Licsák Attila

1989-ben születtem. Hét évesen kezdtem zongorázni. Dezső Mariann igazgatónőnél tanultam a Tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskolában. 13 évesen vettek fel a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Képzőjébe. Itt tanáraim Eckhardt Gábor, Keveházy Gyöngyi, Wágner Rita voltak. A Zeneakadémia zongora szakára az érettségi után 18 évesen felvételiztem. Első helyen vettek fel, egyöntetű szavazással. Zongorából Falvai Sándor, Nagy Péter, Kemenes András tanár uraknál tökéletesíthetem a tudásomat. Kamarazene tanáraim Wágner Rita és Gulyás Márta. 2010-ben kitüntetéses Bachelor-diplomát kaptam zongora előadóművészként. 2011-ben egyből a Master szakra vettek fel Zenetudományiból a Zeneakadémián. Főként Bartók és Liszt után nyomoztam idáig.

Master diplomakoncertemet idén júniusban adtam, jeles osztályzatot kaptam.

Horvátországban 15 évesen első díjat nyertem korcsoportomban a nemzetközi Zlatko Grgosevic zongoraversenyen. A Magyar Rádió zongoraversenyén 2009-ben második helyezett lettem, első díjat nem adtak ki.

Számos önálló estet adtam: a Nádor teremben, a Régi zeneakadémián, a Péczeli Ráday kastélyban, a Zeneakadémia kistermében, a Fészek klubban, a Rádió Márvány-termében. A 2010-es Kalocsai Kékmadár Fesztiválon megnyitó koncertet adhattam. Felléptem többek között a BM Duna Palotában, az Óbudai Társaskörben, és a Kossuth klubban. 2011-ben a Miskolci Operafesztivál Megnyitó Előadásán játszhattam.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan nagymesterektől tanulhattam mint Rados Ferenc, Dimitrij Baskirov, Schiff András és Vásáry Tamás.

2011-ben és 2012-ben felléptem a Müvészetek Palotájának nagytermében. A 2011-es múzeumok éjszakáján Liszt zongoráin játszottam a Liszt Múzeumban.


« vissza a támogatott tehetségek oldalra