vettünk. Négy kamaraműből választottunk egy-egy nagyobb részletet: Dohnányi op.1-es zongoraötöséből, – ez volt egyébként az egyetlen mű, ahol a vonósokon kívül zongorista-vendégünk volt –, két tétel hangzott el Kodály két hegedűre és brácsára íródott Triószerenádjából, és egy-egy tétel Dvořák vonóskvintettjéből és Mendelssohn oktettjéből. Azt hiszem, a jeruzsálemi akadémia profilja elsősorban a vonóskar, úgyhogy vonós kamarazenével készültünk. Az előbb említett darabokkal dolgoztak tehát a délelőtti kamaracsoportok, délutánonként pedig a kamarazenekar egy Haydn szimfóniát és Pártos Ödön egy darabját próbálta. Ez a hat mű hangzott el a gálakoncerten.

–A budapesti születésű Pártos Ödön – aki élete utolsó évtizedeit Tel Avivban töltötte – nálunk nem igazán ismert. Ti mennyit tudtatok róla?

Karasszon Eszter: Még itthon kaptunk a jeruzsálemi akadémiától egy részletes leírást, tehát az életrajzát el tudtuk olvasni, illetve kint is mesélt róla a Karnagy úr az első próbán. Jól esett, hogy az izraeli társaink mennyire felnéznek a magyar zenészekre, így Pártosra is, akiről ők jóval többet tudtak nálunk.

Varga Oszkár: David Sella csellóművész, aki most a Dvořák kvintettet tanította be nekünk, még Pártosnál tanult kamarazenét, szóval van egy folyamatosság. Egyik ebédszünetben az izraeli kamaratársaink mutattak nekünk egy Schubert „Arpeggione” szonáta felvételt, amit brácsán Pártos játszott. Érdekes volt, mert mi korábban itthon nem nagyon hallottunk róla, pedig nagyon nagy zenész volt, és remek kis mű ez a concerto, amit a koncerten játszottunk.

–Könnyebb volt a darabot úgy játszani, hogy most már egy kicsit ti is megtapasztaltátok, milyen Izrael „élőben”?

Varga Oszkár: Nem igazán, mert ez a zene nem volt idegen nekünk, telis tele van Bartókos motívumokkal. Ezt Keller Tanár úr is említette, amikor még itthon próbáltuk a darabot.

További képekért kattintson!

Onczay Csaba: Pártos Ödönről tudni kell, hogy Kodálynál tanult zeneszerzést, több Kodály-, és Bartók-elem van a darabjaiban. Tehát ez abszolút nem izraeli zene, hanem bartókos, magyaros, modern muzsika.

–Előbb említették David Sellát, aki a Dvořák Vonósötöst tanította be. Minden tanár más-más darabot vállalt?

Onczay Csaba: Igen, előre megbeszéltük, hogy ki melyiket szeretné. A Mendelssohn oktettet Keller András tanár úr tanította be, a Triószerenádot egy izraeli hegedűművész, Lihai Ben Dayan, a zenekart pedig Zvi Carmeli brácsaművész és karmester. Jómagam Dohnányi Kvintettjét választottam, amit különösen nagy örömmel és szeretettel tanítok. Igazi, fiataloknak való mű, vagy hatvanszor játszottam én is fiatalkoromban. Akkoriban lehetett egyébként először megint Dohnányi darabokat játszani.

–A kamaracsoportjában vegyesen voltak magyar és izraeli növendékek. Hogy vette észre, mi egyikük, és mi másikuk erőssége?

Onczay Csaba: Kíváló zongoristát kaptunk, igazi kamaramuzsikust, aki ezt a nehéz, virtuóz szólamot úgy adta elő, hogy közben remek partnere volt a négy vonósnak. Én is hallom, és nyilván mások is hallják a vonósoknál a magyar iskola jeleit, és Izraelben is van egy hagyomány, tehát össze kellett kicsit csiszolódni. Minősítés nélkül annyit: a magyar vonósok talán nyíltabb hangúak, határozottabbak, kicsit fegyelmezettebbek, az ottaniak pedig érzelmesebb típusúak. Ez a különbség azonban csak eleinte látszott, a gyerekek pár nap alatt teljesen összecsiszolódtak.

–A workshopot záró gálahangversenyre mindössze öt napot tudtatok készülni. Stresszes volt?

