„CSAK ÉN MEG A ZONGORA”

A Baráti Kör legutóbbi, virtuális szalonjában  –  tanárával, Eckhardt Gáborral együtt  –  egy tizenöt éves zongorista volt a vendég: Rozsonits Ildikó, aki korához képest igen sok versenyt és koncertet tudhat maga mögött. Tízévesen vették fel a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, tavaly év végén ő lett a Virtuózok V4 magyar győztese, néhány hete a Liszt Ferenc Kamarazenekarral Bach A-dúr zongoraversenyét játszotta, és a közelmúltban nyerte el a 2020-as Concorde Tehetségdíjat.

A furulyád, amivel a zenei életedet kezdted, megvan még?

Igen, itt van nálam és szeretem most is. Azért lett végül a zongora a hangszerem, mert miután megtanultuk az első éves zeneiskolai tananyagot furulyából, a tanárom javasolta, hogy váltsak zongorára. Azt, amit az első évben megtanultam, még mindig el tudnám játszani a furulyán.

Nem igazán találkoztam még zenésszel, aki szeretné a versenyeket. Hogyan viseled a pszichés terhelést, a pressziót, az ízlésbeli különbségekből adódó szubjektív kritikákat, amelyek mind a versenyek velejárói?

Sok tapasztalatot lehet szerezni a versenyeken. Ha nyerek egy díjat, az jól mutat az életrajzban és ismertséget hoz, de ennél is fontosabb, hogy lehet tanulni belőle. Ha nem én nyerek, megnézem a többiek produkcióját, hogy miért voltak jobbak, és én hogyan tudnék fejlődni. Megismerem a nemzetközi mezőnyt, látom, hol tart az én korosztályom, és ez nagyon hasznos.  A versenyizgalmat úgy szoktam leküzdeni, hogy csak saját magamra összpontosítok. Ha tudom, hogy mindent kiadtam magamból, és megmutattam a legjobb tudásomat, akkor mindegy már, hogy a zsűri mit mond. Ha meg nem raktam ki mindent, akkor tudom, hogy ez volt a probléma. Minden versenyen izgulok, de próbálok csak a fellépésre összpontosítani. Csak én meg a zongora. Ehhez már hozzászoktam, mert sok versenyen voltam, az izgalom már nem hátráltat a zongorázásban.

A Virtuózokban nyilván hasznát vetted a versenyeken szerzett tapasztalatoknak, de azért ez más volt. Itt már nem elég a „Csak én és a zongora” idea.

 Azt meg tudtam csinálni, hogy amikor zongorázom, ne figyeljek semmi másra, tehát ilyen szempontból ugyanolyan volt, mint bármelyik fellépés vagy verseny. Utána viszont a beszélgetés a zsűrivel…az nagyon új volt. Azt hittem, hogy végig fogom izgulni az egész projektet, de elég felszabadult voltam, és szerintem sokat fejlődtem beszéd szempontjából. Alapvetően most is sokkal jobban szeretek zongorázni, mint beszélni, de a műsorban nagyon sok interjú volt, több kisfilmet is forgattunk, és nem éreztem magam rosszul ezekben. Változott a személyiségem, úgy érzem, eléggé megnyíltam.

A műsor alatt volt egy hullámvölgyed is.

Az történt, hogy a döntő után, amikor már a szuperdöntőre készültünk, a szemfesték miatt az egyik szemem bedagadt. Nagyon csúnya volt, nem lehetett így színpadra állni. Négy-öt nap volt már csak a szuperdöntőig, és azt mondták, tíz nap, amíg meggyógyul. Azt hittem, nem fogok tudni fellépni, és teljesen elvesztettem az önbizalmamat. Aztán csodálatos módon a szuperdöntő előtti nap eltűnt a gyulladás, és meggyógyult a szemem. Ez nagyon nagy lökést adott, megnövelte az optimizmusomat és szerintem ezért még jobb volt a hozzáállásom.

Vagyis akarattal is lehet befolyásolni bizonyos gyógyulási folyamatokat.

Igen, van olyan, amikor a tudtalattim dönti el, mi fog velem történni. A tudatalattim is azt akarta, hogy sikerüljön ez a verseny, és erre akkor a szervezetem is úgy reagált, ahogy szerettem volna.

