CSELLÓMESÉK
Az évad utolsó szalonját rendezte a Zeneakadémia Baráti Köre a Bartók Emlékházban. A vendég ezúttal Várdai István volt, aki zeneakadémistaként maga is a Baráti Kör támogatottjai közé tartozott.
Az eszmein kívül van egy kézzel fogható szál is, ami Várdai Istvánt a valaha élt legnagyobb csellistákhoz kapcsolja: a hangszere, vagyis az 1673-ban készült Ex Du Pré- Harrell Stradivarius. A csellón korábban – mint ahogyan az a nevéből is kiderül – Jacqueline du Pré és az amerikai Lynn Harrel játszott, két éve pedig egy német mecénás jóvoltából Várdai István kapta meg állandó használatra. Azt pedig, hogy hogyan szólaltatja meg, a Baráti Kör évadzáró szalonján hallhattuk, június elején, a Bartók Emlékházban.
Aki volt már olyan szerencsés helyzetben, hogy közel üljön egy éppen megszólaltatott hangszerhez, az tudja, hogy teljesen más hangélményben lesz része, mint egy koncertteremben. Néha még talán fizikailag is fogja érzékelni a hangokat, a gyomra táján. Ez a legjobb a szalonkoncert műfajában is: nincs színpad, nincs elválasztva egymástól művész és közönség, így a vendégek a szó szoros értelmében még közelebb kerülnek a zenéhez. Ráadásul ilyen alkalmakkor az előadó nem csak játszik, de mesél is, darabokról, hangszerről, és – többnyire – saját magáról. A házigazda és egyben kérdező a júniusi szalonban a Baráti Kör elnöke, dr. Batta András volt, aki több mint húsz éve ismeri Istvánt. Először kaptunk egy kis múltidézést, szóba került a moszkvai, a genfi, és az ARD verseny, a németországi Kronberg Academy-n töltött időszak, és persze az a néhány mecénás, aki egyebek közt az egyre jobb hangszerekhez is hozzásegítette. Stációk, amelyeken fokozatosan épült a pálya.
Az elmúlt időszakban évente 300 napot volt úton. Ezen az irdatlan munkatempón próbál most valamennyit lazítani, és az a londoni ügynökség, amelyhez egy ideje tartozik – a rangos Harrison Parrott – partner ebben. Nem csak a privát szférára marad így több idő, de a hangszer még alaposabb felfedezésére is – a cselló önmagában is szenvedélyesen érdekli, a legapróbb alkotóelemeivel együtt. A tanítás is folytatódik, de nem Németországban: elmúlt ősz óta a bécsi Zeneakadémia professzora, ez év elején pedig néhány kollégájával együtt megalapította itthon a Kamara Akadémia Egyesület elnevezésű zenei tehetségtámogató programot. Az egyik mentorált, Magyar Valentin, aki egyúttal a Baráti Kör támogatottja, szintén meghívást kapott erre az estére, játszott szólóban, majd Istvánnal közösen egy Mendelssohn darabot. És itt jött egy fordulópont, mert az az igazság, hogy Várdai Istvánt jó hallgatni, amikor mesél, sőt, nagyon jó, de azért nyilván mindannyiunkban ott volt a várakozás, hogy végre nyíljon már ki az az aranyszínű csellótok, ami a beszélgetés alatt a szék mögött pihent.
Előkerül tehát ez a bizonyos Ex Du Pré – Harrell Stardivarius. Minden idők leghíresebb hangszerkészítője, a cremonai Antonio Stradivari mintegy 1100 hangszert készített, ezek közül 750 darab maradt fenn, ebből mindössze 65 cselló. Ez volt egyébként az első cselló, amit a tanulóévek után saját műhelyében, önállóan készített, az anyagi értéke több tízezer dollár. A fiatal, pályakezdő Stradivari még ilyen méretes, robosztusabb hangszereket épített. Jacqueline du Pré ezért nem tudta igazán magáénak érezni, István 190 cm fölötti magasságához, és 90 kilót meghaladó testsúlyához viszont kiválóan passzol. Ugyanakkor nem könnyű vele – mivel több benne az anyag, többet kell dolgozni, nehezebb megszólaltatni. Mi, a közönség viszont ebből semmit sem érzünk, nem látom, hogy mindez kemény munka lenne, amihez azért mindig társul képzeletben az erőfeszítés fogalma. Itt csak könnyedség van és természetesség, olyan, mintha a cselló az egyik testrésze volna. Két tételt játszik egy-egy Bach csellószvitből, utána pedig azt is megmutatja, elmagyarázza, hogy mire kell különösen figyelni a G-dúr szvit Prelúdiumánál, és mitől nehéz a D-dúr szvit Sarabande tétele. Aztán taps, koccintás, fotózkodás, beszélgetés. És akkor eszembe jut az az interjú, amit pontosan tíz évvel ezelőtt készítettem Várdai Istvánnal, ide a Legatoba. Hogy mennyire nem változott azóta, bár a körülmények óriásit változtak körülötte. És hogy milyen volt akkor? Innen kiderül: https://zakbk.hu/portre-vardai-istvan
Bokor Gabriella