Karasszon Eszter: Szerintem mi korábban már elégszer léptünk fel ahhoz, hogy ne kelljen különösebben stresszelni, de kicsit persze minden koncert előtt izgul az ember. Előző nap a főpróbán az egész műsort eljátszottuk, és akkor már tudtuk, hogy az izgatott állapot mit hoz ki a kinti társainkból, és mit belőlünk. Szerencsére nem volt semmilyen probléma, öt nap elég volt arra, hogy ilyen helyzetekben is tudjuk kezelni egymást.

–Úgy tudom, nagyon jól sikerült ez a koncert.

–Onczay Csaba: Igen, és ez már a főpróbán látszott. A koncertet egyébként igen rangos helyszínen rendezték, az Isaac Stern alapította Jerusalem Music Centerben, ahol hetente megfordul egy-egy nemzetközi hírű művész. Mi egy kimondottan kamarazenélésre alkalmas, nagyon jó akusztikájú, kisebb teremben játszottunk, ami majdnem tele volt, hiszen elég sok kint élő magyar is eljött. A közönség nagyon jól fogadta a koncertet, szenzációsak voltak a darabok, és mindenki hibátlanul, óriási meggyőző erővel játszott. Sajnáltuk is, hogy ilyen gyorsan vége lett ennek a workshopnak.

További képekért kattintson!

–Mennyit sikerült megnézni a városból, ha egész nap próbáltatok? Este kicsit ki lehetett menni?

Varga Oszkár: Kicsit mindig ki lehetett. A Jeruzsálemi Zeneakadémia az újvárosban van, a Héber Egyetemen. Az ottani társainkkal már hétfő este bementünk busszal az Óvárosba, megmutatták nekünk, amit csak lehetett, még a bazárba is elmentünk! Elkezdtünk alkudozni, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel, utolsó nap viszont már mindannyiunknak elég jól ment!  Két, Jeruzsálemben tanuló magyar diákkal is megismerkedtünk, ők is sokat segítettek.

–Mi volt rátok a legnagyobb hatással?

Karasszon Eszter: A Szent Sír-templom. Nagy volt a tömeg, hosszú a sor, rengeteget kellett várni, de benn csodálatos volt. Egy pici kápolna a nagy templomban, onnan egy még kisebb helyre kell belépni, és ez csak úgy lehetséges, ha az ember letérdel. Nekem ez volt az egyik legmeghatóbb élményem.

–Azt mondtátok, hogy barátságok is születtek. Elég volt erre az egy hét?

Varga Oszkár: Persze, két nap is elegendő volt. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, rendkívül szimpatikusak és rendesek voltak a kinti társaink, és azt is felajánlották, hogy bármikor mehetünk Jeruzsálembe, és náluk lakhatunk.

-Lesz folytatás?

Onczay Csaba: Ez a hét annyira sikeres volt, hogy kiderült: ez követendő példa lehetne. A „válaszutazás” egy év múlva lesz, akkor jönnek hozzánk, a Liszt Akadémiára a Jeruzsálemben tanuló diákok. A következő hónapokban előkészítjük majd a műsort, várhatóan hasonló lesz a program, tehát kamarazenélni ülnek majd össze egy-egy együttesbe izraeliek és magyarok, és valószínűleg kamarazenekar is lesz. Olyan példaértékű volt ez az egy hét, hogy azt hiszem, a vezetés máris azon gondolkozik, hogyan lehet ezt továbbgyümölcsöztetni, és esetleg akár másutt is elindítani egy hasonló projektet.

A koncepciót kidolgozó itthoni csapatot a Liszt Akadémia részéről Devich János professzor, rektori tanácsadó vezette, a workshop lebonyolításához szükséges anyagi forrásokat a budapesti Izraeli Nagykövetség, különböző izraeli alapítványok és magánszemélyek, a Jerusalem Music Center, magyar részről pedig a Zeneakadémia, valamint a Zeneakadémia Baráti Köre biztosította. Budapestről kilenc növendék, Barát Adrienn, Jámbor Anna, Karasszon Eszter, Krähling Dániel, Kruppa Bálint, Kurgyis András, Lukácsházi György, Szabó Alíz, és Varga Oszkár utazhatott Jeruzsálembe.

Bokor Gabriella