BANK OF CHINA ÖSZTÖNDIJASOK – 1. rész: Forgó Boglárka

Hála a Bank of China, a Zeneakadémia, és a Zeneakadémia Baráti Köre közös kezdeményezésének, 2014-ben elindulhatott a fiatal zenészeket anyagilag támogató Bank of China ösztöndíjprogram. A pénzbeli segítséget a zeneakadémisták arra használják, hogy – egyebek közt – versenyre vagy mesterkurzusra utazzanak, hangszert javíttassanak, vagy éppen profi hangfelvételt készítsenek. A 2023/24-es tanévre tíz fiatal muzsikus kapta meg a Bank of China ösztöndíját, a következő hónapokban mindannyiukat bemutatjuk itt, a Legatóban.

A sorozat első szereplője a csellista Forgó Boglárka, Varga István növendéke, aki most kezdte a harmadik évét a Zeneakadémián. Bogival már tavasszal találkozhattak itt, a Legatóban, igaz, akkor négyesben beszélgettünk, Fóris Zsófiával és Lescsinszky Áronnal kiegészülve. Ők hárman alkotják ugyanis azt a zongorás triót, amelyik februárban megnyerte a Weiner kamarazene verseny egyik első díját, valamint a közönségdíjat. Ezúttal kettesben találkoztunk Bogival egyik zeneakadémiai próbája előtt, augusztus végén.

Már több éve zongoráztál, amikor egyszercsak hangszert váltottál.

A szüleim zongoristák, a bátyám is, úgyhogy én nem emlékszem olyan pillanatra, hogy a zeneiskolában hangszert kell választanom. Nem volt kérdés, hogy a bátyám zongoratanárnőjénél fogok én is tanulni, akihez korábban zeneoviba jártam. Nagyon szerettem a zongorát, és egészen addig, amíg tizenegy évesen nem találkoztam a csellóval, azt szerettem a legjobban. A cselló először csak egy zongora melletti hobbinak indult, és még mérges is voltam a tanárnőmre, amikor el akart csábítani csellistának. Mondtam, hogy én zongorista vagyok, és a cselló csak egy hobbi.

Hogyan találtál rá a csellóra?

Kilenc éves voltam, amikor a nagyszüleimhez került a családból egy cselló. Amikor először megláttam, leültem mellé, és órákon keresztül ott maradtam. Még vonó se volt, egy kis fabottal kezdtem el húzogatni, és még így is teljesen elbűvölt, de az, hogy én tanulni szeretnék, még nem fogalmazódott meg bennem. Két évvel később egy barátnőmnél kipróbáltam a húga csellóját. Ott még egyszer megtörtént ez a jelenet, hogy leültem a hangszer mellé, – akkor már vonóval –, és ottmaradtam órákon át. Amikor jöttek értem a szüleim, azonnal mondtam, hogy én csellózni is szeretnék. A Bartók konzis felvételim előtt egy fél évvel döntöttem el, hogy nekem afelé húz a szívem, és mégiscsak csellóval szeretnék felvételizni. Azóta egy pillanatra sem kérdőjeleződött meg bennem, hogy a legjobban döntöttem.

Azért még zongorázol néha?

Leginkább olyankor, ha egy csellódarab kíséretét szeretném eljátszani. Egy kamaradarabot sokkal könnyebb átlátni, ha a többiek szólamába is bele tudok játszani. Abban is segít a zongorás múltam, hogy könnyebb harmóniákban gondolkodnom, mint annak, aki kiskorától kezdve egyszólamú hangszeren játszik.

A szüleid szigorú kritikusaid?

Szerencsére nem. Illetve annyira, amennyire kell. Ha megkérdezem őket, hogy tudnak-e segíteni, akkor persze segítenek, elmondják a véleményüket, de egyébként mindig is rám bízták a döntéseket. Ha az embernek zenész szülei vannak, akkor az szerintem kétféleképpen sülhet el: amikor túl kritikusak és beleszólnak a gyakorlásába, akkor egy kisebb gyerek úgy érezheti, hogy nem tud otthon nyugodtan gyakorolni, mert akkor is figyelik, akkor is meg kell felelnie. Ilyenkor beépülhetnek rosszfajta feszültségek. Ezért örülök nagyon, hogy az én szüleim ezt mindig szabadon kezelték, és tiszteletben tartották, hogy nekem van egy tanárom, és még akkor sem szóltak bele a munkájába, ha ők mást gondoltak. Az is nagyon kedvét tudja szegni egy kisebb gyereknek, ha folyamatosan kétfélét mondanak neki.

