Dankó Ádám
Tanulmányok

Zenei tanulmányaimat 2005-től 2015-ig a Simonffy Emil Zeneiskolában, Debrecenben kezdtem és folytattam Hegedűsné Hernádi Éva tanárnőnél, majd ezután felvételt nyertem Budapestre Polonyi Isván tanár úrhoz a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumba. 2019-ben sikerült felvételt nyernem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus hegedű szakára, ahol Környei Zsófia, a Concerto Budapest első koncertmestere keze alatt tanulhatok.
2023 nyarán BA-diplomát sikerült szereznem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, mint előadóművész. Jelenleg az egyetem Master képzésén veszek részt, 2025 májusában diplomázom majd. 2017-től 2018-ig ösztöndíjas tanulója voltam a Snétberger Zenei Tehetségközpontnak, ahol rengeteg szakmailag elismert tanároktól tanulhattunk közösen együtt, mint például: Snétberger Ferenc, Liszt- és Kossuth-díjas gitárművésztől, valamint a szintén Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművésztől, Balázs Jánostól.
Versenyeredényeim
2013 – 2. Nemzetközi Hegedűverseny, bronz minősítés – Törökszentmiklós 2013 – Év zenésze díj – Debrecen 2015 – 4. Nemzetközi Hegedűverseny, ezüst minősítés – Törökszentmiklós 2016 – 13. Országos Koncz János Hegedűverseny, különdíj – Szombathely 2018 – 5. Országos Zathureczky Ede Hegedűverseny II. helyezés és különdíj – Budapest
Jelentősebb koncertfellépések
2017 – Kapolcs, Művészetek Völgye a Snétberger Zenei Tehetségközpont szervezése jóvoltából
2018 – Budapest Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Solti terme – Zathureczky Hegedűverseny gálakoncertje alkalmából
2019 – Budapest, Vigadó, MOL Mester-m díjátadó gálakoncert Vavrinecz Andrással, melynek díjában Polonyi István, a szakgimnáziumi tanárunk részesült.
2020 – Debrecen, Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola Gálakoncert
2021 – St. Margarethen (Ausztria) – Turandot Opera Fesztivál
2022 – St. Margarethen (Ausztria) – Nabucco Opera Fesztivál
2023 – Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarban számos fellépés a prím szólam tagjaként Magyarországon
2024 – Szintén a Magyar Rádió szimfonikus Zenekar külföldi és belföldi koncerteken való részvétel.
Zenekari gyakorlat
Zenekari gyakorlataimat szakgimnáziumban, illetve az egyetemen szereztem, ahol remek tanároktól tanulhattam az évek során. Környei Zsófia, a Concerto Budapest első koncertmestere, s mint tapasztalt hegedűművész rengeteget segített a zenekari dolgok elsajátításában és megtanulásában. 2021-ben a St. Margaretheni (Ausztria) opera fesztiválon erősíthettem a szekund szólamot, 2022 -ben már az első hegedűben kaptam szerepet. Nagyszerű élményeket és sok tapasztalatot szereztem a nyári koncertsorozat alatt. Mondhatjuk, itt kezdődött a zenekari karrierem.
2021 pályáztam a Zeneakadémia keretein belül megrendezett mesterjátékán, melyet az egyetemen tanuló hegedűsöknek hirdettek ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar számára. Nagy örömmel értesültem, sikerült a jelentkezés. Számos koncerten vehettem részt a kamarazenekarral, többek közt a Zeneakadémián, de eljutottam Törökországba is, ahol egy gyönyörű koncerten is közreműködhettem, és rengeteg élményt, tapasztalatot, élhettem át a zenének köszönhetően.
2022 januárjában felvételt nyertem a Magyar Rádió zenekarába, ahol sikeres próbajáték után azonnal elfogadtam az állást. Remek csapattal, nagyszerű zenészekkel, barátokkal muzsikálhatok együtt nap mint nap, ami számomra hatalmas élményt nyújt. Az állandó koncertezés kiváló tapasztalatot ad, élvezem, hogy azt csinálom, amit szeretek.
2023-ban igazán színes évadot zárt a zenekar, rengeteg szimfónia volt repertoáron, de számos stúdió felvételeket is abszolváltunk. Rengeteg szólistát kísértünk, illetve a zenekar is megmutathatta magát, mivel nagyon sok virtuóz darabot játszottunk. És nyilván, a híres Wagner fesztivál sem maradhatott el, ahol a “Ringet” játszotta a zenekar a MÜPA-ban.
A 2024-es évad is csodálatos, számos szimfonikus mesterművet adunk/adtunk elő, készülünk az angliai turnéra, ahol többek között Londonban is leszünk.