Mit keres egy közgazdász a zeneművészet világában?
Alelnöki megbízatásának kezdetén Varró Szilviával, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető privátbankárával beszélgettünk. A Baráti Kör elnökségéhez öt éve csatlakozó közgazdász a kezdetekről, a megvalósult és a jövőbeli tervekről mesélt a Legatónak.
Úgy tudom, már korábban is volt „kulturális előéleted”.
A kultúrával való kapcsolatom valóban nem a Zeneakadémia Baráti Körével kezdődött. Rendszeresen járok színházba, koncertekre, moziba, és különböző kulturális eseményekre. Olyan színessé vált ezek sora, hogy barátaim, kollégáim egyre többször tőlem kérdezték: hová érdemes elmenni. Innen jött az ötlet, hogy létrehozzam a „kultura@”-ot, amelyben a végiglátogatott programjaimból adok ízelítőt az érdeklődőknek. Az olvasóim száma idővel megnövekedett: eleinte csak 18-20 munkatársam iratkozott fel a levelezőlistámra, mostanra több mint 100 ember kapja meg az összeállításomat. Évente 14-16 alkalommal jelentkezem, mivel sokfelé megfordulok, így hamar összegyűlik egy levélre való mennyiségű élményanyag.
Segítesz orientálódni?
Igen, mert ma már annyira nagy a kínálat, hogy nehéz abból meríteni. A célom az, hogy azoknak, akik kevésszer jutnak el színházba vagy koncertre, hasznos tippeket adjak a választáshoz.
És a sorozatod minden kulturális területet lefed?
Szinte mindet lefedi: színház, mozi, koncert, könyv, kiállítás – és néha egy kis gasztronómiáról is írok. Az írás örömén túl a „kultura@” néhány barátot is adott. Sokszor ők is ajánlanak programlehetőségeket nekem, sőt ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy bekerültem a Baráti Kör elnökségébe.
Ki hívta fel a figyelmedet a Baráti Körre?
A Concorde alapítója, az igazgatóság elnöke, Jaksity György. Pár évvel ezelőtt a Baráti Kör akkori elnöke, Szabó Vilmos megkereste őt azzal a kéréssel, hogy ajánljon neki egy új tagot a Baráti Kör elnökségébe. Jaksity György a „kultura@” olvasói között van, s ezt az arcomat ismerve engem javasolt erre a szerepkörre. Már első beszélgetésünkkor vonzónak találtam az elnökségben kínálkozó feladatokat, bár ekkor még nem is gondoltam, hogy ennyi élményt fog adni ez a feladatkör.
Azelőtt is volt kapcsolatod a komolyzenével?
A kapcsolat jóval korábbi volt, ez a Zeneakadémia Baráti Körének köszönhetően csak mélyült. Kamaszkoromtól jártam koncertekre. Meghatározó zenei élményeim fűződnek svájci nagynénémhez. Az ő férje a luzerni színház elsőhegedűse volt. Amikor Budapestre látogattak, a család közösen ment el a Magyar Állami Operaházba. Sosem felejtem el, milyen megható volt számomra látni azt, hogy nekik, külföldön élő magyaroknak mennyire sokat jelent Erkel nemzeti operája. Azonban azt hiszem, ha valaki, én jó példa vagyok, hogy érettebb szívvel került közel hozzám a komolyzene. Ahogy felnőtté váltam, egyre érettebb lettem, úgy fogott meg egyre mélyebben a muzsika ezen szintje is. Le kell tudni lassulni, ki kell tudni nyílni lélekben.
Mi motivált a csatlakozásban?
Régóta megfogalmazódott bennem, hogy negyvenéves korom felett szeretném kivenni a részemet a társadalmi szerepvállalásból. Felmerülhet, hogy mit keres egy közgazdász a zeneművészet világában. Az akkori elnöknek, Szabó Vilmosnak az volt a célja, hogy a Baráti Kör valóban baráti kör legyen: a szakma kiváló képviselői mellett a komolyzene iránt érdeklődő laikusok is helyet kapjanak. Nem kis megtiszteltetés a nagy alkotóművészek mellett tevékenykedni a Baráti Körben. Az elnökségben elfoglalt helyemet nem volt nehéz megtalálnom, hiszen sok zeneszerető privátbanki ügyfelem van, akiket elhívtunk a szalonestjeinkre, és hamar lelkes patronálókká váltak. Persze ehhez át kellett alakítani a Baráti Kör programtervét: évente öt alkalommal olyan szalonesteket szerveztünk meg, amelyeken az alkotó és a befogadó, a támogatott és a támogató testközelbe kerülhet egymással. A fiatal tehetségek a fellépés gesztusával egyszerre köszönhetik meg a támogatást és mutathatják meg a bennük rejlő művészeti talentumot.
Talán így valóban meg lehet szeretni az ügyet, sőt azok a fiatal muzsikusok is közel kerülhetnek hozzájuk, akik ösztöndíjakat kapnak a Baráti Körtől.
