ÚJ HANG SZÜLETIK

Annyi jókedvet áraszt a hangszercserés fotó, hogy ezt látva azonnal kedvet kaptam egy beszélgetéshez a Duo Musiciens Libres tagjaival. Apropó pedig akadt bőven, például az, hogy a két Junior Prima díjas muzsikus, Razvaljajeva Anasztázia és Környei Miklós gitár-hárfa duója ismét magáénak tudhat egy szakmai elismerést: ezúttal a Különdíjat nyerték meg a szlovéniai Svirél Nemzetközi Zenei Versenyen. Násztyával már korábban is készült interjú a Legato-ba – akkor még zeneakadémistaként a Baráti Kör támogatottja volt, jelenleg pedig tanársegéd –, Miklóssal pedig most találkoztunk személyesen először. 

-Ezt a beszélgetést egy fotó inspirálta: Miklós, te állsz a hárfánál, Násztya pedig elég rosszallóan nézi az ügyködésedet. Ha nem a fotó kedvéért álltok be, képesek vagytok már megszólaltatni egymás hangszerét?

Miklós: Túlzás lenne azt állítani, hogy tudok hárfázni… a tréfa kedvéért persze már próbáltam, nyilván megjelent bennem az érdeklődés, amikor először találkoztam közelebbről a hárfával. Akkor csodálkoztam rá, hogy hét pedálja van, és egyéb turpisságok is kiderültek.

Násztya: Régebben hobbiból játszogattam elektromos gitáron, de az persze egészen más. Miklós révén viszont én is nagyon sok mindent megtudtam a klasszikus gitárról, a különböző játéktechnikákról és a fülem is jobban adaptálódott a hangjához. Ez a tanításnál is hasznos nekem, mert például kamaraórára gitárosok is járnak hozzám.

Egyébként van a hangszerpárosításnak valamiféle határa, vagy minden a kreativitáson múlik?

Násztya: Vannak fizikai határok és sok minden múlik a kreativitáson. Ha megvan az igény, az érdeklődés, a nyitottság, és az elszántság, akkor képesek lehetünk kitágítani a fizikai határokat is.

Játszol hárfán gitárral, szaxofonnal, fuvolával…mi minden jöhet még?

Násztya: Nem akarom a sort befejezni, rengeteg a lehetőség, mint a gitár esetében is. Amikor éppen csak elkezdtünk kamarázni, még bennünk is volt némi bizonytalanság, hogy hogyan is fog szólni együtt a hárfa és a gitár, és a környezetünkből is többen furcsállották az ötletet. Miután azonban meghallották együtt a két hangszert, azt mondták, hogy szinte összeolvad, eggyé olvad a hang. Szerintem kifejezetten jó, hogy sokszor nem is lehet tudni, melyik hangszer szól, egy új hangzás jön létre, és egy kamarazenei együttes esetében talán ez az egyik legfontosabb dolog.

És a gitár mi mindennel kompatibilis?

Miklós: Alapvetően én sem akarom lezárni a lehetőségeket, bár a gitár – az intimebb hangzás miatt – kevesebb hangszerrel illeszkedik igazán. Viszont az a helyzet, hogy ma már igen jó minőségben lehet erősíteni, és a gitárok is hangosabbak lettek, én ma például egy „hangosabb hangszeren” játszom, mint néhány évvel ezelőtt. A Musiciens Libres-ben, vagyis a nagyobb csapatban, aminek a duónk is része – zongora, cimbalom, hárfa, és fúvós hangszerek mellett játszik a gitár, és a dolog él, ezt most már kimondhatjuk, hiszen a második zeneakadémiai koncertünkön vagyunk túl.

Először nem tudtátok, hogyan szól együtt a hárfa és a gitár. Miért vágtatok bele? Kíváncsiságból?

Násztya: A doktoriskolában 2011-ben Száz éves zeneszerzők címmel rendeztek tematikus koncertet. Keresgéltem a zeneszerzők között, és rátaláltam a számomra addig ismeretlen Xavier Montsalvatge gitár-hárfa-darabjára, és mivel egy zeneakadémiai tehetséggondozó programban korábban összeismerkedtem Miklóssal, megkérdeztem, lenne-e kedve eljátszani. Ez volt az első tapogatózás a duónk létrehozásában. A hozzáállásunk a munkához és a mentalitásunk sok mindenben hasonlónak bizonyult, emellett több pozitív visszajelzés érkezett a hallgatóságtól is, így valahogy természetes módon megmaradt a munkakapcsolat. Jöttek az újabb darabok, Miklós akkoriban épp a Rodrigo Fantázia egy nemes úr részére című gitárversenyt játszotta, és arra gondoltunk, hogy a zenekari kíséretet átalakíthatnánk hárfa szólammá. Ezzel kísérletezgettünk, aztán múlt nyáron felvettük lemezre is, egy jó pár spanyol tematikájú darabbal egyetemben. Szóval folyamatosan alakult ez az egész, nem pedig egyetlen elhatározással, hogy duót alapítunk. Mint minden ritka hangszerpárosítás esetén, nekünk is nehéz volt eleinte, de azóta folyamatosan bővül a repertoárunk.

