A VILÁG KÓRUSA

Kuzder Veronika kóruskarnagy szakon tanul, jövő nyárig szeretné megszerezni a master-fokozatot. Tavaly második díjat nyert a Lantos Rezső emlékére megrendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenyén, ez év nyarán pedig a Baráti Kör támogatásával részt vehetett az „Ifjúsági Világkórusban”.

– Azt a kifejezést, hogy kórus, a családban hallotta először?

– Igen, édesapám a Rádióénekkar tagja volt, úgyhogy elég korán elkezdődött a zenei nevelésem. Zenei általánosba jártam, később a Kórusiskolának lettem növendéke, és már akkor azt éreztem, hogy az egyetlen út, ami engem érdekel, a zene. Ezért jelentkeztem a főiskolára, ahol tavaly végeztem zeneelmélet-szolfézs-karvezetés szakon.

– Az is egyértelmű volt, hogy nem akar előadóművész lenni?

– Eredetileg ének szakra szerettem volna jelentkezni, de túl fiatal voltam. Utána meg úgy gondoltam, hogy ha már egyszer felvettek karvezetésre, és szeretem is, akkor ezen az úton  maradok. A kórusvezetés nagyon kecsegtető pálya, csak az a baj, hogy nincsenek túl jó esélyeink, nehéz elhelyezkedni, sikereket elérni. Egyre kevesebb a kórus, a létező énekkarok pedig állandó létszámhiánnyal küzdenek.

– Idén nyáron azért adódhatott sikerélménye a Világkórusban, igaz?

– Igen, az Ifjúsági Világkórus tagjaként egyhónapos turnéra utazhattam Belgiumba, Hollandiába, Franciaországba és Németországba. A kórusba a világ minden tájáról jelentkeztek fiatalok, összesen nyolcvanan kerültünk be. Két karnaggyal dolgoztunk, a belga Johan Duijckkal, és a venezuelai Ana Maria Ragával, így a közös nyelv az angol volt. Előzőleg egy felvételt kellett küldeni, ez alapján választották ki a tagokat.

– Nem ismerték egymást, hogyan rázódtak úgy össze, hogy ebből néhány nap után közös produkció szülessen?

-A kórusba jobbára karvezetők és énekesek jelentkeztek, úgyhogy szinte mindenkinek volt tapasztalata. A karnagyaink is nagyon jók voltak, és így azért rövid idő alatt is létre lehet hozni egy produkciót. Egyébként sokan ismerték egymást, mert már korábban is részt vettek a Világkórusban, meg volt egy olyan esténk is, ahol mindenki bemutathatta az országot, ahonnan jött.

– Mennyi ideig tartott a próbaidőszak?

– Másfél hétig, addig Gentben laktunk. Első nap nem is volt semmire idő a vacsorán kívül, mert későn értünk oda, csak elfoglaltuk a szállást. Másnap már kezdődtek is a szólam-, és kóruspróbák

-A műsor ismeretlen volt?

– Igen, egyetlen venezuelai darab kivételével. A felkészülést viszont már otthon elkezdhettük, mert hetekkel korábban elküldték a kottákat és néhány hanganyagot. A másfél hetes próbaidőszak után elkezdődött a koncertturné, ami azt jelentette, hogy két héten keresztül mindennap volt fellépés, rádió-, vagy tévéfelvétel. Templomokban és koncerttermekben énekeltünk, először Belgiumban, és onnan utaztunk tovább Hollandiába. Idén Utrechtben tartották az „Europa cantat” fesztiválját, erre az alkalomra egy hatalmas koncertépületet építettek, itt léptünk fel mi is. Ezután Bonnban volt koncertünk, az utolsó héten pedig Franciaországban, Metzben és környékén. Csupa pozitív visszajelzést kaptunk, és mi is nagyon jól éreztük magunkat a színpadon, meg a próbák során is.

– Kialakultak olyan barátságok, amelyek akár tartósak is lehetnek?

– Igen, nagyon jóba lettem egy horvát lánnyal, néhány japánnal, meg egy venezuelaival. Szeretnénk később megint találkozni, meghívni egymást. Most interneten tartjuk a kapcsolatot.

– Milyen szakmai hozadéka volt ennek a Világkórusnak?

– Nekem karvezetőként óriási élmény volt, hogy két remek karnagyot láthattam próbálni és  koncertezni, hiszen egy ilyen hosszú próbafolyamat több mesterkurzussal is felér. Másrészt érdekes volt megtapasztalni, milyen iszonyatosan intenzív munka zajlik a Világkórusban.  A résztvevők nagyon komoly hangi megterhelésnek vannak kitéve, a próbaidőszakban semmi másra nincs idő, mint enni, aludni, próbálni. Napi nyolc órát énekeltünk, ez nagyon kemény volt, de bármikor szívesen visszamennék.