Horti Lilla zenész családba született 1992-ben és Csongrád városában nevelkedett fel.  Kiskorától kezdve kiemelkedő érdeklődést mutatott a komolyzene és a próza iránt. Ezt számos versenyeredményei is bizonyítják. Számtalan népdaléneklési, vers- és prózamondó versenyt nyert meg kis korától kezdve, majd teljesen a komolyzene felé fordult. Hamar magába szívta a klasszikus zene és a könnyen tanulás természetességét már gyermekként. Kiskorától kezdve énekelt a családi kis kórusban zenetanár édesapjával és nővérével, kikkel rendszeresen szolgáltak gyülekezetekben kórusművekkel és mindenféle városi rendezvényeken egészen kis korától. Nyári zenei táborokban gyermekként és fiatalként is énekelt a nagy kórussal komoly egyházi művekben. Fuvolán is tehetségesnek bizonyult.

Zenei tanulmányait művészeti iskolában kezdte először édesapjánál, majd Dulics Tímeánál a csongrádi 8 osztályos gimnáziummal párhuzamosan ének szakon, majd e mellett kezdett el fuvolázni zeneiskolában. 2009-ben már elnyerte Csongrád Város Polgármesteri Dicséretét kiemelkedő művészeti tevékenységért és versenyeredményeiért kitüntetéseit.

Később a konzervatórium második évét fuvolán, utolsó két évét pedig klasszikus ének szakon végezte el Szegeden Somogyvári Tímea Zitánál kimagasló teljesítménnyel.

Az érettségi megszerzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára 2011-ben, ahol Kertesi Ingrid és Virág Emese kezei alatt fejlődik.

Rendszeresen vesz részt kurzusokon és versenyeken.

Az utóbbi 3 év versenyeredményei:

2011
VII. Országos Ádám Jenő dalverseny I. díj

VII. Országos Ádám Jenő dalverseny Filharmóniai hangversenyen való közreműködés különdíja

VII. Országos, II. Nemzetközi Simándy József Énekverseny I. kategória II. díj

VII. Országos, II. Nemzetközi Simándy József Énekverseny Fidelio különdíja- Sziget Fesztiválon koncertezés

IV. Országos Varga László Zeneiskolai Énekverseny III. díj

Országos szakmai verseny: „Az év 1000 Mestere” díj

XI. Országos Kodály Zoltán szolfézs-, párosének- és népdaléneklési verseny, Párosének II. díj

2012

V. országos szakmai énekverseny II. korcsoport I. díj

Meghívást kapott koncertfellépésre a SZTE ZMK Vonós Kamarazenekarától.

Az Ifjúsági Világkórusba válogatásával Cipruson képviselte hazánkat egy hónapon át.  A 2 évente megtartott eseményre vissza is hívták, mely 2014 nyarán Horvátországban lel otthonra.

2013

VIII: Országos, III. Nemzetközi Simándy József Énekverseny II. kategória II. díj

VIII: Országos, III. Nemzetközi Simándy József Énekverseny Parsifal-, Miskolci Filharmonikusok-, Fidelio-, és Bartók rádió különdíja

Operaszínpadi debütálása 2012 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című operáiban volt.

Szólista debütálására azonban most kerül sor 2013-ban, ugyanis a Zeneakadémia Koncertközpont első operaprodukciójában, Mozart Varázsfuvolájában énekel 2013/14-ben első dámát, melynek művészeti vezetője Marton Éva, rendezője Almási-Tóth András, karmestere pedig Alpaslan Ertüngealp.

Célja, hogy a jelen és a jövő nemzedékeihez is eljusson a komolyzene, ők is megismerhessék, megérthessék és ezáltal megszerethessék azt. Célja, hogy ezt a művészet legmagasabb fokán tudja nyújtani az embereknek.