ÖTVENÉVES NÖVENDÉKEK

2007-ben született, tehát a legfiatalabb szakirány a Zeneakadémián. Mégis itt a legszínesebb a kép a növendékek korát illetően, húszévessel éppúgy találkozni, mint „ötvenes diákkal”. A népzenészképzés elmúlt öt évéről és természetesen a jelenről beszélgettem a tanszék vezetőjével, Richter Pállal, aki meglehetősen érdekes és kacskaringós úton került közel a népzenéhez.

–Ön építőmérnökként szerezte az első diplomáját. Dolgozott is a szakmában?

-Igen, egy rövid ideig. 87-ben diplomáztam, és mivel korábban már tanultam zeneelméletet, a Zeneakadémia zenetudományi szakára készültem felvételizni. Ez 1989-ben sikerült is, de csak kettőnket vettek fel, és emiatt nem indult el a szak. A felkészülés ideje és az egy év várakozás alatt a Pilisi Parkerdőnél dolgoztam, részben, mint mérnök, részben, mint turistajelzés-festő. Nagyon szép időszak volt, egész nap kinn a természetben…

–Ez tényleg szép lehetett. Azért gondolom, a zenetanulás korábban kezdődött, mint a műszaki érdeklődése.

-Ötéves voltam, amikor a bátyám zongorázni kezdett, és én ellestem tőle a darabokat, aztán hatéves koromtól én is tanulhattam. Viszonylag korán kiderült, hogy nem leszek előadóművész, és később a zene elméleti oldalával kezdtem foglalkozni. Egy ideig arra is gondoltam, hogy karmester leszek, de egy sikertelen kísérlet után jobban vonzott a zenetudomány.

–Mégis jött egy kis kitérő a Műszaki Egyetem képében, majd visszakanyarodott a zenéhez, és elvégezte a zenetudományi szakot. Hogyan talált rá a népzenére?

-1990-ben Dobszay tanár úr a Zenetudományi Intézet népzenei osztályán elindította a számítógépes adatbevitelt, és ehhez kellett egy-két segéderő. Jelentkeztem a munkára, és így én lettem az egyik, aki éveken keresztül gépelte be az adatokat. Nagyon sok mindent megismertem, a lejegyzéstípusokat, jó néhány lejegyzőnek a kézírását, és ha az ember kicsit figyelmesebben dolgozott, akkor azt is megjegyezte, hogy a különböző tájegységeknek nagyjából műfajilag milyen repertoárja van. Jó iskola volt, több tízezer népzenei kéziratot kellett átnéznem, és ezek részben megragadtak bennem. A másik ok személyes volt: a nyolcvanas évektől kezdve viszonylag sokat jártam táncházba.

–Öntől tudom, hogy ez, azaz a táncház mozgalom is szerepet játszott abban, hogy öt évvel ezelőtt a Zeneakadémián beindult a Népzene Tanszék.

-Így van. Korábban úgy gondolkodtak, hogy a népzene az egyetemi oktatásba csak kutatott területként, vagyis mint népzene-tudomány kerülhet be. Ezzel szemben a népzene gyakorlati oldala, maga népzene előadása kívül rekedt a felsőoktatás érdeklődésén. Öt éve, a népzene előadói képzés beindulásával gyökeresen megváltozott a helyzet, amit persze hosszabb folyamat előzött meg. Idén ünnepeljük a táncház mozgalom megszületésének 40-ik évfordulóját, azét a civil szerveződését, amely hosszú évtizedek óta, viszonylag széles közönséget megszólítva, folyamatosan működik, és kiépítette a maga képzési és adminisztrációs intézményeit, rendszereit. Ennek következtében már korábban, a kilencvenes években a népzene bekerült az alsóbb oktatási szintekre. Ettől fogva viszont egyre jobban nőtt és erősödött az igény, hogy ezeken az oktatási helyeken, az alsóbb fokokon, megfelelően képzett tanárok tanítsák a népzenét. És hát valójában ez az, ami életre hívta a Zeneakadémián a népzenész-képzést.

–A tanszéken a népzene fogalom mi mindent takar? Arra gondolok, hogy nem kizárólag magyar népzenével foglalkoznak.