Azt olvastam rólad, hogy ha személyesen találkozhatnál egy ma már nem élő zeneszerzővel, Liszt lenne az. Mit kérdeznél tőle?

Hihetetlen személyiség lehetett, szeretnék vele csak úgy elbeszélgetni a zenéről, meg az ő műveiről. Aztán eljátszanám neki az egyik darabját, és megkérdezném, mit szól hozzá.  Jó lenne magától a szerzőtől tanácsot kérni a darabjával kapcsolatban. Most tanulom a Tarantellát a Velence és Nápoly sorozatból, de elég sok darabját tudom már, például a Manók táncát, amit a Virtuózokban játszottam, meg néhány rapszódiát.

Liszt mellett ki az, aki ennyire közel áll a lelkedhez?

Mostanában sok Rahmanyinovot játszom, az etűdjeit tanulom éppen. Nagyon szeretem a stílusát, a hangzását, el lehet merülni a harmóniáiban. A mostani kedvenc darabom is egy Rahmanyinov etűd.

Elszántan csinálod ezt a pályát. Mi az, amiről úgy érzed, hogy áldozat, de megteszed a remélt zongorista karrier érdekében?

Nagyon sok dologról le kellett mondanom, amiket az osztálytársaim vagy a velem egykorú gyerekek szoktak csinálni. Kevesebb osztálykirándulásra tudtam elmenni, kevesebb programban tudtam részt venni. Hozzászoktam, hiszen már tíz éve csinálom. Meg kellett tanulnom, hogy a kevés szabadidőt hogy osszam be, és hogy emiatt ne legyen rossz érzésem, tudjam élvezni az életet, attól, hogy kimaradnak dolgok, még boldog ember maradjak.

Az, hogy kevesebb időd jut a barátokra, a személyes kapcsolatokra, nyilván okoz rossz perceket, nem?

 Tényleg nincs időm baráti találkozásokra, se bulizni. Néha elképzelem, hogy milyen lenne az életem, ha nem zongoráznék, mennyivel több szabadidőm lenne…de akkor arra gondolok, hogy nagyon szeretem csinálni, ez az életcélom, és nem cserélném el semmi másra. És mivel már tíz éve csinálom, ez egy biztos életpályának tűnik.

Van arra időd, hogy csak kedvtelésből, a saját örömödre leülj zongorázni?

Igen, néha leülök improvizálni. Régebben több időm volt erre, mert akkor még kevesebbet gyakoroltam. Most már napi négy-öt órát gyakorolok, de emellett is próbálok zenét írni. Elsősorban zongoraművész szeretnék lenni, de mindig is gondolkoztam azon, hogy szívesen lennék zeneszerző is…az egy másodlagos életpálya lenne. Jó lenne majd tanulni is a zeneszerzést, ha megoldható a zongorázás mellett.  Nagyon szeretnék például filmzenéket írni, filmzene stílusban szoktam improvizálni, az áll hozzám a legközelebb. Persze olyan darabokat is írnék, amik nincsenek filmhez kötve, ilyenből már most is van sok. 

Zongorára komponálsz?

Eddig csak zongorára írtam, de van egy kottaíró programom, amiben más hangszerek is vannak: most már próbálkozom többszólamú kottaírással, meg zenekari darabot is jó lenne írni – elképzelem magamban, hogy hogyan szólna.

A rajzolás is szenvedélyed?

Igen, a telefonomon rajzolgatok mostanában digitális ceruzával vagy az ujjammal, de néha papírra is szoktam. Ez csak hobbi. Annyiban kötődik a zenéhez, hogy néha írok egy filmzenét a saját filmemhez, amit elképzelek magamban, és azokat a karaktereket, akiket elképzeltem, lerajzolom.

Akkor egy saját film lenne a távoli cél, amit te rajzolsz, és aminek te komponálod a zenéjét? Úgy tizenöt év múlva, mondjuk?

Harmincévesen? Szeretnék akkor már egy világszerte ismert zongoraművész lenni, sokat utazni, és lehetőleg tanítani is. Ha pedig sikerül az is, hogy zeneszerző legyek, akkor nagyon szeretnék egyszer egy saját darabom ősbemutatóján részt venni.  Dehát addig még nagyon sok minden történhet.

Bokor Gabriella