ANTENNASZERELÉS

A Liszt-téri épület újranyitásával megjelentek a Liszt-kukacok is a Zeneakadémián. A gyerekeknek szóló programsorozat – a Liszt-kukacok Akadémiája – két korosztályhoz is szól. Az általános iskola alsó tagozatosai kiscsoportos foglalkozásokon vehetnek részt, a 10-15 évesek pedig a Solti Teremben megrendezett koncertsorozaton arról hallhatnak, hogyan is kapcsolódik a zene a különböző tantárgyakhoz, a matematikához, az irodalomhoz, a rajzhoz, vagy éppen a sporthoz. Ezekről beszélgettem a Zeneakadémia adjunktusával, a zenetörténetet tanító Fazekas Gergellyel, aki egyúttal az ifjúsági programok koordinátora.

–Nézegettem a programot, és a sport, illetve a matek kapcsolódása a zenéhez számomra bizarrnak tűnik, legalábbis egy koncert keretében. Miért éppen iskolai tantárgyakkal gondoltad becsábítani a gyerekeket?

-Amennyire visszaemlékszem az általános iskolás koromra, a felső tagozatban már kialakulnak a mini-szubkultúrák, tehát hogy ki matekos, ki magyaros, és ki az, akit legjobban a sport érdekel. Arra gondoltunk, hogy ha egy szülő tudja, hogy a gyerekét például a matek különösen érdekli, talán elhozza a zene és matek kapcsolatát bemutató koncertünkre.

–Miféle speciális zenei beavatást kaptak a matekosok?

-A matematika és a zene szoros kapcsolatára már a régi görögök rámutattak. Püthagoraszhoz kötődik annak felfedezése például, hogy a zenei hangközök leírhatók számarányokkal. A koncerten a Discantus Énekegyüttes lépett fel, a műsorvezető és a karmester pedig egy személyben Mészáros Péter, a Discantus művészeti vezetője, a Trefort énektanára volt. Behoztak például egy basszusgitárt, és megmutatták, hogy ha megpengetnek egy hangot, aztán lenyomják a húrt a kellős közepén, tehát megfelezik a húr méretét, és újra megpengetik, akkor egy oktávval magasabb hang jön létre. Vagyis, ahogy Püthagorasz demonstrálta – ő persze nem basszusgitárral –, az oktáv hangköz leírható az 1:2-es aránnyal, ehhez hasonlóan a kvint a 3:2-es aránnyal, a kvart a 4:3-as aránnyal, és így tovább. Aztán arról is szó esett, hogy bizonyos zenékben a kompozíciós munka olykor hasonló egy matekpélda levezetéséhez: ilyen például a kánon és a fúga, amit persze rögtön meg is mutattak Bach, Brahms és mások darabjaiban. Vagyis hogy a zeneszerzés nem arról szól, hogy a zeneszerzőt megcsókolja a múzsa, és ő leírja a gyönyörű dallamokat, hiszen a komponálás inkább afféle matekozós, intenzív szellemi munka.

–Kicsit furának tűnik nekem zene és sport kapcsolata. Ezt a kettőt mi köti össze?

