AZ ÉVAD VÉGÉN

A májusi Legatóban elindított körkérdés folytatódik. Ezúttal három művész, Seleljo Erzsébet, Varga Oszkár, és Kovács Gergely mesél arról, hogyan élte meg ezt az online, közönség nélküli koncertévadot.

VARGA OSKAR

Junior Prima díjas hegedűművész, a Zeneakadémia tanársegédje

A közönség nélküli online évad nekem is, mint a legtöbb művésznek, rendkívül megerőltető volt. Számomra külön inspirációs forrás a közönség reakciója a zenére, melynek mértéke erősen befolyásolja a koncert zenei folyamatát. Többek között egy ilyen impulzív kapcsolat miatt gondolom, és gondoltam mindig is, hogy egy élő koncertet nem lehet felváltani semmilyen felvétellel, valamint azt, hogy teljesen mást hallgatok és keresek egy lemezfelvételen, mint a hangversenyteremben.  E kapcsolat hiányában nekem a koncertek más értelmet nyertek és nagyobb fegyelmet igényeltek, hogy inspirált maradjon az előadásom. Viszont úgy gondolom, hogy a digitális szférában, digitális koncerttermekben eltöltött egy év után a közönség a jövőben jobban fogja keresni, értékelni a pillanatnyiságot, az emberiességet, és az egyéniséget. Ennek kiváltképp örülök, mert az utóbbi húsz-harminc évben tapasztalható perfekcionista, mechanika központú művészi tendenciák elleni útra tudja terelni a zenei társadalmat. Emellett az az észrevételem, hogy a digitális koncertterem igazi nyertese a kortárs zene. Amíg egyes koncerteket a lockdown előtti időkben fél-, és negyedház előtt tartottunk meg, a digitális szférában több százan, néha ezren is hallgatták élőben és nézhették vissza a későbbiekben.

SELELJO ERZSÉBET

szaxofonművész, a Zeneakadémia tanára

Az elmúlt másfél év egy nagy tanulólecke volt számomra. Olyan örökérvényű kliséket égetett bele az agyamba, mint a „soha ne mondd, hogy soha”(előzőleg azt mondtam, nem állok be a sorba, nem indítom a tanítványaimat online versenyeken és nem állok neki kenyeret sütni, mint mindenki más, aztán mindkettő megtört, és mindkét területen egész komoly sikereket értünk el). Rájöttem, hogy mégis rá tudom venni magam, hogy napi nyolc órát a számítógép előtt üljek (igaz, ez továbbra sem irodai munkával telt, hanem a hallgatók felvételei elemzésével és online – vagy ahogy a kisebbik fiam mondja, „onlány” – kontaktórák megtartásával). Illetve megtanultam azt is, hogyan lehet üres nézőtérnek játszani. Habár ebben van némi tapasztalatom, sok kortárs koncerten működtem közre…. Játszó zenészként a legnehezebb műfajnak a koncertfelvétel bizonyult. Streamelt előadásként csak azt kellett megtanulni odaképzelni, hogy bár én nem látom a közönséget, de mégis hallgatják. Viszont a koncertfelvétel egy új élmény. Nem CD-felvétel, tehát annyit nem lehet javítani rajta, de nem is az „egyszer eljátszom”- élmény, amit a streamelt előadás nyújt. Tanárként pedig a legnehezebb dolog az volt, – azon túl, hogy a mai otthoni használatra kifejlesztett technika még alkalmatlan arra, hogy a hangszeres játékot tényleges minőségében közvetítse – hogy nem lehettem ott a hallgatókkal a diplomakoncertjükön. Telefonon írogatni nekik biztató üzeneteket és otthonról követni az előadást egy olyan élmény volt, ami a legrosszabb rémálmomban sem volt benne, amikor elképzeltem, milyen is lesz majd az első végzős hallgatóimat felkészíteni és útnak indítani a diplomájuk előtt. Sokat tanultam az elmúlt évben: magamról, az emberekről, a világról és a kiszámíthatatlanságról.

KOVÁCS GERGELY

Junior Prima díjas zongoraművész

A 2020-as év minden ember számára fordulópont volt. A terveinket átírta az élet, rengeteg veszteséget szenvedtünk, sokan elvesztették szeretteiket, családtagjaikat. A lezárások és a korlátozások miatt talán az egyik legnehezebb helyzetbe kerültünk mi, zenészek, komoly kihívást jelentett a talpra állás.

Számomra is nagy feladat volt, mert 2020 elejéig nagyon szép ívben haladtam a pályámon, jó érzéseim voltak a folytatást illetően. Az első hullám pedig egy borzasztóan mély gödröt okozott a lelkemnek, amelyből nehezen tudtam kimászni. A legelején pár hétig le sem ültem a zongora mellé, úgy éreztem a motiváció hiány miatt jobban teszem, ha inkább mással próbálom elfoglalni magam, kényszerből nem jó dolog gyakorolni. Kifejezetten nehéz volt elfogadni, illetve feldolgozni a változást. Rá kellett jönnöm bizonyos dolgokra. Legfőképp, hogy nekünk, előadóművészeknek a színpad, és a közönség elengedhetetlen része az életünknek, ott élünk igazán, ott tudunk teljes mértékben önmagunk lenni. Emellett a motiváció, az, hogy van célunk, ahová igyekszünk. Ez nekem mindig is nagyon fontos volt, feszített tempóban, sok kitűzött céllal tudtam eredményesen dolgozni. Most viszont eltűntek a célok, a kitűzött dátumok, csak a bizonytalanság volt, nem tudtuk mikor kerülhetünk újra közönség elé.

Az első hullám végével szerencsére jött a változás, és a koncertek újból meghozták számomra az erőt. Sosem felejtem el, milyen érzés volt négy hónap után újra közönség előtt játszani Balatonfüreden.

A novemberi második lezárásig kifejezetten jó időszakot élhettem meg, visszaépítettem a lemaradásom, mind lelkileg, mind szakmailag. Sajnos ismét nem voltam előrelátó, és nem számítottam rá, hogy az elsőnél is nehezebb időszak vár még ránk.

Így megint nehezen tettem magam túl a helyzeten, sőt, egy idő után fel kellett ismernem, hogy most valami új dologba is bele kell fognom, mert nem várhatok tétlenül arra, hogy minden magától meg fog oldódni. Úgyhogy elkezdtem én is online területekre fókuszálni, nagyon büszke vagyok arra, hogy egy alap szinten kitanultam a videó vágást és szerkesztést, így saját magamnak tudtam készíteni felvételeket. Ezáltal sikerült magam fenntartani a második, több mint fél éves időszak alatt.

Mindenképp hálás vagyok amiatt, hogy a szeretteim és a közvetlen környezetem szerencsére túlélte ezt az időszakot, és aki esetleg át is ment a víruson, teljesen meggyógyult és köztünk maradt, hiszen mindenféleképpen ez a legfontosabb. A nehéz időszakok mindig kihívást jelentenek, főleg lelkileg, de ezeknek a megoldása, a legyőzése új szintre emelheti személyiségünket. Én is ezt érzem jelenleg, teljesen más ember vagyok, mint 2020 márciusa előtt, abszolút jó értelemben. Rengeteg tanultam a dolgokból, érettebb lettem, és büszke is vagyok, hogy talpon tudtam maradni, és tovább folytathatom a jövőm építését. A zene örök, soha, semmilyen vírus, háború vagy ilyen irányú törekvés nem tudta legyőzni. Így mi is maradunk, és tesszük tovább a dolgunkat, annak érdekében, hogy gyógyulást és élményt hozzunk az emberek lelkének.