Hírlevel archívum > Legato 40 – 2015 június

Legato 40 – 2015 június

Exkluzív – Duo Musiciens Libres

ÚJ HANG SZÜLETIK

Annyi jókedvet áraszt a hangszercserés fotó, hogy ezt látva azonnal kedvet kaptam egy beszélgetéshez a Duo Musiciens Libres tagjaival. Apropó pedig akadt bőven, például az, hogy a két Junior Prima díjas muzsikus, Razvaljajeva Anasztázia és Környei Miklós gitár-hárfa duója ismét magáénak tudhat egy szakmai elismerést: ezúttal a Különdíjat nyerték meg a szlovéniai Svirél Nemzetközi Zenei Versenyen. Násztyával már korábban is készült interjú a Legato-ba – akkor még zeneakadémistaként a Baráti Kör támogatottja volt, jelenleg pedig tanársegéd –, Miklóssal pedig most találkoztunk személyesen először. 

JORDI SAVALL A ZENEAKADÉMIÁN

Meglehetősen zsúfolt napot töltött május 18-án Budapesten a katalán gambaművész, Jordi Savall. Délelőtt a Solti teremben tartott mesterkurzust, este pedig a Nagyteremben rendezett koncerten játszotta Bach Musikalisches Opfer című darabját.

GITÁROS SIKEREK

Csáki András gitárművész, a Zeneakadémia tanára lett az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem első gitárművész kitüntetettje. Gitáros sikerek születtek emellett Szlovákiában is: az Alsókubinban rendezett Ivan Ballu Zenei Fesztiválon a gitár kategória első díját Bögös Dániel, a másodikat Bress Bálint nyerte el, mindketten Eötvös József növendékei a Zeneakadémián.

VERSENYEREDMÉNYEK

A Magyar Jazz Szövetség idei Jazz Combo Versenyének győztese a Balogh Tamás Quartet, amelynek tagjai a Zeneakadémia jazz tanszékéhez kötődnek. És ezzel még nem ért véget a májusi díjazások sora.

ISMÉT DÍJAT NYERT A ZENEAKADÉMIA FELÚJÍTÁSI PROJEKTJE

A FIABCI Prix d’Éxcellence Ingatlanfejlesztési Nívódíj-pályázatán két kategóriában is a Nagydíj ezüst fokozatával ismerték el a Zeneakadémia főépületének rekonstrukciós projektjét: az „Örökségvédelem”, valamint a „Speciális épületek” kategóriában. Az eredményt a szövetség éves kongresszusán, Kuala Lumpurban hirdették ki.

ÚJ LISZT KIÁLLÍTÁS

A Don Sanche-tól a Via Crucisig címmel nemzetközi együttműködéssel megvalósuló, új időszaki kiállítás nyílt meg a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban: a tárlatot, amely Liszt Ferenc az opera műfajához fűződő kapcsolatait mutatja be, Domokos Zsuzsanna, az Emlékmúzeum igazgatója, és Nicolas Dufetel francia Liszt-kutató rendezte.