-Néhány napja zajlott le a koncert, amelyen a Spányi Miklós vezette Concerto Armonico Budapest játszott, és én voltam a műsorvezető. „Zene és sport” címen valójában a concerto műfaját jártuk körül Händel és Bach-műveken keresztül, hiszen a barokk versenymű részben arról szól, hogy két „csapat” áll egymással szemben: a szólisták és a zenekar. Maga a hangverseny – vagy koncert – szavunk is innen származik: a „concerto” kifejezés az olasz „versengeni” szóra vezethető vissza. Rengeteg analógia figyelhető meg egy focimeccs és egy barokk concerto között, és ezt nem viccből mondom, hanem komolyan gondolom. Meghatározott szabályok szerint játszanak mindkettőben – az egyikben a focisták, a másikban a zenészek – és mindkettőben arról van szó, hogy miközben egymással „versengenek”, együttműködve szórakoztatják a közönséget. Arról is meséltem, hogy mennyire hasonlóan működnek a befogadás szintjei: egyrészt az ember bambulhat egy focimeccsen, és csodálhatja, hogy a színes mezekben hogyan rohangálnak a füvön a labdát kergetve, de aki tud focizni, az eggyel mélyebben látja az egészet, értékeli a cseleket, a pontos passzokat, és így tovább. Aztán van a befogadás legmagasabb szintje, amikor nem csak a felszínt látja valaki, hanem a passzok és cselek mögötti taktikát is. Ugyanez jellemző a zene befogadására: akkor is jó hallgatni, ha nem tudunk róla semmit, ám ha egy kicsit képzettebbek vagyunk zeneileg (vagy jobban odafigyelünk), észrevehetjük, hogy a szólisták és a zenekar milyen dialógust folytatnak egymással. Ha pedig kottát is tudunk olvasni, egész mély rétegei nyílnak meg számunkra a zenének. És akkor még szót sem ejtettem zene és sport egy további fontos kapcsolatáról, hogy bár a zenét alapvetően szellemi, a sportot pedig fizikai tevékenységként szokták felfogni, valójában mindkettőben meghatározó szerepet játszik mindkét világ. A muzsikusok is órákat gyakorolnak, hogy az ujjaik ugyanolyan virtuózak legyenek, mint egy Lionel Messi, vagy Cristiano Ronaldo lába, és persze a sportolóknak is nagy szükségük van a fejükre; ahogy anno a kosáredzőm fogalmazott: „agyban nagyon ott kell lenni”. Az efféle analógiák – reményeim szerint – segítenek abban, hogy azok a gyerekek, akik nem zenélnek, viszont szeretik a sportokat, közelebb kerüljenek a klasszikus zenéhez.

–Ez a koncertsorozat tehát a 10-15 éveseknek szól. A kicsik foglalkozásain pedig a fő vonzerő a makett lehet, vagyis a LEGO-ból megépített Zeneakadémia.

-A LEGO-Zeneakadémia ötlete még tavaly nyáron merült fel bennem. Sok csodálatos hozadéka van ugyanis annak, ha az ember apa lesz, az egyik, hogy újra lehet legózni. Épp egy otthoni legózás alkalmával jutott eszembe, hogy milyen jó lenne felépíteni az egész Zeneakadémiát LEGO-ból. Mivel akkor már készültünk a Liszt-kukacok Akadémiájára, mindjárt az merült fel bennem, hogy ne csak kiállítási tárgy legyen a LEGO-Zeneakadémia, hanem játszani is lehessen vele. Amikor a LEGO Hungária Kft-t megkerestük, nagyon nyitottak voltak az ötletünkre, rögtön mellénk álltak, és rendelkezésünkre bocsátották a szükséges húszezer kockát, amiből Dóczy Balázs építette fel a csodás építményt. Óriási sikere lett, nagyon nagy az érdeklődés iránta, és rendkívül pozitív a visszhangja gyerekek és szülők részéről egyaránt.

–Szinte becsábítja a gyerekeket a foglalkozásokra.

-Igen, részben emiatt akarnak ottmaradni, miközben persze a kicsiknek szóló Liszt-kukac foglalkozásoknak a legózás csak egy része. A gyerekek játszanak ritmusjátékokat, énekelnek,  zenei műfajokkal, operarészletekkel ismerkednek meg, zeneakadémisták révén pedig testközelből csodálkozhatnak rá a különféle hangszerekre. Rengeteg egyéb dologgal találkoznak tehát, mire jön a nagyjából negyedórás legózás, amelynek során zenész LEGO-figurákat adunk a kezükbe, és a Nagyterem színpadát ők rendezik be muzsikusokkal. Csodálatos dolog megfigyelni, hogyan reagálnak, amikor az építményről végre lehúzzuk a lepedőt – muszáj letakarni, mert különben képtelenek lennének másra figyelni. Szabályosan eksztatikus állapotba kerülnek – különösen a fiúk –, a múltkor például egy kisfiú annyira boldog lett az építmény puszta látványától, hogy nem tudta másképp kifejezni az örömét: egyszerűen odaszaladt hozzám és megölelt. Azt lehet látni, hogy a LEGO-Zeneakadémia révén szinte beléjük ég a valós Zeneakadémia mint hely és mint élmény.