Nehezen tudtunk időpontot egyeztetni, mert ezekben a napokban reggeltől estig próbáltok. Min dolgoztok?

Egy kortárs projekten. Papp Mátyásnak, egy zeneakadémista zeneszerzőnek vesszük fel egy kvintettjét. Elég intenzív a próbafolyamat, eleve a kortárs zenében mindannyian kevésbé vagyunk járatosak, nehezebben fogunk hozzá, több időt igényel így, az elején. Remélhetőleg most már összeáll.

Neked ez egy új tapasztalat volt? Nem nagyon játszottál még kortárs zenét?

Játszottam már néhányszor konzis koromban is. Sajnos ritkábban jut idő részt venni kortárs projektekben, de olyankor szívesen játszom bennük. Más füllel kell hallgatni, mint ahogy egy romantikus vagy klasszikus darabot. Például sok esetben a disszonanciát nem oldás követi, hanem van egy egységes hangzás, ami gyakran disszonáns, ehhez a fülünknek hozzá kell szoknia. A fő történést is van, hogy más dolgokban kell keresni, például fontos egy anyag sűrűsödése-ritkulása, vagy a dinamikai szélsőségek. Fontosnak tartom, hogy nyissak a kortárs zene felé is, mert érzem, hogy még nem igazán áll hozzám közel. Egyelőre játszani még élvezetesebb nekem, mint hallgatni, mert könnyebben megtalálom benne azokat a dolgokat, amiket hallgatva még nem.

És mi az, ami közel áll hozzád?

Alapvetően a romantika korszaka, és a temperamentumomból adódóan az is az erősségem, de szerencsére majdnem mindig azért a darabért tudok a legjobban lelkesedni, amit éppen tanulok. Tavaly volt egy Beethovenes félév, úgy jött ki, hogy szólóban is és kamarában is csupa Beethoven darabot játszottunk,idén pedig inkább a 20. század került terítékre.

A trió mellett más kamaracsoportban is benne vagy?

Igen, a bátyám is a Zeneakadémián tanul, vele szonátázunk, ezen kívül egy másik kamaracsoporttal Messiaen Kvartett az idők végezetére című darabját fogjuk játszani. Sokat hallottam erről a darabról, kíváncsian várom, hogy milyen kihívásokat tartogat.

A trióval viszont már a konziban egymásra találtatok.

Tizenegyedikes korunk óta játszunk együtt. Ez nagyon szerencsés találkozás szakmailag is, és a hab a tortán az, hogy előbb voltunk már legjobb barátok, minthogy elkezdtünk kamarázni.

Nem tépázta meg a barátságot, hogy a próbák során néha kritizálnotok kell egymást?

Egyáltalán nem, egyikünk sem veszekedős személyiség, soha nincs probléma abból, ha valamiben nem értünk egyet, mert meg tudjuk beszélni. A barátságunkat a kamarázás még jobban elmélyítette, mert még több közös élményünk lett.

Nyilván megtanultátok azt kezelni, hogy ne legyen sértődés.

Persze, meg hozzá is szoktam ezekhez a helyzetekhez otthon, a családban, ahol rengeteget kamaráztunk. Most már végre megállapodtunk, az lett a nevünk, hogy Trio Mikrokosmos.

És mit terveztek a közeljövőre?

Szeptember közepén lesz Prágában két fellépésünk egy fesztiválon, Smetana g-moll trióját játsszuk és Beethoventől a Szellem triót. Október 29-ére pedig kaptunk egy önálló koncertet a Solti teremben, „A tehetség kötelez” sorozatban, azt is nagyon várjuk! Dvořák, Smetana, és Martinů darabjait játsszuk, tehát a cseh műsorhoz pont jól fog jönni a prágai tapasztalat!

Bokor Gabirella