Blaga Dávid Bertold

Blaga Dávid Bertold vagyok, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésének utolsó éves fagott szakos hallgatója. Zenei tanulmányaimat zongorán kezdtem, később ismerkedtem meg a fagottal és azonnal a szívemhez nőtt. 2015-ben a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat Szilliné Orlovits Magdolna kezei alatt. 2019-ben nyertem felvételt Zeneakadémiára, ahol Lakatos György, Harteinstein István és Bettermann Jákob fagottművész tanít engem.

Egyetemi éveim alatt rengeteg lehetőségem adódott kipróbálni magam szimfonikus zenekarokban és többféle kamarazenei formációban is. Fagott mellett kontrafagotton is játszok, ami szintén nagy lehetőségeket nyújt. 2021-ben az online megrendezett Moscow Nemzetközi versenyen 2. helyezést, 2024-ben a brnoi Nemzetközi Fagottversenyen 3. helyezést értem el. Rendszeresen részt veszek mesterkurzusokon és próbajátékokon, jelenleg a MÁV Szimfonikus Zenekarban játszom, ahol folyamatosan gyűjtöm a zenei tapasztalataimat. Számomra a zenekari, illetve kamarazenei munka jelenti a legnagyobb örömöt. Soha nem fogom elfelejteni amit Takács-Nagy Gábor mondott az egyik közös projektünkön, „ha szereted amit csinálsz és tisztában vagy vele, hogy a zenét amit játszol az emberek lelki felemelésének játszod, akkor a neurotikus izgalom átváltozik pozitív energiává.