Bánkövi Bence Balázs
MA/II. Klasszikus gordonka
Jelenleg a Liszt Ferenc Zenem㶤vészeti Egyetem gordonka mesterszakos hallgatója vagyok, tanulmányaimat kit㶤n㶢 eredménnyel végzem. Alapító tagként játszom a Virtuózok Kamarazenekarban, mellyel a világ számos színpadán felléptünk. Ez a lehet㶢ség a Virtuózok tehetségkutató m㶤sorban nyújtott teljesítményem eredménye. 1996-ban Budapesten születtem zenész család harmadik gyermekeként. Az alapok elsajátítása után felvételt nyertem a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol Pertorini Rezs㶢, majd Kállay Ágnes irányítása alatt fejlesztettem hangszeres tudásomat. Már ekkor részt vettem nemzetközi, és hazai versenyeken. 2016-ban felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zenem㶤vészeti Egyetemre, ahol mesterem Onczay Csaba gordonkam㶤vész. Több alkalommal felléphettem szólistaként hazám koncerttermeiben, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Másodéves hallgatóként, nekem ítélték a Vásáry Tamás Ösztöndíjat, majd ugyanebben az évben II. helyezett lettem a várpalotai David Popper Nemzetközi Csellóversenyen. Egy évvel kés㶢bb pedig IV. helyezést értem el Európa egyik legrangosabb zenei versenyén, a Krzysztof Penderecki Nemzetközi Gordonkaversenyen. Számos mesterkurzuson vettem részt, Perényi Miklós, Várdai István, Marcio Carneiro és Matias Oliviera di Pinto vezetésével. Nagyon fontosnak tartom az új m㶤vek megszólaltatását, szívesen tanulom és t㶤zöm repertoárom listájára. Rózsa Pál zeneszerz㶢 egy éve darabot komponált a részemre, melynek monogrammom, B. B. a címe. Ebb㶢l rádiófelvételt is készítettem. Hangszerem egy Héjja János által készített gordonka, melyet a mester számomra épített