Hiszem, hogy mostanra egy olyan támogatói baráti kör jött létre, ahová érték tartozni. A zártkörű szalonokra csak egy bizonyos létszámig hívunk vendégeket, hogy a családias hangulat megmaradjon. A szalonok helyszínei változnak. Hol a Zeneakadémia X. termében találkozunk, ahol szinte érezni a falakban a nagy elődök örökséget. Hol Bartók Béla ligetbe rejtőző egykori villájában gyűlünk össze, hol pedig a Szilágyi Erzsébet fasor egyik szecessziós palotájában tartjuk az összejövetelünket. A Zeneakadémia születésnapján, november 14-én pedig a Nagyterem zöldszínű bársonyszékein élvezhetjük az ünnepi koncertet, melynek szünetében Vigh Andrea rektor köszönt bennünket.
Mivel segíted a Baráti Kör munkáját?
Az itt töltött évek alatt rátaláltam a hozzám leginkább közelálló feladatra, ez pedig a közönségszervezés és a közösségépítés. Úgy érzem, hogy a kapcsolatépítésbeli tapasztalataimat és a női energiáimat egy ilyen feladatban igazán jól lehet ötvözni. No, de mit sem érne mindez mostani elnökünk, Batta András professzor szakmai irányítása nélkül. A közös munkánk mindig teremtő tudott lenni, az ő társasága nagyon inspirál. Nem felejtem el a pillanatot, amikor felkért alelnökének. Ezzel a funkcióval ugyan a Baráti Kör életében betöltött szerepem nem változik, mégis egy még erősebb elköteleződésként és felelősségként élem meg.
A Baráti Körhöz pályázó fiatalokat hogyan tudjátok segíteni?
A támogatás alapformája egy ösztöndíjpályázat, amit hosszú ideje tavasszal és ősszel írunk ki. Ösztöndíjjal támogatjuk a külföldi mesterkurzusokon és a nemzetközi komolyzenei versenyeken résztvevők utazását, budapesti lakhatásukat, illetve a hangszerek megvásárlását, javítását. A pályázók sokszor számolnak be arról, hogy e támogatás nélkül művészi előmenetelük komoly korlátokba ütközne. Idén februárban adtuk át ötödször a Concorde Tehetség díjat. Büszkék vagyunk, hogy a díjazottjaink közül páran már ismert zeneművészekké váltak. Néhány éve a Messzehangzó Alapítvánnyal is együttműködünk, és ennek eredményeként ösztöndíjat osztunk ki hátrányos helyzetű, tehetséges zeneakadémisták között.
Más támogatási formák kialakítását is tervezitek?
A sok ígéretes hallgatót látva és sokuk helyzetét ismerve azt mondhatom, hogy a támogatásból sosem elég. Tervünk, hogy hangszereket vásároljunk, amiket tanulmányi idejükre kölcsönöznénk az arra rászoruló hallgatóknak. Nagy álmunk, hogy egyszer a Baráti Körnek is legyen egy Stradivari-hegedűje.
Az újabb magántámogatók bevonásán kívül mit kezdeményeztél még?
Felvetésemre pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Mindkét pályázatunk sikeres is volt, így a magán és céges támogatások mellett bevételeink között megjelenik az állami folyósítás is. Úgy éreztem, hogy nagy előrelépés lenne, ha a közösségi médiában is megjelennénk, így kialakítottuk a Zeneakadémia Baráti Körének Facebook-oldalát ahol eseményeinkről adunk képekkel tarkított beszámolókat. Kezdeményezésemre szerveztünk kisebb baráti körös csoportokat a Zeneakadémia teltházas koncertjeire. A számomra legkedvesebb talán Joshua Bellé volt. Ezek olyan előadások, ahová igen nehéz jegyet szerezni, így még nagyobb öröm volt ott lenni.
Alelnökként milyen új terveid vannak?
Könnyű dolgom van, ugyanis „csak” azt kell folytatnom, amit eddig is tettem. Persze mindig jönnek új ötletek, új élethelyzetek. Most például a koronavírus-járvány miatt elmaradt estek pótlását szervezzük – április végén karanténszalonnal jelentkezünk. Az eddigi erőfeszítéseket látva azt mondhatom, izgalmas, formabontó, ugyanakkor az eddig megszokott felépítésű zenélő-beszélgető est elé nézünk.
Nyilván több meghatározó élményed is van.
Miközben mesélek, kavarognak az emlékek: hangszerek és dallamok, arcok és beszélgetések. Mélyen megmaradt bennem Balázs János zongoraművész játéka és tanári személyisége, ugyanis egyik vendégünk hirtelen ötletére az őt elkísérő ifjú hallgatóját előttünk instruálta. Bartók egykori házában különösen megható volt belepillantani abba, hogyan örökíti át mester a tanítványának a megfoghatatlan zenei tudást. Bennem él Marton Éva mosolya, hiszen ott lehettünk a 70. születésnapi köszöntésén. A világ legnagyobb operaszínpadait járhattuk be az ott hallott, filmekkel színezett visszaemlékezésével. Szép volt látni, ahogyan Kokas Katalin tanítványaival páratlan összhangban adta elő Vivaldi Négy évszakját. De nem felejtem Gyöngyösi Ivett átlényegült Chopin-előadását, Devich Gergő és családjának közös zenei misztériumát, Fülei Balázs koncertjeinek kulisszatitkait vagy éppen Batta András minden szalonesten felbukkanó humorát.
Bokor Gabriella