MIRA HÁRFÁJA

Kettősportrét írtam ezúttal, egyszerre ismerhetnek meg egy nagyon rokonszenves lányt és hangszerét. A Legatoban ősszel megjelent Trombita-bemutató ugyanis sikert aratott, ezért gondoltam folytatni a fotókkal megspékelt hangszerismertetőket. Farkas Mirával a Ligeti épület egyik gyakorlószobájában találkoztunk – kicsike szoba, csak a hárfa fér el benne meg két szék. Mirának már csak néhány hónap van hátra a mesterdiploma átvételéig, közben zajlik az élet: két nappal korábban a Festetics Palotában adott koncertet – közreműködött Farkas Eszter klasszikus cimbalmon, valamint Nyári László hegedűn – előtte pedig a szegedi Nemzetközi Hárfaversenyen szerepelt, ennek költségeit – elsősorban a meglehetősen magas, euróban fizetendő nevezési díj miatt – a Baráti Kör vállalta.

–Három különdíjat hoztál haza a versenyről. Mit fed egy-egy ilyen díj?

-Nagyon örültem, hogy több díjat is nyertem, mivel rengeteg versenyző jött el a világ minden részéről. Vígh Andrea különdíját kaptam, Gabriella Dall’Olio adta át a Victoria Music különdíját, ami egy egyhetes kurzus Spanyolországban, Willy Postma pedig vállalta, hogy teljes egészében fedezi a kinti költségeket.

–Szép sikereket hoz neked a hárfa, pedig amikor mellette döntöttél, nem igazán ismerted.

-Mindig is nagyon tetszett, viszont előtte nem volt lehetőségem kipróbálni. Nagyon szép hangszer és a hangja is elvarázsolt. Zenész családba születtem, egyértelmű volt, hogy zenével fogok foglalkozni. A húgom is a Zeneakadémiára jár, ő klasszikus cimbalom szakra. Én hat évesen kezdtem zongorázni a Józsefvárosi Zeneiskolában Balázsné Szatmári Évánál. Amikor tizennégy éves lettem, adódott a lehetőség, hogy zongorával felvételizzek hárfa szakra a Bartók Konziba, ahol Devescovi Erzsébet, majd Batta Judit lett a tanárom. Ott aztán négy évem volt felkészülni a Zeneakadémiára, ami óriási feladat volt, de elsőre sikerült. Nagyon örültem, hogy felvettek Vigh Andrea osztályába, hiszen nekem nehezebb dolgom volt, mint azoknak, akik már a Konzi előtt is tanultak hárfázni.

–Jól ment a zongorázás is. Miért váltottál?

-Régóta tetszett a hárfa, mert különleges hangszer és többoldalú. Lehetőségem nyílt fellépni szólstaként és kamarazenészként is, valamint zenekarokban szerepelni, áprilisban például  Katowice-ban lesz egy koncert, ahol a Zeneakadémia Szimfónikus Zenekara fog kísérni. A tanítás is érdekel, most is vannak magánnövendékeim, és a zeneiskolákban egyre jobban terjed a hárfatanítás, tehát ebben is vannak lehetőségek. Egyébként utólag nagyon jó döntésnek bizonyult ez a váltás. Eredményesen szerepeltem versenyeken, megkaptam a Dél-Koreai Keimyung University Alapítvány ösztöndíját, és elkészült az első demo-lemezem. Amire nagyon büszke vagyok, az az, hogy évek óta vendégművésze lehetek a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválnak.

–Elég sok fellépésed van mostanában. Egyedül a hárfával is kiülhetsz a színpadra?

-Abszolút, mivel szólisztikus hangszer. Nyilván nincs annyi koncertünk, mint a hegedűsöknek, de mi jóval kevesebben is vagyunk. Én viszont színesebbnek tartom úgy a műsort, bármilyen hangszerről is legyen szó, ha vannak közreműködők. A legutóbbi koncertemen is úgy állítottam össze a programot, hogy volt benne szóló és kamara produkció is.

–A szólórepertoárra mennyire segítesz rá? Átírsz darabokat a hárfára?

