Hírlevel archívum > Legato 54 – 2016 január

Legato 54 – 2016 január

PORTRÉ – KARASSZON ESZTER

Karasszon Eszterrel éppen négy évvel ezelőtt beszélgettem itt, a Legatoban – akkor jött haza Izraelből, a Zeneakadémia és a Jeruzsálemi Akadémia közös workshopjáról, és az ott szerzett benyomásairól mesélt. Novemberben, amikor a Nagyteremben hallottam és láttam játszani, arra gondoltam, hogy azóta megkapta a csellóművészi diplomát, és annyi minden történhetett vele, hogy jó lenne újból leülni beszélgetni.

VILÁGFESZTIVÁL

A 2016-os év záróakkordjaként indítja útjára a Zeneakadémia a Bartók Világverseny és Fesztivált. Az első programot – 2017 szeptember 10-17 között – hegedű kategóriában hirdetik meg, az ötfordulós, nemzetközi versenyen Bartók hegedűművei szólalnak meg. A megmérettetés nem csupán kétévente más kategóriában meghirdetett hangszeres verseny lesz: a tervek szerint Bartók életműve köré épülő zeneszerzőversennyel, zenetudományi szimpóziummal, és a nagyközönséget is megszólító programokkal is kiegészül majd.

BARTÓK-135

A Zeneakadémia tavaly igen intenzíven kapcsolódott be a Bartók-135 Nemzetközi Bartók-év külföldi eseményeibe. A tizenhat állomásból álló rendezvénysorozat Tokiótól Londonig úgy ölelte fel Bartók teljes életművét, hogy közben igazodott a helyi igényekhez és adottságokhoz, így állítva emléket a zeneszerző és előadóművész zsenialitásának.

VERSENYGYŐZELMEK

A Zeneakadémia MA 1. évfolyamos hallgatója, Tóth Máté – Szatmári Zsolt és Pálfi Csaba növendéke – nyerte meg a 12. Országos Klarinétversenyt Debrecenben. Mellette a Zeneakadémia még két hallgatóját díjazták: Cayuelas-Krasznai Gari második, míg Katrin Mátyás harmadik helyezett lett. A Varasdy Frigyes Országos Trombitaverseny is sikeresen zárult a Zeneakadémia hallgatóinak – Szalóky Balázs első, Csány Imre harmadik díjat nyert, mindketten Boldoczki Gábor növendékei.