BANK OF CHINA ÖSZTÖNDÍJASOK – 7. RÉSZ: SZÖLLŐSY VÁGÓ PANNA

Hála a Bank of China, a Zeneakadémia, és a Zeneakadémia Baráti Köre közös kezdeményezésének, 2014-ben elindulhatott a fiatal zenészeket anyagilag támogató Bank of China ösztöndíjprogram. A pénzbeli segítséget a zeneakadémisták arra használják, hogy – egyebek között – versenyre vagy mesterkurzusra utazzanak, hangszert javíttassanak, vagy éppen profi hangfelvételt készítsenek. A 2023/24-es tanévre tíz fiatal muzsikus kapta meg a Bank of China ösztöndíját, júniusig mindannyiukat bemutatjuk itt, a Legatóban.

A sorozatban ezúttal a hárfa szakon diplomázott Szöllősy Vágó Pannával találkozhatnak, aki a TMA zeneművésztanári egyéves képzését végzi – párhuzamosan a doktoriskolával. Az ösztöndíjból egy új húrkészletet, a hangszer szállításához pedig egy hárfakocsit vett, valamint egy hangszerészt fizetett az éves karbantartásért.

Látszik a kezeden a sok évi hárfázás?

Szerintem szemmel nem annyira látható, de a kisujjamon kívül minden ujjon van bőrkeményedés.

Persze, a hárfások a kisujjat nem használják. Azt tudom, hogy hét éves korodban kezdted, nyilván zeneiskolai hárfával. Ez egy drága hangszer, mikor jött el az ideje, hogy vegyetek egyet?

Amikor tizenkét éves lettem, kaptam egy kelta hárfát, ami tanulásra alkalmas. Puhábbak a húrjai, így egy gyereknek sokkal könnyebb megszólaltatnia. Viszont nincs pedálrendszere, tehát túl sok darabot nem lehet rajta eljátszani, úgyhogy konzis koromtól már mindig az iskolában, az ottani hárfán gyakoroltam. Másfél éve lett egy komolyabb, saját hangszerem otthonra, de ez is használt darab. Az egyik hosszú távú célom, hogy egyszer legyen egy új hárfám.

Kamaszként biztosan sok minden más is érdekelt. Voltak olyan időszakok, amikor kicsit kevesebb energiát tettél a gyakorlásba?

Sőt, a mai napig vannak hullámvölgyek, mert ez egy elég rögös út. Sokszor nehéz erőt meríteni a gyakorláshoz úgy, hogy közben tudom: bizonytalan a zenész karrier. Ennek ellenére erőt kell vennem magamon és intenzíven dolgozni.

Ez a bizonytalanság talán még nagyobb, mint például egy hegedűsnél, vagy egy klarinétosnál, aki valószínűleg zenekarban is könnyebben talál munkát, meg tanárként is.

Igen, egy zenekari hárfást csak a legritkább esetben foglalkoztatnak teljes állásban, általában az csak egy fél állás, ami sokkal ritkábban üresedik meg és írnak ki rá próbajátékot, mint más hangszeres pozícióra. Hasonlóan egy zeneiskolában sem gyűlik össze egy teljes tanszaknyi hárfás, úgyhogy jelenleg úgy képzelem el, hogy párhuzamosan tanítanék és játszanék. Most is tanítok félállásban a Molnár Antal zeneiskolában, végzem a zeneművésztanár mesterképzést, és mellette elsőéves vagyok a doktoriskolában, ott próbálok kutatni.

Mi a témád?

A 17-18. századi angol és ír hárfairodalomba vetettem bele magam. Valahogy hozzánőtt az íreknek is, és a walesieknek is a nemzeti öntudatához a hárfa, és ez számomra nagyon érdekes. Händel is írt egy hárfaversenyt ebben az időben, szeretném megfejteni, hogy miként kell autentikusan játszani ezt a zenét. Magyarországon a hárfás régizenével senki nem foglalkozik jelenleg, többek között ezért is lenne ez egy izgalmas vonal számomra.

Említetted előbb, hogy a zenekarok félállást kínálnak nektek, hiszen a zenekari daraboknak csak egy részében van hárfa. Azért szerencsére vannak szerzők, akik szerették a hárfát, például Debussy.

Igen, a romantikától kezdve vált a hárfa a szimfonikus zenekar szerves részévé, például Debussy, Puccini, és Fauré is sok szólamot írt nekünk, Mahler, Berlioz, és Wagner pedig egész „hárfahalmazokat” írt, hat hárfa, nyolc hárfa…..akkor ott hirtelen kell hívni kisegítőket, de utána, ha Mozart vagy Beethoven kerül a műsorra, nincs rájuk szükség a zenekarban.

Amikor viszont ott ül, akkor is azt látjuk a nézőtérről, hogy aránylag kevésszer szólaltatja meg a hangszert.

