Hírlevel archívum > Legato 49 – 2016 június

Legato 49 – 2016 június

PORTRÉ – OSZTROSITS ÉVA

A VILÁG – HEGEDŰN INNEN ÉS TÚL

A háromévenként megrendezett Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyről Osztrosits Éva idén két díjat is hazavihetett: zongorista kamarapartnerével megnyerték a hegedű-zongora kategóriát, vonósnégyesükkel pedig második díjat kaptak. Évát – aki Kokas Katalin növendéke, és ősszel kezdi a mesterképzés utolsó évét a Zeneakadémián – már többször láttam és hallottam színpadon, de beszélgetni idáig még nem volt alkalmunk. Ezt egy meleg, júniusi szombat délelőttön pótoltuk.

A VILÁG FIATAL ÉNEKESEI BUDAPESTEN

Meghozta döntését az ősszel Budapesten immár második alkalommal megrendezésre kerülő Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előzsűrije: a száznál több jelentkezőből hetvenhét énekes – köztük nyolc magyar – kap lehetőséget arra, hogy elinduljon a szeptember 19. és 25. között megrendezett, 42 ezer Euró összdíjazású megmérettetésen.

ISMÉT MAGYAR RÉZFÚVÓS SIKER

A Zeneakadémia elsőéves hallgatója, Lukács Gergely Endre két hónapon belül másodszor lett díjazott nemzetközi tubaversenyen. Júniusban a Markneukirchenben rendezett versenyen – a 86 résztvevő legfiatalabbjaként, és egyetlen magyarként – került a döntőbe, ahol a harmadik helyen végzett.  És még egy rézfúvós-eredmény: a Zeneakadémián tavaly végzett trombitaművész, Könyves-Tóth Mihály második díjat nyert a Prágai Tavasz elnevezésű versenyen.

VERSENYGYŐZELMEK

A Zeneakadémián tanuló, prágai csellista növendék, Kristina Vocetková nyerte az olaszországi Filadelfiában megrendezett, 8. Nemzetközi Zenei Versenyt. Kristina vonós, illetve duó kategóriában is indult, és mindkét alkalommal első díjat kapott.

A Liszt Akadémia alkalmazott zeneszerzés szakán végzett két komponista is remekelt a nemzetközi mezőnyben: Lustyik Ákos és Kovács Levente is bejutott a június végi, Łódź-i Transatlantyk filmzeneszerző verseny döntőjébe.

ÚJABB ELISMERÉS A ZENEAKADÉMIA KOMMUNIKÁCIÓS CSAPATÁNAK

Az Arany Penge a magyarországi kreatív szakma egyik csúcselismerése, amelynek éves díjátadóján az ország vezető kommunikációs szakemberei vesznek részt. Az idei összejövetelen három kategóriában is Bronz Pengével díjazták a Zeneakadémia – a zene 140 éve kampányt.

JAZZLEGENDA A ZENEAKADÉMIÁN

A hatvanas évek jazzvilágának egyik legmeghatározóbb alakja, Charles Lloyd szaxofonista adott május végén koncertet a Zeneakadémia Nagytermében. A itt töltött napok során a várost is igyekezett felfedezni, ahogy az Index-nek adott interjúban elmondta: „Egyik nap elmentem a Bartók Múzeumba, ami zárva volt, de a takarítónő meglátott az ablakon keresztül és behívott minket. Hatalmas élmény volt.”