-Alapvetően természetesen a magyar népzenét tanítjuk, de a kezdetektől fogva igyekszünk a magyar nyelvterületen élő más népek zenekultúráját is bemutatni. Már amikor az első évfolyam elindult, akkor is volt egy magyarországi szlovák nemzetiségi gyökerekkel érkező növendék, aztán volt román, illetve a magyarországi délszláv anyag is hangsúlyosan szerepel az oktatásban. Ez nyilván adódik a jelenlévő oktatók személyéből, illetve abból, hogy a diákok között van-e erre érdeklődő. Most például nemcsak a Söndörgő együttes tagjai végeznek nálunk a szakon, hanem van a magyarországi szerb nemzetiséghez is kötődő növendékünk, aki nemrég egy fél évet Belgrádban tanult. Azt hiszem, ez nagyon jó lehetőség arra, hogy egy diák, akinek más nemzeti kultúrához is van kötődése, a kettőt együtt is tudja vinni és tanulni. Ugyanakkor várjuk a magyar nemzetiségű diákokat határainkon túlról. Szerencsére érkeznek is. Jelenleg négy növendékünk van Délvidékről, egy a Felvidékről, Szlovákiából, és az idei felvételizők között két erdélyi jelentkezőről tudunk.

–És mi történik akkor, ha a növendéknek kifejezetten egzotikus érdeklődése van, és a távolabbi tájak népzenéjét akarja tanulmányozni? Erre milyen lehetőségei vannak?

-Azért azt nem vállalhatjuk fel, hogy a világ minden népzenéjét oktassuk. Mint általában az egyetemi rendszerekben, nálunk is az az egyik legfontosabb szempont, hogy a diák megtanulja, milyen eszközökkel lehet hozzányúlni egy zenei jelenséghez, hogyan tud egy anyagot a maga számára feldolgozni, hogyan tudja azt értelmezni. Ha ezt a magyar, illetve a szomszéd népek zenéjének vonatkozásában elsajátítja, akkor már lesz alapja ahhoz, hogy messzibb tájak kultúráját is tanulmányozza. Ettől függetlenül szervezünk olyan előadásokat a tanszéken, amelyek távolabbi zenekultúrákkal foglalkozó témákat mutatnak be, így volt nálunk indiai zenei kurzus, jöttek előadók a skandináv országokból, és arra is van lehetőség, hogy afrikai hangszerekről, zenekultúráról is tanuljanak a növendékek. Ezt természetesen csak a fakultatív sávban tudjuk megoldani.

–Ha valakit annyira elbűvöl például a norvég népdal vagy az afrikai dobzene, hogy behatóbban akar ezzel foglalkozni, mit tehet?

-Elég jó a kapcsolatrendszerünk, úgyhogy tudunk neki segíteni például az Erasmus-programon keresztül, amelynek a keretében az őket érdeklő, különböző európai szakmai műhelyekben tanulhatnak a diákok. Másrészt tavaly elindult az etnomuzikológia mesterképzés, és annak, aki az alapképzést elvégezte, lehetősége van erre is jelentkezni. Ott alaposabban megismerheti a különböző zenekultúrákat.

–Tavaly készítettem interjút a tanszék egyik tanárával, Balogh Kálmán cimbalomművésszel, akiről köztudott, mennyi műfaj felé nyitott. Önök is megpróbálnak azoknak a diákoknak, akik szeretnének a jazzel illetve a klasszikus zenével is foglalkozni, egyfajta segítséget adni?

-A műfaji nyitottság természetesen megvan, de ennek a tanítását nem tudjuk felvállalni. Erre idő sincsen, hiszen a magyar zenei hagyományban is minden régiót más-más szín, előadói stílus és repertoár jellemez, és ahhoz, hogy valaki mindezt elsajátítsa, az öt év is kevés. Ez óriási anyag, és emellett nem várható el, hogy mi tananyagszerűen más műfajokkal is foglalkozzunk. Ráadásul ez a terület inkább már a zeneszerzés irányába vezet el, aminek megvan a külön képzési rendszere akadémiánkon. Természetesen azok a diákok, akik több irányba nyitottak, megpróbálnak – több-kevesebb sikerrel – mindenféle formációban zenélni.