Hogyan?

Miklós: Keresgéltük tovább az eredeti darabokat, és ezzel párhuzamosan elkezdtünk átiratokat készíteni. Először gitár duókat hoztam, utána pedig jött a zongoradarabok átírása. A nyáron felvett lemezünk is nagyrészt ezekből áll, a Rodrigo Fantáziát kivéve csupa zongoradarab, Scarlatti, és spanyol szerzők, mint De Falla. Természetesen „bevásároltunk” a fellelhető eredeti kottákból, ott állnak a polcon, a fejünkben pedig az, hogy miket szeretnénk átírni. A koncertjeinken például már hallható Beethoven Esz-dúr szonátája, ami elég nagy falat.

Úgy tudom, hogy kortárs zeneszerzők is írnak nektek darabot.

Násztya: Tulajdonképpen igen, most mutattuk be Karosi Bálint Hármasversenyét, ami nem csak a duónkra, hanem a nagy Musiciens Libres csapat számára íródott: cimbalomra, gitárra, hárfára, és zenekarra. Ebben mi, Miklóssal már profitáltunk abból a tapasztalatból, amit a duó révén megszereztünk.

Nem csak tapasztalatot szereztetek a duóval, de versenydíjakat is, legutóbb Szlovéniában a Különdíjat.

Násztya: Nem tartom a büszkeséget különösebben szép erénynek, de erre a duóra talán nem lenne nagyképűség azt mondani: joggal lehetünk büszkék, ugyanis tényleg nulláról indultunk. Nálunk egyáltalán nem olyan felállásról van szó, ami szokványos, ahol van egy kialakult ösvény a repertoárt és a hangzást illetően, mint mondjuk egy vonósnégyesnél, vagy akár egy fuvola-hárfa duó esetében.

Miklós: Igen, ahol már “csak” jól kell játszani…

Násztya: …ami természetesen egyáltalán nem könnyű, de mi tényleg nulláról indultunk. Az első közös versenyünk hozta az első sikerélményt, ugyanis második díjat kaptunk. Aztán a következő közös versenyen megint helyezettek lettünk, ami szintén egy megerősítés volt. Mindenütt azt mondták, hogy ez a duó egy egységet alkot, nem csak egymás mellett játszó, egymást kiválóan kísérő művészekről van szó, hanem közös zenei élményről, valamiféle újdonságról. Úgy érzem, az itthoni közönség is szimpatizál a duónkkal: koncert után sokszor odajönnek hozzánk, ki azért, mert nagyon tetszett neki a program, ki azért, hogy elmondja, kellemes csalódás érte, mert nem tudta mire számítson. Volt, aki attól tartott, hogy halk lesz, és most derült ki számára, milyen jól szól együtt ez a két hangszer.

A helyszín mennyire befolyásolja a hangzást? Gondolom, az intimebb tér lehet az ideális.

Miklós: Ez alapvetően igaz, de rögtön meg kell jegyeznem, hogy játszottunk a Nagyteremben is, és fantasztikusan szólt. Sőt, egy szál gitárral is oda mernék ülni. Nem csak egy zongoristát lehet mindenhol nagyszerűen hallani, hanem azt is, ha egy cukrot zörgetnek, még a terem legtávolabbi pontján is. Sokan azt gondolják, hogy a Solti terem az a közeg, ahol a gitár „talán már megszólal erősítés nélkül is”, közben az az igazság, hogy remekül szól mindkét teremben. Probléma inkább akkor van, amikor úgynevezett „száraz” teremben kell játszanunk, olyanban, aminek nem nagyon van zengése, ahol megszólal egy hang, és abban a pillanatban már el is vész. Persze egy „süket teremben” semmilyen hangszer sem „érzi igazán otthon magát”. Ez pedig nem a terem méretétől függ, hanem attól, hogyan alakították ki, milyen anyagok borítják a falakat, padlót, hogyan tervezték.

Többször játszottatok már templomban, biztosan az is jó koncertszínhely.

Miklós: Nagyon jól tud szólni, de nem akarok általánosítani, mert többször előfordult már, hogy a helyszínen ért meglepetés.

Násztya: Emlékszem az első alkalomra, amikor – úgymond – nem hallottuk egymást koncerten. Ez a második közös fellépésünk lehetett. Az akusztika kiváló volt, csakhogy mi előtte egy száraz teremben próbáltunk és azt szoktuk meg. Még friss volt a duó, és a koncert előtt, a főpróbánkon nagyon megijedtem, hogy mi lesz: valamit rosszul csinálok, vagy miért nem hallok semmit a gitárból? Túl hangosan játszom? Szóval, ilyen szempontból is nagyon fontos nekünk a főpróba a helyszínen.

Akármennyit próbáltok, a koncerten minden előfordulhat: például elszakad egy húr a hangszeren.

