EGY ELTÖKÉLT LÁNY A KAUKÁZUSBÓL
Sötét hajával és szinte fekete szemével Zhala Razulova éppen úgy néz ki, ahogy egy fiatal kaukázusi nőt elképzelünk. Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban nőtt fel, aztán az élet úgy hozta, hogy a Liszt Akadémián tanuljon tovább. Zongoraművésznek készül, jelenleg elsőéves a mesterképzésen.
Zhala Razulovát gyerekkorában egyetlen dologgal lehetett jutalmazni: azzal, ha elvitték egy koncertre. A fegyelmezésben is ez bizonyult a leghatásosabb módszernek. Ha az iskolában nem teljesített jól, a tanár csak annyit mondott, hogy nem mehet majd koncertre, ha így folytatja, és ilyenkor a kislány rendszerint elsírta magát.
Zhala egyébként hét évesen szeretett bele a zenébe, ekkor vitte el édesanyja a zeneiskolába, és ajánlotta számára a zongorát, amit ő maga is tanult néhány éven keresztül. Választásával telibe talált, és a kislány egy idő után már nem csak azt élvezte, ha elvitték egy-egy koncertre, hanem azt is, ha ő maga léphetett a színpadra. Az ideálja az első években Szvjatoszlav Richter volt, szinte csak az ő felvételeit hallgatta éjjel-nappal, aztán ahogy ment az idő, egyre többen kerültek hozzá közel. Hét év tanulás után eldöntötte: ez lesz az útja, a jövőben a zenével szeretne foglalkozni, mást nem is tud elképzelni. Zhala zenei középiskolát válaszott, érettségi után pedig felvették a Bakui Zeneakadémiára, amiről gyerekkorában annyit ábrándozott.
A Szovjetunió összeomlását követő időszak azonban itt is éreztette a hatását. A jobb fizetés és a jobb életkörülmények reményében rengeteg jó zenész ment külföldre, aki maradt, napi megélhetési problémákkal küzdött. Zhala kivételezett helyzetben volt, mert mindig segítségül hívhatta a zenét. Annyira át tudta magát adni a játéknak, hogy a napi problémák szinte eltörpültek. Ebben a tanárai is szerepet játszottak, főleg Nazakat Rimazi, akinek nagyon sokat köszönhet. Aztán úgy érezte, hogy a zongora mellett a komponálásba is belekóstolna, és két éven át zeneszerzést is tanult. Itt is megtalálta azt a tanáregyéniséget, akit keresett, Nazim Mirisli segített megérteni, mit is akartak kifejezni a zeneszerzők, mi volt a szándékuk.
Időközben az élet úgy hozta, hogy nagynénje Budapestre költözött. Ő javasolta, hogy Zhala próbálja meg a Zeneakadémiát. Bakuban kinyomozta, mit kell tenni, ha valaki Budapesten szeretne tanulni, megírta a szükséges papírokat, és hamarosan kapott is egy levelet arról, hogy jöhet felvételizni. Ö pedig jött, játszott, és (felvételt) nyert. Pedig nem volt könnyű, hiszen az egész egy váratlan és gyors döntés következménye volt, nem is maradt elég ideje alaposan felkészülni, nyár közepén egyszer csak ott találta magát a felvételi vizsgán.
A gyors döntések néha meglepően jó fordulatot hoznak. Zhalával is ez történt, mióta itt él, úgy érzi, a világ egyik legjobb iskolájában tanulhat. Azt pedig óriási szerencsének tartja, hogy éppen Baranyay László növendéke lett, akit nagyon jó tanárnak tart. Az órák egyelőre angol-orosz keveréknyelven zajlanak, de Zhala közben lelkesen,szorgosan tanul magyarul. Megkínlódik vele, de elszánt, eldöntötte, hogy megtanulja a nyelvet, hát véghez is fogja vinni.
Nagyon megszerette az egyetemet és a tanárokat is, akik szerinte nem csak tanítanak, de abban is segítenek, hogy zenésszé, nagyon jó zenésszé váljon. És ez a legfontosabb célja. A legközelebb Bach áll a szívéhez, de a 20. századi zenét is nagyon szereti, Berget, Bartókot, Ligetit. Rengeteget gyakorol, sok az óra, a tanulnivaló, úgyhogy Budapestből idáig még nem sokat látott, az iskola és a lakás között ingázik. Néhány évfolyamtársával viszont már sikerült összebarátkoznia. A család, a húga hiányzik Bakuból, jó, hogy itt a nagynéni. Nála lakik, és ő készíti az otthoni ételeket, úgyhogy a megszokott hazai ízekről nem kell lemondania. A barátok és a tanárok viszont hiányoznak. Most a tanulás a legfontosabb, később szeretné a doktorátust is megszerezni, de valószínűleg nem Budapesten, mert ahhoz azért nagyon jól kell tudni magyarul. Bár lehet, hogy ez is menni fog, hiszen amit egyszer elhatároz, azt meg is valósítja.
Bokor Gabriella