–Április végéig a LEGO-Zeneakadémia ki is van állítva, napközben bárki megnézheti. Milyen jövőbeli terveitek vannak?

–A kiscsoportos Liszt-kukac foglalkozások remekül működnek, részben a LEGO-nak is köszönhetően, a Solti Teremben pedig komoly érdeklődés mellett zajlanak a tantárgyas koncertek a felsős általános iskolásoknak. Utóbbiakat jövő tavasszal megismételjük, ősszel pedig új tematika szerinti koncertsorozatot indítunk. Most leginkább azon törjük a fejünket, hogy mi lehetne a gimnazista-egyetemista korosztály számára a LEGO-Zeneakadémia, vagyis az, ami bevonzza őket a Zeneakadémiára. Az a tapasztalatom, hogy reménytelen korosztályként eléggé elhanyagolják őket a koncertszervezők. A legtöbben úgy gondolkodnak, hogy amíg valaki kisgyerek, úgyis elviszik a szülők, aztán ha felnőtt lesz, majd esetleg újra fog járni koncertre, de a tizenöt és huszonöt év közöttiekkel nem nagyon foglalkoznak. Találkoztam nemrégiben gimnazistákkal, hogy tanácsot kérjek tőlük: mégiscsak ők tudják a legjobban, hogy miként működnek. Nagyon sokat tanultam tőlük. Az evidencia, hogy a mai gimnazisták és egyetemisták számára a zene mindennapos „táplálék”: folyamatosan zenét hallgatnak a különféle kütyükön, vagyis nem az a kérdés, hogy a zenéhez hogyan lehet közelebb hozni őket, hanem az, hogy a klasszikus zenét miként lehet közvetlenebbé tenni számukra. Mert ez tűnik a legnagyobb problémának: hogy úgy érzik, nincs közük hozzá. Azt kellene megmutatni nekik, hogy a nagy zeneszerzők is voltak fiatalok, hogy jórészt ugyanolyan problémákkal küzdöttek, mint ők, illetve a szüleik, és ezeket fogalmazták meg a zenéjükben.

–És mit gondolsz, milyen eszközökkel lehet őket becsábítani a Zeneakadémiára?

–Még nem tisztult ki a koncepció, úgyhogy részleteket nem mondanék róla, de szerintem mindenképpen érdemes kihasználni, hogy a Zeneakadémia karnyújtásnyira van a belvárosi buli-negyedtől, ahol ez a budapesti generáció a péntek és szombat estéit tölti. Fontosnak tartom, hogy az ember ne valamiféle népnevelő hevülettől vezérelve szólítsa meg ezt a korosztályt, mert abból nem sül ki semmi jó. Nem gondolom, hogy egy átlag fiatal számára az volna a fontos, hogy értse például a szonátaforma működését. Mozart korában senki nem foglalkozott a szonátaformával, melléktémával, főtémával, effélékkel. A zenészek zenéltek, a hallgatók zenét hallgattak. Szerintem az a legfontosabb, hogy megmutassuk, a klasszikus zene milyen elementáris élményt nyújthat, ha megvan hozzá az embernek az antennája. És mivel minden fiatalnak megvan az antennája a zenéhez, végső soron nincs szükség másra, csak egy kis antennaszerelésre.

Bokor Gabriella