AZ ÚJ ÉV ELÉ

Beszélgetés Varró Szilviával, a Baráti Kör alelnökével.

Megint eltelt egy év a pandémiában. Mennyire viselte meg ez a Baráti Kör tevékenységét?

Mi még egészen szerencsésnek mondhatjuk magunkat! Ez az év sem volt könnyű, bár már egyszerűbb volt, mint a 2020-as. Talán azért is, mert már felkészültek voltunk, nem egy ismeretlen helyzetet kellett megoldanunk. S ahogy ez lenni szokott, találtunk olyan megoldást, ami – ha az élő szalonokat nem is – de a Baráti Kör kapcsolatait képes volt életben tartani. Ezek voltak az online szalonok, amelyekből összesen ötöt tartottunk eddig. A képi anyag Csomos Attilának és csapatának köszönhetően egyre szebb lett. Nem szabad elfelejteni, hogy mi itt és most vágtunk bele ebbe a számunkra igazán ismeretlen munkába. Az eredményeket mutatja, hogy a felvételek olyan jól sikerültek, hogy DVD-n meg kívánjuk őrizni a későbbiekre. 

Mivel lehet egy ilyen „élő koncertektől mentes” időszakban új támogatókat szerezni, újabb embereket a Baráti Kör mellé állítani?

Ez a legnehezebb feladat, éppen ezért inkább a már meglévő támogatóinkra, barátainkra fókuszáltunk. Megpróbáltuk az ő hiányérzetüket, amennyire lehet, enyhíteni: a tavasz folyamán három online koncertet sugároztunk.

Marton Éva és Batta András

Volt lehetőség a személyes találkozásra?

Az volt az igazi ajándék, amikor ősszel, másfél év után viszontláthattuk egymást. Az utolsó napsütéses nyárra emlékeztető napon, a Bartók-ház hatalmas fákkal körülhatárolt kertjébe érkezett meg közénk szalonunk világhírű vendége: Marton Éva operaénekesnő. Batta András elnök úr azzal indította a beszélgetést, hogy pályája során az egyik legtehetségesebb művész, akivel találkozott Marton Éva, aki az operaszínpadokon szerzett tapasztalatát most a Zeneakadémia professzoraként adja át az énekes növendékeknek. A beszélgetés során a bécsi Staatsoper legendás Turandot-előadását is megidézték egy filmbejátszással, amelyben a művésznő az In questa Reggia című áriát énekelve még felvételen keresztül is beszippantotta a közönséget. Végül a tanárnő szerepe került előtérbe: egyik tanítványát hallhattuk pár ária és dal erejéig.

Hasonlóan nagy élmény volt Medveczky Ádám karmester, professzor vezényletével hallani Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát az intézmény születésnapján. A tavalyi évben koronavírus járvány miatt elmaradt eseményt idén még nagyobb figyelem övezte. Medveczky Ádám korát meghazudtoló lendülettel irányította a fiatal tehetségekből álló zenekart, akik előadásában Erkel, Liszt, Bartók és Kodály dallamai csendültek fel. Számomra a legnagyobb élmény mégis az volt, hogy a zenekar tagjai között sok ismerős arc ült: azok a fiatalok, akiket a Baráti Kör támogatott az elmúlt években, többen szalonjainkon is felléptek. Azt hiszem, így válik teljessé a kör, és a nagyszínpadon látva a növendékeket kapunk visszajelzést arról, hogy a támogatás a legjobb helyre kerül!

Rozsonits Ildikó, az egyik idei Concorde Tehetségdíjas

Több éve adjátok át a Concorde Tehetségdíjakat, de idén ez is rendhagyóan alakult.

2021-ben ez az esemény is az online térbe költözött. Cserébe viszont a Facebook-oldalunkon keresztül nem csak a Baráti Kör tagjaihoz jutott el. Felemelő volt látni az örömkoncertet, amit a két fiatal, Rozsonits Ildikó és Duru Önhon adott miután Jaksity György elnök úr a Concorde nevében átadta a díjakat.

Milyen terveid vannak a jövő évre, ami a programokat illeti?

Szeretném, ha az őszi (élő) szalon és a Zeneakadémia születésnapi koncertje után, tavasszal is személyesen találkozhatnánk a Baráti Kör tagjaival. Reményeim szerint a napokban a kivitelezőtől átvett Magyar Zene Háza is otthont ad majd egyik szalonunknak. Izgatottan várjuk, hogy a zene legújabb szentélye megnyíljon, és Baráti Körünknek is megmutathassuk. Különösen érdekes lesz ez azok számára, akiket Batta professzor úr 2019 őszén kalauzolt az építési területen is. Hagyománnyá vált szalonjaink mellett a támogatói koncertek sorát is szeretnénk bővíteni.

Vannak-e új céljai a Baráti Körnek, azaz milyen tevékenységeket fogtok támogatni?

Céljaink változatlanok: a Zeneakadémia rendkívüli tehetségű növendékeit igyekszünk támogatni. Minden évben nagy felelősség kiválasztani a sok tehetséges fiatal közül az ösztöndíjainkra legméltóbbakat. Azonban ez tevékenységünk „jutalma”, hiszen az egész éves munkánkat mindenképpen minősíti, hogy milyen mecenatúra áll mögöttünk.

Bokor Gabriella