Még viccek is vannak arról, hogy mennyire sok szünete van a hárfásnak, mire végre van valami játszanivaló, és utána újra szünet. Egy hét múlva például Mahler 8. szimfóniájában fogok közreműködni a Rádiózenekarnál, és most éppen azzal foglalkozom, hogy átnézzem a szólamot. A másfél órás darab első egy órájában nincs is játszanivalónk, az utolsó harmadban van több oldalnyi, aminek örülünk, de azért ott is hosszú szüneteink vannak.

Hányan vagytok ott hárfások?

Négyen. Egyébként a Verdi operák híresek arról, hogy a nyitányban van mit játszania a hárfásnak, azután akár néhány felvonáson át semmi, és utána valami nagyon nehéz – épp amikor a hosszú szünet miatt a játékosnak kihűl a keze, akkor kell lejátszani a csillagokat az égről.

Hogy tartod melegen a kezed?

Próbáljuk közben valamennyire mozgatni, dörzsölni, hónunk alá tenni, meg vannak kézmelegítők is. Télen, a fűtetlen templomokban különösen nehéz, ott mindig van nálam puha kesztyű, kézmelegítő, és meleg tea.

Annak érdekében, hogy a viszonylag szűk repertoárotok bővüljön, lehet ösztönözni a kortárs zeneszerzőket?

Szerintem igen, tetszik nekik, hogy ritka hangszer, különleges hangzásvilágot tud teremteni, ami nekik egy jó lehetőség. Ugyanakkor sokszor találkozom egyfajta ódzkodással is: nem ismerik elég jól a hangszert, nem tudják, mik a lehetőségek, mi az, ami jól hangzik, és mi az, ami kellemetlen a játékosnak. Azt tapasztaltam, hogy ilyenkor az a jó, ha együtt dolgozunk a zeneszerzőkkel.

Te már voltál ilyen projektben?

A Zeneakadémián a zeneszerző évfolyamtársaink írtak különböző kamaraformációkra, és sokszor hárfát is raktak bele. Szerencsére alkuképesek voltak, tehát meg tudtuk beszélni, hogy mi az, ami tényleg jó ötlet és mi az, amit érdemes megváltoztatni.

Annyi időt töltöttél most már a hárfával, hogy pontosan látod minden szépségét és árnyoldalát. A kicsiknek, akiket tanítasz, hogyan szoktad felkelteni az érdeklődését?

Általában a hárfába már a beiratkozás előtt beleszeretnek. Ez a harmadik évem a zeneiskolában, kezdek ráérezni a tanításra, viszont még van miben fejlődnöm. Sok szép élményt ad, de borzasztóan ki is merít. Az iskolával ellentétben, itt a tanár egyszerre csak egy gyerekkel foglalkozik, kizárólagos figyelmet ad, ami nekik hatalmas élmény, viszont igénylik is ezt a figyelmet. Zömében hét és tíz év közötti tanítványaim vannak, és van három felsős növendékem is, akikkel már lehet összetettebb darabokat is tanulni. Egyikük gondolkodik a zenei pályán, de nem akar konziba felvételizni, úgyhogy nekem ez komoly és izgalmas kihívás: úgy kell vele foglalkoznom a következő négy évben, hogy ha úgy dönt, felvegyék majd egyből a Zeneakadémiára.

A Zeneakadémián kötelező a kamarazene. Van olyan, hogy nem más hangszeresekkel, hanem csak hárfásokkal játszotok együtt?

Igen, a két hárfa a leggyakoribb, de találkoztam már nagyobb hárfa együttessel is. Ez magas szinten kényes műfaj, a hangindításokat nagyon össze kell mérni. Amikor fúvósokkal vagy vonósokkal kamarázom, nekik talán kicsit könnyebb rácsúszni a hangra, és a szemkontaktust is egyszerűbb felvenni: egy fuvolista például érzi a billentyűket, és rám tud nézni játék közben, míg nekünk – a kotta mellett – a húrokat is szemmel kell tartani.

Milyen hangszerekkel passzol a legjobban a hárfa?

A fuvola-hárfa duónak gazdag az irodalma, de cselló-hárfa és hegedű-hárfa duóval is van bőven repertoár. Zongoristával és klarinétossal is játszottam a mesterképzés alatt, velük azért kihívás volt olyan darabot találni, ami eredeti és nem átírat.

Szeretsz kamarázni, igaz?

Igen, jobb érzésekkel, jobb energiákkal tölt el a színpadon, ha nem csak azzal vagyok elfoglalva, hogy velem mi történik, hanem valaki másra is figyelhetek. Nekem ez segít feloldódni és teljesen elmerülni a zenében. Jó kamaratársakkal ez számomra minden alkalommal óriási élmény!

Bokor Gabriella