Hírlevel archívum > Legato 36 – 2015 Január

Legato 36 – 2015 Január

Portré – Pálfalvi Tamás

EGY TROMBITÁS LÉPTEI

Egy újszerű CD ötletét, és néhány tervezett részlet magas színvonalú megvalósítását várta a pályázó fiatal muzsikusoktól a tavaly életre hívott Fanny Mendelssohn ösztöndíj alapítója. Heide Schwarzweller huszonkét elismert szólistát, köztük egyetlen magyar művészt kért fel arra, hogy egy-egy fiatal muzsikust ajánljon, és Boldóczki Gábor trombitaművész egyik végzős tanítványát, Pálfalvi Tamást javasolta. A kiküldött anyag alapján Tamást ötödmagával hívták meg a hamburgi döntőbe, amelynek másnapján a zsűri eredményt hirdetett: az első Fanny Mendelssohn ösztöndíjat és egy szóló CD elkészítésének lehetőségét Pálfalvi Tamás nyerte el.

LISZT-DALOK LOS ANGELESBEN

Staszny Zsófia, a Zeneakadémia végzős hallgatója nyerte meg dal-kategóriában az év végén Los Angelesben megrendezett, Nemzetközi Liszt Versenyt. A versenygyőzelem egy áprilisi, New-Yorki-i koncertlehetőséget hozott Zsófinak, aki ezúttal ismét Liszt-dalokkal lép a közönség elé.

HÁGAI VERSENYSIKER

A legfiatalabbak korcsoportjában is zeneakadémiai siker született: a január elején megrendezett Holland International Piano Competition 2. díját a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatán tanuló Balogh Ádám nyerte, aki Némethy Attila és Eckhardt Gábor növendéke.

SÓHAJOK

„Sóhajok” címmel ad koncertet a korábban a Baráti Kör által is támogatott Takáts Márton és kamarapartnere, Baksa Krisztina. A zeneakadémista duó évek óta dolgozik együtt, többször szerepeltek már sikerrel itthon és külföldön. Február 3-án a Régi Zeneakadémián Beethoven és Rahmanyinov műveit játsszák.

ÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZAT

Közös ösztöndíjpályázatot hirdetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület, valamint a Bank of China Hungary Zrt. a kiemelkedően tehetséges zeneakadémiai hallgatók számára. A 2014/15-ös tanévre szóló, fejenként 500 000 Ft összegű ösztöndíj tandíjra, megélhetésre, hangszervásárlásra, vagy más, a tanulmányokkal összefüggő költségekre fordítható.