Kék madarak

Sok minden kötődik Lakatos György fagott művész nevéhez. A Zeneakadémia, ahol tanít, különböző formációk, koncertek, lemezek, projektek, és olyan alapítványok, mint „A fagott kultúráért” és a „Kék Madár”. Ez utóbbihoz kapcsolódik az évente megrendezett „Kék Madár Fesztivál”, amelynek fellépő művészei lemondanak a honoráriumról, a befolyt összegből pedig az alapítvány a Kalocsa környékén élő rászoruló családokat támogatja.

– Amikor telefonon megbeszéltük az interjút, említette, hogy estig próbál, és utána tudunk találkozni. Zsúfoltak ezek a napok, sok mindent vállal, igaz?

– Hú, rengeteg mindent, épp azon gondolkodtam, hogy néha túl sokat is. Ma délután éppen a Trió Lignummal, vagyis Klenyán Csabával és Rozmán Lajossal próbáltunk. Két hét múlva lesz egy koncertünk, ennek az első felében Sári László hetvenedik születésnapjára játszunk, a másodikban pedig Csapó Gyulától adunk elő egy nagyon jó, de rendkívül nehéz darabot. Tegnapelőtt az UMZE együttessel koncerteztünk a Millenárison, közben pedig a saját, „Mese a Fabánról” című sorozatomra is készülök a Katona József Színházban, ennek a következő előadása jövő hét szerdán lesz. (az interjú márc. 24-én készült – a szerk.) Szóval, mindig párhuzamosan futnak a koncertek, a projektek.

– Hány stabil helye van?

– Számoljuk össze: tanítok a Zeneakadémián, elég sok fellépésünk van a Trio Lignummal, több helyen tartok mesterkurzust, legutóbb például Kolozsvárott jártam. Gyakran koncertezem, nemrég a Miskolci Szimfonikusokkal dolgoztam, most pedig a szombathelyiekkel játszom egy magyar fagott versenyt. Stabil hely még az Artis Jus, ahol a zenei alapítvány elnöke vagyok, közben pedig van a saját fesztiválom, a „Kék Madár”, amit lassan húsz éve szervezek a szülővárosomban, Kalocsán. Ilyenkor, március-április környékén, már itt is a tetőfokára hág a szervezési munka, hiszen júniusban rendezzük a tizennyolcadik fesztivált.

– Lehet, hogy éppen azt bírná nehezebben, ha kevésbé lenne zsúfolt az élete…

-… és még nem is beszéltem a legfontosabb projektemről: családom is van, feleségem és négy gyerekem, akikre szeretnék több időt szánni… Nem lenne rossz, ha néha kevesebb lenne a feladat, de valahogy így alakult. Pedig elég sok helyen nemet mondok, nem vállalok mindent. Ráadásul a gyakorlásra is kell időt szakítanom, úgyhogy mindez kitölti a napjaimat. Épp az előbb hívott a feleségem, hogy mikor megyek haza, mert kicsit fáradt a négy gyerek gardírozásától.

– Ön viszonylag későn, tizenhét évesen kezdett fagottot tanulni. Előtte nem is volt semmi, ami lázba hozta volna?

– Dehogynem. Hatévesen kezdtem zongorázni, aztán gitároztam, furulyáztam,  sokfélét csináltam, minden érdekelt. Emlékszem, egyszer bementem a kalocsai könyvtárba, és kivettem nyolc könyvet. Az egyik a Merkúrról és a Marsról szólt, mert csillagásznak készültem valamikor, a másik a mocsári teknősök teleltetéséről, a harmadik a Mauritius- bélyegek fogazati különbségeiről, ugyanis bélyeget is gyűjtöttem, a negyedik a labdavezetés alapszabályairól, mert kosárlabdáztam is, aztán volt egy néptánc-könyv, mivel azzal is foglalkoztam, szóval sorolhatnám.  A könyvtáros néni megkérdezte, hogy egy úttörő őrsnek viszem – ezt a sokféle könyvet, és nagyon csodálkozott, amikor mondtam, hogy mindegyiket én fogom elolvasni.

– Megmaradt valami a szenvedélyekből?

– Például a kosárlabda. Ez az, amiért szívesen leülök, vagy leülnék a tévé elé. A bélyeggyűjtést annyiban folytatom csak, hogy ha jön hozzám bélyeg, azt mindig elteszem, bár ma már az új technika miatt sajnos kevés levelet kapok. A csillagászat is érdekel a mai napig, ha időm van rá, például repülőn vagy vonaton, akkor olvasgatok a témában.

