Hírlevel archívum > Legato 8 – 2011 április > Kármán Tódor díjat kapott a Zeneakadémia Baráti köre

Interjú Szabó Vilmossal, az Egyesület elnökével

Kármán Tódort, aki meghatározó szerepet játszott a repülés fejlődésének történetében, élete során 29 egyetem avatta díszdoktorává.  A 2000-ben alapított, Kármán Tódor nevével fémjelzett állami kitüntetést minden évben azok vehetik át, akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarországi oktatás és tudományos kutatás érdekében. 2010-es év decemberében öten kapták meg a díjat, köztük a Zeneakadémia Baráti Köre, amely az elmúlt tíz évben 107 millió 392 ezer forinttal járult hozzá a zeneakadémiai hallgatók támogatásához. A sikerekről az  Egyesület elnökével, Szabó Vilmossal beszélgettünk.

-Melyek voltak az utóbbi időszak eredményei, amelyek a néhány héttel ezelőtt elnyert Kármán Tódor-díjhoz vezethettek?

-A díj igen komoly elismerést jelent a számunkra, a Baráti Kör eddigi, több mint tízéves tevékenységének az elismerését. Az emlékérmet azok a személyek vagy közösségek kapják, amelyek kiemelkedő támogatást nyújtanak a hallgatóknak, oktatási intézményeknek. A zeneakadémiai növendékek támogatása mondhatni hagyományos tevékenységünk, amelyet továbbra is folytatunk, sőt, a támogatások mértékét szeretnénk növelni. Az elmúlt időszakban azonban kiszélesítettük a támogatási tevékenységünket, már nem csak a külföldi versenyeken és mesterkurzusokon történő részvétel finanszírozásában, illetve a tanulmányokhoz való hozzájárulásban veszünk részt, hanem – egyebek közt – egy pályakezdő művész CD-jét is megjelentettük.

-A Magyar hegedű szelleme címmel Banda Ádám első CD-jét.

-Igen. Tehát már nemcsak arról van szó, hogy valamilyen módon támogassuk a hallgatók képzését, hanem elindultunk abba az irányba, hogy a kiemelkedő tehetségek megszólalását is elősegítsük. Ezt a fajta tevékenységet szeretnénk a jövőben is folytatni, hiszen ma egyáltalán nem jellemző, hogy erről az oldalról felkaroljanak egy pályakezdőt, legyen bármilyen tehetséges. Nem bombázzák ajánlatokkal, pedig egy lemez fontos lépés egy fiatal művész számára.

-Az orgonaművész Fassang László projektjében – amely a Zeneakadémia orgonáinak a felújítását célozza meg – szintén részt vesz a Baráti Kör.

-Mint említettem, szeretnénk bővíteni a támogatási formákat, és hozzájárulni hangszervásárláshoz, felújításhoz is. A Régi Zeneakadémia Bach-termi orgonájának felújításához nyújtott kétmillió forintos támogatás a kezdeti lépések közé tartozik. Fontos új terület a Zeneakadémiához kötődő könyvek megjelenésének a támogatása. A Liszt-év kapcsán két különleges kiadványt jelentetett meg közösen a Zeneakadémia és a Helikon Kiadó, és ezek finanszírozásában szintén részt vett a Baráti Kör. Két szép kötetről van szó, a ”Budapesti séták Liszt Ferenc”-cel című bédekkerről, valamint a ”Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia” című kötetről.

-Az előbb említette, hogy szeretnék emelni a támogatások mértékét.

-Itt nem kisebb vagy nagyobb összegekről van szó, hanem arról, hogy próbáljuk előteremteni, amennyi szükséges. Nem csak „emelkedettebb” célok vannak, mint például a hangszervásárlás. Vannak hallgatók, akiknek problémát jelent lakást bérelni, vagy a posztgraduális képzésben egy másoddiplomához hozzájutni, mert egyszerűen nincsenek meg ehhez az anyagi lehetőségeik. A tevékenységi körünket tehát megpróbáljuk a hallgatók igényeihez igazítani, abból kiindulni, hogy mire van szükségük. Nincs általános szabály, hanem mindig azt vizsgáljuk, hogy mikor, hol szorít a cipő, ezért válik a támogatás differenciálttá az egyedi hallgatói megoldások esetében. Ugyanakkor vannak stratégiai jellegű célkitűzéseink, ebben benne van a hallgatók támogatása, a CD-k elkészítésének a finanszírozása, a Zeneakadémiához fűződő kulturális értékek támogatása, – mint például a könyvkiadás -, valamint a hangszervásárlásban, és restaurálásban való közreműködés.  Ha az egyesületünk egy orgona felújításában részt tud venni, az nyilvánvalóan mutatja a támogatóink felé, hogy milyen hosszú távú elkötelezettségeink vannak. Ezen a hangszeren nem egy, hanem sok növendék fog majd játszani, ez is lényeges szempont. Vannak tehát az egyéni támogatások, és vannak, amelyek egy szélesebb hallgatói kört támogatnak egyszerre. A „kézzel fogható” tárgyak pedig, mint például egy szép könyv, egy új CD, vagy egy megszólaló orgona, talán még szemléletesebben mutatják a támogatóink felé, hogy milyen értékeket szeretnénk képviselni. Nagyon bízom abban, hogy a Kármán Tódor-díj nem csak az eddigi munkánk elismerését jelenti, de további támogatókat is mellénk állít majd. Az eddigi díjazottak sora igen meggyőző, megtiszteltetés számunkra, hogy bekerültünk ebbe a körbe.

Bokor Gabriella