A TÁVOLSÁG ÖNMAGUNKTÓL – Beszélgetés Baráth Emőkével

A Legatóban egyebek közt az is jó, hogy nyomon követi egy-egy pálya állomásait. Baráth Emőkével ezen az oldalon 2011 végén találkozhattak, akkor végzett a Zeneakadémián – a mestere Pászthy Júlia volt – és épp a Baráti Kör támogatásával vett részt az innsbrucki barokk operaversenyen. Itt megnyerte a fődíjat és a közönségdíjat, és már négy külföldi előadás, valamint egy lemezfelvétel felkéréssel jött haza. Az azóta eltelt bő évtized igen dús volt, úgyhogy csak néhány stáció a sokból: a barokk időszak zenéje továbbra is ott van a szívében és a repertoárján, de emellett jelen van Mozart, sőt, a 20. század is, többek közt Debussy és Messiaen kompozíciói. Emőkének – aki három éve Párizsban él –  június elején volt premierje, Händel Julius Caesar című operájában énekli Cleopátrát, a karmester Philippe Jaroussky. Néhány nappal a bemutató után, egy két előadás közötti szabadnapon beszélgettünk.

Milyen nő ez a Cleopatra, hogyan jellemeznéd?

Ez a produkció azért különleges nekem, mert nagyon kevés próbával ugrottam be. Hat előadás lement Párizsban, a Théâtre des Champs-Élysées-ben, és ott másfél hónapig próbáltak rá. Itt, Montpellier-ben négy napom volt arra, hogy megtanuljam a rendezést, videón ugyan már láttam, de az nem ugyanaz. Minden olyan gyorsan történt, és annyira rövid idő alatt kellett a karaktert felépíteni, hogy még nehezen tudom megfogalmazni, milyen. Hangilag egyébként nekem ez a szerep tökéletesen fekszik, olyan, mint egy kesztyű, amit egyszerűen felhúzok a kezemre. A karakter meg – szerintem hatalommániás, kicsit bolond, kicsit bipoláris, sőt nem is kicsit, és elég beteges kapcsolata van Ptolomeóval, a testvérével. Egy számító nő, mindent kalkulál, és a végén kiderül, hogy egyáltalán nem szerelmes Julius Caesar-ba.

Egy pillanatra sem?

Nem, csak a hatalom érdekli. Amikor a férfi halálhíre elér hozzá, akkor sem a gyásztól borul ki, hanem attól, hogy esetleg a testvére szerzi meg a hatalmat. Csakis a saját bőrét félti.

Jó összetett szerep lehet, színészileg is kihívás, nem?

Igen, és nagyon jó érzés, hogy ténylegesen arra kértek minket: színészek is legyünk. Ritka ma az olyan rendező, aki játszani is hagyja az énekest.

Jól emlékszem, hogy az innsbrucki versenyen ebből az operából kellett blattolnod? Vagyis régóta ismered a darabot.

Igen, nagyon jól ismerem, Sestót is énekeltem, és Cleopatrát is többször, koncert verzióban. Színpadon ez az első alkalom.  Egy hónapot dolgoztam rajta, akkor memorizáltam, és úgy kellett ide jönnöm próbálni, hogy már nem lehet hibázni, kevés idő van, nagyon felkészültnek kell lenni. Májusban volt egy másik opera – szintén kevés próbával – ,  Fischer Ádámmal énekeltem Haydn Orfeójában Euridicét, tehát két operát kellett párhuzamosan kívülről megtanulni és észben tartani. Mindkét operában nagyon sok a szöveg, nagyon sok a zene, meg hát a rendezést is meg kell jegyezni. Ha volt olyan nap, amikor valamelyikre nem tudtam ránézni, akkor furdalt a lelkiismeret, szóval próbáltam minden nap foglalkozni mindkettővel, hogy nyugodtan tudjak aludni. Szerintem most érkeztem az önfegyelem egy magasabb fokára. Eddig sem volt ezzel probléma, de ez a helyzet annyira különleges volt, és akkora kihívás, hogy azt hiszem, szintet léptem.

Az nem könnyít a dolgon, hogy mindkét szerepet olaszul kellett megtanulni, és te jól beszéled a nyelvet?

Valamennyit tényleg segít a memorizálásnál, de mióta Párizsban élek, az olasz inkább passzív állapotban van. Ha viszont néhány napot eltöltök Olaszországban, rögtön visszajön.

A privát életedről a közönség nem sokat tud, mert feltűnően visszafogottan jelensz meg a közösségi médiában. A művészoldaladon néha megosztasz egy-két hírt a munkádról, fotót az előadásból, mást azonban nem igen. Ez ma nagyon nem jellemző….

Ebbe most beletrafáltál, nagyon nem szeretem a közösségi médiát. Én még abba a generációba tartozom – érdekes, hogy erről már így kell beszélni, pedig olyan nagyon sok idő még nem telt el –, amelyiknek nem kellett instagram meg semmiféle más oldal, tíz-tizenkét éve egy énekes még általában a valós teljesítménye alapján került be egy produkcióba, és nem feltétlenül azért, mert marketinggépezet állt mögötte. Ma viszont ez másképp működik: az instagramon sok embert lehet elérni, és aki ezt kihasználja, és a külsőségeket ugyanolyan fontosnak tartja, mint a művészetet, annak nagyobb esélye van arra, hogy kap egy szerepet, mert arra fognak jegyet venni. Nagyon sok ilyen van, harminc körüli énekesek, akik jól néznek ki, de ez nem mindig van összhangban a tehetségükkel. Mégis sok követőjük van, aktív instagram életet élnek, és ezért mindenhol lehetőséget kapnak. Én ezt rettenetesen igazságtalannak tartom.

Sokan egészen függővé váltak ezektől az oldalaktól, művészek is, közönség is.

