Hírlevel archívum > Legato 86 – 2020 június > KÉK MADARAK SZÁRNYALÁSA

KÉK MADARAK SZÁRNYALÁSA

Idén már a 28. alkalommal rendezték meg június első hetében a Kék Madár Fesztivált, amelynek ötlete Lakatos György fagottművésztől, a Zeneakadémia Fúvós Tanszékének vezetőjétől származik. A szülővárosában, Kalocsán és annak környékén élő tartósan és súlyosan beteg gyerekeknek szeretne segíteni, a családok a Kék Madár alapítványánál pályázhatnak támogatásért, legyen szó gyógyszerről, kezelésről, tolókocsiról, vagy éppen bordásfalról. A szponzorok, a jegybevételből származó összegek, és az ügy mellé álló, honorárium nélkül fellépést vállaló művészek az elmúlt években rengeteget tudtak enyhíteni a rászoruló családok terhein. Az idei fesztivál persze más volt, mint a többi, hogy milyen, arról Lakatos György írta le a gondolatait.

Hát hogy is jártunk ezen a tavaszon? Fellépések, színpad, koncert, zene, szó, taps, és talán a legfontosabb: Közönség nélkül….ja és persze fesztiválok nélkül, mert a helyzet miatt nem tudtunk élő fesztivált rendezni, ezért online koncertet találtam ki. Minden általam felkért fantasztikus Művész otthonról küldött egy néhány perces videót, amit én az otthonomból, élő szóval közvetítettem. Rost, Presser, Perényi, Máté Gábor, Dés, Zorán, a Kelemen-Kokas házaspár, Nagy Péter, a Tenki-Csányi házaspár, Bródy, Wolf, Balog Józsi, Snétberger, Gryllus Dani és Vili, Várjon Dénes, a Bikini, az Örkény Színház, Malek, Nagy-Kálózy, Gőz, Lukács Miki, kis Kurtág Gyuri, Kocsis Krisztián….azt hiszem, ezt nem kell kommentálni. Persze játszottak a családim tagjai közül is néhányan, a húgom, Ágnes, a férjével, Tibivel, Péter öcsém, és legkisebb Gyermekem, Ágoston velem egy négykezest. Remek este volt, 42 ezren látták eddig, és közel 3 millió forintot gyűjtöttünk össze a beteg Gyermekeknek. Ez persze lehetne több is, de így, élő fesztivál és jegybevétel nélkül, néhány nap alatt, fantasztikus eredmény!!! Egyébként is, ahogy az alapító okiratban írom: „Cseppenként telik meg a tenger.”

Lakatos György és  a Fesztivál egyik művésze, Tenki Réka

www.kekmadar.hu

Bokor Gabriella