Bagi Boróka

Bagi Borókának hívnak, 2001-ben születtem Budapesten.  10 éves koromban kezdtem el fagottozni Szentendrén, a helyi zeneiskolában, Siposné Varga Editnél.

2012-ben az Országos Zeneiskolai Oboa- és Fagottversenyen III. helyezést értem el, emellett kiemelt nívódíjat kaptam.

2015-2019-ig a Szent István Szakgimnázium tanulója voltam fagott szakon, itt tanáraim voltak:
Keszler György, Polonkai Judit és Hartenstein István.
2018-ban III. helyen végeztem a Zeneművészeti Szakközépiskolák Országos Oboa- és Fagottversenyén.

2019-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, azóta Lakatos György és Hartenstein István a tanáraim.
Az utóbbi pár évben volt lehetőségem részt venni Duffek Mihály, Salvador Arago Munoz, Sophie Dervaux és Sebastian Stevensson mesterkurzusán és a Crescendo nyári táborban. Több alkalommal is részt vehettem nemzetközi világzenekarokban: Olaszországban; Miglianico-ban, Andrea di Mele olasz karmester vezényletével, Debrecenben, a Vásáry Tamás által vezetett Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarban és Bayreuth-ban a Fiatal Német-Magyar-Francia Filharmonikusok zenekarban.