Pedig hazugság az egész, ezek mind beállított dolgok! Most név nélkül, de elmondok egy történetet. Van egy kollégám, akinek nagyon sok követője van. Múltkor egy hivatalos vacsorán voltunk, egész este az asztal szélén ült, senkivel sem kommunikált, végig a telefonját bújta, aztán korán le is lépett. Még aznap este láttam az insta storyját, ahol előadta, micsoda fantasztikus vacsorán vett részt, mennyi csodás emberrel találkozott és beszélgetett……nem akartam hinni a szememnek. Ezek a sztorik nagyon mennek, és nyilván ki kell találni valamit, hát kitalálta, hogy jó volt az estéje.

Sok minden kell ehhez a szakmához, idegileg is bírni kell a terhelést. Neked milyen kapaszkodóid vannak, mivel tudsz kikapcsolni?

Jógázni szoktam, meg dolgozom pszichológussal is. Ez egy olyan kapcsolat, ami már évek óta tart, és fontos nekem. Szerintem minden előadóművésznek szüksége lenne a belső munkára, mert ez a pálya nagyon megterhelő. Amúgy meg igazából az elvonulás segít, az, amikor félre tudom tenni a telefont és a természetben vagyok. Ilyenkor tudom igazán kizárni a külvilágot. A légzőgyakorlatok is nagyon jók szorongás ellen, vagy ha nagyon izgulok, megvannak a praktikáim, hogy hogyan tudom magam lenyugtatni. Az is fontos, hogy az ember napközben megtalálja azokat a pillanatokat, amikor le tud engedni, amikor tud pihenni, mert különben megbolondul.

Idén augusztusban rendezitek meg először a Pure Voice Akadémiát, egy nyári mesterkurzust Gödöllőn a te elképzeléseid alapján. Azt tudom, hogy itt többről van szó, mint énektanítás. Mi minden lesz még?

Rengeteg ötletem van, ezeknek csak egy töredékét tudtuk megvalósítani, részben mert csak négyen vagyunk a háttérben, részben mert az anyagi keret limitált. Így is nagyon hálásak vagyunk, hogy támogatást kaptunk az MMA-tól, anélkül ez sem volna. Ez egy ötnapos kurzus lesz, és igen, itt tényleg nem csak az éneklés a lényeg. Remek, ha az ember megtanul szerepeket, meg repertoárt, de az a helyzet, hogy a pályára ez nem elég. Kell még sok minden, például lelki stabilitás, és egy megfelelő távolságtartás magunktól. Azt veszem észre ugyanis, hogy sok fiatal énekes egy-egy sikertől a saját hatása alá kerül.

Vagyis nem tud kritikusan gondolkodni?

Erre gondolok, igen. Tudatosságot kell tanulni. Vannak például szerepek, amiket egy adott korban még nem kellene elénekelni, és mégis azt látom, hogy eléneklik.  Aztán csodálkoznak, hogy három év múlva már nem úgy szól a hang. Hát persze, mert előre kiénekelték magukból a tartalékaikat. Régebben egy énekes fokozatosan építette a pályát és bővítette a repertoárt, annak megfelelően, ahogy érett a hang. Ez ma nincsen, elképesztő, hogy sokszor a minimális technikai felkészültséggel énekelnek el fiatalok nehéz szerepeket. Ha viszont valaki elég tudatos, akkor van mersze nemet mondani. Nem viszi vásárra a bőrét, mert a pár perc hírnévnél fontosabb az, hogy jól megtanuljon énekelni, és a karrier hosszú ideig tartson, ne két évig. Ezt az üzenetet szeretném átadni a fiataloknak. Legyenek kicsit józanabbak, földhözragadtabbak, ne szálljanak el, inkább dolgozzanak keményen, és reálisan nézzék magukat.

Muzsikus barátaim gyakran mondják, hogy a tanítványaik nem tudják, hogyan kell hatékonyan gyakorolni. Ezt is fogjátok tanítani?

Igen, ez óriási probléma az énekeseknél is. Idén még sajnos nem lesz gyakorlás módszertan, de a jövőbeli teveink között ez is szerepel. Ez évben viszont már lesz színpadi játék Göttinger Pállal, és lesz Alexander technika is, mert sokan nem tudják helyesen használni a testüket. Ha összegezni akarnám, azt mondanám, hogy egy tudatosságra nevelő vagy buzdító mesterkurzus a miénk.

A te hangodnak most milyen szerepek állnak a legjobban?

Most a Mozart operák vannak soron, jövőre Aminta, Dorabella, és Ilia jön, majd Donna Anna. Remélem, Fiordiligi is megtalál, és persze vannak más Mozart szerepálmaim is. Aztán Bellini és Rossini felé szeretnék menni, már dolgozom bel canto szerepeken, ez a következő lépés. 

Bellinitől a Norma?

Azt nem merném mondani, egyelőre Júliára gondoltam, amire felkérésem is van.  Érdekes, hogy az elmúlt egy évben is annyit változott a hangom, hogy nehéz megmondani, merre tart. Meglátjuk, hogy négy-öt év múlva milyen lesz.

Baráth Emőke – aki 2021-ben a Liszt Ferenc-díjat is átvehette – a MÜPA idei évadának művészeként több koncertet is adott a Művészetek Palotájában. Legutóbb június 28-án barokk művekkel – Purcell, Vivaldi, és Händel áriákkal – lépett színpadra, partnere pedig a régizene egyik legkiválóbb együttese, az Europa Galante volt. Az elmúlt évek sokszínű szerepeiről, amelyeket a világ legrangosabb színpadain énekelt, valamint lemezfelvételeiről itt olvashatnak bővebben: https://www.emokebarath.com/bio

Bokor Gabriella