SALAMANCAI MÁSODGENERÁCIÓS

Európa egyik legrégebbi és leghíresebb egyetemi városa, a spanyolországi Salamanca nevével először talán a Don Quijote-t olvasva találkoztam. A „tudós salamancai egyetemen” tanult Llorenc Prats Boscà is, aki miután megkapta zongoraművészi diplomáját, úgy döntött: nálunk folytatja. Az elmúlt évben „részképzősként” járt a Zeneakadémiára, és nyáron felvételizik a mesterképzésre. Vagyis még jó néhány évre tervezi a budapesti életet.

–Vidám gyerekkora lehetett Ibizán, csupa napfény, tenger, nyaralás…

-Igen, de ötéves koromban elköltöztünk Avilába. Ott kezdtem hatévesen az iskolát és a zongoratanulást, az érettségi után pedig Salamanca következett. A zongoratanárom bíztatott, hogy felvételizzek az ottani zeneakadémiára. Tudja, a zene mellett sok minden más is érdekelt, tudományos pályán is el tudtam volna képzelni magam.

–Mi mindennel foglalkozott?

-Technikával, informatikával, telekommunikációval….egy ideig arra is gondoltam, hogy mérnök leszek. Aztán tizennyolc évesen úgy éreztem: akkor leszek igazán boldog, ha a zenét választom.

–A szülei zenélnek?

-Nem, ők középiskolai tanárok, édesanyám közgazdaságtant, édesapám katalán nyelvet és irodalmat tanít. A Valenciában élő nagypapám viszont lelkes amatőr trombitás.

–A középiskola után tehát a világ egyik leghíresebb egyetemi városába került.

-Szerintem Spanyolországban egy zongoristának a legjobb hely a salamancai zeneakadémia. Magas a színvonal, és a zongoratanszéken remek tanárok vannak. Sokat foglalkoztunk kortárs zenével, magyar szerzőkkel is, Bartókkal, Ligetivel, az utolsó évben például Ligeti egyik darabját kellett megtanulnunk. Fellépési lehetőséget is kaptunk bőven, kamarazenéltünk, játszhattam zenekarral, úgyhogy tudtam valamennyi gyakorlatot szerezni. Versenyeken is indultam, a Leonban rendezettet meg is nyertem. A triómmal is kaptunk egy első díjat, és turnéra mehettünk Spanyolországban.

–Megvan még a trió?

-Meg, csak a hegedűs Salamancában tanul, a csellista Amsterdamban, én Budapesten…de nyaranként találkozunk! Otthon egyébként egy jazz-kvintettben is játszom, a következő hetekben lesznek fellépéseink különböző fesztiválokon. Várom már, mert nagyon szeretem a jazzt is.

–Igazán pezsgő életet élt Spanyolországban. Miért gondolt arra, hogy miután befejezi az alapképzést, Magyarországra jön tanulni?

-A salamancai zongora-professzoraim közül többen is itt, a Liszt Akadémián tanultak egy ideig, úgyhogy mi már a második „salamancai generációt” képviseljük Budapesten. Eszembe jutott az is, hogy esetleg Hollandiában vagy Svájcban folytatom, végül Magyarország mellett döntöttem. Tavaly nyáron eljöttem felvételizni, és szeptember óta tanulok Kemenes Andrásnál. Szerintem egy zongorista itt, a Liszt Akadémián a legjobb helyen van.

–Mit gondol, miért?

-A legtöbb egyetemen elsősorban arra figyelnek, hogy a zongorista sokat játsszon, és igazi virtuóz legyen, de a darabok hátterével nem igazán foglalkoznak. Én viszont pontosan szeretném érteni azt, amit játszom, és itt, a Zeneakadémián elég nagy hangsúlyt fektetnek a zenetörténetre, arra, hogy a darabok keletkezését, történetét is ismerjük. Nekem ez fontos, én ezt így szeretem.

–Akkor a Zeneakadémia beváltotta a hozzá fűzött reményeket. És az egyetemen kívüli élet?

-Külföldiekkel lakom együtt a belvárosban, spanyolokkal, franciákkal, amerikaiakkal. Sokat megyünk mindenfelé, szeretjük a várost, és az országot is kezdjük megismerni. Az egyik tanárunkkal például már többször voltunk kirándulni.

–Magyar barátai is lettek?

-Igen, de kevesebben. Ahhoz jobban kellene magyarul beszélnem. Az Akadémián járunk nyelvórára, van még mit tanulnom. Remélem, mire elkezdhetem a mesterképzést, a nyelvet is jól beszélem majd.

–Gondolom, a spanyol lakótársaival hazai ételeket főznek…

-Próbálunk, de sohasem sikerül minden hozzávalót beszerezni. Szerencsére nagyon szeretem a magyar konyhát, a gulyást, a tejfölt, a palacsintát, a lángost, a kürtöskalácsot. És persze a forralt bort, ami nem létezik Spanyolországban.

–És mi az, ami otthon van, és innen hiányzik? Nem vágyódik például az otthoni klíma után?

-Nem, az itt épp olyan, mint Avilában, ahol felnőttem. Csak a tenger hiányzik nagyon. Meg a serranoi sonka, de azt legalább mindig hozhatok magammal, amikor pár napra hazautazom!

Bokor Gabriella

L.V. Beethoven Sonata Op. 10 nº 3 – Llorenç Prats from Llorenç Prats Boscà on Vimeo.