–Ráadásul egyre többen vannak…

–Igen, de gyakran azt látjuk az egymást átfedő műfajokban, a zenei crossoverben, – nem csak itthon, hanem világszerte – hogy valaki jól tudja a jazzt, valaki jól tudja a népzenét, és aztán úgy eljátszanak egymás mellett. Azt gondolják, hogy a különböző műfajok, stílusok puszta egymásmellettisége már alkotás. Nagyon kevés az olyan nagyformátumú előadó, mint Balogh Kálmán, Borbély Mihály, vagy Szokolay Dongó Balázs, akik több műfajban ténylegesen úgy vannak otthon, úgy tudnak váltani egyikből a másikba, hogy az ember szinte észre sem veszi, és zeneileg értelmes módon tudják összekapcsolni a dallamokat. Rengeteg minden van a fejükben és remekül működik az asszociációs készségük. Ez kell, hogy a diákok előtt mintaként lebegjen, és nem a sok színvonaltalan, silány próbálkozás.

–A tanszéken, a hangszerek felsorolásánál mindegyik előtt ott áll a „népi” jelző. Ez annyit jelent, hogy a növendékeknek, akik önökhöz járnak, nem is okvetlenül szükséges, hogy a klasszikus hegedülés, cimbalmozás, furulyázás alapjait is ismerjék?

-Izgalmas kérdés, hangszere válogatja. A hegedűnél például a népzenei hangképzés, a technika, a vonókezelés, magának a hangszernek a tartása is teljesen más, mint a klasszikusnál. Nálunk természetesen a népi hegedülés a fontos, mi arra koncentrálunk. A cimbalomnál viszont más a helyzet, ott a játéktechnika és a hangképzés nem válik annyira szét, tehát jobban tudunk összepárosítani klasszikus és népi darabokat. Balogh Kálmánnál a növendékeknek például az Allaga-etűdöket is kell tanulniuk, ami nem népzene, hanem kifejezetten a technikájukat fejleszti. Tehát ez hangszerfüggő. Ugyanakkor egy jó zenész mindkettővel gazdagodik, és tud váltani a kettő között.

–Öt éve működik a Népzene tanszék, összegyűlt sok tapasztalat. Melyek ezek közül a legfontosabbak?

-Összességében az egész Zeneakadémia büszke lehet arra, hogy elindított egy teljesen új és életképesnek bizonyult szakirányt; töretlen iránta az érdeklődés, a jelentkezők száma idén is meghaladja a százat. Azt, hogy jó úton járunk, az is mutatja, hogy a kezdetekkor készített tantárgytervezetünk, valamint az óraháló alapvetően bevált. Kisebb módosításokat kellett végezni, de összességében a szerint működik, ahogy azt kitaláltuk. A másik nagy siker, hogy az a szakmai gárda, amelyik annak idején elhatározta a képzés előkészítését, és összeállt ennek a megvalósítására, az együtt maradt, és mind a mai napig ezek a kollégák oktatnak a tanszéken. A legnagyobb eredmény pedig talán az, hogy úgy tapasztaljuk: a diákok nagyrészt elégedettek a képzéssel, és azzal, hogy megpróbálunk rugalmasan alkalmazkodni az igényeikhez. A mesterképzésre például olyan kollégák is jelentkeztek, akik már régóta aktívan részt vesznek a népzenei életben, de szükségük van a diplomára, és negyvenöt-ötven évesen eljönnek hozzánk tanulni, együtt a fiatalokkal. Egy évtizedek óta népzenével foglalkozó szakembernek persze nyilván más kérdései vannak már, mint egy huszonéves fiatalnak. Szerencsére oktatóink vannak annyira felkészültek, hogy a tapasztaltabb népzenészek kérdéseit is képesek megválaszolni, illetve tudnak nekik számukra eddig ismeretlen szakmai anyagot átadni, ajánlani. Úgy vélem, eddigi munkánkkal – ha teljesen elégedettek nem is lehetünk – az első célkitűzésünket elértük: sikerült a népzenész képzést a Zeneakadémia rendszerébe integrálni, és a tanszék az intézményen belül hasonlóan elismert műhely lett mára, mint a jóval nagyobb történelmi múlttal rendelkező tanszékek.

Bokor Gabriella