Legato 86 – 2020 június
KÉK MADARAK SZÁRNYALÁSA
Idén már a 28. alkalommal rendezték meg a Kék Madár Fesztivált, amelynek ötlete Lakatos György fagottművésztől, a Zeneakadémia Fúvós Tanszékének vezetőjétől származik. A szülővárosában, Kalocsán és annak környékén élő tartósan és súlyosan beteg gyerekeknek szeretne segíteni, a családok a Kék Madár alapítványánál pályázhatnak támogatásért, legyen szó gyógyszerről, kezelésről, tolókocsiról, vagy éppen bordásfalról.
A MÁSODIK „NAGY GENERÁCIÓ”
Az 1920-as évek végétől kezdve a Hubay-tanítvány Waldbauer Imre és a Popper-tanítvány Kerpely Jenő neve fémjelezte a Zeneakadémia hegedű és cselló oktatását, az általuk alapított kvartett pedig – 1910 és 1948 között – egészen egyedi és jelentős fejezetet írt le a magyar zene történetében.