Miklós: Koncert előtt mindig ellenőrzöm és cserélem a húrokat, ha aztán a színpadon mégis elszakad, akkor nincs mese, meg kell állni, és irány a művészszoba. Egy darab húrt maximum két perc alatt kicserélek, addig Násztya játszik valamit vagy mesél a közönségnek – bár erre idáig szerencsére még nem volt szükség. Egyébként amikor legutóbb Szegeden szólóban játszottam, az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az egyik húr nem az „igazi”. Akkor kivittem magammal egy húrkészletet a színpadra, és odatettem a kottatartó hátuljára, hogy kéznél legyen, de ott is megúsztam.

Mindenképpen meg kell állni ilyenkor? Nem lehet folytatni, és kihagyni a szakadt húrt?

Miklós: Nem igazán. Annyira specifikus maga az ujjrend, hogy valószínűleg muszáj megállni. Nagyon kevés esetet tudok elképzelni, amikor nem. A gitáron, ha hat húrból egy elszakad, azt nem nagyon lehet mással helyettesíteni. És a hárfán? A nagyon magas hangoknál? Ott is muszáj megállni cserélni?

Násztya: Attól függ, hogy milyen húr szakad el. Van, amelyik pótolhatatlan a darabban, akkor cserélni kell, de előfordul, hogy meg lehet oldani, bár ritkán.

Nyilván a szabadtéri koncerteknek is megvan a maga sajátossága, például a rovarinvázió.

Miklós: Olyankor hessegetés következik, de nekem a legnagyobb ellenségem a szél, mert ugye elviszi a kottát. Fel lehet készülni ugyan csipeszekkel, de akkor meg nem tudok lapozni…ördögi kör ez.

És akkor még nem is beszéltünk a kézápolási szertartásokról. Miklós, azt láttam, hogy a jobb kezeden jó hosszú a köröm.

Miklós: Igen, a bal kézen pedig mind rövid, másként zavarna a fogásban. Pengetéshez viszont szükségeltetik az ujjbegy és a köröm is, akkor lesz a hang szép kerek. Adódnak egyébként apróbb sérülések, a Karosi Concertot például megvágott 1-es ujjal játszottam.

A hárfásoknak pedig bőrkeményedés képződik az ujjakon.

Násztya: Igen. Nekem az ujjbegy, Mikinek meg a köröm állapota felelős a szép hangért. Előfordul, hogy próba előtt csiszolópapírokkal finomítjuk az ujjainkat, ki-ki a saját felületét.

Miklós: Mindig van nálam reszelő, csiszoló, és most, interjú után például egy bemelegítő labdáért fogok elszaladni. Gyakran előfordul, hogy az utolsó pillanatokban már nem lehet bejátszani, és bár nekem nem túl kényes a kezem, koncert előtt azért mindenképpen mozgásban kell lennie. Úgyhogy erre használom ezeket a kis masszírozó labdákat.

Ez tehát a rövid távú, igen prózai, de fontos cél. És melyek a hosszú távúak?

Násztya: Készülünk további versenyekre, kurzusokra megyünk, szervezzük a koncertjeinket. Örülnénk, ha lenne egy menedzserünk, olyan ember, aki hozzánk hasonlóan hinne a duónkban, és segítene a koncertek megszervezésében. Szerencsére egyre több a feladat, nagy segítség volna, ha ezeket valaki összefogná.

A repertoár építésben mi mindent terveztek?

Miklós: Rengeteg tervünk van, amint elkészült a lemez, már kezdtem is sorolni Násztyának, hogy a következőre mi mindent vegyünk majd fel. Szeretnénk egy Beethoven szonáta-sorozatot, amiben lesz hárfa-gitár duó, gitár szólóra is írtam át szonátát, meg gitárduóra, ez tehát egy „Beethoven-történet” lenne. Karosi Bálint Concertoja is új távlatokat nyitott, nagyon jó tapasztalataink voltak a cimbalommal. Itt mindenképp megemlíteném Szalai András nevét, vele játszottuk a darabot, és nagyon jó élmény volt. Művészi cél tehát van bőven, ezekben nem szenvedünk hiányt.

Mennyire egyedi a duótok? Több hasonló létezik?

Miklós: Létezik, de nem túl sok, itthon nincs is másik. Versenyen néha hallottunk gitár-hárfa duót, de kiderült, hogy ezek többnyire alkalmi együttjátszások. Nálunk már bagatellizálás lenne ezt mondani, hiszen lassan nincs olyan hónap, hogy ne játszanánk együtt legalább egy koncertet. Talán azért kevés a fix formáció, mert nem látnak benne nagy lehetőséget, vagy nem fektetnek bele annyi időt, mint mi. Mi az átiratkészítéssel nagyon sok mindenen átmentünk, ez elég komoly erő és kreativitás próba. Idő is kell hozzá, plusz elszántság, hogy a terveinket, az elképzeléseinket túlvigyük azokon a hangszeres problémákon, amelyek korábban adódtak. És azt hiszem, ez sikerült, hiszen itt vagyunk, és játszunk.

Bokor Gabriella

[hana-code-insert name=’dml’ /]