-Előfordul, de azért a szólóirodalom elég nagy, ezért általában olyan műveket játszunk, amik hárfára íródtak. Inkább a kamaradarabokat kell átírni. Ilyenkor többnyire a zongora szólamot tesszük át hárfára. Az utóbbi viszont elég gyakori.

–Úgy tudom, a hárfások a kisujjukat nem használják. Miért?

–Mert jóval rövidebb a többi ujjunknál, és így nagyon megnehezítené a játékot.

–Mikor gondoltál először arra, hogy jó lenne egy saját hangszer?

-Amikor bekerültem a Zeneakadémiára. Akkor vált igazán fontossá, hogy legyen saját hangszerem, és otthon is tudjak gyakorolni. Egyre több koncertlehetőség is adódott. Tavaly óta van saját hangszerem, egy gyönyörű, Lyon&Healy márkájú amerikai hárfa.

-Akkor – gondolom – ezt viszed magaddal koncertekre, legalábbis ha lehetséges.

-Igen, mert egy év alatt nagyon megszoktam, egészen más leülni mellé, mint egy ismeretlen hangszerhez. Minden hárfa kicsit más. Például a pedál is, lehet, hogy egy idegen hangszeren keményebb, erősebben le kell nyomni, vagy épp ellenkezőleg, sokkal finomabban. A húrok is különbözőek, az egyik hangszeren keményebbek, a másikon puhábbak, ez változó. Ha idegen hárfán kell játszani, akkor koncert előtt szükség van egy-két órára, hogy megszokjam.

–A saját hangszert könnyen tudod szállítani?

-Igen, van egy bélelt, vastag utazótok, ezt teszem rá a hárfára. Így, a huzattal együtt pedig a húzható kiskocsira, ami nagyon jó, mert teleszkópos, és lépcsőn is lehet léptetni. Gurítani tehát egyedül is tudom a hangszert, de ahhoz, hogy autóba berakjam-kivegyem, már segítség kell.

–Itt, a gyakorlóban áll ez a szép koncerthárfa, most ezen nézzük meg az „alkatrészeket”. Előbb említetted a pedálokat. Ezekből mennyi van?

-Összesen hét, mindegyik hanghoz tartozik egy pedál, ezekkel állítjuk a félhangokat. Minden pedálnak három állása van. Alaphelyzetben, amikor fent van a pedál, az leszállítja a hangot fél hanggal, ha középre tesszük, akkor egész hangok, ha pedig lenyomjuk, félhanggal felemeli.

– Magassarkú cipőben is tudod használni a pedálokat?

-Tudom, de nem szeretem.Olyan is van, hogy valaki pont a magas sarkút kedveli, ez változó. Én jobban érzem a pedálokat lapos cipőben.

-Hány húr van a hangszeren?

-A koncerthárfán 47. Én egy orosz hárfán kezdtem tanulni, azon eggyel kevesebb húr van, és a teste is jóval kisebb, igazi gyakorlóhangszer. Léteznek ezeken kívül kis hárfák is, amiken pedálok helyett kampók vannak. Zeneiskolában általában ilyeneken tanulnak a gyerekek, mivel ezek jóval kisebb hangszerek.

-A húrok a megkülönböztetés miatt pirosak illetve feketék?

–Igen, az eltérő szín egyfajta támpont. A piros húr a C, a fekete az F.

–Milyen magas és hány kilo egy ilyen koncerthárfa?

–180 cm, és olyan 35-40 kilo.

–Amikor magadhoz húzod, érzed a súlyát?

-Nem, mert mikor a vállamra húzom, olyan helyre teszem, ahol eloszlik a súly, így nem érezzük a súlyát.

Ennél a pontnál a beszélgetés átvált hangszerbemutatóba. Mira lehúzza a csízmáját, felveszi a lapos sarkú cipőt, amit magával hozott, majd odaül a hangszerhez, és egy kis” kívánság-koncertet” rögtönöz. Megmutatja a legjellemzőbb effekteket a hárfán, és én is mondom, ami csak eszembe jut: morajlás, tengerzúgás – ő pedig eljátssza. Így lesz egy riportból – egészen természetes módon – asszociációs játékon alapuló hangszer-show.

Bokor Gabriella

[hana-code-insert name=’mira’ /]