A MÁSODIK „NAGY GENERÁCIÓ”

Hubay Jenőről és a prágai születésű David Popperről nemrégiben már olvashattak a Legatoban – ők ketten alapozták meg a hegedű és a cselló oktatást a Zeneakadémián. Popper volt az első csellótanár a házban, Hubay pedig édesapjától vette át a tanszéket. A tanítás mellett természetesen koncerteztek is, 1886-ban pedig vonósnégyest alapítottak. Néhány évtizeddel később – más nevekkel – ugyanez ismétlődött meg, vagyis megjelent a második nagy generáció: az 1920-as évek végétől kezdve a Hubay-tanítvány Waldbauer Imre és a Popper-tanítvány Kerpely Jenő neve fémjelezte a Zeneakadémia hegedű és cselló oktatását, az általuk alapított kvartett pedig – 1910 és 1948 között – egészen egyedi és jelentős fejezetet írt le a magyar zene történetében.

Csáth Géza Bartók és Kodály fegyvertársainak nevezte őket, és valóban: a két szerző darabjai és a Waldbauer-Kerpely vonónégyes története elképzelhetetlen egymás nélkül. A két fiatal, frissen végzett zeneakadémista, Waldbauer Imre és Kerpely Jenő 1909-ben kezdett el kvartettet szervezni, és hamarosan csatlakozott hozzájuk Temesváry János és Molnár Antal. A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes az első koncertjét 1910. március 17-én a Royal szálló dísztermében adta Kodály szerzői estjén: ekkor tartották az 1. vonósnégyes ősbemutatóját, és Kodály gordonka-zongora szonátája is itt hangzott el először – a csellista ebben a darabban Kerpely volt, a zongoránál pedig Kodály jóbarátja, Bartók ült. Két nappal később ugyanitt rendezték Bartók szerzői estjét, ekkor Waldbauerék az 1. kvartettet, valamint a zongoraötöst mutatták be először közönség előtt. Hetven évvel később Molnár Antal így emlékezett vissza az első koncertekre: 1909 tavaszától egészen 1910 tavaszáig egyebet sem gyakoroltunk, mint a két új vonósnégyest. A Kodály-kvartettből talán kilencven próbát tartottunk, de a Bartóké nehezebb volt, abból több mint százat. Minthogy pedig Waldbauernek az volt az egyik alapelve, hogy csak azt lehet igazán jól játszani, amit az ember kívülről tud, már úgy az ötvenedik próba körül becsukta a kottát, s azt mondta: betenni a kottát. Becsuktuk. Végigjátszottuk mind a két darabot kívülről. Annyira tudtuk, hogy én például a két vonósnégyesnek a brácsaszólamát máig is betéve tudom.

A kvartett már az első időszakban rengeteg meghívást kapott. Játszottak Berlinben, Hágában, és jónéhány zeneszerzővel – köztük Rahmanyinovval – személyesen is megismerkedtek. 1910 decemberében a Vigadóban koncertet rendeztek Debussy műveiből, amire a szerző is eljött – ez volt egyébként az egyetlen pesti látogatása. Ő maga tanította be vonósnégyesét Waldbaueréknek a magyarországi premierre, és a közismerten kényes, szigorú, és igen kritikus szerző már az első próbán annyira elégedett volt, hogy szívélyesen megölelte a muzsikusokat. Azt állította: ilyen meggyőzően még senki sem játszotta a darabot, jobban eltalálták a lelkét, mint az Ysaye kvartett, amelyikhez pedig a mű 1893-as párizsi ősbemutatója fűződik. Debussy a következő évben meghívta Waldbaueréket Párizsba, akik tőle, de Bartóktól, Kodálytól, Dohnányitól, és Weinertől is játszottak, ezzel is népszerűsítve a kortárs magyar szerzőket. Tették mindezt nem csak Franciaországban, de Németország, Olaszország, Svájc, és Spanyolország koncerttermeiben is, ahol a következő években rendszeres vendégek lettek. És amíg külföldre a magyar zenét vitték, itthon az elsők között játszották koncerten Debussy, Ravel, Darius Milhaud, vagy épp Schönberg darabjait. Az első világháborúban a kvartett minden tagja kénytelen volt a hadseregben szolgálni, 1918-ban, a háború utolsó évében viszont a vonósnégyes már a berlini kortárs kamarazene fesztiválon szerepelt. Igaz, nem csak kortárs, de Beethoven interpretációik is etalonnak számítottak világszerte: Tóth Aladár szerint egyedülállóan tökéletesen játszották Beethovent. 1927-ben a Londonban rendezett kamarazenei ünnepségen a szerző összes vonósnégyesét előadták, a közönség legnagyobb gyönyörűségére. 

Huszonöt éves fennállásuk alkalmával, 1935-ben a vonósnégyes tagjai összesítést készítettek: addig 600 koncertet adtak, 210 alakalommal játszottak magyar szerzőtől. Bartók darabjai 174 alkalommal, Kodály művek pedig 210 alkalommal szerepeltek a műsoron. Ők mutatták be Bartók Magyarországon keletkezett első négy vonósnégyesét, Kodály mindkét kvartettjét és több kamarazene darabját, a Szólószonátát például Kerpely játszotta először. A vonósnégyes élete – hasonló intenzitással, és számos fellépéssel – egészen 1946-ig tartott, ebben az évben adták utolsó koncertjüket: Bartók 6. vonósnégyesét mutatták be Budapesten, több mint öt évvel a Kolisch Quartet nevéhez fűződő londoni premier után. Történetük 46 éve alatt többször is volt tagcsere a második hegedű és a brácsa poszton, de Waldbauer és Kerpely mindvégig a helyén maradt. A búcsúkoncerten épp ott ültek, ahol az első koncerten, és épp úgy Bartókot játszottak – egészen biztosan nem véletlenül.

Bokor Gabriella