CSEMBALÓ A SZALONBAN
A Baráti Kör megtartotta a szezon első Szalonját a Bartók Emlékházban: a vendég ezúttal az egyébként orvosi diplomát is szerzett, billentyűs hangszer specialista Tóth-Vajna Zsombor volt, és az ő egészen csodálatos csembalója. A sokoldalú muzsikussal a Szalonok állandó házigazdája, Batta András, a Baráti Kör elnöke beszélgetett.
Még el sem kezdődött a Szalon programja, a közönség máris megkapta az első ajándékot: amint beléptünk a terembe, egy olyan gyönyörűen kidíszített csembalót láttunk, amihez hasonlót mi, laikusok még soha. Amikor aztán Zsombor elkezdett mesélni, rögtön bemutatta a hangszert: kétmanuálos csembaló, egy, az 1620-as években készült flamand hangszer másolata, és a 17. századi, még Bach előtti zene szól rajta a legjobban. Az eredetit Antwerpenben készítette egy híres mester, aki még Párizsba is elvitte, hogy ott nagyobb hangterjedelmű billentyűs hangszerré alakítsák. A gyönyörű díszítéseket, amelyek jellemzőek voltak a flamand hangszerekre, ezúttal Zsombor tervezte és csináltatta. A legtöbb flamand csembalón a díszek mellett általában egy mottó is szerepelt, ezen a hangszeren az áll, hogy „A zene társ a vigasságban és gyógyír a fájdalomra”.
Mielőtt az első darab megszólalna, Zsomborról is többet megtudunk. Először zongorázni tanult, ehhez társult később a csembaló, majd az orgona. A zenének szakmailag csak később adta át magát egészen, előbb orvosi diplomát szerzett, majd csembaló diplomát a Zeneakadémián. Ezután Amsterdamban, a régizene fellegvárában töltött két évet, itt régi billentyűs hangszerek szakon tanult, most pedig Londonban készül a doktorátusára. Kutatási területe a régi angol orgonák, és februárban alkalma lesz az egyik leghíresebbhez leülni, ugyanis a Westminster apátságban fog koncertet adni.
A Szalon témája a most megjelenő lemeze volt, amelynek címe: Orfeusz utazása. Zsombor az Orfeusz kerettörténetéhez választott billentyűs zenét a 17. századból, olyan hangulatú darabokat, amelyek illeszkednek Orfeusz életének egyes epizódjaihoz. A kiválasztott szerzők – Johann Caspar Ferdinand Fischer, Johann Jakob Froberger, vagy Girolamo Frescobaldi a nagyközönség előtt nem igazán ismertek, darabjaik leginkább kastélyok zeneszalonjaiban szólaltak meg. A műveiket vonakodtak megosztani másokkal, ezért nem is adták ki nyomtatásban, a kéziratokat pedig féltő gonddal őrizték.
A Szalonban megszólaló, különböző darabok között nagyon jópofa történeteket hallottunk a szerzőkről, például az 1616-ban született Frobergerről, akit már rögtön az első angliai útja kezdetén kiraboltak a doveri kikötőben. Szerzett valahonnan egy matrózruhát, és abban indult el gyalog Londonba, ahová két héttel később érkezett meg. Hiába mutatkozott be, hogy ő a híres Froberger, senki sem hitt neki, hiszen miért viselne egy zeneszerző matrózruhát? Hogy a hitetlenkedőket meggyőzze, elment a Westminster apátságba, kifigyelte, hogy az orgonista mikor megy ki néhány percre, odaült a hangszerhez, és elkezdett a saját stílusában játszani. II. Károly király felesége, Braganzai Katalin, aki épp a templomban időzött ekkor állítólag felkiáltott, hogy „ördög legyek, ha ez nem a híres Froberger!” A német muzsikus ezután hetekig élvezte az udvar vendégszeretetét, adta egymás után a koncerteket, mi, a közönség pedig – ennek a sztorinak köszönhetően – örökre megjegyeztük a korábban sosem hallott Froberger nevet.
