BARTÓK EMLÉKÉRE

Szeptember 9-én a Zeneakadémián kezdetét vette az első Bartók Világverseny és Fesztivál. A nyitónapot – a „minikoncertek” mellett – olyan kísérőprogramok is színesítették, mint például a „Bartók Budapestje” elnevezésű városnéző túrák, és a gyerekeknek rendezett, rendhagyó Liszt-kukacok Akadémiája programok. A verseny egyik különlegessége, hogy meghirdetését nem egyetlen hangszerre, hanem több kategóriában is tervezi a Zeneakadémia. Idén a hegedűsöké, két év múlva pedig a zongoristáké a főszerep, majd a kamarazenét és a vonósnégyeseket állítják középpontba. A zsűri szeptember 17-én, a gálakoncerten hirdeti ki a verseny-győztesek nevét.