– Ezek szerint az első tizenhét év is nagyon tartalmasan telt. Aztán egyik pillanatról a másikra rájött, hogy a millió dolog mellett, ami érdekli, a fagottot is megpróbálná?

– Nem, a fagott eleinte egyfajta kényszerpálya volt. A kosárlabda mellett, mondjuk én egy Mozart zongoraversenyt szerettem volna leginkább eljátszani, és ez a mai napig így van. Tehát elképesztően szeretek zongorázni, csak nem tudok igazán jól. A fagottot annak idején a zeneiskolában javasolta az egyik tanárom. Azt tanácsolta édesapámnak, hogy úgyis annyi mindent csinálok, próbáljam ki ezt is.  Édesapám meg azt mondta, hogy a kosárlabda, meg a néptánc, meg a bélyeggyűjtés, meg a mocsári teknős mellé már a fagottozás is simán belefér. Én akkor csillagásznak készültem, matematika-fizika tagozatra jártam…

-…és az is jól ment?

– Az is jól ment. A fagott ment egyébként minden közül a legrosszabbul, kevés időt szántam rá. Szóval, csillagásznak készültem, és akkor az utolsó pillanatban bekattant, hogy meg kellene próbálni erre a fagottra több időt szánni. Így indult.

– A folytatást pedig látjuk, immár harminc éve. Az életében azért a fagott mellett nagyon fontos szerepet játszik a „Kék Madár Alapítvány” is, ami a kezdetekhez képest kicsit megváltozott.

– Igen, kilencvenegyben hoztam létre ezt az alapítványt, és az első időszakban kizárólag  a kalocsai Városi Kórház gyermekosztályát támogattam a befolyó pénzekből. Aztán néhány év után rájöttem, hogy egy kórházba nem tudok akkora összeget belepumpálni, nem tudok annyi pénzt szerezni, hogy annak igazán látszata legyen. Arra gondoltam, hogy talán jobban tudok segíteni, hogy ha közvetlenül a rászoruló családok kapják meg a pénzt. Most már tizenvalahány éve az történik, hogy a családok pályáznak hozzánk, és egy orvosi bizottság dönti el, hogy mennyire indokolt a kérés, milyen a kisgyerek állapota. Én megmondom, hogy körülbelül mennyi pénzt fogunk tudni összeszedni jegybevételből, pályázatokból, szponzoroktól, ők pedig ezt az összeget szétosztják a családok között a megfelelő eszközökre, legyen az tolókocsi, bordásfal, vagy egy gyerek kezelése. Konkrét gyógyító célokra adjuk a pénzt, kiskorú, tehát tizennégy év alatti, tartósan beteg gyerekek támogatására szánjuk ezt az összeget.

– Van ideje nyomon követni a gyerekek sorsát?

– Az orvosokon keresztül tudok róluk, és tény, hogy ennyi idő után már többeket személyesen is megismertem közülük, mert sokan visszatérő pályázók. Régebben mindig elolvastam a pályázatokat, és ez nagyon rossz napokat, heteket szerzett nekem. Ezt most már inkább az orvosokra bízom, nem is értek hozzá, és megpróbálok inkább ott segíteni, ahol tudok, tehát még jobban megszervezni a fesztivált, és még több pénzt összeszedni. Én elsősorban ebben tudok „alkotni”.

– Hogyan látja, a válság miatt önökhöz is kevesebb pénz folyik be?

– Nem akarom elkiabálni, az idei évet még nem tudom, de tavaly nem éreztem a válságot. Még többen jöttek a fesztiválra, mint korábban, és több pénzt is tudtunk szétosztani. Szóval, nem éreztem, remélem, idén sem fogom.

– Hol tart most az idei fesztivál szervezésében?

– Majdnem kész van a műsor, teljes mértékben április végére szokott összeállni a három nap programja. Ezután kezdődik a technikai rész megszervezése: ki, mit, hogyan szállít le, mennyi busz és kamion kell, hány embert kell ellátni és elszállásolni, mennyi pénz jön be a pályázatokból, honnan tudunk még pénzt szerezni, hol kell új szponzort keresni. Ha tehát a szellemi munkával elkészültünk, ha megszerveztük már a fesztivál programját, akkor jön egy két hónapos kemény munka, ami a teljes technikai lebonyolítást és a gazdasági hátteret biztosítja. Június elején pedig kezdődik a fesztivál.

(Lakatos György a Kék madár Fesztivál projektért tavaly megkapta a Summa Artium Mecénás Díját)

Bokor Gabriella